Ung, 1906. július-december (44. évfolyam, 28-54. szám)
1906-11-25 / 49. szám
2. oldal. TJ1TG49. szám. be vadvizes jellegénél fogva, tehát annál kevésbé felelhet meg a törvényszék igényeinek. E mellett annyira félre eső hely s távol van a várostól — hát még a vasúti állomástól, hogy idegen ember reá sem találhat. Ha még hozzávesszük az eladásból származó jogi zűrzavarokat, ezek kedvező megoldása esetén is a város kárait s a hely rendezésének óriási költségeit, úgy erre a helyre még gondolni sem lehet. A többi között két alkalmatos és olcsó helyről lehet szó, a hová a törvényszék elhelyezhető: az egyik a Minaji-utca vége, az állomáshoz vezető újonnan nyitandó utcában, a másik és talán még alkalmatosabb a Füzes elején levő nagy terület. Ez a hely a város szivében fekszik. Előbb-utóbb úgy is rendezni kell ezt a területet. Felemelése az Ung folyó medréből s az oda hordandó szemétből olcsón eszközölhető. A part is betonból készítendő lépcsőzettel olcsón megerősíthető. Gyönyörű park létesíthető a palota körül. Jó vize és levegője van. A város minden tekintetben igen-igen sokat nyerne e terület végleges rendezésével. A város fejlődési érdekeinek is a törvényszék ide helyezése felelne meg legjobban. Domonyának nem adjuk oda a törvényszéket! Az igazságügyi miniszter is ilyen értelemben nyer információt. Tanítók mozgalma. Azon országos mozgalom, melyet a magyar kultúra számottevő tényezői, az oly sokszor mellőzött tanitók sorsuk javítása, illetőleg fizetésüknek méltányos alapon való rendezése ügyében indítottak, napról-napra nagyobb arányokat ölt úgy az elégületlen tanítóság, mint a tanítóság magasztos feladatát méltányoló társadalom körében is. Az elviselhetetlen drágaság, mely a csekély fizetéssel dotált tanítóság tisztességes megélhetésére évről-évre nyomoritóbb hatással nehezedik, megmozdította Ung vármegye tanítóságát is. Ung vármegye tanítói a megindított országos akció reményeket nyújtó hatása alatt f. hó 17-én Ung- váron, a Drugeth-téri állami iskola épületében a tanítói fizetések rendezése érdekében Takács László elnöklete alatt igen látogatott rendkívüli közgyűlést tartottak. E rendkívüli közgyűlésen az elnök részletesen ismertette azon mozgalmakat, melyeket a hazai tanítóság fizetésének méltányosabb alapokon való rendezése érdekében országszerte kifejtett. Hasonló értelemben beszólt a tanítói fizetések rendezése ügyének előadásával megbízott Marosi Mihály őrdarmai áll. isk. igaz- gató-tanitó is, kinek javaslatára és többek hozzászólása után a közgyűlés a következő határozatot fogadta el: 1. Sérelmesnek tartja az orsz. költségvetésnek azon intézkedését, hogy a költségvetésbe felvett 286.000 korona az áll. tanitók egy részének csak igen keveset nyújt, az állami tanitók nagyobb részének, valamint a községi és felekezeti tanitók anyagi helyzetét semmivel sem javítja. 2. Az áll. tanitók minősitósükhöz képest a XI. és X. fiz. osztályokba arányosan osztassanak be. A községi és felekezeti iskolánál töltött szolgálati évek ezen rangosztályba beosztás alkalmával az államositot- taknál figyelembe vétessék. — A lakbér illetmények az 1893. évi 26. t.-cikktől teljesen függetlenül és a rangosztályoknak teljesen megfelelően rendeztessenek. 3. 