Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)

1907-07-07 / 27. szám

27. szám.

3. oldal.

U INT Gungvári tag után az itteni orvosoknak 7850 K jutna (3700 K a két véglegesitett orvosnak, minthogy pedig ez első sorban a 12000 K-ból volna fizetendő, maradna még 8300 K, ennek fele 4150 = 7850), azaz a vidéki orvosok az átlag 6 K-ban megállapított minimális díjból tulajdonkép egy-egy tag után 415 fillért nyernének, mig az ungvári tagok orvosi dija fejenként 7 K 85 fillért tenne ki.

Nem akarom hinni, hogy a vidéki orvos urak ezt akarták elérni fenti határozatuk meghozatalával, s igy azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy a határozat nem felel a városi és vármegyei orvosok össz- érdekének.

A mi magát az Országos Orvos-Szövetség által kívánt legalább részleges szabad orvosválasztást illeti, ez okból sem volt szükség a fentebbi határozatra, mert a szabad orvosválasztás Ungvármegyében a vidéken már most is mindenütt teljesen megvan, amennyiben minden vidéken működő orvos kezeli a pénztári tagokat, részlegesen pedig életbe van léptetve Ungváron is, minthogy a két központi orvos közül ahoz fordulhat a tag, a kihez nagyobb a vonzódása.

Hogy Ungváron, két rendes fizetéssel alkalmazott orvoson kívül még feljogosítva legyenek a pénztári tagok kezelésére az arra vállalkozni hajlandó nem pénztári orvosok is, s a két orvosnak a fizetés még az esetben is kiadandó, ha beteg tagot sohse látnak maguk előtt: ez a kívánság meg igazán példátlanul áll nemcsak Magyarországon, de a világ minden részében ; aminthogy nem hiszem, hogy valaki be tudná igazolni azt, hogy van hely széles e világon, ahol a a beismert semmittevést is díjazzák.

Rátérve most magára az átlagos évi 6 K-nás minimális dij követelésére : ezt határozottan túlsóknak kell hogy találja mindenki, aki csak kissé is beavatott a betegsegélyző pénztárak dolgaiba.

A pénztáraknak ugyanis nemcsak orvosi segélyt, hanem gyógyszert, temetkezési segélyt, kórházi ápolást, táppénzt és fürdőköltsóget is kell nyújtani.

A jelenlegi állapot szerint pl. az ungvári kerületi betegsegélyző pénztárnál 3 K átlagos orvosi dij jut egy- egy tagra, az összes orvosi dij pedig az összbevétel egy ötödét teszi ki.

Ha tehát a kívánt 6 K minimum egyáltalán elfogadható volna — amellett, hogy az orvosok össz- érdekét sem elégítené ki, — legalább egy ötödével fel kellene emelni csak e címen a járulékokat.

Most még hozzávéve, hogy a munkaadóknak emellett a baleseti dijat teljesen a magukéból kell fedezni, kérdem : oly erősnek képzelik az orvos urak a magyar- országi iparos és kereskedővilágot, hogy alkalmazott- taiknak betegség és balesetre való biztosítása céljából a jelenleginél sokkal nagyobb áldozatra is képesek ?

Én azt hiszem, hogy ha 15 éven keresztül nem volt szükségük az orvosoknak az orsz. orvosszövetség beavatkozására, hogy jogos igényeik a pénztárak részéről tényleg kielégítést nyerjenek, ma annál inkább elhibázottabb dolog a mindenáron való beavatkozás, mert az uj törvény egyáltalában nem von el jelenleg orvost fizető egyéneket illetve társadalmi osztályt tőlük, sőt ismétlem, oly munkástömeget szőrit a kötelező biztosítás körébe, akik előtt eddig az orvosi dij ismeretlen fogalom volt, 8 igy az uj törvény első szakasza épp az orvosoknak szolgál anyagi javára.

Rémlátás az orvosok részéről az, hogy nagyon fel fog szaporodni az önként belépő tagok száma, s tulajdonkép emiatt kell a minimális orvosi dijat magas összegben megállapítani, s a szabad orvosválasztást Ungvárra is kiterjeszteni, — amennyiben a pénztárnál önként csak is a következők biztosíthatják magukat :

a) a törvény 10. §-a értelmében biztosítási kötelezettség alá nem eső oly alkalmazottak, akiknek évi fizetése lakbérrel együtt ezer koronát meg nem halad.

b) házi cselédek;

hazavittók. De ő csodálatosképen most is úgy lát mindent, mint akkor volt.

