Ung, 1906. július-december (44. évfolyam, 28-54. szám)
1906-11-18 / 48. szám
4. oldal. 47. szám. "CT 1ST <S~ * Felség-segély. A király a siketnémák ungvári intézete segélyezésére magánpénztárából egyelőre öt év tartalmára évi 200 K segélyt engedélyezett. * Erzsébet napja. Hagyományos kegyelettel ünnepeljük Erzsébet királyné névnapját. A r. kath. templomban reggel 8 órakor gyászmise lesz, mely után az iskolák rendezik ünnepélyeiket. Az áll. polgári leányiskola gyászünnepélyére a következő meghivót bocsátotta ki az igazgató. Meg- dicsőült Erzsébet királyné névnapja alkalmából a m. kir. állami polgári leányiskola f. hó 19-én d. e. 9 órakor gyászünnepélyt rendez, melyre a közönséget tisztelettel meghívja. Ungvár, 1906. nov. 17. Deák Gyula, igazgató. Az ünnepély sorrendje: , 1. Szózat. Előadja az énekkar. 2. Gyászinduló. Beethoventől. Zongorán előadja Ehrenreich Ilona IV. o. tanuló. 3. Emlékbeszéd. Tartja Csekme Rozália tanítónő. 4. Erzsébet. írta Váradi Antal, szavalja Vidonyi Ilona III. o. tanuló. 5. Jaj, de bús bús ez a ravatal. Szerzek Oláh és Szotyori Nagy József. Előadja az énekkar. 6. Temetés. Irta Sas Ede, szavalja Deák Anna IV. o. tanuló. %. Erzsébet királyné emlékezete. Melodráma. Szövege Fáik Richárdtól, zenéje Heidelberg Alberttól; szavalja Pap Katalin IV., zongorán kiséri Mezei Hedvig IV. o. tanuló. 8. Himnusz. Előadja az énekkar. * Az „Ungvári Leányok Erzsébet-köre“ d. e. 11 órakor tartja kegyeletes ünnepélyét a vármegyeháza nagytermében a következő műsorral: 1. Elnöki megnyitó. Tartja Lőrinczy Jenőné. 2. Emlékbeszéd. Mondja Blanár Ödön. 3. Magyar ábránd Chován Kálmántól, Négykózre előadják Lőrinczy Mariska és Gadics Mariska. 4. A magyar dal. Irta Váradi Antal, szavalja Úsz Irén. 5. Nemes hölgyek kara. Wagner Richárd „Tanhäuser“-re operájából. Előadja a vagyes kar. 6. Zárószó. * Áthelyezés. Morvay Zoltán ungvári p. ü. igazgatósági s. titkár hasonminőségben a beszterczei pénzügyigazgatósághoz helyeztetett át. A kiváló képességű s. titkár áthelyezését közönségünk szeretető és tisztelete kiséri uj állomáshelyére. * Esküvők. Szamolányi Gyula földink, márama- rosszigeti erdőszámtiszt, lapunknak jeles munkatársa, országos nevű költő a múlt napokban vezette oltárhoz Filepp Pannát, Filepp György szigetkamarai sótárnok leányát. A polgári házasságkötést Szabó Sándor alispán teljesítette, a ki az alkalomhoz méltó beszédben fejezte ki jókívánságait. Az egyházi esküvő a szigetkamarai r. kath. kápolnában folyt le, a hol Pilcz Ede s. lelkész adta össze a mátkapárt s szép beszéd kíséretében adta reájuk az egyház áldását. Az esküvő után Filepp Györgynél, az örömapánál gazdag nászlakoma voh, melyen sok felköszöntő hangzott el a fiatal pár boldogságára. Az uj párt a rokonok, barátok és ismerősök nagy számban keresték fel jókívánságaikkal, melyekhez mi is őszinte szívvel fűzzük szerencsekivánatainkat. Beszterczey Margittal, Beszterczey Gyula kis- bereznai körjegyző leányával f. hó 11-én tartotta esküvőjét Sipos Ferenc segédjegyző. Az esküvőt kedélyes mulatság követte, a melyen nagyon sokan vettek részt. * Rákóczi-ünnep Perecsenyben. Az ünnepélyek közt, melyek dicső Rákóczi és bujdosó társai emlékezetére vármegyénkben lefolytak, siker és hatás tekintetében az elsők közt áll az az ünnep, a melyet a perecsenyi állami iskola a társadalom közrevonásá- val