Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)
1907-08-04 / 31. szám
45. évfolyam. — 31. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. augusztus 4 Előfizetési feltételek: Csak » „Dug“ lapra: Egész évre . . 8 K j Negyedévre . 2 K Félévre . • . . . 4 K j Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre ... 10 K HO „üng rármegye Hlrataloa Lapjá“-ral együtt: egész évre , 12 K — Félévre .... S K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. T’.Á.ZEes.A.ID-AJLMX hetilap. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő : BÁNQCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Szerkesztőség: Vármegyeház-tór l-sö szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Múlt és Jövő. Egy évvel ezelőtt még megtépett gyökerekkel állt az ingadozó közviszonyok bizonytalan talajában az ország egész közgazdasági parkültetvénye s mikor az eligazítás alkotmányos napja kisütött is és a művelő eszközök újra munkába vehették a parlagot: időnek kellett még elmúlnia, hogy a megszakadt gyökerek megerősödő uj gyökérszálakkal beleka- paszkodhassank a bizonyosság talajába. A gyógyuló közviszonyok levegőjében bizalmat keltőleg jelentek meg egyszersmind a tetterős közgazdasági kormányzat biztató programmpontjai: az iparrendezési, iparfejlesztési és szociális térnek rég várt beépítési tervei a megfelelő javaslatok alakjában s e kettős irányban érzett ható erő eredőjeként, régi sebeit tapaszgatva és uj reményeit ápolgatva, úszott az anyagi élet vizén ár ellen — ár iránt a nemzet. Az állapotok határozottan jobbra fordultak, a minek a jelzett közviszonybeli gyógyuláson és a terméseredmények átlagos javulásán kívül nagy része volt az ország gazdasági önállóságába vetett hit teljesülési lehetőségének. Hogy ennek esélyei tiz évre eltolódtak, azt a befejezettség, és megmásitha- tatlanság tudatán kívül is elég megnyugvással fogadta a nemzet, különösen azért, mert egy gazdaságpolitikai rendszer megváltoztatásához s a világviszonyokba való beillesztéséhez nem sok az a 10—12 esztendő, amit előmunkálatokra szükséges fordítani. Ha ez bekövetkezik, akkor végre mély és szabad mederben indulhat meg a valóban magyar közgazdasági politika programmja s már ez a közbeeső tiz év a merész kezdeményezések és jövőnek szóló alkotások gazdag ideje lesz. A mig igy reményeinket szövögetve, hi- mes szálakat bontogatunk ki a közelmúlt köz- gazdasági hangulatrészéből, szomorú igazságossággal kell rámutatnunk azokra a sötét szálakra is, melyek mély aggodalommal nehezülnek reánk. A kivándorlás adatai megdöbbentőek, a nemzet sorsán gondolkozókat szinte félelemmel töltik el. Egy bizonyos: hogy minden ok végső gyökere gazdasági, s ez maga elég lehet arra, hogy e minden csapásnál, háborúnál és pestisnél rohamosabban pusztító nemzetgyilkoló bajnak gyógyítására mindannyian minden eszközzel arra a térre siessünk, a hol a baj gyökere táplálkozik: a gazdaságira. A másik fekete szál, a mely hasonlóan mély gondolkodásra készteti a nemzet minden komoly fiát: a társadalmi osztályharc immár mindenütt romboló hulláma, mely teljes erejével éppen a közgazdasági nemzetszervezet leggyöngébb részét, az ipart támadja, és pedig éppen akkor, amikor az önállóságra való készülődés idejében legerősebbnek kellene lenni, de sze- rencsétle íségünkre a leggyöngébb. Nagyipar, kisipar, régi ipar és most keletkező, még kalkuláló egyformán belekerült e harcz pusztitó forgatagába. Az az erő, mely a szociális eszmék harczra támadásában száz és száz ponton kereshetne magának és igazságainak küzdőteret, — mind, mind a szerencsétlen magyar ipart választja céltáblájául. Ily harcz közepette természetesen nehéz azt kivánni a tőkéktől és embereiktől, hogy ipari vállalkozásokba feküdjenek belé, pedig a magyar ipar megteremtése végre is egyformán kell munkásnak és nem munkásnak. Ezen a téren is növekvők a bajok, ez a tér is azt igényli, hogy a legjobbak siessenek a bajban levők és gondozóik támogatására, együttes munkára, mert ha szabályozott medret nem tudunk vágni a lefolyásnak, belepusztulnak a ma még ősi portán pipázó egykedvüek is. E közös munka helyett széthúzást és kelletlenkedést találunk. Nagyzol a papir-bürokratiz- mus, mert még nem elég nevetséges és szánalmas s mert még nem ragadta torkon a küzködő, haragos élet. Rá kell mutatnunk a nálunk most nagyban lábrakapó ipar és kereskedelem-ellenes áramlatra is. Nem kívánjuk példákkal mérgesíteni fejtegetésünket, de megállapíthatja mindenki, aki közviszonyainkat elfogulatlanul bírálja, hogy e kijelentés határozott tényeken alapszik. Ily áramlat, legyen bár jóhiszemű tudatlanság, vagy rosszhiszemű önzés annak alapja, az ország közérdekeire veszélyes, a közgazdasagi életnek megtámadott két nagy tényezőjét, az ipari és kereskedelmi munkával foglalkozókat pedig jogos és méltányos érdekeikben sérti. Az ipar és kereskedelem fejlődésének másik nagy