Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)
1907-10-13 / 41. szám
45. évfolyam. — 41. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. október 13. Előfizetési feltételek: Csak az „llnj;“ lapra : Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre . ■ . . . 4 K Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre , , . 10 K liO f „Unit vármegye Hivatalos Lapjá“-val együtt : egész évre , 12 K — Félévre K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. T^.SS^.nD^X.^11 HETILAP. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEl GAZDASÁGI EGYESÜLETHIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tór l-sö szám. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. A magyar kereskedelem jövője. A kereskedői osztálynak jól felfogott saját érdeke követelőén igényli azt, hogy minden kínálkozó alkalommal mindazok, a kik erre, sajnos, még manapság is rászorultak, tényekre, adatokra és eseményekre való hivatkozással győzessenek meg épp a kereskedők részéről, arról, hogy a kereskedelmi és ipari foglalkozások a polgári hivatások legfontosabbjainak sorába tartoznak, hogy továbbá még kellő méltánylásuk sem egyéb igaz értéküknek kiérdemelt elismerésénél es hogy végre a kereskedelmi és ipari osztály közhasznú működés és jelentőség tekintetében az ország bármely foglalkozási ágainak képviselőivel egyenrangúan versenyezhet. Nagy hiba, hogy hazánk felső kereskedelmi iskolái aránylag túlsók egyént nevelnek a kereskedelmi bürokráciának, de keveset a tulajdonképpeni gyakorlati kereskedelemnek. Károsan befolyásolja végre a kereskedelmi és ipari osztály társadalmi állásának emelését, szintúgy a kereskedelmi és ipari érdekeknek társulás utján való hathatós védelmét és előmozdítását a kereskedelmi és ipari egyesületi érdekképviselet túlságos széttagoltsága. Sokkal célirányosabb volna s egyöntetűbb, tehát hathatósabb érvényesülés éretnék el olyformán, ha újabb egyesületek alakítása mellőztetnék, sőt a már meglevők egy részének egymással való egyesülése vitetnék keresztül, és végre ha az egyesületeknek egymáshoz, valamenynyinek pedig a kereskedelmi és iparkamarákhoz való benső kapcsolata fejlesztetnék. A társadalom felfogasának a fönt jelzett irányban való megváltozása mellett sokkal könnyebben fogja a kormány iparfejlesztési politikáját megvalósíthatni. A törekvés erre kétségtelenül megvan a kereskedelmi kormányban. Napról-napra látjuk azt a törekvést is megerősödni, hogy a közhivatalok számára csakis hazai iparcikkek szállíttassanak, a mi nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi szempontból is óriási fontosságú. Nem mulaszthatjuk el az állam iparpártolásának kérdésével összefüggésben utalni az állami üzemek kérdésére is. Nézetünk szerint az államnak csakis oly iparágak művelését szabad üzemeiben megengedni, a mely iparágak még egyáltalán nem honosodtak meg hazánkban vagy a melyeknek meghonosítása, bár nagy szükség van reájuk, a magántőkére nézve aránytalanul nagy költséggel és kockázattal járna. Más téren azonban az államnak nem szabad az amúgy is súlyos viszonyokkal küzdő adófizető magánvállalatok versenytársává szegődni és abba kell hagynia minden oly ipar üzését, a melyet más hazai vállalat megbízhatóan és sikerrel üz. Ezzel kapcsolatosan hangsúlyozzuk, hogy a bérbeadott fegyházipar számos iparosunknak igen nagy megkárosításával jár s nézetünk szerint a kormány sokkal nagyobb szolgálatot tenne az országos érdekeknek, de a letartózta- tási intézetekben munkálkodóknak is, ha őket lehetőleg közmúnkákra alkalmazná, mig ipari munkát csakis kivételesen és korlátolt mértékben engedélyezne. Kormányaink lehetőleg azon vannak, hogy közhivatalaink, azok is, a melyek nem állami hivatalok, szükségleteiket hazai gazdáknál, iparosoknál és kereskedőknél, hazai terményekből és iparcikkekből fedezzék. Kívánatos lenne azonban, ha a kormány ebben a tekintetben a társadalomra is iparkodnék befolyást gyakorolni. Ennek leginkább célhoz vezető módja az lenne, ha az ország összes társasköreit a kormány hivatalosan figyelmeztetné a hazai iparnak legbehatóbb támogatására. Azonfelül újból és újból kellene az ország összes tanintézeteinél alkalmazott tanerőket utasítani, hogy a tanuló ifjúságot szigorúan figyelmeztessék a honi ipar támogatására, ifjú korukban vésve lelkűkbe, hogy a hazai ipar pártolása csak olyan hazafias kötelesség, mint a védelmi kötelesség teljesítése. Ha ilyenképen az egész magyar társadalomnak vérébe megy majd át, mint legtermészetesebb kötelesség, a honi iparnak támogatása, akkor remélhető lesz, hogy belátható időn belül minden tekintetben versenyképes magyar iparról fogunk beszélhetni és hogy nemcsak politikai, nemcsak jogi, hanem gazdasági értelemben is szólhatunk majd gazdasági önállóságunkról, a mely megfelelő eszközökkel és némi