folyó hó 11-én az állami iskola helyiségeiben rendezett. Perecseny és a vidék zsúfolásig megtöltötte a termeket. Láttuk ott nagy számban a faluk jó népét is, mely csillogó szemekkel hallotta dicsőíteni a kurucok hőseit, az ő hőseit, e vidék népe dicsőségét, midőn a felvidéki ruthénség a kuruc zászlók leghübb katonája volt. Az ünnepély délután 5 órakor kezdődött. Az iskolai énekkar szomorú kuruc dalokat énekelt. Tom- csányi Ödön III. o. és Kállay Iluska II. o. tanulók szavaltak, mindketten jól, főleg a kis Kállay Ilus tűnt ki gyermeki rajongással és ritka bátor fellépéssel „Rákócziné“ verse szavalatával. „Rákóczi lobogója“ melodrámát nagy hatással Orendy Mariska tanitónő adta elő. Gyönyörű tehetségével érvényre tudta juttatni e nehéz és hosszú melodráma minden szépségét, sőt erőteljes szavalatával erőt kölcsönzött magának a darabnak is. Kíséretét zongorán, a szavalathoz hozzá- simulóan, művésziesen Baulovics Margit tanitónő játszotta. Az élőképben tündököltek ragyogó öltözetekben Gaiotto Irma, a ki Zrinyi Ilona volt, Zombor Kálmán Rákóczit ábrázolta, Gaiotto Mariska Cinka Panna és a kis kurucok Dobsa Gellért és Mihelyi László. Az élőképben a görögtüz világítása mellett hosszan gyönyörködött a közönség és tapsolta a szereplőket. Az ünnepi beszédet dr. Nagy József mondotta, a beszédet ruthén nyelven a nagyszámú ruthén hallgatóságnak tolmácsolta Takács József nagy hatással és lekötve a hallgatóságot. Kimák Sáudor kuruc nótákat tárogató- zött. Ugyancsak kuruc nótákat énekelt az isk. énekkar, az ünnep utolsó pontjaként pedig Merényi Ignác hegedűn és Baulovics Margit zongorán a Rákóczi indulót játszották el lelkesen. Az ünnepélyt Reöthy Szilárd perecsenyi ig.-tanító rendezte, ki örömmel és büszkén élvezhette szorgoskodása sikerét, mert az egész ünnepély dicséretére válik és oly színvonalú volt, melyet ritkán látunk vidéken. Az ünnepély után este Lányi Gyula zenéje mellett szép közönség gyűlt össze a Schneider-féle vendéglőben és késő reggelig jó kedvben elmulatozott. * Magyar hitszónoklat. Lapunk utolsó számában hirt adtunk már, hogy Breuer Soma nagy- kátai főrabbi az ungvári haladó izr. hitközség felkéré sére magyar szónoklatot fog tartani a haladó izr. hitközség templomában. Nagy várakozással tekintett a város intelligenciája e magyar hitszónoklat iránt, a mely hihetőleg izraelita polgártársaink között a magyarság eszméjének alapköve is volt. Régen figyeljük már izr. polgártársaink hitközségi életét és fájdalommal tapasztaljuk, hogy a magyar nyelv szempontjától e hitközség nem tart lépést az ország többi hitközségeivel és a vallásos meggyőződés mellett már-már fásulni kezdett a vallásos érzés. Annál nagyobb örömmel üdvözöljük a haladó hitközség elhatározását, a melylyel ezen szomorú állapotokat megszüntetni akarja és egy magyar rabbi alkalmazásával növeli az ifjúságban a vallásos meggyőződést és a honhoz való tartozás őrizetét. E nemes feladatot kitünően oldotta meg Breuer Soma főrabbi, a ki magas szárnyalásu hazafias szónoklatával elragadta a hívők sokaságát. Kiváló szónok, jó hazafi és egy ily lelkipásztorra a haladó hitközségnek feltétlenül szüksége van A főrabbi e hó 17-én tartotta meg szónoklatát, melynek tárgyául „a pap hivatását“ választotta. Ezen alkalomból zsúfolásig megtelt a neolog izr. hitközség temploma, a hol városi közéletünk