Ung, 1906. július-december (44. évfolyam, 28-54. szám)
1906-11-11 / 47. szám
44. évfolyam. — 47. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1906. november 11 Előfizetési feltételek : Csak az „Ung“ lapra: Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill. Amerikába: Egész évre 10 kor. 60 fill1 „Uug vármegye Hivatalos T.apjá“>val együtt : egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor. Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. HETILAP. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tór 1-ső szám. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Polgármesterek kongresszusa. A törvényhatósági joggal felruházott városok polgármesterei után most a rendezett tanácsú városok polgármestereit is elfogta a kongresszusi láz s összegyűlnek Budapestre a vezetésük alatt lévő városok érdekében tanácskozni. Hogy mik a tanácskozás tárgyai? Ezt eléggé közölték a napilapok. Hogy mi lesz az eredmény? Erre meg egész biztosan azt feleljük, hogy: semmi, a mikép nem tudtak eddig eredményt elérni a nagyobb sulylyal biró törvényhatósági városok polgármesterei sem. Igazán csodálatos állapot is az, hogy a városok ügyeit vezetni hivatott egyéneknek ma minden reményük, egész programmpont- juk: állami segítség, jöjjön el a te ors\ágod! El kell ismernünk, hogy az állami munkálatok elvégeztetése nagy kiadást okoz a városoknak. El kell ismernünk, hogy e kiadásnak megszűnte esetén a városok igen magas, rájuk nézve meddő teher alul szabadulnának, — de hiába, e teher aluli szabadulás s esetleg még valami államsegély is: nem volna elegendő ahhoz, hogy a városok jövő egészséges fejlődése biztosittassék. A városok fejlődésének biztosítéka a városi ügyek vezetőinek (képviselőtestület, tanács, polgármester) kezébe van letéve. Ott, a hol lelkes, az ügyeket ismerő, függetlenül gondolkozó képviselőtestület élén önzetlenül cselekvő, számítani s gazdálkodni tudó polgármester és tanács áll, ott, azokban a városokban ma is van boldogulás. Ezeknek a városoknak haladása lépést tart a korral, a nélkül, hogy anyagi erejük jobban volna igénybe véve, mint más oly városok közönségéé, melyeknek vezetői az államba helyezik minden reményüket. Csakhogy az ilyen városoknak a száma nagyon kevés. A mi nem is csoda. Városi ügyek vezetésére, jól vezetésére specialis képzettség, ambíció kell. Nem elég, hogy a vezetőknek meg legyen a papiros-képesítésük, nem elég, hogy szorgalmasan, pontosan tartsák be és tartassák be a hivatalos órákat, hanem szükséges, hogy a szorosan vett bürokratizmus mellett bírjanak elég érzékkel a helyes gazdálkodás intézésére is. A városi ügyek közvetlen intézőinek kétféle kvalifikációval kell birniok. Nekik pontos hivatalnokoknak és számítani tudó gazdáknak kell lenniök. Ha az állami tisztviselő lemorzsolta hivatalos óráit, ha a hozzá utalt ügyeket akta- szerüleg elintézte, — ezzel teljesen megfelelt kötelezettségének. Nem igy van azonban a városi tisztviselőkkel. Nekik nem elég, hogy csakis a hivatalos órák többé-kevésbbé pontos betartására, az akták elintézésére szorítkozzanak. Nekik — mint a jó gazdának — éjjel-nappal munkában kell államok, hisz ezer meg ezer ember vagyona s boldogitása van rájuk bizva. Ok bizalmasai a város adófizető közönségének s e nagy felelősséggel járó bizalmi állásban csak azok állhatják meg helyüket, csak azok tudnak ennek megfelelni, a kiknek egész lelkületét betölti a közügy szeretete, a közönség érdeke. S hogy a legtöbb városban — törvény- hatóságiban épp úgy, mint a rendezett tanácsúban — nincs igy, ez az oka, ez az egyedüli oka annak, hogy a városok közönségének terhei napról-napra súlyosbodnak, minden ellen- szolgálmany nélkül. Figyelemmel kisérve a szomszéd vármegyék hírlapjait, majd mindenütt teljesen egyforma, egyazon jelenségeket látjuk a városi ügyek számos csapásu mezején: a városi vezetők önhittségét, önteltségét, mely mindenre jó lenet, csak arra nem, hogy a városok boldogulni tudjanak. S ha ehez még hozzávesszük, hogy a képviselőtestületek tagjai is majd mindenütt vakon engedelmeskednek a vezetők ellentmondást ismerni nem akaró és nem tűrő akaratának, úgy tisztán áll elő a kép, miért nem tudnak a városok boldogulni. Ha tehát őszintén és igazán akarják a városok polgármesterei, hogy a vezetésükre bízott városok boldoguljanak, ha komolyan azt akarják elérni, hogy a városi közönség munkájukkal megelégedett legyen, akkor ne kongresz- szusokra járjanak, ne azt hangoztassák csupán és egyedül, hogy: állami segítség, jöjjön el a te ors{ágod! hanem fordítsák