Ung, 1905. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1905-04-23 / 17. szám
17. szám. TJ 3ST G 5. oldal. 18 évesnél nem idősebb s a gimnázium, reál-, vagy polgári iskola 4-ik, vagy a felső népiskola 3-ik osztályát sikerrel bevégezte és e körülményt iskolai bizo- nyitványnyal igazolja. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez czimzett kérvényeket folyó évi május hó 31-ig kell beküldeni a máramarosszigeti állami tanítóképző-intézet igazgatóságához. A tanitóképző-in- tózet magasabb évfolyamaiba (II., III., IV. oszt.) üres hely nem lévén, más intézetből jövő uj növendék nem vehető fel. * Az ungi ev. ref. egyházmegye e hó 26 és 27-én tartja tavaszi közgyűlését Ungváron. A közgyűlés tárgysorozata 85 pontból áll. * Kútba esett gyermek. Szép tanujelét adta lélekjelenlétének Kisbereznán Juszkovics Lenke, Jusz- kovics Mór ottani kereskedőnek leánya, a ki e hó 14-éh egy másfél éves kis gyermeket mentett meg a vizbefulástól. A gyermek, a ki játék közben az egyik itatókut alacsony korlátján keresztül a kútba esett, már fuldokolt, a mikor Juszkovics Lenke a kutostor kapcsát ritka ügyességgel a gyermek ruhájába akasztva, szerencsésen kihúzta s visszaadta az életnek. * Az erdei kihágások. A belügyminisztérium, körrendeletét intézett az erdei kihágási ügyek följelentése tárgyában, a közigazgatási bizottsághoz. Az erdei kihágási ügyek felülvizsgálata rendén az a kérdés merült fel, hogy az állami erdőhivatal, illetőleg az ennek hatáskörébe utalt teendőket saját kerületükben teljesitő járási erdőgondnokságok jogosultak-e a 20 koronát meg nem haladó erdei kihágási esetek bejelentésénél az erdőtörvényben megjelölt bíróságok között választani, s hogy a járási főszolgabirák jogosultak-e a hozzájuk bejelentett és általuk elfogadott ilyen kihágási eseteket tárgyalás végett a községi birákhoz utasitani ezeknek kiosztani. A rendelet az e tekintetben netalán fenforgó visszás gyakorlat megszűnését czélozza. A rendelet igy intézkedik: Kijelenti a belügyminisztérium, hogy az, aki külön meghatalmazás nélkül feljelentést tehet, az eljáró hatóságok közt is választhat. És ez áll úgy a sértett kezelő tisztjére, — ha ugyanis nincs állami kezelésben az erdő — mint az erdőhivatalokra és erdőgondnokságokra, s az ez utóbbiak nevében eljáró köz- tisztviselőkre nézve is, ha a kihágás elkövetési helyét képező erdő állami kezelésben van. Amint tehát nem férhet kétség ahhoz, hogy az erdőgondnokságok és erdőhivatálok választási joggal élhetnek a 20 korona értéket felül nem haladó erdei kihágások esetében az eljárásra illetékes hatóságok között, viszont kétségtelen az is, hogy a főszolgabiróságok a hivatalukhoz czimzett vagy náluk tett feljelentéseket eljárás végett az egyes községi birákhoz ki nem küldhetik. Rámutat a minisztérium itt arra, hogy az erdei kihágások eseteiben a bírói eljárást elsőfokulag a vármegyékben a főszolgabirák gyakorolják és hogy az erdőtörvény szerint is a 20 korona kárt felül nem haladó esetekben is az elsőfokú hatóság rendszerint és első sorban a főszolgabíró és csak másodsorban, ha t. i. a sértett fél ekként választ: a községi biró. Ä dolog tehát úgy áll, hogy a fentebb jelzett kihágások esetében rendszerint nem az illetékes község bírája hivatolt eljárni, hanem rendszerint a főszolgabíró. A törvény ez alól kivételt egy esetben ad, tudniilik ha a kár 20 K. felül nem