Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)

1907-07-28 / 30. szám

45. évfolyam. — 30. szám.

Un2:vár, 1907. julius 28.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési feltételek :

Csak az „Ung“ lapra:

Egész évre . . 8 K í Negyedévre . 2 K Félévre . ■ . . . 4 K | Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre ... 10 K 60

„Ung yármegye Hiratalos Lapjáéval együtt :

egész évre , 12 K — Félévre .... 6 K

Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön.

HETILAP.

Hirdetések

ágy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők.

Nyilttér soronklnt 40 fillér

A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők.

Kiadóhivatal telefonszáma 11.

AZ UNGMEGYEÍ GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-sö szám.

Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő :

BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA.

Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.

Közbiztonságunk.

A „Magyarország“ f. hó 25-én megjelent számának vezércikke foglalkozik az ország közbiztonságának ügyével és a rendészet újjászervezése tárgyában vet fel figyelemre méltó eszméket.

Minthogy székesfővárosunk kivételével sehol az országban nincs a rendőrség céltudatosan és egységesen szervezve, — a felvetett eszmék első sorban bennünket, a vidéki törvényhatóságokat és más kisebb önkormányzati testületeket érdekelnek.

Hogy egy a kultúra magasabb fokán álló és legalább nagyjában jogállamnak nevezhető országban, az élet- és vagyonbiztonságnak emberileg lehetséges biztosítása, elsőrendű államérdek, azt talán felesleges hangsúlyoznunk.

Kulturális intézmények, ipar és kereskedelem csak konszolidált államban találják meg azt a hálás talajt, melyben felvirágozva, felvirágoztatják az ország közgazdaságát is. — A tudomány és a kulturember szellemi ereje csak úgy nyer tért, csak úgy érvényesül, ha a társadalom berendezése, annak intézményei, ipara, kereskedelme oly fejlett, hogy tagjainak erkölcsi és szellemi vagyona gyümölcsözőleg helyezkedhetik el.

Ahol az erkölcsi és szellemi tőke az ország közgazdasági erejével egyesült munkában talál biztos érvényesülést, ott szabad or- ''ágot, virágzó nemzetet, boldogság, megelégedés és jólétben élő társadalmat találunk.

A jogrend biztonsága, az élet és annak veritékes munkájával szerzett vagyonbiztonsága, szóval az igazságszolgáltatás, közigazgatás és rendészet kiválósága, helyesen és céltudatosan való működése adja meg a bizalmat úgy a hazai, mint a külföldi tőkének, mely egyéb feltételek feltalálása esetén is — még mindig bizalmatlan, ha nem találja meg mindazt a biztonságot, melyet egy igazi jogállam nyújthat.

Vajon hazánk mindazon intézményei, melyek e célt szolgálják, nyujtanak-e elegendő biztonságot ? Eltekintve az emberi gyarlóságokból eredő hibáktól; magában a szervezetben van-e elegendő biztonság, annak keretei, lényege, anyagi és eszmei tartalma elegendő-e, hogy az állam és nemzetfentartó célt szolgálják ?

Ha figyelmünket az ország közbiztonságára és azon intézményekre tereljük, melyeknek együtt és összesen kellene mintegy megtestesíteni és valóra váltani e szót: köz- biztonság — határozottan nemmel kell felelnünk.

Magyarország rendészete, — ha ugyan van ilyen — egy kaleidoskóp, a melyben olyan tarka képet láthatunk, aminőt talán sehol, de Egységes erőt és gondolatot, pragmatikus szervezetet, céltudatos, fejlődésképes állapotot nem találunk.

Miután eszmefuttatásokat a nagyközönség és mindazok, kik ez ügy iránt érdeklődnek, bizonynyal fölényes kicsinyléssel kezelnek, a gyakorlati élet tapasztalataiból — a tényekből állítottunk össze egy kis gyűjteményt, beszéljenek ezek.

Állítottuk, hogy az ország rendészetének szervezete alig van, ami van, abban nincsen erő, nincsen egységes gondolat. Hát nézzük ezt a szervezetet.

A székesfőváros államrendőrsége — egységesen, ügyesen van megszervezve, de még helyesebben fentartva, oktatva és fejlesztve. Természetesen a kritika itt is találna elég és hálás talajt, de el kell ösmerni, hogy ez a rendőrség az európai színvonal átlagát megközelíti legalább is, sőt vannak az élet és vagyonbiztonság terén olyan kiválóan megalkotott intézményei is, melyek más nemzetek rendőrségeinek is becsületére szolgálnának. Ezzjel a szervezettel aztán ki is van meritve mindaz, a mit Magyarország rendészetéről jót mondhatunk.

A székesfővárosi rendőrség olyan, mint egy város a pusztában. Az egész hazaban szerte, a kisebb, nagyobb önkormá íyzati szervek által fentartott városi és községi rendészet, minden inkább, csak nem az, a minek lenni kellene.

Ösmerjük különösen a magyar polgári társadalom felfogását a rendőrség intézményével szemben. Egy kénytelen-kelletlenül fentartott mostohagyermeke ez az általános köz- igazgatásnak, mely egységes szervezet, munkaerő, legénység, anyagi dotáció híján még abban az esetben sem tudna kellő eredményeket felmutatni, ha a fontos államérdek szolgálatában kellő önállóságot tételes törvények biztositanának számára és nem lenne játéklabdája a különböző műveltségi fokon álló és különböző anyagi erővel rendelkező és szintén nagyon is különböző jóakaratot tanúsító — képviselőtestületnek és törvényhatóságoknak.