tehetségüket, tudásukat egyedül és kizárólag a varosok ügyeinek intézésére. Legyenek lelkes kormányzói, irányitói a városi ügyeknek, azt, és egyedül csak azt nézve, hogy mi hasznos a köznek, s ne azt, hogy mi kellemes az egyesnek. Gazdálkodjanak jól, az uzsorásénál is nagyobb gondossággal forgassanak meg minden fillért, minden koronát, mielőtt kiadnák, még akkor is, ha bírnak a költekezésre felhatalmazással. Alkossanak a város fejlesztését fokozatosan előmozdítani hivatott s évekre terjedő munkaprogrammot, olyant, melynek minden egyes tétele szinte önmaga igazolja, hogy annak kivitele a köznek fog hasznara válni. Ily esetben fognak a varosok, polgármesteri kongresszusok nélkül is, boldogulni. Mert nem az ötletszerűség, az önteltség, zsarnokoskodási vágyak, a közjó céljaira szolgáló eszközök föl nem ismerése, az egyesek jóindulatával való megelégedés azok a módok es eszközök, melyekkel a városok ügyeit köz- megelégedésre vezetni lehessen. Kongresszusokkal meg egyáltalán nem! m. Rákóczi-ünnep. Megelevenedtek a múlt emlékei. Láttuk fölvonulni a kuruc-csapatokat. Hallottuk a tárogató édes-bús dallamát. Előttünk volt a kuruc korszak küzdelmessógó- vel, dicsőségével és hanyatlásával . . . Ezek áradtak ki azokból a lelkes és lelkesítő beszédekből, felolvasásokból és szavalatokból, a melyek a f. hó 5-iki ünnepélyeken elhangzottak. Az egész nap ünnepi hangulatban telt el. Lelkesedésünknek e napon kifejezést is tudtunk adni. A sok zászló, az ünnepi istentiszteletek, az iskolák és a közművelődési egyesület szép ünnepélye, mind hű kifejezői voltak örömünknek, hogy a nagy bujdosók végre honi földben pihenhetnek. A szabadsághősökkel mintha szabadságszeretetünk megsoksaorosodott volna! Ungvár ünnepe. Mivel Rákóczi és társainak temetésén sokan részt vettek városunkból, azért az ünnepségeket nem okt. 29-én, hanem annak nyolcadik napján, nov. 5-ón tartották. Különben az ünnepélyek már az előző napon megkezdődtek. Időszerinti sorrendben a következő ünnepélyek folytak le Ungváron. Rákóczin é.* Irta: Vidor Marci. Hadban áll az ország: Erdély és Dunántúl, Reng a föld a szilaj harci dobogástul, Büszke kuruc zászlók lengenek — lobognak, Kurucuk csillaga ragyogtatja fényét Vitéz magyaroknak. A ki igaz kuruc és nem labancfajta, Boldog indulattal annak szeme rajta, Rákóczi csillaga ragyog az útjára, Diadal, dicsőség, szabadság fakad most Léptei nyomába. Túl magyar határon, idegen országban Kuruc asszony szive megremeg magában, Bécsi palotának százezer a zárja: Kurucok csillaga! Segíts meg! így sóhajt Rákóczi hiv párja. Készül az urához Hesszeni Sarolta, Két fiumagzatját forrón átkarolja, Könyharmatot hullat két kicsi virágra: — Mért sírsz édes anyánk? Megyünk haza, haza Szép Magyarországba. Viszik a levelét kuruc fővezérnek, Eltelik egy század, míg Szombatba érnek, * A Közművelődési Egyesület Rákóczi-ünnepélyén szavalta: Úaz Irén. Odaszáll a lelke, szárnyat kap a vágya, Haza, haza, haza! A hites urához Rákóczi honába. Olvassa Bercsényi egy nap virradóra, S parancsot oszt mindjárt: — Lóra kuruc, lóra! A morva határra két lovasdandárral Ocskay! Ebeczky! Vissza a kurucok Dicső asszonyával. Megy két kurucdandár vitézi kalandra: Azt a drága zsákmányt még ma elragadja, Rajta kuruc, rajta! Tágíts a kantáron, Vár egy kuruc asszony két kis gyermekével Túlnan a határon. Rajta kuruc, rajta! Morvában kalandoz Várva asszonyára annyi derék harcos, A gyanús porfelhőt, majd a zörgést kémük, Se lovas, se hintó . . . Rákóczi hitvese Nem jön meg estvélig. Nagy a kuruc búja, tán sohasem enyhül. Hirtelen egy lovas válik ki a ködbül, Tajtékzó lovának ina most is reszket, Megáll és kutatja, melyik a vezére A kuruc seregnek. Ocskayt meglátja: hozzászáll sietve, Rákócziné küldte titkos izenetre, Bécsi palotából nincs szabadulása, Óvatos a német, ott marad örökre Császári rabságba. Nincs felhő sötétebb az ő nagy bújánál, De a hite ott van kurucok uránál, Ő két gyermekével nem császári szolga, Küldi a hűséget Árpád büszke vére, Hesszeni Sarolta. Egy kiáltás hallik; majd az esti csendbe Ocskay gyűjti a kurucait rendbe: — Bécs alá a haddal! Ezt a császár bánja! S másnap már cikázik a kuruc villámlás A Burg ablakába. Kuruc fegyver lelke: villám, mintha élne, Beledörög most a zsarnoknak fülébe: Asszony-gyermekrabság! Ez az osztrák gazság Hitvány német bosszú . . . megfizet majd érte A magyar szabadság 1 Bécsi palotába árva kuruc asszony 1 A te szivedben is reménység fakadjon! A szabadság napja könyeid feliszsza, S a haza ölébe szegény kuruc asszony Visszajöhetsz te, vissza!
