Ung, 1905. július-december (43. évfolyam, 27-52. szám)
1905-07-30 / 31. szám
XLIIL ÉVFOLYAM. UngTár, 1905. julius 30. 81. SZÁM. Szerkesztőség1: Vármegyeház-tér 1-ső szára. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. Ny 11 ttér soronkint 40 fillér. Előfizetési feltételek: Csak az „ling“ lapra : Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám 20 fill „Iliig vármegye Hivatalos T.apjá“-val együtt: Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE, „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Vasúti összeköttetéseink. Régi sérelme Ungvár város közönségének a helytelen vasúti összeköttetés, melynek javulását évről-évre hiába vártuk a nyári, hiába vártuk eddig a téli menetrendek összeállításánál, daczára, hogy minden utas, még a vasúti is, tűrhetetlennek találta ez állapotot, ha sorsa véletlenül Ungvárra kényszeritette. Azt hittük és azt hitte mindenki, hogy a nagyberezna-határszéli vasútnak forgalomba helyezésével, s az ungvölgyi vasútnak állami kezelésbe vételével ez állapotok meg fognak szűnni, s minden irányban tisztességes vasúti összeköttetéshez fogunk jutni. Sajnos azonban, feltevésünkben ismét csalódtunk. Úgy hallatszik ugyanis, hogy a jelenlegi menetrend még a nagyberezna-határszéli vasútnak ez év októberében történő megnyitása után is változatlanul fog hagyatni, s igy mi ungváriak soká, de nagyon soká leszünk még kénytelenek Csapon 107 és 108 perczet időzni, hogy a Budapestre induló, illetve Ungvárra érkező vonatokra felszálhassunk. Igaz, szokás-mondás: néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát, s az is igaz, hogy mi ungváriak a jelenlegi vasúti összeköttetés ellen csak zúgolódni tudtunk, de tenni nem tettünk jó formán semmit, s igy Budapesten, az államvasutak igazgatóságában majdnem joggal hihették azt, hogy mi meg vagyunk elégedve a jelenlegi összeköttetésekkel, sőt tán még jól is esik a vonat rázásától előállott fáradalmainkat kipihenni Csapon — a „Kecsege“ állomáson. — De ha eddig igy volt is, nem szabad tovább tűrnünk, hogy mi ungváriak legyünk tulajdonképen a m. kir. államvasutak óriási hálózatának nemcsak mostoha, de legmostohább gyermekei .... Hogy ne igy legyünk a jövőben, ezért írjuk e sorokat, s ajánljuk jóindulatába az ungvölgyi vasút átvétele czeljából itt időző államvasuti intézőknek. Amit mi most kérünk, aminek teljesítését feltétlenül reméljük, az egy: motorkocsi. Ha ezt a motorkocsit az államvasutak igazgatósága lerendelné Csapra, egyelőre háromféle irányban segíthetnénk rossz összeköttetésünkön. Elsőbben is a Budapestről íeggel induló gyorsvonat utasai érkezhetnének már d. u. 2 22 perczkor Ungvárra a jelenlegi érkezési idő 4 óra 25 perez helyett, másodsorban az Ung- várról Budapestre indulóknak nem kellene már déli 12 óra 48 perczkor vonatra ülniök, hanem elég volna indulási időnek e helyett 2 óra 40 perez is, — harmadszor pedig elég lenne téve a közönség azon kívánságának, hogy Beregszászra a hajnali vonattal is lehessen utazni Tervünk egy motorkocsinak rendelkezésre bocsátásával a következő: A motor a Budapestről Csapra déli 1 ó. 37 perczkor érkező gyorsvonat utasaival 1 ó. 42 perczkor indulna Ungvárra. Az utat a jelenlegi 50 perez helyett 40 perez alatt tenné meg s már itt volna 2 o. '22 