nota- bilitásai is megjelentek. A hallgatóság között láttuk : gróf Sztáray Gábor főispánt, Lőrinczy Jenő alispánt, Hidasi Sándor kir. tanfelügyelőt, Komjáthy Gábor és Margócsy Aladár lelkészeket, Romanecz Mihály, Dortsák Gyula, Deák Gyula iskola-igazgatókat stb., a kik mindnyájan elragadtatással nyilatkoztak a kitünően sikerült hitszónoklatról. * Hangverseny a Bercsényi-szobor javára. A Dalárda hangversenye, a melynek tiszta jövedelmét a Bercsényi-szobor javára adják, f. hó 25-én a Társaskör helyiségében lesz. A műsort a következőkben ismertetjük: 1. Őseink emléke. Huber Károlytól. A zenekör közreműködésével énekli a Dalárda férfi kara. 2. Költemények. Irta és előadja Vidor Marci. 3. Dankó népdalok Mácsai Sándortól. Énekli a Dalárda férfi kara. 4. * * * Intermezzo. Előadja a műkedvelő zenekör. 5. Népdalegyveleg. Göll Jánostól. Énekli a Dalárda férfi kara. 6. a) Erzsébet nagyária. Erkel Ferenc „Hunyadi László“ c. operájából, b) Cigányleány dala. Szabados Béla „Rika“ c. oporettéjéből. c) Magyar dalok. Énekli Artimovich Antalné, zongorán kiséri dr. Tüchler Sándor. 7. Ünnepi induló. Wagner Richard „Tannhäuser“ c. operájából. A zenekör közreműködésével énekli a Dalárda nagy vegyes kara. Műsor után tánc, melyhez a zenét Lányi Lajos zenekara szolgáltatja. * Ügyvéd-egyesület van alakulóban, melynek hatásköre az egész vármegye területére terjedne ki. A tárgyban az előértekezlet, a melyet Popovics Miklós ny. ítélőtáblái biró hivott össze, f. hó 25-én d. e. 11 órakor lesz a városháza tanácstermében. * Gyászhir. Turiki Thuránszky Tivadar baranyai birtokost súlyos csapás érte ; felesége, szül. teleki Balogh Gabriella f. hó 11-én hirtelen elhunyt, életének hatvanötödik, házasságának harmincnegyedik évében. Temetése 14-én ment végbe. Kiterjedt rokonság gyászolja. * Felekezeti iskolaszékek figyelmébe ! A tanítói fizetések kiegészítésére és az ötödéves korpótlókok fedezésére utalványozott államsegélyekre vonatkozó nyugtatványok a kir. tanfelügyelőség által ezentúl a vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministerium rendelkezése folytán csak azon esetben láttamozhatók, ha az előző tanévi, illetőleg évi államsegélyek már elszámoltattak. Az 1906—7. tanévre, illetőleg az 1907. év I. felére esedé-es államsegélyekre vonatkozó nyugtatványokat legcélszerűbb már december hó első napjaiban láttamozás végett beküldeni a kir. tanfelügyelőséghez, a honnét a láttamozott nyugtatványok. — ha t. i. az 1905—6. tanévi, illetőleg 1906. évi állami segély addig elszámolást nyer, — január hó 1 -óig az iskolaszékekhez ajánlott levélben visszaküldetnek. Ezen eljárással a munkatorlódásnak is eleje vétetik s kiki akkor veszi fel a pénzt az adóhivatalban, a mikor az rá nézve a legelőnyösebb. Az államsegélyt az adóhivatal postán is elküldi, ha a láttamozott nyugtatvány nda bekütdetik. Az év elején tapasztalható munka- torlódás miatt megtörténhetik, hogy a személyesen s tömegesen bemutatott nyugták elintézést nem nyerhetnek. Ajánljuk a nyugtatványoknak decemberben való beküldését! * Batyubál. A Kath. Legónyegyesület kedélyes mulatságra készül; ma este ugyanis batyubált rendez a r. kath. fiúiskola helyiségében. * Kérdés a Dayka-szobor bizottságához. A közhangulat megnyilatkozásának adunk kifejezést, a mikor a következőket kérdezzük a Dayka-szobor bizottságától: Mikor szándékozik a