halad. Ily esetben nem kell a sértettnek a főszolgabíróhoz mennie, hanem kis és nagyközségekben a feljelentést megteheti a községi bírónál is. A sértett választása esetén a különben egymással szemben egyenlően hatáskörrel biró illetékes hatóságok az eljárást meg nem tagadhatják. Nem tagadhatják pedig meg illetékességet leszállító határozattal sem. Sem a törvény nem enged a főszolgabírónak a jelen esetben panasz és véleményezés tárgyát illetően a községi birákhoz való átutalásra alapot, sem semmi rendelet ily irányban rendelkezést nem tartalmaz, de a törvénnyel szemben nem is tartalmazhat. * Drágább lesz a kivándorlás. A belügyminiszter leirt a hatósághoz, hogy kellő módon hozza az érdekeltek tudomására, miszerint az Észak-Amerikába szóló útlevelek látamozása, illetve hitelesítéséért az egyesült államok 2 dollár, vagyis 9 korona 92 fillér dijat szednek ezután. * Kérelem. Mire e sorok megjelennek, „A végzetes levél“ ez. regény teljesen ki lesz nyomva, úgy hogy a borítékolás és fűzés megtörténtével a szétküldés már az ünnepek után kezdetét veheti. Felkérem azokat tehát, akik műre akár előtizettek vagy előjegyeztek, akár gyűjtöttek, hogy a gyűjtő iveket és az előüzetésipénzeké^ minél előbb Wenzel Józsefungvári siketnémaintézeti .igazgató ur czimére beküldeni szíveskedjenek, hogy a szétküldés gyorsan és akadálytalanul megtörténhessék. Az előfizetők a könyvet postán bérmentve, akik pedig csak előjegyeztek, de az előfizetési összeget (2 K) még be nem fizették és vidéken laknak, utánvétellel kapják. A könyv megjelenése után, a könyvkereskedésekben, már csak a rendes bolti áron (2 K. 50 f.) lesz kapható. Ungvár, 1905. április 20. Tisztelettel Mocsári Miklós. * Beszüntetett vasut-átépités. Az ungvölgyi vasút ungvár—nagybereznai szakaszának átépítési munkálatait a Grünwald Testvérek és Schiffer ez ég a Mandel és Révész építési vállalkozókra bízta, akik a munkálatokat múlt óv szeptember havában meg is kezdték. Minthogy azonban az ex-lex miatt kereseti összeghez nem jutottak, a munkálatokat a hét elején beszüntették, kenyér nélkül maradva ez által mintegy 500 munkás, akik majd egész hetet városunkban töltöttek. * Milyen lesz az uj színtársulat ? Bállá Kálmán színigazgató ez év nyarán saját költségén fog a Savanyuvizudvarán színkört építeni. E hírre a színházlátogatók körében máris megindult a találgatás, milyen is lesz hát az uj szintársulat. Egy ilyen ellesett párbeszédet írunk ide: Az „uj“ színtársulatot bírálhatták : — Eh, micsoda társulat lesz ez ! — Miért ? — Eddig legalább itt volt Mányai Aranka, akit érdemes volt meghallgatni. Itt volt Almássy Lola, a kit érdemes volt — megnézni; itt volt a kis Rátkay, a ki maga fölért egy tuczat mással. Ezentúl — ezentúl ki lesz ?! — Ugyan kérlek, hogy ítélheted el őket előre ? Hisz még azt se tudod, hogy kik és mik az uj tagok? — Éppen ezzel tudok eleget . . . Hát te még nem hallottad, hogy mi a különbség az urinö és a színésznő között ? — ??? — Jaj annak az úri nőnek, a kiről sokat beszélnek és százszor jaj a színésznőnek, a kiről keveset, vagy — éppenséggel semmit sem beszélnek ! . . . * Elszámolás. Nehány évvel ezelőtt perselyt állítottak fel a Reismann-kávéházban, amelynek tartalma a napokban került szétosztásra. Szétosztott pedig Lipták József az ungvári szegények között 45 korona 20 fillért, Reismann Ignácz pedig szintén 45 korona 20 