Ung, 1907. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1907-02-02 / 5. szám
45. évfolyam. — 5. szám Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. február 2. Előfizetési feltételek : Cuk ai „Ung“ lapra : Egész évre . . fi K j Negyedévre . 2 K Félévre ..........4 K i Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre ... 10 K 60 ^ „Ung Tármegye Hivatalos Uapjá“-ral együtt : egész évre , 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ meUékleteként megjelenik minden csütörtökön. HETILAP. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegy« Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak «lör« fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-sö szám. Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Visszaesés.* Már Darányi első minisztersége idejében elhatározta a kincstár, hogy a íaeladásoknál addig követett szokással — t. i. azzal, hogy hosszú időre köt szerződést — szakítani fog és jövőben rövid lejáratú eladási szerződésekkel adja el a fát. Ezzel a kincstár azt akarta elérni, hogy ne csak a nagytőkével rendelkező fakereskedők vásároljanak az államtól fát, hanem vehessen tőle közvetlenül a kisgazda, az iparos, szóval a kispénzű ember is. Mi természetesebb, minthogy a miniszternek ezt az intézkedését a nagykereskedők duzzogva fogadták, a kiskereskedőknek nagy része pedig nem mert olyasmibe fogni, a mi a nagypénzű emberek mestersége. Ennek megint természetes folyománya lett, hogy a kincstár maga dolgoztatta fel fűrésztelepein a fát és adta el a farakodókban felhalmozott anyagot. Miután pedig az intéző körök azt tartják, hogy a fakereskedelem nem lehet az államnak méltó foglalkozása, a kincstár megpróbálta kisebb részletekben a tövön, tehát még az erdőben árverésen eladni az évenkénti fahozamokat, csakhogy vevő nem ajánlkozott, mert a nagykereskedőnek ez az eladási mód nem tetszett, a kiskereskedő a vételre még nem volt berendezve. Később aztán, mivel a fa oly szükségleti cikk, melyet sokáig nélkülözni nem igen lehet, sok embernek szüksége lett épületfára, fürészárúra s más választékra is, a kiskereskedők, iparosok s mások is vásárolni kezdték a munkában levő fűrésztelepeken összehalmozott árút. De a nagytőkével rendelkezők megirigyelték a kispénzű emberek üzleti élelmességét s harcba indultak velők. A harcban, a mint erdészeti körökben ismeretes, a nagykereskedők leverettek, mert Darányi kereken kimondotta, hogy végre meg kell szüntetni a famonopóliumot. Ez az eladási rendszerváltozás sok ezer s talán millió koronát hozott az állam pénztárába, de a közbirtokosságoknak, magánbirtokosoknak is, mert * Erdész-kézből kapjuk ezt a cikket, a mely megszívlelni való igazságokat tartalmaz. Szerkesztő. most már ők is magasabb árért adták el faterméseiket. A monopólium megszüntetésével oly kedvezően alakultak országszerte a faárak, hogy az eddig úgyszólván semmibe sem vett erdők értéke oda emelkedett, ahová mi erdészek, lelkiszemeinkkel már rég látni kívántuk. Erdőgazdaságunk életében fordulóponthoz ért s felvirágzásának új korszaka kezdődött. De maga Darányi miniszter is mondotta az Országos Erdészeti Egyesület 1906. évi decemberi éves gyűlésén, hogy erdészetünkre a nemzet fejlődésében nagy és fontos feladat vár. A faárak minden átmenet nélküli gyors emelkedése egyúttal azt is mutatja, hogy a kincstárnál divatban volt monopólium mily óriási károkat okozott az államnak s a fabárók mily könnyen jutottak dús jövedelemhez. De a nyilvános árverések ezen nem várt