szobrot felállítani ? Mennyi pénz van együtt ? Ha esetleg még szükséges volna valamelyes összeg gyűjtése, miért nem indít újabb gyűjtést ? — Tájékozásul megjegyezzük, hogy 4000 koronáért igen csinos kivitelben lehet felállítani mellszobrot. Ennyibe került Nagybányán Lendvay Márton szobra és Máramarosszigeten Szilágyi Istváné. * Posta-gyakornokok. A kereskedelmi miniszter a m. kir. posta- és távbeszélőnél 91 gyakornok- jelölti állásra pályázatot hirdet. Ezen állásokra az 1883. évi I-ső törvénycikk 14. §-a értelmében azon ifjak pályázhatnak, kik középiskolát, vagy ezzel egyenrangú ' más tanintézetet — érettségi vizsgával sikeresen végeztek, 18-ik életévüket betöltötték és magyar állampolgárok. A sajátkezűleg irt, és születési, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal felszerelt folyamod vá- i nyokat a közszolgálatban állók elöljáró hatóságuk, a i közszolgálatban nem állók az illetékes polgármesteri ' vagy szolgabirói hivatal utján f. óv december 1-ig azon igazgatósághoz küldjék, melynek területén alkalmazást óhajtanak nyerni. A pályázatra von atkozólag bővebb felvilágosítást ad a helybeli posta- és távirda hivatal. * Elveszett postacsomag. F. évi október hó 8 és 31-én éjjel a vasúti állomástól a posta hivatalig terjedő utón, a postaszálitmányból egy-egy csomag veszett el. A rendőrkapitányi hivatal lelhívja a megtalálót, hogy a csomagokat a rendőrségnek adja át. * Nyilvános köszönet az ungvári nemes- lelkű közönségnek! A szegény tüdőbetegek nevében hálatelt szívvel mondok köszönetét mindazoknak, a kik mindenszentek napján a József királyi herceg szanatórium javára a temetőkben felállított perselyekbe adakozni kegyesek voltak. Hogy a nemes szivek tényleg megnyíltak, legszebb bizonysága annak az, hogy összesen 220 korona 75 fillért lehettem szerencsés Lukács Györgynek, a szanatórium elnökének címére a napokban elküldeni. Nem mulaszthatom el a szenvedők nevében is mély hálámat és köszönetemet kifejezni Benkő József apát főesperesnek, a ki szives volt a templomban tolmácsolni a szenvedők panaszát s egyúttal a közönséggel is megismertetni azt a nagy csapást, a mely hazánkat az utolsó óv alatt a sok tüdővészes halálával érte. Különös köszönetem illeti özv. Telendy Antalné, Komlóssy Jánosnó, Kelecsényi Ferencnó, Deák Gyulánó, Fülöp Árpádné, Medreczky Istvánná, özv. Nátolya Antalné, Weutzel Józsefné, Flach Jakabnó, Szoták Margit és Mariska bizottsági tagokat. Nem tudom eléggé megköszönni Medreczky Istvánná, özv. Nátolya Antalné, Flach Jakabnó, Szoták Margit jólelküségét és abbeli fáradságát, hogy déli 1 órától este 7 óráig a perzselyek mellett ülni kegyesek voltak. Végül fogadják köszönetemet Volosin Olga, Pajor Tamásnó, Duliskovics Olga, Fenczik Jolán, Kis Rózsika, Roskovics Erzsiké, Dolgos Mariska, Baulovits Margit, Schloszár Ilona, Szovák Margit és Mártonyi Margit is, a kik a perselyeknél óránként kettesével váltakozva szintén törülni igyekezték a szenvedők könnyeit. Özv. Nehrebeczky Györgyné. * Az izr. népkonyha megnyitása. Múlt vasárnap nyitották meg az izr. n pkonyhát az idei téli évszakra nagy érdeklődés mellett. Az érdeklődés azonban nem csak azok részéről nyilvánult meg, a kik a jótékonyságot igénybe veszik, hanem azok részéről is, a kik azt gyakorolják. Leuchtag Gyulánó, a népkonyha egyesület tevékeny elnüknője, Székely Simonná