fillért. * Helyreigazítás. „Az öngyilkosság problémája“ czimü s lapunk 16. számában megjelent közlemény 5. sorában előforduló „ellenséget“ szó helyett „ellenszerét“ olvasandó. * A katonai pályára készülők figyelmébe hozzuk, hogy a cs. és kir. közös hadseregbeli hadapródiskolákban magyar honos ifjak részére fenntartott és az 1905/1906-iki iskolai év kezdetén betöltendő magyar állami alapítványi, tandíj fizetéses és magán- alapitványi helyekre vonatkozólag kibocsátott és a „Budapesti Közlöny“ hivatalos részében is közzétett „Pályázati hirdetményt“ az érdekeltek a főszgabiráknál és Ungvárt a polgármesteri hivatalban — a hivatalos órák alatt megtekinthetik. Különben az érdeklődők a cs. és kir. hadapród-iskolák bővebb ismertetésére szolgáló „Tájékoztatókat“ a honvédelmi minisztérium segédhivatali főigazgatójától díjmentesen kaphatják. * A halak védelmére való tilalmak. Tallián földmivelésügyi miniszter a halászati társulatok azon gyakori panaszaira, hogy a halak védelmére való tilalmi rendelkezések ma is végrehajtatlanok és ennélfogva a közvizek hehalasitása majdnem lehetetlen, elrendelte valamennyi törvényhatóságnál, hogy a közönséget minél szélesebb körben tájékoztassa a hatályban álló halászati tilalmakról, az ezek ellenőrzésére és végrehajtására hivatott hatósági közegeket pedig újból figyelmeztesse teendőik pontos és lelkiismeretes végzésére. Különösen ügyeljenek a tilalmi időszak alatt úgy a halasvizekre, mint a halpiaczokra s a tapasztalt visszaéléseket haladéktalanul jelentsék föl az illetékes hatóságnak. Ez annyival is inkább nehézség nélkül foganatosítható, mert az ellenőrzés a tilalmi idővel összeeső gazdasági időszakban a mezőőrzósnek elhanyagolása nélkül történhetik. E rendelkezés pontos végrehajtására különös súlyt helyez a niniszter és éppen azért gondoskodni fog arról, hogy a törvényhatóságok által e részben tett összes intézkedések s azok pontos keresztülvitele megfelelően ellenőriztessék s a mulasztó közegek felelősségre vonassanak. Helyes intézkedés, amelyet őszinte elismerésünkkel honorálunk. * A köhögés rendszerint csekélységnek tekintetik és legtöbb esetben nem is lesz kezelve. Pedig a köhögés a leggondosabb kezelést és figyelmet érdemli, mert mint azt számos előkelő orvos megfigyelései igazolják, oly köhögés, mely hosszasabban eltart, többnyire előjele komolyabb tüdőbajnak. A köhögés elhanyagolása manapság annál kevésbé indokolt, mert hiszen minden narkotikai szer mellőzésével a krónikus köhögés ellen eredménynyel lehet fellépni. — A „Sirolin" nevű előnyösen ismert syrupban a modern orvosi tudomány egy kiváló gyógyhatású szerrel rendelkezik, mely nemcsak a köhögési ingert enyhíti, de a köpetet is kevesbíti és elenyészd. E mellett a „Sirolin“-nak az az előnye is van, hogy az étvágyat gerjeszti és az emésztést hatalmasan előmozdítja. * A közeledő permetezési idény alkalmából a t. szőlőbirtokos közönség becses figyelmébe ajánljuk a dr. Aschen- brandt-f le »Bordói por« használatát. A jelesebb kül- és belföldi szakférfiak, tízezer magyar szőlőbirtokos nyilatkozatai egyértel- müleg bizonyítják, hogy a bordói por a szőlő (és burgonya) pe ronosporájának legkitűnőbb, legjobban tapadó és ezért a legolcsóbb ellenszere. A magyaróvári gazdasági akadémia növénykór- tani állomása négy évi kísérletezés után véleményét a következő szavakba foglalta össze : »Az összes eddig használatban