Az ágy fölötti kék selyemfüggönyt mintha most húznák szét s a függöny mögül előbuvik egy bájos üde női arc, szőke haja végigömlik a felfogott függönyön — sárga selyem a kék selymen — s a kis ajkak közül hallja az édesen hivó szót:

— Gézus ! Gézus I

Hallja. Ott cseng a fülében és felkel a székről s megy arra felé, a honnan a hangot hallja. Azután megáll az üres szoba közepén s mikor, mintha álomból ébredne a valóságra, meglátja a négy üres falat, hát úgy érzi, mintha valami kínos sebet vágna rajta az emlékezés.

— Édesem, örökre elvesztett Etelkám! — suttogja lázasan, kétségbeesetten.

Az nap is egész nap ott ült az abban a szobában. Szomorú őszi nap volt, illő hozzá. Ott ült az ablak mellett és nézett ki. Sötétszürke volt a levegő, az ég, a föld, minden. Az ólomszürke felhőkből egyenes vonalakban pergett le az eső, a kert sudár jegenyéit hajtogatták a száraz lombjaikra hulló ólmos esőcseppek. A kastély előtti nagy gruppban csenevósz őszirózsák eresztették le fonnyadt fejeiket, az egyenesre metszett bokrok tar ágain kopott, szürke verebek csiripeltek. Olyan kopottak, olyan éhesek és didergők, a minő talán nemsokára ő is lesz. A jövő hétre ki van tűzve az árverés a kastélyra is. Kilökik innen is, mint valami rossz kutyát.

A szegénység jövendő képével összegyűl a lelkében a feleségére való emlékezés bús, szerelmes hangulata. Eszébe jutnak boldogsága első napjai. Az esküvő után itt töltött aranyos, vig napok. Mikor először a mellére borult a szép leány reszkető aggódással, epedő félelemmel.

c) házi iparral foglalkozók;

d) segédszemélyzet nélkül dolgozó önálló iparosok;

e) közönséges napszámosok ;

f) a biztosított pénztári tagok családtagjai;

g) műhelyekkel biró nyilvános tanintézetek tanulói ;

h) mezőgazdasági munkások és cselédek;

i) javítóintézetekben elhelyezettek és letartóztatottak ;

j) az uj törvény életbeléptét közvetlenül megelőzőleg a mostani pénztáraknál legalább három hónapon át önként biztosítottak

Igen örülnék, ha jelen soraim meggyőznék az orvos urakat a felől, hogy a m. hó 20-án hozott s fent ismertetett határozatukkal tényleg túllőttek e célon, s ezt belátva, lehetővé tennék az 1907. évi XIX. tcikk békés életbeléptetését, s ezáltal a jelenlegi kerületi betegsegélyző-pénztárnak kerületi munkásbiztositó-pénz- tárrá való átalakulását. r„ón

A megbomlott tűzrendészet.

Az „Ungvári Közlöny“ f. évi 27. számában „Városunk tűzrendészete“ címén megjelent vezércikk alkalmas arra, hogy a tűzrendészetnek még pislogó szikláját is eloltsa, s azt kezdete elején eltiporja.

A ;Városunk tűzrendészete“ cikkében általában az önkéntes tűzoltó intézmény ellen felhozott kifogások és vádak úgy tűnnek fel, mintha azok a jelenlegi tűzoltó testületet is terhelnék, s a régi hasonló intézményt állítólagos bűneivel behálózza a mostani testületet is, mintha a város és társadalmának ez a testület is olyan mesés pénzébe került volna; kérdem ón mily áldozatot hozott már ezért a testületért a város avagy a társadalom ? tudtommal azt sem, a mit a községi törvény alapján a tűzrendészeti kormányrendelet előír; — talán a város által nyújtott 1200 korona évi segélyt gondolja cikkíró ur mesés összegnek, hiszen ennyi ösz- szeget elköltött a város akkor is, a midőn a mostani testület nem létezett, s ez az összeg tulajdonképen nem is segély, mert azt a fizetéses tűzoltók részére szükséglendő fűtés, világítás, s a város tulajdonát képező felszerelvények javítása felemészti; — ellenkezőleg áll a dolog, a jelenlegi testület nehezen összegyűjtött pénzét pótolta olyan befektetésekbe, melyet ezen testület hiányában a városnak kellett volna fedezni, a miről meggyőződést szerezhet bárki, a városnak beterjesztett elszámolásból.

A jelenlegi tűzoltó testület minden egyes tagjának kezdettől fogva az volt a fő intentiója, hogy tisztességgel, minden szeny hátrahagyása nélkül álljon készséggel a város lakosságának segítségére, éppen azért, hogy a testület, s annak minden egyes tagja kivívja a város közönségének bocsülését, megelégedését s e téren való támogatását.

