Ung, 1904. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-20 / 47. szám

4. oldal. XJNG 47. szám. * A korcsolyázó egyesület mesterséges jég­pályája, mihelyt a lágyra fordult idő kedvezően változik, meg fog nyilni. E körülményt a város központján a fogyasztási szövetkezet mellett kiteendő vörös zász­lócska fogja jelezni. — A pálya ezidón is bővült né­mileg. A vizvezető csatorna a pavilion túlsó oldalára helyeztetett át és zsilipekkel is elláttatott, a melegedő csarnok pedig csinosan be van festve. — A villany- világitás iránt már folynak a tárgyalások, úgy hogy a a munkálatok ez irányban is legközelebb foganatba vétetnek. — Az egyesületbe beiratkozni lehet szóval vagy egy levelező-lap utján dr. Hackel Sándor egye­sületi pénztárosnál. Idényjegy 6 kor., tanulóknak és gyermekeknek 4 kor. A pártoló tagsági jegy legalább 2 kor., mely a melegedő csarnokba való belépésre jo­gosít. Minden tag megkapja az egyesületi alapszabá­lyok egy példányát. * Értekezlet. Dr. Nusser József munkácsi kór­házi igazgató-főorvos, a munkácsi állami gyermekmen- hely igazgatója, e hó 19-én Ungvárott időzött, az itteni telepbizottság megalakítása czóljából. Az értekezleten részt vettek: Hidasi Sándorné, Virányi Sándornó, Benkő József, Berzeviczy István, Fincicky Mihály, Novák Endre dr. és Ország Jakab dr. A telepbizottság elnö­kévé Benkő József, előadójává Ország Jakab dr., jegy­zőjévé pedig Berzeviczy István választatott meg. * Fegyelmi ügyek a közigazgatási bizott­ság előtt. A közigazgatási bizottságnak folyó hó 8-ikán tartott ülésén a vármegye alispánja részletes jelentéssel számolt be, a Dr. Ivántsy László volt polgár- mester, Fekésházy Miklós városi főjegyző és Mocsáry Géza városi ügyész ellen elrendelt fegyelmi eljárás folyamán megejtett vizsgálat eredményéről. A közigaz­gatási bizottság, az alispáni jelentésben felhozottak figyelembe vétele mellett Fekésházy főjegyzőt és Mo­csáry ügyészt állásuktól felfüggesztette, a néhai Dr. Ivántsy László volt polgármester elleni eljárást pedig abbahagyni rendelte. — Egyidejűleg és ugyancsak az alispáni jelentésből kifolyólag Farkas Ferencz tanácsos ellen is elrendeltetett a fegyelmi eljárás s állásától ő is felfüggesztve lett. — A polgármester pedig utasit- tatott, hogy az ekként megüresedett állásoknak helyette­sítés utján leendő ideiglenes betöltéséről gondoskod­jék. A közigazgatási bizottság határozata — mint érte­sülünk — tegnap lett az érdekelteknek kézbesítve. * Esküdtbirósági ülések. November második hétfője újból összegyűjtötte a kir. törvényszék tárgyaló termébe esküdtjeinket, akiknek ezúttal a szokottnál is változatosabb, de egyúttal hosszabb és hosszadalma­sabb perekben kell az igazságszolgáltatás nagy és ne­héz munkájában részt venniök s az életnek kaleidosz- kopszerüen váltakozó s bíróság elé kerülő drámáiban a törvény és lelkiismeretük szerint az igazságot ki is nyilvánitaniok. Első nap egy szerető, de eltaszitott asszony bosszú­jából fakadó bűnesetet és pedig egy gyujtogatási ügyet tárgyaltak. Kaiamán Mária eszterági közönséges pa­raszt asszony ugyanis a múlt óv nyarán a falu ková­csához, Kosulyák Jánoshoz költözött, neki átadta meg­takarított pénzét, abban a hiszemben, hogy az esküvel meg nem erősített házasság holtig tartó boldogságot rejt magában. Kosulyák János azonban hűtlen lett sze­relméhez, azt egyszerűen kitette a kormos kovácsházból, s más nővel, György Terézzel állott ossza. Az elhagyott szerető e miatt bosszút forralt s f. é. julius 1-én este, midőn az uj pár elaludt, a szalmafedelet rájok gyúj­totta, úgy, hogy a bennlévők csak nagy ügygyel-baj- jal tudtak menekülni. E cselekménye miatt az esküdtek Czeiner Nándor főnöksége alatt bűnösnek nyilvánítot­ták s a törvénynek megfelelőleg, figyelembe véve a fenforgó enyhítő körülményeket, 2 évi fegyházra ítélte a gyújtogató asszonyt. Másnap, kedden, a rablóromantika egy esete került az esküdtek elé. Goldberg Hers dolhai lakos feb. 17-én útnak indult, hogy Munkácsra egy szekér lekvárt fuva­rozzon. Este 10 óra tájban értek Kisfaludra, ahol pi­henőt tartottak, mig éjfél után 1 óra tájt tovább indul­tak. Alig hagyták el a községet, észrevették, hogy 2 gyanús alak lappangva közeledik feléjük, s midőn felé­jük kiáltottak, majd gyertyát gyújtottak, azok a sötét­ben visszahúzódtak, de ismét előkerültek, s egyszerre csak a szekér mellett teremve, egy ütéssel a kocsist, a másikkal pedig Goldberg Herset tették védelmükre képtelen helyzetbe, s mig a kocsis elmenekült, Gold- berget a szekérről lerántották s őt a földre leverve, tárczáját elvették, de