1400 K kezdőfizetósben állapíttassák meg a bármely jellegű iskolánál működő többi tanitók kezdő fizetése is. A kántori fizetés az 1400 koronába ne számittassék bele. 4. Az igazgatói tiszteletdijak a Széli-féle javaslat értelmében 400, illetőleg 600 koronában állapíttassanak meg és ezen összeg a nyugdíjba is beszámíttassák. 5. Az érdemes tanitók 5%-a mint címzetes igazgató előlépjen és a nyugdíjba beszámitbató 400 K fizetési többletben részesüljön. 6. Az áll. óvónők kezdőfizetése emelkedjék az áll. tanitók fizetésével. 7. Hasonló kezdőfizetés állapítandó meg a községi és felekezeti óvónők részére is. 8. A korpótlék élvezete a községi és felekezeti óvónőkre is kiterjesztessék. 9. Helyeztessék hatályon kívül az 1868. évi 38. t.-cikk azon intézkedése, mely a tanítói fizetés minimumát 600 koronában állapította meg. Ezeken kívül kimondta a közgyűlés, hogy a vármegye képviselőit járási bizottságok utján kéri a tanítói fizetések méltányos rendezése érdekében teendő lépések megtételére. Elhatározta továbbá, hogy az országgyűléshez memorandumot ad be. Végül a budapesti országos tanítói gyűlésre az egyesület képviseletében kiküldötték Szabó József, Sükösd István ungvári, Marosi Mihály őrdarmai áll. és Gebe Andor nevickei g. kath. tanítókat. £urfai István Csak egy szekér kavicsot! Csak egy szekér kavicsot! Már tudnillik a Kossuth-térnek, mert különben elmerülünk a pocsolyába. Mikor e téren éktelenkedő „Sas“ végképpen átadatott a múltnak, akkor azt hittük mi, jámbor sasvidékiek, hogy ez lesz Ungvárnak a legszebb tere, melyre irigykedve tekint majd a vasúttól erre tévedő jövevény s megállva itt, mintát vesz e területen uralkodó rendről és tisztaságról, hogy visszatérve fa- vagy réztornyos hazájába, mesés dolgokat zengedezzen e 80 és nem tudom : hány százalékos pótadós városról. Ezt képzeltük mi e tér felől a pusztulás napjaiban s most egy évvel később azt látjuk, hogy bizony csak mese volt a mi képzelődésünk. A mese pedig tudvalevőleg meg nem történt dolgot jelent. Az tehát, hogy a terület planirozásánál figyelembe vették azt, miszerint a földrajzi alapfogalmak értelmében a föld nem áll egy helyben, hanem forog, mely forgás következtében nemcsak nyárból áll a világ, hanem őszből is — csak mese. Mert ellenkező esetben nem néznék összedugott kezekkel az arra rendelt és hivatott közegek, hogy csak egy félnapos esőzésnél is, miként áll meg a viz e térnek délnyugati oldalán s nő mindig nagyobb és nagyobbra, a szerint, a mint a jó Isten jobban és jobban megereszti az ég csatornáit. Pedig ennek meggátlására még egy század percenttel sem kellene felemelni a pótadót, csak kihajtani a városi közmunkát néhány szekér kavics hozatala irányában. Most az ősznek, a sarat tekintve, csak a kezdetén vagyunk s eső úgyszólván még alig volt, de ha beáll a „véka eső, köböl sár,“ hogy mi lesz akkor, ahhoz azt hisz- szük, nem kell valami mesés képzelő tehetség. Mesének bizonyult továbbá abbeli képzelődésünk, hogy végre valahára megtisztul e téren a látóhatár s az egy- és kétfogatu járművek nem éktelenkednek itt továbbra is a legnagyobb összevisszaságban s ezeknek boldog tulajdonosai nem állják el továbbra is a járdát, rendezve ott nappali csendéletet a járó-kelők nagyobb épülésére és gyönyörűségére. Úgy emlékszünk rá, hogy annak idején szó volt róla, miszerint e telepitvényesek, a „Sas“ lebontása esetén, innen föltétlenül a füzes tájára fognak kitelepittetni, a hol akár