eredményének, sajnos, hátrányai is mutatkoznak. Némely erdőbirtokos, de főként a kincstár, látva azt, hogy a nyilvános árveréseken a kikiáltási áron felül mily nagy és nem remélt összegeket ígérnek a vevők, sok helyen egészen beszüntette a szabadkézbőli eladást. Ez nemzet- gazdasági szempontból feltétlen káros dolog. A kis gazda, a kis iparos így teljesen rá van utalva arra, hogy szükségletét a közvetítő fakereskedőtől vásárolja. Az. erdőbirtokos, mint termelő, aránylag sokkal olcsóbban adja, de adhatja is mint a közvetítő s így a fogyasztó mindent drága pénzen fizet. Ez a közvetítő utján való értékesítése a faanyagoknak határozottan visszaesés s elősegíti az amúgy is már végvonaglásban szenvedő kisipar pusztulását. Ha ezt a módot a magánbirtokos gyakorolja, az még hagyján volna, de az államnak ilyen elveket követni nem szabad. Azért mondom, hogy ez az állapot visszaesést jelent, mert akkor, mikor a faárak országszerte olcsóbbak voltak mint ma, a fakereskedő is olcsóbban vásárolt, most azonban ő is drágábban fizeti meg az árut, a kisgazda vagy kisiparos, a ki tőle kénytelen azt beszerezni, pedig méregdrágán vásárol nála mindent, tehát súlyosbodott a helyzet. Ezen a bajon segíteni kell! Szerintünk sokat javulna ez a mostani viszás helyzet az által is, ha a földmivelésügyi kormány a vizek és vasútak melletti rakodóiban, a vidék szükségleteinek megfelelő famennyiséget, kizárólag a kisgazdák, iparosok s más kisebb vevők részére egy bizonyos záros határideig készletben tartja. A záros határidő letelte után mégmaradt faanyagot nyilvános árverésen akkor is értékesítheti. A társadalom éretlenjei. [tej E lap multheti hírrovatában „Névtelen levél* cím alatt egy közlemény jelent meg. — Névtelen levélben foglalt gyanúsítás mérgével igyekezett valaki ártani egy másik egyénnek. Magában véve egy névtelen levél is elegendő arra, hogy a jobb érzésű emberben erkölcsi undort gerjeszszen azzal szemben, a ki ilyen eszközökkel akar embertársa ellen küzdeni. De még inkább gondolkodóba ejti és megborzasztja a műveltebb lelket az a tudat, hogy az ezen eszközzel való küzdés szükebb társadalmunkban szimptomatikusán jelentkezik. A közeli napokban városunk különböző társaságának tagjai majdnem mindannnyian részesültek abban a kiváló szerencsében, hogy névtelen leveleket kaptak. Fiatal leányok, fiatal emberek épenugy, mint ólemedet- tebb korú tisztes úri asszonyok és úri emberek. S a levelek tartalma felháborító és undort gerjesztő módon egyik embert a másik ellen uszitja. Nincs a pletykának az a neme, módja, a melyet ezen névtelen levelek Írója fel ne használt volna arra, hogy egymással barátságban, jóviszonyban élő egyének között a gyanú, az . egymás elleni bizalmatlanság konkolyát elvetni ne igyekezett volna. A müveit, a jó érzésű és Ízlésű ember elborzad, ha a társadalmi élet eme hitvány kinövéseit szemléli. Hát hiába igyekeznek az állam, a társadalom, a testületek, az egyesek a civilizáció terjesztése végett a műveltség, a lelki nemesség, a becsületesség, az önérzet és öntudat magvait elhinteni az emberi szívbe I ? Hiába törekszenek a nemesebb lelküek nemesíteni, szeliditeni az embereket! ? Kárba vész minden fáradság, mert a müveltségterjesztő intézmények dacára Válás. Irta Varsányi Gyula. Már nem látlak, édes kedvesem ! Eltűnsz, mint az álom, csendesen. Főikéi a nap sokszor és leszáll, És nem látlak többé, rózsaszál. Körülöttem zörög az avar, Minden nyomot búsan eltakar. S akárhogy is sirok, epedek, Már tehozzád utat nem