Ez a veszedelmes kritika megfordítva volna ugyan helyes, de azért igy sem fog elriadni a tűzoltó testület vállalt polgári kötelezettségének teljesítésétől, különösen akkor, a mikor arra a legnagyobb szükség van, s mert a tűzrendészetnek ezen egyik elmaradhatatlan fő szervének fejlesztését nem sokára a tárgyalás alatt álló tűzrendészeti törvény is megkívánja. S remélem, hogy a testület minden tagja kötelességhűen fog feladatának megfelelni akkor is, ha önfeláldozó szolgálat készségéért elismerést vagy dicséretet sem fog élvezni, — mert az e tóreni kötelességteljesitést polgári kötelességnek ösmeri, melyet a város közönsége egyébbként nem honorálhat, mint a működhetésnek előmozdítása illetve támogatásával.

A támogatás pedig nem abból áll, hogy a tűzoltóság működését kritizálja az ember, — hanem abban, hogy adja meg a tűzoltóságnak a sikeres működéshez a módot, hogy a hozzá fűzött várakozásnak hatékonyan eleget tehessen; mert kit szolgál önzetlenül az az I önk.-tűzoltó, feláldozva nyugalmát, családját, egész— Etel, édes asszonyom!

Tárcájából kiveszi felesége arcképét. Menyaszonyi ruhában van levéve. A hófehér selyem habszerüen dudoros ujjakból, csipkés nyakból, mint valami odalehelt, üde, friss reggeli hangulat, úgy tűnik elő a szép babaarcu asszonyka.

— Vége van, vége!

Szomorúan, csöndesen ül ott, észre se veszi, mikor a cseléd levelet hoz be neki. A borítókon megismeri az Etelka Írását.

Reszkető kézzel tépi fel. Vájjon mit irhát neki? Mit ? Hát azt, a mit egy őrülten szerető asszonyi szív diktálhat:

Szeretlek, meghalok utánad. Bocsásss meg! Mindenem a tied 1 S legjobban a tied lesz engedelmes, hűséges rabszolgád Etelka.

A kastélyt én veszem meg az árverésen. Oh jöjj, jöjj értem! Mama is vár velem együtt. Jöjj, édes, drága uram ! . . .

Az első pillanatban az asszony utáni vágyódás mindent paranesolólag lépett fel a szivében.

— Menj, menj, legyetek boldogok !

De a következő percben ott csatázott vele a büszkesége :

—• Koldus vagy, alamizsnát adnak neked !

És a büszkesége győzött. Hanem félt tőle, hogy ez a diadal nem marad állandó, félt tőle, hogy a szerelme mégis fölülkerekedik. Gyávaságot pedig nem akart elkövetni. Segített hát a dolgon úgy, a hogy tudott. Elhallgattatta a szivét. Örökre . . .

Meleg vérének első sugara végigöntötte, pirosra festette a babaarcu asszony hófehérrubás arcképét.

ségét, életét, testi ruházatát, melyet senki sem térit meg : ugye a város lakosságát, a kinek erkölcsi kötelessége az ilyen testületet saját jól felfogott érdekében hathatósan támogatni.

Azt hiszi cikkíró ur! hogy 10 fizetéses tűzoltóval megmenti a város nyugalmát, — nem, még akkor sem, ha nem tudom ki által kitúrt fizetéses szakértő tűzoltó alparancsnok lesz is a vezetőjük, mert a jelenlegi mostoha visszonyok között 50 jól szervezett fizetéses tűzoltóval sem fog egy a legutóbb volt tűzesetnél boldogulni ; Budapesten már csak van jólszervezett tűzoltóság a mely külföldön is hires, mégis megtörtént már ott is nem egy katasztrófa; mint pl. a „Párisi Áruház" égése.

A tűzoltóság, valamint meglévő felszerelése olyan karban van, minő ezelőtt még sohasem volt, ugyancsak példa reá a 3 év óta előfordult tűzesetek, melyek minden nagyobb veszély nélkül többnyire csirájukban fojtattak el, mely körülmény a rendben és jó karban tartott felszerelvények gyors kivonulásának tulajdonítható.

A kiütött tüzek terjedésének oka nem a tűzoltóság képtelenségében keresendő, de a nagyfokú vízhiányban, — mert a tűzoltó éppen ott áll viz nélkül, — a hol a katona fegyverével töltény nélkül.

A tűzoltóság működését nagy fokban megbénítja a megelőző tűzrendészet be nem tartása, mely a város lakosságának legnagyobb részét terheli s daoára a minden évi tűzvizsgálat s ebből folyó büntetéseknek, a városi tűzrendőri szabályrendeletben előirt preventív óvintézkedések megtételét vétkes gondatlansággal elmulasztják és számtalan háztulajdonost büntetéssel is alig lehet reá kényszeríteni, hogy megfelelő kapitányvizet, horgot, létrát tartson házánál, s gyúlékony anyagot ne tartson háza tájékán, mint a hogy az a legutóbbi tűzesetnél is tapasztalható volt.