pkor, úgy hogy a kereskedők levelezéseiket, valamint az újságolvasó közönség a maga hírlapját már délután 3 órakor kézhez vehetné. A 2 ó. 22 pkor Ungvárra érkező motor azután 2 ó. 40 pkor indulna vissza Csapra, magával vinné a Budapest felé törekvő utasokat, a kik most már 12 ó. 48 pkor kénytelenek indulni. Ezek az utasok is 40 perez alatt érnének Csapra s csekély 5 pereznyi várakozás után utazhatnának 3 ó. 52 pkor Budapest felé. A motor azután Csapon maradna, hogy az Ungvárról masnap hajnali 4 ó. 41 pkor induló rendes vonattal Csapra érkező s Beregszászba készülő utasokat oda szállítsa, akik számításunk szerint (Csap—Beregszász 41 kim.) már 7 órakor Beregszászban lehetnének. íme, látható, hogy egy motorkocsival a jelenlegi menetrend megbontása nélkül is mily előnyös változást lehetne előidézni. Nem kell egyéb, mint egy kis jóakarat az államvasutak igazgatósága részéről, ami, úgy hisszük, nem is maradna el, ha Ungvár város közönsége egy kissé megmozdulna s esetleg egy küldöttség utján kérelmezné tervünk kivitelét illetékes helyen. Tn Diploma-haj sza.*) Egy sebet érintek, mely ma még csak sajog, de ha elmérgesedni engedjük, nagy társadalmi veszedelmeknek lehet okozójává. Ez a tanitónő-képesités, a melynek tarthatatlanságára már évekkel ezelőtt fölhívtam a közoktatásügyi kormány figyelmét. A megjósolt bajok már is végzetesen jelentkeznek. A miniszteri előszobák telve vannak állástkereső tanítónőkkel vagy azoknak pártfogóival. Egy-egy megüresedett helyre százával jelentkeznek a pályázók. A fővárosnál valóságos haj tó vadászatot rendeznek a tanácsosokra, hogy a sok utánjárással összeszedett bizottsági tagok befolyásával a rokonokat vagy az ismerős pártfogoltakat valamely óvóhoz, vagy elemi iskolához beszoríthassák. A tanügyi osztály vezetői állandó ostromnak vannak kitéve. Küzdenek, védekeznek, de még az a vigasztalásuk sincs meg, hogy ennek a makacs támadásnak valaha vége le$z. ügy járnak ők is, mint a népmesék sárkánynyal birkózó pásztora. Ha leütik az egyik fejét, helyébe nő kettő. Ez a helyzet a mai viszonyok között nem javulhat. Csak romolhatik. Napról-napra több a kielégíthetetlen igény. Az oklevél-gyárak félelmesen szaporodnak és garmadával öntik a tanítónői diplomákat. Ha egy helyettesítő vagy óradíjas állás megüresedik a fővárosi iskolákban, minisztereket, főherczegeket mozgósítanak egy kis protekezióért. De a vidéken is csak igy ál*) Ezt a czikket a «Pesti Hírlap» f. évi julius 26-iki számából vesszük át. Közöljük pedig azért, mert vármegyénkben és városunkban is több állás nélküli tanítónő van, kik e czikkben foglaltakról keserű tanúságot tehetnek. Azt hisszük, hogy a szülőknek teszünk szolgálatot, ha e czikk közlésével e kérdésre tereljük figyelmüket. Gyűlölték egymást . . . Gyűlölték egymást mindaketten, — Óh szörnyű volt e gyűlölet — Kitértek egymásnak szünetlen, — S úgy lettek, mint ki mást szeret. Mindkettő el is hitte végül: E gyűlölet határtalan . . . Az ifjú házasodni készül, A leánynak vőlegénye van. És eljővén a nászi nagy nap, Hirdették : ők mi boldogok ! De lenn az ördögök vaezogtak S könnyeztek fönn az angyalok. Szamolányi Gyula. A dohányzásról. Édes jó mindannyian gyermeki élményeink egyikéből, tapasztalásból tudjuk, hogy a dohány leve, a