Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)
1907-10-20 / 42. szám
45. évfolyam. — 42. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. október 20. Klőflzetési feltételek: Csak >i „Cng“ lapra : Egész évre .. 8 K i Negyedévre . 2 K Félévre . • , . . 4 K ! Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre ... 10 K t>0 f „Ung .ármegje Hlratalos I.apJA“-?»! egyfitt : egész évre, 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonazáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő : _ Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-sö szám. BÁNÖCZY BÉLA DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely ós Illés könyvkereskedese. Karácsonyi vásár. Az ungmegyei Tulipánkert-Szövétség Csuha Istvánná elnök kezdeményezésére f. évi december 8—12. napjain Ungvárt tisztán ungmegyei háziipari és ipari cikkekből karácsonyi vásárt rendez. (te) Ezt a rövid jelentést olvashattuk az Ung múlt heti számában. — Nem szabad e kérdés felett egyszerűen napirendre térni. Ipari, gazdasági szempontból nagy jelentőségre tehet szert e vásár, ha a rendezőség lelkes munkálkodása a társadalom körében megfelelő pártolást és támogatást nyer. Minden olyan intézmény, a melynek célja a gazdasági tevékenység bizonyos köreiben elért eredmények bemutatása, ismertetése, nagy befolyással van a termelés és fogyasztás alakulására. Alkalmat ad arra, hogy a fogyasztó közönség megismerje a szükségletek kielégítésére szolgáló tárgyak beszerzési forrásait, tájékozást nyújt arról, hogy az egyes iparcikkek hol, kinél, mily mennyiségben és minőségben állíttatnak elő, alkalmat ad arra, hogy törekvő iparosok bemutathassák igyekezetük, tehetségük, munkásságuk tárgyi eredményeit, ízlésük fejlődését, alkalmat nyújt arra, hogy a termelők fogyasztóközönséget nevelve maguknak, cikkeik értékesítését könnyebben elérhessék. Azt hisszük, hogy ezen célok szolgálata vezérelte a Tulipánkert-Szövetséget akkor, a mikor elhatározta a karácsonyi vásár rendezését. Nem könnyű feladatra vállalkozott ezzel a Tulipánkert! Az akadályok, a melyek egy ilyen terv megvalósulása elé meredeznek, főleg minálunk, a mi vármegyénkben különösen nagyok, sőt egyelőre áthidalhatatlanok. Az akadályok között a legnagyobb az ipari termelés hiánya és az előítéletek veszedelme. Bár általában országunk az ipari tevékenység terén nagyon szegényes, mégis tapasztalható, hogy vármegyénként erőteljesebben nyilvánul meg az igyekezet a magyar ipar fejlesztésére, szervezésére. Alakulnak különböző ipari tevékenységekre hivatott szervezetek, vállalatok; akadnak merészebb magánosok, a kik más kockázatos vállalatokat létesítenek és a produktiv munka bajnokaivá szegődnek. Igaz, a külföldi munkákhoz képest csak félénk, óvatos kísérletek ezek. De mégis kísérletek, melyekből lassan-lassan intenzivebb, bátrabb tevékenység fejlődhetik ki. A mi vármegyénkben azonban a komoly ipari vállalkozásnak, az intenzivebb gazdasági tevékenységnek még csak nyomait is alig tudjuk felfedezni. A mezőgazdasággal kapcsolatos csekély számú ipari üzemeken kívül nem találunk olyan ipari vállalatot, a melyre rámondhatjuk, hogy e{ a mi talajunkból, a mi embereink közvetlen tevékenysége által a mi munkásnépünk foglalkoztatásával kereseti viszonyaink javítása érdekében létesült. De nemcsak hogy a magasabb gazdasági értelemben vett ipari vállalatunk nincsen, hanem a kisipar, a háziipar terén is alig-aüg tudunk valaminő eredményre rámutatni. Kisiparosaink a nyomasztó gazdasági viszonyok következtében csak a durva, nap-nap melletti esetleges munkákból tengeti létét. Arra még csak gondolni sem mer, hogy a szomszédos fogyasztó körön túl nagyobb fogyasztó kört vonzzon magához. És ha meg is volna némelyikben a tehetség, a törekvés, hogy cikkeit nagyobb csínnal, több Ízléssel állítsa elő, nincs meg hozzá az azt értékelni tudó fogyasztó közönsége^ És igy maradnak iparosaink a régi, kezdetleges termelési módok mellett, a melyek, miután a kereslet túlnyomóan esetleges, a jövedelmét, megélhetését is esetlegesekké tehetik annál is inkább, mert nincs is eszköze, és nem keresi azt, hogy a csekély ismeretsége körén túl nagyobb körrel ismertesse meg ipari tevékenységének produktumait. Házi. iparunk pedig a szövésen kívül alig van, sőt a szövésen kivül nincs is. De azután a szövőiparunk olyan, a melyből komoly, céltudatos munkával értékes háziipari ágat lehetne kifejleszteni. Csak egy szervező tehetségre és támogató kézre volna szükségünk. Népünk határozottan tehetséggel bir a szövő iparág megteremtéséhez és fejlesztéséhez. A ki látta a vinnai, a csicseri, a szeretvai vagy bezői szőtteseket, magunk ellen való véteknek mondhatja, hogy nem biztosítunk ezeknek nagyobb