cigánykereket is hányhatnak, nem ütközik meg rajtuk senki. Miként a tények bizonyítják ez is — csak mese volt. Van azonban itt egy dolog, a mi éppenséggel nem mese, s ez az, hogy a népesebb heti vásárok alkalmával úgy összegabalyodnak itt a szekerek, elállva és beállva a közlekedési utat, hogy ott emberfia ugyan keresztül nem mehet sem szekérrel sem gyalog. Valóságos csoda, hogy még eddig valaki meg nem itta a levét e babiloni zűr-zavarnak. Mondják, hogy a minapában egy iskolás gyermeket, kit a szekerek úgy beékeltek maguk közé, se ki, se tova nem tudott moccanni, éppen a legválságosabb pillanatban ragadták ki a kerekek alól. És ha az ember széjjel néz, nem lát sehol egy panganétos alakot, a ki intézné a szekerek és emberek sorsát. Mindenki ott áll meg szekerével e téren, a hol neki tetszik, vagy éppen jól esik. Más városokban mi azt úgy láttuk, hogy az egyszerű vagy egymással rokon természetű terményeket és cikkeket egy tájon árulják s az ezeket szállító szekereket nem keresztül-kasul, hanem sorban egymásmellé állítják. Tisztelettel kérdezzük: nem lehetne azt itt is hasonlóképpen cselekedni? Vagy okvetlenül egy garmadában kell lenni zsindelynek, káposztának, tűzifának, gabonának, dézsának, krumplinak, szapulónak, csirkének és libának s a jó Ég tudja még: hányféle árucikknek ? Mi azt hiszszük: nem kell, sőt meg vagyunk győződve a felől, hogy a városi hatóság is hiszi. Ha pedig hiszi, akkor valamiképpen módját fogja ejteni, hogy az egyes árúcikkek helyének kijelölésével, illetőleg inneni kitelepítésével, megszűnjék ez az életveszólylyel járó Kossuth-téri tolongás. Ezen cselekedetével elsősorban az e vidéken lakó családapákat és anyákat kötelezi le önmaga iránti hálára, a kik aggódó szívvel válnak meg minden ilyen napon iskolába és óvodába járó gyermekeiktől, nem tudva, nem válik-e egyik vagy másik a nap folyamán nyomorékká. Végül még arra kérjük az igen tisztelt városi hatóságot, hogy e közlemény elején jelzett két meséből ugyanannyi történetet csinálni szíveskedjék. Ez már igazán nem kerül még csak áldozatba sem, csak egy kis jóakaratba. ^ A közönség köréből. „Kövezetvám bevétele“ címmel közli az U. K. legutóbbi száma, „hogy a vasúton érkező Ungvárt leadott áruk október havában 1325 K küvezetvám bevételt jövedelmeztek.“ Minthogy ez a bevétel előttem túlmagasnak tűnt fel, érdeklődni kezdtem a dolog iránt, s legnagyobb meglepetésemre tapasztaltam, hogy a vasútnál nemcsak a leadott, de a feladott, tehát Ungvárról továbbított árukat is megvámolják, holott az engedély-okmány I. részének B) pontja értelmében csak a vaspályán érkező és innen (mar mint a vasútról) a vámtárgy igénybevételével továbbított tárgyak (árucikkek, portékák) után szedhető dij, sőt a megjegyzés még azt is mondja, hogy oly szállítmányok, a melyek után már a vasútnál kövezetvám szedetett, a városba szállításnál sorompóvámmal meg nem terhelhetők s hogy a vaspályán érkező oly árúk, a melyek a pályaudvarból el nem vitetnek vagy a vamtárgy érintése nélkül vitetnek el, kövezetvám alá nem vonhatók. Sándor: A mint látod, a jóslata nem vált be, mert te mindig akkor könnyezel, a mikor én látlak. Irma: Csak gúnyolódjál, ehhez jól értesz. Sándor: Ehhez se értsek ? Hiszen a mesterségembe vág. Irma: A mesterséged? Azt is jól választottad, mondhatom. Az ember éppen csak hogy éhen nem hal