volt permetező anyagok közt teljes részrehajtatlanul megadhatjuk az első helyet a bordói porból készült oldatnak. Kitűnő tapadóképessége biztosítja használhatóságát, biztos elterjedését ezen anyagnak, a melylyel az újabb permetező anyagok közül egy sem versenyezhet Hozzátéve azt, hogy a bordói por oldatának elkészítéséhez szakértelem nem kell s igy ez a legegyszerűbb munkásra is rábízható, a mellett, hogy az oldat elkészítése csak nehány perczet vesz igénybe, ezek oly előnyök, melyek főleg szeszélyes időjárás esetén megbecsülhetlen szolgálatot tesznek.« ' Hajójegyek Amerikába. Fiúméból Newyorkba legközelebb április 2 í-én a »Slavonia«, május 9-én a »Kárpáthia« és május 18-án a »Pannónia« gyorsgőzösök indulnak. A nagy kényelemmel berendezőit oceánjarókon a hajóstársaság nagy gondot fordít az utasok élelmezésére. A hajójegy árában bennfoglal- tatik: két napi ellátás Fiúméban és teljes ellátás a hajón. A Központi Menetjegyiroda (Budapest, Vigadó-tér 1.) a belügyminiszter rendelete értelmében az útlevéllel ellátott kivándorlónak Fiúmén kívül a többi európai kikötők bármelyike felé is adhat hajójegyet, ennélfogva a külföldre előleget küldeni nemcsak felesleges, hanem koczkáztatott is, mert az onnét érkező hajójegyet, levelet és nyomtatványt a megfelelő belügyminiszteri rendelet értelmében a hatóságok minden egyes esetben elkobozzák . 1094g * Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keseriiviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. 26—7 Hirdetmény. Szóló'műtrágyázási előadást rendez az Ungvár- megyei Gazdasági Egyesület f. hó 26-án délután 5—6 óra között a városháza nagytermében. Rázsó Imre magyar-óvári gazdasági akadémiai tanár, a műtrágyázás országos hirü tudós professzora volt szives meghívásunknak eleget tenni és f. hó 26-án délután 4 órakor érkezik városunkba. Hat előadást tart megyénkben a következő sorrendben : 26- án délután 5 órakor Ungváron, 27- én délelőtt 11 órakor Perecsenyben, 27- én délután 5 órakor Nagybereznán, 28- án délelőtt 11 órakor Ubrezsen, 28- án délután 5 órakor Szobránczon, 29- én délelőtt 11 órakor Nagyzalacskán. Azt hiszem, az érdekes tárgy sok hallgatót fog biztosítani a tanár urnák szőlőbirtokosaink köréből. Kaffka Béla, ü. G. E. titkár. Irodalmi szemle. — Mélység és magasság. Imádságok és elmélkedések, irta Juhász László, újpesti ev. ref. s. lelkész. Budapest. Franklin- Társulat. 1905. 11 iv. 175 lap. Ára fűzve 2 K, vászonkötésben, aranymetszéssel 3 K. Harmincz különböző alkalomra írott imádságot, hat egyházi és hat alkalmi beszédet foglal magában a sü- űn nyomtatott és terjedelmes könyv, mely a Mélység és Magasság czimét viseli, mivel a benne foglalt eszmék a földi lét mélységeiből az égnek magasságába emelik a lelket. Mindegyik darab valóságos hangulat terméke. Szerzője azoknak Írása közben igazán érezte az Istent, a kit remek költői képekben, hatalmas gondolatokban. a hymnusnak nyelvén magasztal. A beszédek mind nagyon érdekesek. Tárgyválasztásuk kutató elméről tanúskodik. Berendezésük kifogástalan. Argumentumai és bizonyítási módszere bölcsészeti és költői egyben. Problémáinak megoldása frappáns és megnyugtató. A kik bánatukra vigasztalást, lelki sebeikre gyógyirt keresnek, a kiket érdekelnek a vallás nagy kérdései és örök igazságai, azok örömet és enyhülést fognak találni e könyv olvasása közben, mint a vándor egy