Ung, 1906. július-december (44. évfolyam, 28-54. szám)

1906-07-08 / 29. szám

44. évfolyam. — 29. szám

Megjelenik minden vasárnap.

Ungvár, 1906. julius 8

Előfizetési feltételek:

Csak az „Ung“ lapra :

Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill.

Amerikába: Egész évre 10 kor. 60 fill'

„Ung »ármegye Hivatalos Lapjá“-»al együtt :

egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor.

Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön.

Hirdetések

úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők.

Nyilttér soronklnt 40 fillér.

A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők.

Kiadóhivatal telefonszáma 11.

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Szerkesztőség: Vármegyeház-tór 1-sö szám.

Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA.

Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.

Az alkotmányvédő bizottság.

Irta dr. Nagy József.

Felszámol és feloszlik. Ungvármegye alkotmányvédő bizottsága kedden utolsó ülését fogja tartani. Utolsó ülését az a bizottság, mely a közelmúltban oly nemes hazafisággal őrködött alkotmányunk épsége fölött és képezett egy fegyveres helyi csapatot az ellenállásban álló nemzet nagy táborában. A feloszlás tényét nem szabad nyomtalanul eltűnni engednünk. Nagy volt a tett, és vitézi. Fel kell jegyeznünk vármegyénk történetében. Mi volt az előtt ez a vármegye, és mi volt a társadalom ? És mi lettünk! Az események megmutatták kényszerítő erővel: kuruc vármegye. Az ellenállásban vezetők, a nemzeti küzdelemben számottevők. Kutatnunk fölösleges, hogy mint volt a tettek és események születése. Én már csak magukat az eseményeket látom. Az események pedig azt mutatják, hogy tudunk és tudtunk nagyok lenni. Hogy a nemzeti állameszme gondolatát, a magyar lélek géniuszát oly magasra tudtuk emelni e vármegyében, mint a kuruc időktől kezdve talán még soha. Az emelkedés tényét az sem dönti le, hogy az ideálok csúcsáig felemelkedni még nem volt erőnk. Hogy egy elért magaslaton megállapodtunk. Mi oly mélyen álltunk azelőtt a kuruc független magyar lélek, a nemzeti eszme független uralmától, hogy egyszerre sasok módjára az egeket és felhőket ostromló föl- tétlen és megalkuvást nem ismerő büszke öntudat és áldozatkészség magasságába felemelkedni nem is lett volna természetes fejlődés. De jött volna még egy nyomás, karmolt volna be szivünket marcangolva még egyszer az osztrák sas istentelen karma, úgy meg lett volna itt is, ebben a vármegyében is a termé szetellenes, a lelkeket átalakító, átizzó nagy átalakulás és a büszke turul kiterjesztette volna diadalmas szárnyait a mi harci lobogónkra is. Ez igy lett volna. És igy lesz. Már

megkóstoltuk a bűvös italt. Már ereinket átfutotta az izzó hevület, már forr a vér ereinkben, már élő a vérkeringés és ami eddig elaludva pihent ott bennt szivünk körül, már az mind él és mozog és tettre késztet. A lélek és szivek már fel vannak verve. És el nem petyhüdnek. Korbács kellett, mig vérünket átjárta a hevület, a nemzeti eszmékért lángoló és követelő öntudat. És most csak istentelen átok lehetne, amely a nemzeti öntudat ostromló hullámait újra a tespedésbe elaludni késztetné.

De ne kalandozzunk el. Állapodjunk meg a jelennél. Mérlegeljük a jelen eredményeit. Vármegyénk társadalmát.

A eredmény kétségtelen. Emelkedtünk oly messzire, hova nem rég még vágyaink rejtett sóhaja sem tudott eljutni.

És ezt az emelkedést az itteni társadalom ereje idézte elő. Egyszer állt össze a helyi magyar társadalom és máris sokat éri el. Kibontakozott a független társadalmi lélek. Megnyilatkozott a társadalom ereje.

Ki remélt ezelőtt itt ellenállásra gondolhatni? Ki remélt itt egy alkotmányvédő bizottságot bárminő válságban is össze hozhatni ? Ki hitte volna, hogy itt 200.000 K. ellenállási alap összegyűjthető napok alatt? Ki hitte volna, hogy ez a társadalom ennyire áldozatra kész, ennyire hévül a nemzeti eszményekért, annyira szereti autonom tisztviselőit, hogy őket minden ellen megvédeni tudja? Ki hitte volna, hogy itt lehet egy főispán, kit installálni nem akad ember a vérmegyében, hol pénzért rablókat, hamis tanukat, gyujtogatókat lehet vásárolni. A vármegyei ellenállás csodák sorozata volt, hol mindig lépésrőHépésre azt kérdeztük egymástól: ki hitte volna?! Senki sem, mert kislelküek voltunk. Mert ha tudtunk is volna, nem mertünk nagyok lenni. Nagyok a honszeretetben és a független nemzeti állameszme gondolatában.