mellette. Más asszonyok ilyenkor elmennek Marien- badba vagy Ostendébe, nekem Rákospalotán kell nyaralnom, igen . . . Sándor: Nem tudom, mi kifogásod van Rákospalota ellen? Véletlenül igen kies hely. És a lakás, a melyet kivettünk . . . Irma: Ne is beszólj róla. Dühös vagyok, valahányszor rá gondolok. Sándor: De édesem, hiszen ezen nagyon köny- nyen lehet segíteni . . . Irma: (reménykedve) Hogyan ? Sándor: Úgy, hogy nem gondolsz rá. Irma: Torkig vagyok az ostoba tréfáiddal. Oh ón szerencsétlen, miért is nem mentem Bárándyhoz feleségül! Tudom, a tenyerén hordozott volna, a kívánságaimat az arcomról leste volna el . . . Sándor: Minthogy pedig igen sok kívánságod van, szegénynek egész nap leskelődnie kellett volna. Különben foglalkozásnak ez is foglalkozás. Kissé hasonlít a légytőgdosáshoz. Irma: Csak ne ócsárold Bárándyt. Kitűnő ember. Szeretett is engem s csak érettem való bánatában nősült meg. Bizonyára gyöngéd férj . . . Sándor: Hm. Irma: Talán nem ? Sándor: Sőt. A leggyöngédebb férj, a kit csak j képzelni lehet. Éppen ma hallottam, hogy a felesége megindította ellene a válópert, mert az egész hozományát elkártyázta. Irma: Ah! Sándor: Igen. És Bárándy oly gyöngéd volt, hogy semmiféle akadályt nem gördített a válás elé. Irma: Oh I Oh! Bizonyosan bánata volt, hogy úgy átengedte magát a szenvedélynek. Talán éppen . . . vándor: Az ám! Valószínűleg utánad epekedett s minthogy szive királynőjét nem erhette el, a tok-, makk-, piros- és zöld-királynéknak hódolt. Irma: Szegény ember! Sándor: Szegény asszony! Fuccs a hozománya. Irma: Oh, velem azt nem tette volna. Sándor: Nem is tehette volna. Irma: Mert engem szeretett. Sándor: Nem. Hanem mert nem volt hozományod. Irma: Talán a szememre veted? Sándor: Isten ments ! Hiszen szeretlek ! Irma: Lám, lám, néha milyen gyöngéd tudsz lenni. (Csókra nyújtja a kezét.) Sándor: (Megcsókolja). Irma: No, most doigozhatol, nem zavarlak. Sándor: Oh! Fölösleges. Irma: Hogyan? Egyszerre fölösleges? Sándor: Haha! Irma ;űlMiti,nevetsz ? Sándor: Hahahaha! Irma: Megbolondultál? Sándor: (mind hangosabban nevet). Irma: De hát mi bajod ? Sándor: (a nevelés csak úgy rázza). Irma: Igazán nem értelek. Sándor: (folyvást kacagva). Nem érted? Azt elhiszem . . . Haha! Hát . . . bahaha . . . Kész a tárca!.. Irma: A tárca ? Hogyan ? Sándor: Úgy . . . Hahaha . . . Hogy egyszerűen lejegyeztem, csaknem szószerint iménti beszélgetésünket. Irma : Csak nem ? Sándor: Kitűnő dialóg lesz belőle. Bravó. Bravó. Csak egy csattanós befejezést neki, aztán megvagyunk! Haha, ezt jól csináltam, mi ? (A telefonhoz megy). Halló! A „Figyelő“ szerkesztősége? Kérem, egy negyed óra múlva küldöm a tárcát. Jó nápot! (Irmához). Minthogy pedig ebben a tárcában neked is van részed, a társszerzőség elismeréséül te kapod a honorárium felét, a melyet ezennel előre átnyújtok neked. Irma: (a pénzt elveszi). No, de ez igazán nem szép tőled, hogy a legintimebb . . . Sándor: Lám, ha azt akarod, hogy a tárcában senki sem ismerjen reád, nyomban és alaposan meg kell változnod! Irma: Bevallom, hogy kifogtál rajtam és ... és megígérem, hogy nem zavarlak többé a munkádban ... Sándor: (megcsókolja Irmát). Helyes, helyes, de ezen a tárcán, hiába, most már át kell esned — büntetésből ! AZ EGYED FELISMERT KELLEMES SZU TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