megnehezítő oka: az ipari és kereskedelmi jogrendszerek elavultsága és a mai viszonyokhoz mérten tapasztalható hiányossága. Sem a jogszolgáltatási szervek, sem a közigazgatás, nem állanak feladatuk magaslatán a gazdasági, ipari és munkásügyek intézésében, és ez sok esetben nem az emberek, hanem a megifjulatlan rendszerek hibája. Megérintve ez általános és megszívlelendő tüneteket, teljes elismeréssel kell nyugtáznunk azokat a fáradozásokat, melyeket a közgazda- sági kormányzat az ipar támogatása, a háziipar fejlesztése, a szakoktatás emelése terén kifejt. Oly végtelenül elmaradottak azonban a gazdasági közviszonyok, hogy azok tere, amikor zuhogó záporra szomjas, csak gyönge harmatot kap e tiszteletre és hálára kötelező tettekben. De bizalom és türelem, — vezérek ezt hirdessék, közemberek ebben nyugodjanak meg. És tegye mindenki a kötelességét. A nagybecskereki példa. — Közös konyha. — (Hozzászólás. — A konyha-vállalat elnökének nyilatkozata.) Valaki e héten a következő névtelen levelet küldte be hozzánk. Tekintetes szerkesztő ur ! A múlt heti cikkére válaszképpen elküldöm önnek ezt a „B. H.“-ból kivágott hirt, abban a reményben, hogy kötelességének fogja tartani közölni. Kiváncsi vagyok, hogy vasárnap benne lesz-e az „Ung“-ban? Tisztelettel N. N. Kedves ismeretlen. Kívánságát ime teljesítjük : „Másfél hónappal ezelőtt merész elhatározással megalkották Nagy becskereken az első közös konyhát, a melynek áldásaira mintegy száz-százhusz ember vágyódott. A cselédekkel kapcsolatos bajoktól akart szabadulni ez a modern szövetkezet, de bizony, a mint mihamar kiviláglott, teljességgel hasztalanul. A mikor a közös konyhát megalkották, annak rendje és módja szerint összetoborozták a megfelelő személyzetet is. Elkesergi fűnek, fának, Milyen rossz már ma a lánynak. Mert nem nézi a férfi most, Hogy a lány kedves és csinos. Mit sem ád mosolyra, könnyre, Hanem csak a telekkönyvre. Mi tagadás, biz úgy van az; De néni! iám az is igaz, Hogy a lány is, melyik szemes, Csak válogat s rangot keres. Úgy a leány, mint a férfi Bizony nem a szivet nézi. Egyiknél is, másiknál is Csak üzlet a házasság is. Igaza van Sári néne : Nem úgy van már, mint régente: Ideális hű szerelem, Ma már nagyon ritkán terem. Tisztitó tűz. Irta Fehér Jenő. Személyek: Elza, Tódor. (Ízlésesen, de fényűzés nélkül berendezett szoba. Elza az asztalhoz támaszkodva áll s némi ijedtséggel az ajtóra mereszti szemeit, a melyen Tódor lép be. Egy percig szótlanul állanak szemközt egymással.) Elza: Ön azt irta, hogy beszélni óhajt velem, báró ur. Mit kíván tőlem ? Tódor: (zavartan.) Valóban ... azt Írtam . . . és . . . és köszönöm, hogy szives volt engem fogadni. Elza: (hidegen) Oh nem jár érte különös köszönet. Mindenkit, a kinek beszólni valója van velem, szivesen fogadok. (Kezével int Tódornak, hogy foglaljon helyet, de ez nem moccan a helyéről.) Tódor: Nagy fájdalmat okoztam önnek ! Elza : Az régen volt . . . Elmúlt . . . Tódor: Tegnap múlt egy esztendeje. Jegyesek voltunk. Ön gazdag volt, s én, az elszegényedett báró, az Ön hozományával akartam újra fényesre csiszolni a hétágu koronát, mely az idők zivatarában megfakult. Ebkor történt, hogy megboldogult édes atyja . . . Elza: (megindultan.) Szegény jó apám! Tódor: Egy éjszaka elveszítette a tőzsdén vagyona legnagyobb részét és nem akarváu túlélni a csapást, fegyvert emelt önmaga ellen . . . Elza: (zokogva.) Istenem, Istenem! Hát ezér jött, hogy feltépje a sebeimet? t Tódor: És én elkövettem a leggyalázatosabb tettet, a mit az ember csak képzelhet: gyáván meghátráltam a házasság elől. Elza: (erőt véve magán.) Szabadságában állott. Tódor: Hitvány voltam és megérdemeltem. Köny- nyű lenne ma azt mondanom, hogy rokonaim befolyása alatt állottam, hogy ők voltak, a kik ingatag lelkemet tévútra vezették, akik rettentő képekben festették le előttem a szegénységet, a nyomorúságot s rávettek, hogy a gyűrűjét visszaküldjem. Én nem mentegetem magamat. Hiszen a férfinak, ki a végzettől erős lelket, önálló akaratot kapott, nem szabad a legelső szellő- fuvásra nádként hajladozni. Gyönge voltam. Ha lett volna mellettem egy meghitt jó barát, egy szerető testvér, a ki felvilágosított volna arról,- hogy milyen Kibékülés, Irta Jakab Ödön. Nem számítok én hosszú gyászra, Tenger könnyre, ha meghalok. Koldus leszek a temetőn is, A mint most itten az vagyok. Múlásom szörnyű döbbenéssel Nem fog betöltni másokat, Megesik szépen, észrevétlen, Miként erdőn az alkonyat. Mi is van abban, ha egy árva, Fakó dalost az éj befed ? — Mindössze : több egy kis halommal S néhány kis dallal kevesebb . . . Sári néni. Irta Szabó Albert. Zúgolódik Sári néni, Nem tetszik a világ néki: Hogy nem úgy foly, miként régen, Valamikor réges-régen. A néninek sok a lánya, S mind anyányi, csipje kánya, De főkötő csak nem terem, Ezért haragszik szertelen. Szidja is a férfiakat, A ki csak útjába akad.