De lettünk nagyok. Újra hangoztatjuk:

nem kérdezzük, nem kutatjuk, elfelejtettük mi utón módon! Voltunk. És csak a tények maradjanak. A tények sorozata pedig lépcsőfokok a magasságig. Mi jártunk rajta.

Mindezt tette a társadalom öntudatos ereje. Ez hozta létre az alkotmányvédelmet, a szerveket, a szervek közt a legderekabbat, az alkotmányvédő bizottságot.

És a tanulság az a küzdelemből, hogy alkotni nagyot nem nehéz. Merni kell. És a tanulság, hogy a nemzet jogai védelmében avagy küzdelmében százszor merni kell. És megalkudni nem szabad. Azokhoz a jogokhoz, amelyeket őseink évezredes küzdelemmel megalkotva, kierőszakolva részünkre fenntartottak és ránk átszármaztattak — törhetlen hűséggel ragaszkodnunk kell. És hogy ha ezekhez a jogokhoz nyúlnak, ne ismerjünk félelmet, megalkuvást, érdeket, taktikát, — legyünk törhetetlenek és tántorithatatlanok. Ha egy éber és összetartó, szilárd nemzeti akarat őrködik jogaink, alkotmányunk sérthetlensége fölött, nincs az az oroszlán, nincs az a hiéna, avagy sárkány, mely azokból, elvenni, valamit azokból elragadni tudna. És mert jogainkat védjük, nincs helye taktikázásnak, takarásnak, titkolózásnak, félő sugdosásnak, ott minden hazafi kidüllesztett mellel, fölemelt ököllel álljon. Mert a taktikázás már vagy az önzés, vagy a gyávaság jele.

Az alkotmányvédő bizottság egy jól teljesített, becsületes munka öntudatával adja vissza a megbizatást. Érdemet nem az ad a férfiaknak, kiket a bizalom a bizottságba emelt, hogy könnyű lett a vég. De az, hogy fenyegető volt a veszedelem, mely őket sújthatta, hogy önzetlen hazafias odaadással szembe mertek szállni minden fenyegetéssel és megállva helyüket, irányítva az ellenállást, hoztak nagy áldozatokat is a köz, a nemzeti ügy védelmére.

Bár volna utolsó ténykedése a feloszlás [az ungi alkotmányvédelemnek.

Ábbazia — Piza.

A verőfényes olasz ég alá hajtott a tavasz. Az április. Bűvös, varázszsal teli itt is az ébredő természet illata. Ott lenn délen, az örök mosolygó kék ég bolthajtása alatt bizonyára még szebb az évszakok tündére: a tavasz. Április 1-én hideggel indultam és nagyon délre kellett érnem, mig nyári meleg izzasztóit és tette fölöslegessé kabátomat. Csakhogy ez természet- ellenes, rendkívüli időjárás volt. Abbázia előkelő hölgyei nem is tudtak divatot érvényesíteni. Még nagy volt a változatosság. Szalmakalaptól, lenge ruháktól, téli kabátokig. Ott állítólag a tél enyhébb volt, mint a tavasz. Abbázia tömve volt vendégekkel. Szerencsés fürdőhely. Mennyi magyar él ott. Amolyan divatos hely, külföldi fürdő, tengeri fürdő és Fiúméból 60 f.-ért elérhető. Talán ez is ad neki oly kelendőséget. Divatban elegáns hely, ez tény. A divat uralkodó színeként a szürkét gondoltam, az érvényesült világos árnyalatokban. Nemcsak Abbáziában, de az elegáns Flórencz- ben, Velencében, még Rómában is.

Ha már az időről megemlékezem, megemlítem azt is, hogy a hűvös idő végig kisért egész Rómáig. Szokatlan tavasz ez ott is. A hideg szél bekergetett mindannyiunkat a hajó fülkékbe, kik Fiúmétól Velencéig utaztunk. Fáztunk. Melegített csak egy vig ifjú magyar társaság Himnusza. Oly szivdobogtató volt e hangok mellett elhagyni a mi magyar kikötőnket. Mert magyar Fiume, százszor magyarabb, mint az osztráknak Trieszt.

A tengeri ut egyhangú volt. Az unalmas isztriai partvidék. Majd Pola után a szabad és végtelen tenger. Csupa viz és viz. Szélcsend, semmi hullámzás.