lelek. Farsang Münchenben. Irta Csernek Antal. Talán sehol sem érzi és élvezi az ember a farsangot annyira, mint külföldön. A farsangjairól is hires a városok között első sorban említendők Róma, Velence, Nizza ; ezek után jön München, Berlin, Madrid. Mind annyit nem volnék képes most leírni, azért csak Bajorország fővárosáról, a kedves bohém fészekről, Münchenről fogok egyetmást megemlíteni, az ottani hires karneváli ünnepélyekről. E szép fekvésű városban a farsang kezdete valóságos kis karácsonyszámba megy. — Oly élénk s nagy a forgalom ez időtájt, hogy az embert valami I nagy ünnepre emlékezteti. Á kereskedő világra természetesen ez igen jó, mert kettős üzlethez jut egymás után. Az előtt a karácsonyi vásár, most meg a farsangi. — Ugyancsak nem panaszkodhatnak a vendéglők s kávéházak sem, a melyek ilyenkor, mind igen látogatottak. Mindenütt zene és zene. Egy igen üdvös szokás tapasztalható ott ilyenkor. A hol ugyanis jobb zenekar játszik, ott minden egyes belépő vendég zenedijat fizet. Ez természetesen a helység nagyság» és előkelősége szerint váltakozik, de sehol sem olyan borsos az ár, hogy az ember megütköznék rajta. Ha tehát bemegy az ember ilyen zenés helyre, befizeti azt a 20 vagy 30 pfenninget s aztán nyugodtan addig élvezi a muzsikát, a meddig akarja. Meg van kiméivé a nálunk szokásban levő folytonos tányérozgatástól. Telnek, repülnek az órák s napok, mig egyszer arra virradunk, hogy még csak három nap a világ, s vége a farsangnak. — E három utolsó napról különösen érdekesnek tartok egyetmást megemliteni. Az ember már kora reggel nagy zajra ébred. Ez a zaj természetesen csak az idegent lepi meg, mig a ben- szülöttek előtt már megszokott hangok. így hát úgy irom le az egész ünnepséget, a mint azt az idegen élvezi át. Előbb már mint emlitéra, kora reggel nagy zajra ébred az ember. Ezek után csak akkor esik igaai ámulatba, ha az utcára kilép. Valósággal a bolondok házában képzeljük el első pillanatban magunkat. Az emberek mind maskarákká változtak ! . . . Férfiak, nők, gyermekek egyaránt mind a kosztümök különféle formáját öltötték magukra. Fórfak nőknek, nők férfiaknak öltöznek fel, mig a gyermekek (kivételt még a két éves tötyögő apróság sem képez) bohócoknak s más és más formákban járják be lármázva, sípolva az egész várost. így tart ez a bolond nép- vándorlás mind a három napon keresztül, kora reggeltől késő éjfélig. Ilyenkor oly gyorsan repül az idő, hogy észre se veszszük s már eljött az utolsó nap is. Lapunk mai száma 8 oldal. Válasz. Irta Szabó Albert. Pici kis levélke, Elmegyek, elhozlak, Édes kis levélke ! Én édes angyalom ; Hogy főttél te ide Viruló tavaszkor, Liliom fehérbe ? Pirosló hajnalon. Angyalok hoztak tán A göncöt szekerét Tündér, röpke szárnyon ? Ellopom az égről. Vagy csak úgy születtél A futó villámot Nyiló rózsa-ágyon ? . . . A vihar kezéből. Bontom a levelet Megkérem az Istent Reszkető kezekkel, A magas egekben : Olvasom, olvasom Adjon át négy angyalt Könnyező szemekkel. — Tündér öltözetben. — A rózsám, a babám A tündért, az angyalt Messze földön irta, Göncöl elé fogom, „Szerelmes könnyével Úgy megyek éretted, Egész’ tele sirta.“ — Édes kis angyalom. Azt kérdi, azt várja : Rózsa lesz az ágyad, Mikor megyek érte ? Nefelejts a párnád ; Mikor fog ölelni Egy egész mennyország Dobogó keblére ? Boldogsága vár rád . . . Liliom hullása Nem lesz több oly boldog Rózsa hervadása, Heted-hét országon, — Mióta nem látott — De olyan se’, mint én Az élete mása. — Az egész világon.