dr. Fényes Vilmosnó, Weltmann Józsefné segítőtárs- nőivel egyetemben buzgólkodott, hogy az első ebéden megjelentek semmiben sem szenvedjenek szükséget. Két leányka, Székely Sárika és Weltmann Lujza is segítettek az ebéd tálalása körül. Megemlítjük végül, hogy az egyesület a múlt télen naponként átlag 80—90 szegényt — felekozeti különbség nélkül — látott el jó, ízletes ebéddel. A most lefolyt első héten 255 ingyen ebédet osztottak ki. A jó szivek leljék jutalmukat a szegények hálájában 1 * Az inasok hangversenye. A következő meghivót vettük : Adatik tudtára mindeneknek a kiket illet, hogy mindazokon a napokon, a melyeken tanítás van a Teleky-utcában levő inasiskolában, hangversenyt rendezünk este 7 óra után a városnak különböző helyén, u. m. a Széchenyi-téren, a Rákóczi-, Nagyhid-, Kishíd- és Kazinczy-utcák érintkezési pontján, a Korona-szálló előtt és a Kossuth Lajos-téren. Zene- szorek : saját találmányu sípjaink és becses torkaink. Szívesen látunk mindenkit a rendőrség kizárásával, Az előkészítő bizottsága. * Köszönetnyilvánítások. Ungmegye területéről az ungmegyei segélyalap javára a siketnémák Ungvári intézetének igazgatóságához október hó folyamán a következő adományok folytak be : Ungmegye segélyének ez évi negyedik részlete 250 K, Szrulovics Hermann Ungvár 2 K, N. N. 1 K, az ungvári r. k. el. isk. IV-dik oszt. 4 K 59 f., Ung-beregi r. kath. tanítóegyesület tagjai 5 K 8 f, előbbi egyesületnek elnöke Szabó József (Szerednye) 5 K, Közművelődési Egyesület 150 K, Horváth István körjegyző gyűjtése Palyin 10 K 93 f., Ifj Hajdúk Márton körjegyző gyüjóse Remetevasgyár 66 K. (Utóbbinak gyüjtőivén adakoztak : gróf Károlyi Imre 50 K, Früstök Gyula 2 K, Lahocsinszky Béla 5 K, Szőke Ferenc 2 K, Klein Márkus 1 K, Berkes Béla 1 K, Rajn.vák János 1 K ; és több kisebb adomány). Összesen 493 K 60 f. ez összegek álvételét köszönettel elismeri Wentzel József, a siketnómák ungvári intézetének igazgatója. — Az Ungvári Kath. Legényegyesöletnek f. hó 4-ón tartott szinielőadással egybekötött táncmulatsága alkalmából a következő felülfizetések történtek : Fincicky Mihály, Kende Zsig- mond 10—10 K, dr. Fibiger Sándor, Fialkószky József 5—5 K, Benkő József, Hampel János, Eperjessy Mátyás, Jäger Bertalan 4 — 4 K, Lőrinczy Jenő, Csech- ticzky József, Lachocsinszky Béla, Rakovszky Józsefné, dr. Jóna József, Markóvszky Sáudor, Mihalcsik Gyula 3—3 K, Medreczky István, Szemán István, N. N., Tomsits György, Flach Jakab, Perhács András, Özv. Szoták Mihályné, Ungvári Önkéntes Tűzoltó-egylet, Kelen Gyula, Hanel Antal, Tamás Endre, N. N., dr. Nagy József, Hegedűs Béla, Gyulai Endre, Palyó József, Lendvai Aladár 2—2 K, Petrencsák Géza, Dundák István, Hrenyó Gyula, Revacskó Mihály, özv. Kozár Jánosné, Pásztor János, Steinfeld Dezső, Margócsy Gyula, Varga Endre, Bauer N., Kovács N., Vagner József, Körtvélyesi N., Merényi Dezső, Muzs- lay János, Novák Zoltán, Dobrovszky József, Szovák János, Lám Gyula, Butkóczy János, Urbán László, dr. Mocsáry Miklós, N. N, Dugász János, dr. Lukács Géza, Sirokay Viktor, Boross Zsigmond, Huszár Gerő 1—1 K, Alexa Nándor 50 f. Fogadják az érdeklődők ezúton is hálás köszönetünket az erkölcsi és anyagi támogatásért. Köszönettel tartozunk továbbá a szereplőknek, a kik oly készséggel vállalkoztak a nagy fáradtságot igénylő szerepek betanulására. Hogy az