A sok magyar lesi már utunk végcélját, Velencét. A hajó utasai majd mind magyarok. Magyar szó hallik mindenfelől. Hiszen a magyar viszi ki pénzét külföldre. Jó magam is. De hát látni, tapasztalni kell. Milyen előrehaladt a nyugat, a külföld. Hogy hazajöjjünk teli vágygyal, tervvel, hogy itt aztán — semmit se tudjunk megvalósítani. Önmagunknak kell előbb átalakulni. Körül kellene utaztatni minden magyarral a világot. Lásson. Lássa mennyire előrehaladt minden nemzet nemzeti öntudatban, jólétben és kultúrában. Mennyire imádja faját, hazája függetlenségét. És látná, hogy a magyar mindenütt idegen e világon. Hány ember még azt sem tudta, hogy az ón édes hazám Oroszországban, avagy Ausztriában van. Semmit sem tudnak rólunk. Nem törődik velünk senki. Semmik vagyunk ott. És ha nem szólalnánk meg más nyelven, még a szálló portása sem ereszkedik le hozzánk. Magyarországnak nevet és a külföldön tekintélyt szerezni, mily dicső cél volna. És éreznünk kell, hogy bennünket minden : lelkünk, testünk a röghöz, hazánkhoz köt. Csak ott lélegezhetünk, magyarságunkban csak ott eszmélhetünk. Ezért a letiprott, nyomorult rögért, mert a miénk és senki másé, élni érdemes, élnünk kell. Sokat lehetne tanulnunk külföldön.

Ifjaink énekelnek a hajón. Kossuth nótát a tárogató bűvös hangjai mellett. Az idegenek csodálattal hallgatják az éneket, a tárogatót. A magyarok kalábe- reznek. Még a tengert sem nézik meg. El tudják ők azt képzelni. Tenger — tenger. Kártyázni itt is lehet. A hajó éttermében igen jó bort mérnek. Bor és kártya. Azon a magyar társaságon — végig kísértem őket Velencén is — semmi tudás, tanulni vágyás. Néhány képes kártya. Hadd csodálják otthon a tengerjárókat. A látni valókat végig futni: fő dolog, be a vendéglőbe. Ilyen a magyar társaság. A mellett lármás.

Velence ugyancsak hűvös volt. Szebb tenger felől oda jutni, mint száraz föld felől. Az esti kép még hiányzott akkor. A nyüzsgő Márkus-tér. A tenger esti gondolásai, a napsugaras kupolák. Az idegenek, a közönség inkább a korzókon töltik el az estét. A móló üres. A tenger nóptelen. Újra átfutottam a helyeket, a hol már egyszer oly jól éreztem magam. Kitűnő társaságban. Tudom, hogy Velence még sokszor oda fog vonzani.

A Pó völgye Bolognáig érdektelen. A kincstermő Kánaánban semmi szépség. A letarolt narancsfaerdők semmi szépet sem nyújtanak. Az óriási terület telve narancsfákkal. Hol kel el az a tömérdek narancs jó termés idején? Elég az egész világnak. A sárga narancs tényleg arany a lakosságnak. .Szántóföld nincs is arra. Csupa kert. A föld legbelterjesebb művelése és kihasználása.

Bolognával a felvidék kezdődik. Valódi olasz város. A mellett szép, formás, tiszta. Egyeteme, az a hires egyetem, aránylag kis emeletes épület. Nem kell palota ahoz, hogy világhírű tudósok szülőháza legyen. Minő pompás akarna lenni a mi egyetemünk. Pedig de kevés tudós lakik benne. Bologna egyeteme a világ tudományát irányította. A város teljesen olasz. A német nyelv kiszorul mindinkább mindenünnen. Az angol nyelvvel inkább boldogultam. Bolognától annyiban érdekes az útvonal, hogy majdnem mindig alagutakban megy a vonat. Órák hosszat hegy hegy hátán és alagút, hosz- szabb rövidebb, követi egymást. A kocsi lámpáit nem is oltják ki e vonalon. A hegyeken még sok a hó, sőt egész a tövig hóban álló csúcsokat láthatni.

A nyílt völgy Pistorával kezdődik. Babér és olaj- erdőkkel érkezünk Flórencbe. A szép elegáns Flórencbe. Flóreno előkelő város. A nők oly szépek, elegánsak. Korzója vetekszik egy európai világfürdő korzójával. A mindenütt érvényesülő flórenci styl gyönyörű és gyönyörű ennek remeke a székesegyház. Szemkápráztató. A város szerintem a legszebb olasz város. Ná- polynál is szebb talán.

Úti tervem szerint Flórencből egyenesen Rómába kellett volna mennem. Az egyhangú vidék eltérített. Hisz oly csúnya Olaszország áprilisban. Igyekeztem a nyugati tengerpart felé, hogy legalább a tenger mentén utazzam tovább. így jöttem Pizába is. A pizai ferde torony. Ösmeri képből, hallomásból mindenki. A város tájképét a torony tetejéről a hat harang közül tekintettem meg. »y j