tiszta vizű forrás partján. Mert e könyv szerzője nemcsak pap, hanem poéta is. Mikor a bibliát olvassa, ujjai akkor is a lantot keresik. Érdekes könyv már csak azért is, mert a mai reális világ gyötrő tanításai idején is megtalálta azt az igazságot, hogy a hazaszeretet, a vallás és a költészet egymásba olvadva segítik egymás szárnyalását. Szerzőjét is, könyvét is melegen ajánljuk. — Kapható Székely és Illés könyvkereskedésében. — A »Zenélő Magyarország« zongora- és hegedű zenemüfolyóirat most megjelent Xll. évfo'yamu 7. füzete a következő érdekes zenetartalommal jelent meg: I. Ifj Lányi Ernő: »Jégvirágok« magyar dal Harsányi Kálmán rendkívül poétikm szövegére. II. Ifj. Lányi Ernő: »Kecskeméti nóta«, népszerű huszár nótát. 111. Tschaikovsky Péter : »Boszorkány az erdőben« — Hexe im Walde — szalondarabot. IV- Silberberg J. A. »Niobe« czimü bájos angol intermezzót. V. Schumann Róbert: »Erdőzu- gás« — Waldesgespräch, — a hangversenytermekből 'eléggé ismert műdalt Győry Margit magyar szövegével. Mindég ily gazdag tartalommal jelenik meg e minden zenekedvelőnek fontos zenemüfolyóirat minden egyes füzete úgy, hogy előfizetői az érdemesebb zeneműveket — havonta kétszer — megjelenő füzeteiben, mindenkor 10 — 12 oldalon kapják. Előfizetési ára: egész évre (24 füzetre) 12 korona, félévre (12 füzetre) ti korona, negyed évre 6 füzet re) 3 korona. Egyes füzet 60 fillér. Előfizetni a most folyó I évnegyedre, valamint az előző évnegyegyedekre is a »Ze- fnélő-Magyarország« (Klökner Ede) zenemükiadóhivatalában, Budapest Vili. Józsefkörut 22—24, hol egyúttal minden nyomtatásban megjelent zenemű a legolcsóbban megszerezhető. _____________ Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. APRÓ HIRDETÉSEK. Pftlíkthin Mil/CQ llfü divatkelmék áruházában raktá" UUlUSlolIl lul&od ron vannak már a szebbnél-szebb tavaszi női szövet-iíjdon-á:ok, gyönyörű delinek, sweizi hímzett batisztok. szőnyeg, függöny és valódi szepességi vászon- és asztalnemüek stb. stb. I5K.4MMER ÖbÖ.v budapestiezég remek minta-collectió- ját választás végett kívánatra házhoz is küldöm. Kiv. tisztdlettel Goldstein Miksa. 1075 Ungvár, Nagyhid-u. GOLDSTEIN SAMU czipő- és kalap-üzlete most nyílt meg Ungvárt, a Kazinczy-utczában (Hungária) kávéház mellett), a hol férfi-, női és gyermek czipők, úgyszintén férfi- és gyermek-kalapok nagy választékban mesés olcsón szabott árak mellett kaphatók. Teljes tisztelettel 829 Goldstein Samu. Fűszer-, csemege-, liszt-, rövid-áru és festék-üzlet. Jutányosán kaphatók legfinomabb toillete, szappanok, ezukorka- és chocolade-különlegességek, csemegeborok, Risling, leányka és aszuborok, pezsgők, Brázay és Vértes sósborszeszek. Legfinomabb 12 fajta kávé L20—2'20 frt.-ig. Legfinomabb gyártmányú hangszerek. Grossmann Herman Ungvár. 830 (Széchenyi-tér sarkán, saját házban.) 831 K0HN JÓZSEF úri szabó ajánlja dúsan felszerelt raktárát papi- és polgári öltönyök elkészítésére, mérték szerint. Pontos kiszolgálat és jutányos árak. Most vagy soha! Most Güntzler Henriknek a legnagyobb czipöraktára» Bámulatos olcsó árak, tessék próbálni. 832 Nagy választék női és férfi-ruhaszövetek, karton, barchet, valódi rumburgi, irlandi és szepességi vásznakban. Továbbá finom paplan, szőnyegek, ló- pokróczok és mindennemű maradékok olcsó árban kaphatók. Somogyi Izidornál, 833 rőfös és divatáru-üzlet, Korona-szállóval szemben.