ke!endőséget, piacot. És ugyan hányán vannak vármegyénkben, a kik messze földről, drága pénzen hozatják a különböző szőttes vászoncikkeket a helyett, hogy saját szükebb hazánkban néznének körül, a hol a szükségletüknek megfelelő termékeket jutányosabban megkaphatják. Persze, csakhogy ebben a fogyasztónak kisebb a bűne, mint az illetékes tényezőknek, a kik nem tudják, — bár kötelességük volna — megtalálni a módját annak, hogy ezeket a termelő köröket szervezzék, ismertté tegyék. Egyszóval a Tulipánkert akkor, a midőn a karácsonyi vásárt rendezi, úttörő munkát teljesít a tekintetben, hogy a vármegyénkben termelt iparcikkeket megismertetni igyekszik a közönséggel, illetve szemünk elé akarja állítani azokat a mulasztásokat, a melyeket eddig elkövettünk, hogy a termelő iparcikkek előállítását, lejlődését elő nem mozdítottuk, hanem ölbe tett kezekkel nézzük, hogy küz- ködnek iparosaink, termelőink, holott kissé melegebb érdeklődés, szervezkedésre való nagyobb hajlandóság esetén lendületet adhatnánk ipari fejlődésünknek. A közöny, a nemtörődés, sőt — mondhatni — a jóra való restség az oka annak, hogy ipari, gazdasági életünk a kezdetlegesség alacsony fokán áll. Sajátságos, hogy ezeket a hibákat mindnyájan belátják, beismerik, és még sincs kellő akarat, törekvés, hogy nagy elhatározásokra ragadtassuk magunkat. Azt mondják, hogj- nincs lelkesedés, nincs munkaszeretet, komoly Árpád. * Irta Csengey Gusztáv. Búgó kürtöt hallok, nyilak süvöltését, Száguldó paripák lábadübörgését, Ezrek ajakáról riadoz a „hajrá,“ S növekszik a zsivaj egetverő zajjá . . . Szemem odabámul . . . elbűvöl a látvány: Mindannyi félisten táfloslovuk hátán . . . Tündöklő vezérük ott nézi a dombról — Ott a hazaszerzés nagy csatája tombol. Édes apánk, te vagy, a ki ott vezérel, A kinek hatalma messze földre ér el, A kinek nevére népek ura sápad, Országán a mikor hadad végig vágtat. Érezte hatalmad nyugat fejedelme, Hiába bújt vasba, harcod lett sírverme; Mikor buzogányod lecsapott reája, Véres fején széthullt cifra koronája.** Idebenn is sorba a sok apró főket, Győzelmes sereged elsöpörte őket; Mint tavaszkor a hó semmivé olvadnak. Akkor Árpád igy szól a megpihent hadnak : „Hármas hegység alján, négy folyó közein Szálljatok meg immár vitéz gyermekei m ! Messze jövendőben nagy idő vár rátok, — Tietek ez ország, ez a ti hazátok.“ * A Közművelődési Egyesület Árpád-ünnepélyén szavalta Margócsy Aladárné. ** Lásd a Szvatopluic mondát Kézai krónikájában. Büszke szava harsog, rá nagy öröm zendül, Igricek kobozán hálaének pendül, Száll föl az örömdal az egek urához, S táltos az oltáron fehér lovat áldoz. S annyi viszontagság, annyi vérnek árán Idegen népek közt rokontalan árván Él ma is a nemzet, ^yészt kiállta, Ezer év után is még ez a hazája. Ezer éve immár, hogy a sírban alszol, Most az ezredikben rólad újra dal szól, Harcaid a múltból újra előtűnnek, S szerteszét a honban dicsőit az ünnep. Óh de ma, hős apánk, dicső fejedelmünk, Méltók vagyunk-e rá, hogy megünnepeljünk? Küzdő nemzedékek drága öröksége A hogy megalkottad, úgy maradt-e — ép-e ? Óh ha az egekbe hatna sötét gyászunk, S megnyitná sirodat a mi bús fohászunk, S fölidézne téged sirató bújában, S te látnád nemzeted a nehéz igában 1 . . . A kinek bástyáin lengett szivárványod, S földje lett nyugaton határtartományod, Az lett úr fölöttünk: szomszéd ellenséged, Gyötrelmünk, szégyenünk, a mi sajog, éget. Lassan kúszott felénk, ravaszul sandítva, Szánalmas kis telkét apránkint nagyítva; Hogy segítségünkkel hatalomra hágott, Már akkor is ősi birtokunkra vágyott. — Jött kelet hatalma, elborítva minket, Akkor az áruló pártosoknak intett — Határát kitolták a mi országunkba, . . . Lám a törpe Osztmark igy ült a nyakunkra! Óh meg ne látogass, hős apánk bennünket, Ne nyisd meg sirodat, ne lásd szégyenünket I... Ezer éves álmod csendes éjjeléből Dicső szellemedet nem idézem én föl . . . Jól végezve munkád most pihensz nyugodtan ; Ne lássunk fölgerjedt méltó haragodban, Ne kívánjon látni a magyar ma téged: Talán megátkoznád ezt a nemzedéket . . . De mégse ! — Ajkadról nem jöhet az átok, Én a te lelkedbe igazabban látok: Hogyha föltámadnál, te meg nem átkoznál, Segíteni jönnél, szabadulást hoznál. Áthatna szellemed minden magyart itten, Ereje megnőne reménységben, hitben ; Megfuvatnád kürtöd újra riadóra, S lennél másodszor is hazánk alkotója. Óh jövel hát, szállj ki sirod éjjeléből, Vezessen szellemed s a haza megépül! Lobogjon előttünk ékes szivárványod, Csapjon az ellenre súlyos buzogányod. A világon végig tedd nagygyá nevünket . . . Akkor, óh majd akkor zengjen örömünnep 1 S igy ős javunkat hogy el ne orozzák, A neve ez legyen: Szabad Magyarország !