nikotin, milyen mérgező hatású, amikor a tiltott első szivart akartuk mególvezni. Az élvezet nem maradt hatás nélkül, válogatott rosszullét, elgyengülés, főfájás kínjaiban szédületesen utaztunk Boroszlóig. Egyike kiállotta a tűzpróbát, a másik örökre visszarettent e kinos élve- zettől. Ha a többszörös kísérletezés bevált, büszkén * lenézve a gyáván megfutamodottakat, dressziroztuk magunkat, kezdve a krajezáros czigarettától a hosszú szivarig, virgiuiáig, sőt egyesek oly rekordot értek el, hogy mindannyiunk mulattatására sikerült nekik jó papájuk csibukjáhól vagy hosszú pipájából majszolni. Pedig veszedelmes kis játszmát Űztünk, Isten bocsássa meg érte bűnünket, mert biz a nikotin még a felnőttnek is nagy méreg, hát még a fejletlen, vérszegény, ideges kis nebulónak, kinek ez még fejlődésére is romboló hatással van. Szegény jó anyánk hiába kutatta, hogy miért nem eszik a fia, miért oly levert, mitől vannak oly gyakori főfájásai és miért panaszkodik oly sokszor gyomortáji fájdalmakról, szívdobogásról. Biz ezeket a szomorú tünetcsoportokat leggyakrabban a dohányzás mérges élvezete okozta. Kisórletezósekkel bizonyították be, hogy kisebb madarak a nikotin szagától elpusztultak. Nagyobb állatokon tett kísérleti próbák azt mutatták, hogy csekély mennyiségű nikotin súlyos mérgezést, sőt halálukat is okozta. Hogy az emberek mégis oly előszeretettel — mondhatni szenvedéllyel — ragaszkodnak a dohányzás élvezetéhez, ez leginkább a szokásnak nagy hatalmában keresendő. Rendesen azok, akik valamely méreghez szoktatják magukat, azt többé soha, vagy csak óriási küzdelem árán — ön megtagadással — nélkülözhetik. Látjuk ezt a bor, pálinka, szóval az alkohol élvezőinél, miként válnak alkoholistákká, nemkülönben a moríiqistáknái, az arzén-méreg szenvedélyes fogyasztóinál stb., stb. így vagyunk a dohányzással is; megszokjuk: mit a szokás hatalma a szenvedély ességig fokoz. Hányszor van az orvos oly helyzetben, hogy bizonyos bajok mellett kénytelen betegének a dohányzást végleg megtiltani, vagy ennek mérséklését követelni és a beteg önküzdelemmel sem képes ez ártalmakról lemondani, ügy mondja: „kívánjon az orvos úr tőlem, hogy ne egyek, vagy bármi mást, de a dohányzásról lemondani nem tudok." A dohányzás sohasem egészséges, de bekapcsolhatnánk a rossz szokásaink lánczolatába, ha azt mérsékelten és észszerűen gyakorolnánk, mert például egy jól elkültütt ebéd után egy erősebb szivart is eltűrünk, ha azt megszoktuk, mig esetleg evés előtt egy gyengébb szivar rosszullétet okozhat, szóval: ha meg tudnánk mindig találni azt a Rubikont, hogy meddig szabad és mikor ártalmas. Az egyiknek napi tiz szivar sem árt meg látszólag, mig a másiknak már háromnégy szivar is izgatja a szivét és gyomoriáján fájdalmakat okoz. Azok, akik a dohány mérgét megszokták es szivüket, garatgégójüket, idegeiket és agyukat is ennek bevételere — oilentállására — rákényszeritették, azoknál étkezés után az emésztést sietteti a szivar mérge. De mennyivol nagyobb azok száma, akik egészségük kárára erőltetik magukra e veszedelmet. Hány esetben halljuk a dohányosok panaszait, hogy levertek, főfájósak, álmatlanságok, tulérzókenykedósek, gyomortaji görcsök, izgatottságok stb. nyugtalanítják és alig akarMegjelenik minden vasárnap.