A tűzrendészei terén mutatkozó bajoknak a lakosság áldozatkópességóhez mérten való orvoslására a testület parancsnoksága javaslatát illetékes helyen előterjesztette, s igy a város lakosságától fog a jövőben függni, hogy önön magának segítségére, élete és vagyonának megmentésére olyan tűzoltóságot szervezzen, hogy az hivatásának magaslatán álljon, — a mely szervezés a város közjövedelmének megterheltetése nélkül társadalmi utón lenne teljesítendő, s ideje volna, hogy a t. közönség már egyszer komolyan foglalkozna ezen közszükséget képező intézmény életképességén, s ne csak akkor juson eszébe, hogy ilyen is létezik, midőn egy nagyobb tűzveszedelem fenyegeti s juttatja ez intézményt eszébe, hanem karolja fel, s minden más egyesület elébe helyezve, támogatásával annak fejlődését mozdítsa elő.

Eddig ugyan páratlanul mostoha visszonyok között áll Ungvár város önk.-tűzoltó testületé — mert egy 16000 lakosú városban, hol 1100 háztulajdonos létezik, összesen 5 alapitó- és 153 pártoló tagja van, kik közül háztulajdonos csak 46; a mi 300 egy néhány korona tagsági dijat jelent, s mindennek dacára igyekezett a tűzoltó testület minden eddigi panasz nélkül hivatásának megfelelni, — azonban ilyen támogatás mellett nem csoda ha egy testület elsorvad, — de hogy azonban e sorvadás végbomlást vonjon maga után, s hogy e testület több eredménynyel szolgálhassa jövőben a város közönségét, az anyagi erő gyűjtését megkezdendő, a tűzoltó testület szükségleteinek gyarapításához szerény tehetségemhez képest három éven keresztül évi 40 koronát ezennel felajánlok.

Tűzoltó parancsnok.

Tíz éves találkozó.

Meleg baráti ünnepély folyt le városunkban 3-án és 4-ón azok között, akik 10 évvel ezelőtt, tehát 1897. évben tettek érettségit a helybeli főgimnáziumban. Nagyon kedves szokása az érettségit tett ifjúságnak, hogy megígérik egymásnak, hogy bizonyos idő múlva ismét összejönnek beszámolni egymásnak, hogy miként tudták értékesíteni tanulmányaikban kifejlődött egyéniségüket, céljukat, reményeiket, összejönnek visszaemlékezni iskolás korban átélt kellemes és kellemetlen emlékekre. Persze ilyenkor már minden emlék csak kellemes. A kellemetlenségen most már csak mosolyognak, hiszen az a kellemetlenség madártávlatból nézve egészen más színben tűnik föl. Az 1897. évben érettségizett ifjúság akkor tett Ígéretéhez képest a helyben lakó társak indították meg a lépéseket az összejövetel létrehozására. Dr. Tahy Endre vármegyei aljegyző buzgólkodott azon, hogy az osztálytársak találkozója minél melegebb, barátságosabb legyen.

A 41 érettségiző közül 15-en jelentek meg a találkozón és pedig: Bacsinszky Dániel beregkisfaludi lelkész, Damjanovics Ödön csókéi lelkész, dr. Elovics Jakab szobránci ügyvéd, dr. Gara Sándor nyíregyházai ügyvéd, Kondor Emil, a Kanadai Magyarság szerkesztője (Amerika), Lengyel Viktor bírósági al- jegyző (Szerencs), Novoszeleczky Elemér fővárosi rendőrfogalmazó, Papp Jenő vasúti tiszt (Kőrösmező), Pribék Antal vármegyei IV. aljegyző (Ungvár), dr. Reizmann Ödön gyógyszertár-tulajdonos (M.-Sziget), dr. Szabó József ügyvéd (Ungvár), Sztripszky Elemér tb. szolgabiró (Ungvár), Szemán István képezdei tanár (Ungvár), dr. Tahy Endre vármegyei III. aljegyző (Ungvár), dr. Vas Ignác ügyvédjelölt (Ungvár). Meg nem jelenhettek, de távollétüket kimentették: Bacsinszky Ödön bírósági aljegyző (Szatmár), Bellovics Gyula lelkész (Csicser), Bulecza György számellenőr (Beregszász), dr. Ehrenreich Lipót ügyvéd (Szatmár), dr. Fraenckl Bernát ügyvéd (Eperjes), Farkas László szolgabiró (Szepesváralja), Jaczkovics Gyula bírósági aljegyző (Nagyvárad), Lyahovics Ákos mérnök (Zombor), Novák Andor festőművész (Stockholm), dr. Neuvirt Zsiga ügyvéd (S.-ujhely), Prodán János min. számtiszt