Van azonban a közbiztonság szolgálatában egy egységesen megszervezett testületünk is: a magyar királyi csendőrség. — Amennyiben ezen intézmény szervezésénél az alapvető gondolat az volt, hogy a magyar duhajvirtus egy katonailag szervezett testület által tartassák féken és minden eshetőségre egy teljesen biztos karhatalmi erő álljon rendelkezésre, — úgy az intézmény kitünően bevált. Mint karhatalom a csendőrség a maga fegyelmével, kiterjedt és szabatosan körülirt fegyverhasználati jogával és kötelezettségével — igazán kiváló.

Egészen másként áll azonban a dolog, ha a modern bűnvádi eljárás álláspontjáról nézve és vizsgálva a szervezetet, az 1896. évi XXXIII. törvénycikk (a bűnvádi perrendtartás) alapjára helyezkedünk

A nyomozás tehát egy szélesebb nézőpontot igénylő, a büntető igazságszolgáltatás vezérlő elveivel kontaktusban haladó olyan büntetőjogi munka és cselekedet, melyet jogi érzékkel és tudással, bizonyos magasabb látókörrel kell és lehet csak vezetni.

És mert az 1896. évi XXXIII. t.-c. 85. §. a nyomozat teljesítésére jogosult és köteles rendőrhatóságok között a csendőrséget nem sorolja fel, vagy a csendőrséget hatósági jelleggel — különben egészen helyesen — nem ruházza fel, a rendőri közegek között azonban felsorolja a csendőrségi altiszteket és legénységet, -—- előáll az a különös eset, hogy a büntetőjogi szempontból annyira fontos bűnügyi nyomozatokat, a jogi felfogással nem is rendelkezhető csendőraltisztek és legénység teljesitik, a jogi felfogással biró, intelligens csendőrtisztek pedig arra vigyáznak, hogy meglegyen a külső fegyelem, pontosan teljék a rubrika és fényes legyen a gomb.

Ha a bűnvádi perrendtartás előbb születik, mint a csendőrség intézménye, bizony akkor ma kissé másképen érvényesültek volna

az abban lefektetett helyes eszmék és a különben értékes törvény másként vált volna be az életben.

Rendészetünk ilyen állása mellett veti aztán fel a „Magyarország“ a szervezésnek egy eddig nem tárgyalt módját, hogy ugyanis a községek kezéből vétessék ki a rendészet és szerveztessék meg megyei alapon, külön- külön vármegyénkint.

Nem tudjuk ki irta a szóban forgó cikket, de semmi esetre sem szakember és semmi esetre sem olyan valaki, aki a félmunkától irtózik. A felvetett eszme igazi félrendszabály lenne. De nem ez a fő hibája, hanem az, hogy a közbiztonság hiányait tárgyalva, nem jön reá arra, hogy éppen azért, mert mint cikkünk elején kifejtettük, a jó közbiztonság államérdek; szerveit ki kell ragadni azonnal — nem holnap, de még ma — az apró helyi érdekek szűk látkörü hatalmi sférájából és az általános közérdek szempontjából, mentül sürgősebben, egységesen kell megszervezni az egész országban a rendészetet.

Az egységes megszervezés módjai felől sokat lehetne beszélni. Bár egyáltalán nem vagyunk hivei a hatalmi centralizációnak s annak a mai politikai felfogás sem kedvez, nem habozunk kimondani, hogy a rendészet az az egyedüli dolog, mely nemcsak megkívánja, de minden alkotmányos felfogás sérelme nélkül meg is követeli az államosítást.

Ne engedjük magunkat ebben a kérdésben jelszavak által befolyásoltatni. A rendészet államosításával nemcsak a közérdeknek, de az annyira és minden oldalról igénybe vett ön- kormányzati testületeknek is tartozik az állam- kormányzat

A helyi rendészet községi feladat! — Az | élet és vagyonbiztonság fentartása tartozó kö- ; telessége az államnak. A városok, községek, erejüket meghaladó óriási áldozatokat hoznak, hogy — intézményesen kellőleg meg se szerve- 1 zett rendőrségeikkel — a sokkal kisebb helyrendészeti teendőkön kivül — teljesítsék azt a kötelességet, mely első sorban az államé ; a „közbiztonság“ fentartását.

Az államnak nem szabad annyira kihasználni az amúgy is nagy és nehéz feladatok előtt álló városokat, — hanem sietni kell levenni vállaikról azt a terhet, melyet alig bírnak és melylyel azt a célt sem érik el, melynek érdekében az erejüket meghaladó áldozatokat hozzák.

Államosítani kell tehát a rendészetet! De annak költségeihez az eddigi rendőrségekre költött összegekből csak azt a részt igényelheti joggal az állam, amibe a helyrendészet kerül.

Ettől azonban igen messze vagyunk ! — Nemcsak a kényelmében és szabadosságaiban feszélyezett közönségnek mostohagyermeke a rendészet, de az államkormányzatnak is. Példátlan az az indolencia, melylyel a mindenkori kormányok ezt az annyira elsőrangú fontosságú és igazán az országok és nemzetek kulturális hévmérőjét képező ügyet kezelték idáig. Hogy egyébre ne hivatkozzunk, csak arra az egy dologra mutatunk reá, hogy a községek rendezéséről szóló 1886. évi XXII. t.-cikk 69. szakaszában nyert azon felhatalmazással, hogy a rendőrségek hivatali és szolgálati viszonyát az önkormányzati testületekkel és törvényhatóságokkal szemben rendezze — eddig még egyetlen egy belügyminiszter sem élt, hanem hagytak a rendőri

Ijapunk mai száma 8 oldal.