hazafias áldozatkészséggel megteremthető akkor is, ha Ausztriához való gazdasági viszonyunk bármily jogi formán sarkall. Mindezeket abból az alkalomból közöljük lapunk hasábjain, hogy városunkban megalakult a Kereskedelmi Csarnok és az alig két- három havi munkálkodásával olyan eredményekre hivatkozhat, a melyek máris éreztetik hatásukat. A Kereskedelmi Csarnok vezetősége minden eszközt felhasznál arra nézve, hogy ez az egyedüli kereskedelmi egyesület ne csak a számát szaporítsa városunk nagyszámú egyesületeinek, hanem azzá legyen, a minek lennie kell: a kereskedők erkölcsi éá anyagi érdekeinek istápolójává. Kifelé igyekezik az uj egyesület a kapcsolatot megtalálni a különböző társadalmi tényezőkkel, magával a kereskedelmi és iparkamarával pedig szoros összeköttetésben van. A kamara honorálja is a Csarnok törekvését erkölcsi és anyagi támogatásával. Legnagyobb vívmánya eddig a Csarnoknak, hogy a kereskedelmi alkalmazottak részére esti szaktanfolyamot tart fenn, a melyen a nekik legszükségesebb tárgyakat adatja elő. Rendkívül nagy szükséget pótol ez az uj intézmény. Határozottan állíthatjuk, hogy városunk kereskedői rövid időn belül észre fogják venni, hogy alkalmazottaik értelmi színvonala és szaktudása mennyire emelkedik. És ez az Gyengülnek . . . Irta Krüzselyi Erzsiké. Dobó sírjánál.- Tanulmányi kirándulás. — Gyengülnek már a régi húrok És csendesül a dal. Lassan, lassan a legutolsó Akkordja is kihal. S kopár lesz szívem, mint letarlott Virágtalan határ, Melytől talán már mindörökre Elbúcsúzott a nyár. De mégse ! Nem !... Érzem, hogy egyszer Fogok szeretni még, Hisz szép tavasz fakad a télből, Ha megenyhül a lég. Találkozzam csak újra véle, S ha ő majd rám tekint : Oh érzem én : fogok szeretni És szenvedni megint I . .. Az ungvári áll. polgári leányiskola növendékei okt. hó 6-án lelkes igazgatójuk s tanárnőik vezetése alatt lélekemelő, hazafias ünnepélyt rendeztek Dobóruszkán a hős Dobó és az aradi vértanuk emlékének. Vasárnap reggel 8 órakor gyülekeztek a közkórház előtt a növendékek, a honnan fogatokon tették meg az utat minden fáradtság nélkül, a legjobb hangulatban. A község ünnepi díszt öltött, apraja, nagyja künt volt az utcákon, hogy részt vegyenek ők is a hazafias ünnepen. — Megérkezés után a kath. növendékek a plebánia-templomba vonultak, hogy sz. misét hallgassanak. Az isteni tisztelet bevégzése után a más- vallásuak is bementek a templomba, hol félkörben foglaltak helyet ama inellókoltár körül, mely Dobó hamvait rejti. Az oltár vörös márványból készült s valódi remekmű. A felirat, mely bizonyltja, hogy ott nyugszik Dobó István, az egri bős, a következő: Hoc tumulo Stephanum clauserunt fata Dobonem, Qui quondam Turcas a vestris Agria muris Reppulit, igsignemque ferens ex hoste triumphum, Extremam Ungaricis cladem procul egit ab oris. (Itt fedi sirja Dobó Istvánt, ki az egri falaktól Visszaverő hajdan sok ezernyi hadát a töröknek, S ellenségi fölött ülvén kitűnő diadalmat, Véle Magyarhon végveszedelmét messze elűzte.) Szegény sárga kis levélke . . . Irta Gyöngyösy László. Szegény sárga kis levélke, Elkapott a felszél, Berepültél ablakomon. Oltalmat kerestél ? Én is értem rózsanyilást, Napsugaras tavaszt, Mennék én is, menekülnék: Örökös bú maraszt! Ugyancsak az oltár oldalrószén e pár sor olvasható : Franciscus Dobó filius haeres hoc munumentum Optime merito publico luctu statuit. (Fiutóda Dobó Ferenc állította ezt az emléket Az országos gyászra igazán méltónak.) A másik mellékoltáron látható a Dobó-család címere is. Pelemlitésre méltó, hogy a Dobó Istvánt ábrázoló, vörös márványból készült szép szobor, a község ellenkezése dacára Dobóruszkáról titokban Egerbe szállíttatott, hol mai napig is a várkápolnában áll, s Dobóruszka község mindeddig hiába követelte vissza jogos tulajdonát.* Az ünnepség Vörösmarty „Hazádnak rendületlenjével kezdődött, melyet az intézet növendékei a helybeli kántortanitő művészi orgonakisérete mellett énekeltek. Az ének elhangzása után Tahy Abrahám sz.- széki tanácsos, plébános lépett az oltár elé. Mélyen átérzett, tüzes, lángoló szavakkal festette Dobó István s az egri nők halált megvető küzdelmét. „Itt fogadják meg — úgymond — hogy mint Dobó s az egri nők, fogják szeretni e hazát!“ A beszéd hatása alatt a lelkesedés lángja lobogott a fiatal lányok szemében, a bánat s öröm könnyei ragyogtak az összes jelenlevők szemében. Románecz Gizella kézimunka-tanfolyami hallgató szavalta el ezután Zalár József: „Dobó s az egri nők“ c. költeményét érzéssel, élénk taglejtéssel. A szavalat után Deák Gyula igazgató mondotta el magas szárnyalásu, gondolatokban gazdag ünnepi beszédét, melynek végén letette Dobó sírjára az intézet hatalmas babérkoszorúját „A török verő Dobó em* Szatmáregyházmegyei Schematizmus. Lammk mai száma B oldal