abban nagy szomorúságukra csak „írásokat“ találtak. E cselekményen felül, még egy kisebb lopás és jogtalan elsajátítás is terhelte a vád­lottak lelkiismeretét, s az esküdtek a feltett 12 kérdés között helyesen eligazodva, Kaííka Béla főnöksége alatt megállapították vádlottak bűnösségét, kiket aztán a bíróság lejenként 4 évi fegyházbüntetésre ítélt s az ítélet nyomban jogerőre is emelkedett. Szerdán és csütörtökön egy megtévedt hu esete felett Ítélkeztek. Szűcs Lajos ugyanis az 1904. január 3-án ittas állapotában agyonütötte apját Szűcs Mihály mezőkaszonyi lakost, bár apja halálát előidézni szán­dékában nem állott. A nagyszámú tanuk, úgy az orvcfe- szakértők is, a terhelt erős ittasságát bizonyították s a beszámítás nehéz kérdését az esküdtek megoldván, bűnösnek mondták ki Weltman József főnökük utján Szűcs Lajost, akit a bíróság is az enyhítő körülmények körültekintő méltatásával másfél évi börtönbüntetésre ítélt, s az ítélet szintén jogerőssé vált. A következő nap szintén egy rablási eset foglal­koztatta az esküdteket. Pleskó Géza, aki néha Homon- nai Mihály néven is szerepel, az 1903. decz. 3-án este ittas állapotban elvette a Paránics Péter óráját, lánczát és 7 kor. pénzét, s midőn ezt Paránics visszakövetelte, vele szemben tettlegeskedóshez nyúlt. Az esküdtbiróság szintén azt a körülményt látta bizonyítottnak, hogy ter­helt a lopott ingók megtartása végett használt erősza­kot, s ily értolemben hirdette ki Czeiner Nándor a verdiktet. A bíróság a terhelt ittasságára sa lopott tár­gyak csekélységére való tekintettel, 6 havi börtönt szabott a vádlottra s ez az ítélet is jogerőssé vált. * Nyugtázás. K. Nagy Zoltánná Budapestről 20 koronát küldött az „Ung“ szerkesztősége utján a helybeli Gyermekbarát Egyesületnek, melyet hálás kö­szönettel nyugtatványoz : Szabó József, egyes, pénztáros. * Adófizetés iránti megintés. Az 18:3. évi XLIV-ik t.-cz. 55. §-a és az 1883. évi 73.662. sz. uta­sítás 16-ik §-a értelmében Ungvár város adóhivatala által felszólittatnak mindazon adózók, kik folyó évi IV. évnegyedi adójukat, haddij-, útadó- és iparkamarai illetékek, szőlődézsma-váltságok esedéssé vált tartozá­saikat, melyek 1904. november hó 15-én befizetendők lettek volna, most már nyolcz nap alatt járulékaikkal együtt különbeni végrehajtás terhe mellett fizessék be. * Török A. és Társa Budapesten. Ha a magyar ki­rályi szabadalmazott osztálysorsjáték főelárusitói közöt széttekin­tünk, önkéntelenül a Török-bank ötlik szemünkbe. Ez a czég ál­landóan azt hirdeli, hogy hazánk legnagyobb sorsjátsküzlete. En­nélfogva tudakozódtunk és teljesen igazolták illetékes helyen, hogy e bankház valóban a legnagyobb sorsjátéküzlet és a legtöbb sorsjegyet hozza forgalomba, ami nem is csudálni való, mert e czég a játszó közönség bizalmát a legnagyobb mértékben bírja’ Azonkívül e bankház vevői felülmúlhatatlan szerencsével játsza­nak Csak előző sorsjáték hatodik osztályában is a sok ezer nye­reményen kívül a 600.000. 400.00b legnagyobb nyereményt egy millió korona összegben és a többi sok nyereményt is hozzávéve, 2 millió koronánál többet fizetett ki vevőinek. Iiyen eredmények egy oszlályban és egyetlen egy sorsjáték-üzletben sem léteztek. Ennélfogva megragadjuk az alkalmat, hogy Török A. és Tsa. bank­házát, kinek Budapesten, Teréz-körut 46. sz. a. van a főüzlet, fiókjai pedig Váczi-körut 4., Muzeum-körut 11., Erzsébet-körut 54. sz. alatt, mindenkinek ajánljuk. A hivatalos terv szerint az I osz­tály húzása legközelebbi csütörtökön és pénteken, f. é. november hó 24. és 25-én lesz és a sorsjegyek árai a következők: */, ==12; */,= 6; ,/4=3; 1la— i’50. Aki tehát sorsjegyet akar • ásárolni, forduljon bizalommal Török A. és Társához Budapesten. * Gyalogjáró Nagybereznán. Nagyberezna mezőváros képviselőtestülete a napokban tartott köz­gyűlésén elhatározta, hogy a város utczáit burkócz- gyalogjáróval fogja ellátni. * Az ungvári ipartestület azon kérelemmel fordult a kereskedelemügyi m. kir. miniszterhez, hogy a múlt év folyamán feloszlatott ipartestületi betegsegélyző- pénztárt újból engedélyezze. A miniszter válasza a na­pokban érkezett meg, melylyel a pénztár újbóli felállí­tását nem engedélyezi, amennyiben az itteni viszonyok szerint két betegsególyző-pénztár engedélyezése feles­leges, s mert általában az ipartestületi pénztár eddigi működése nem felelt meg a követelményeknek. * Fizetésképtelenség. Gottlieb Vilmos hely­beli divatárukereskedő, a bécsi hitelezői védegylet köz­lése szerint, fizetésképtelenné vált. * Népkönyvtár Perecsenyben. A felvidéki kirendeltség előterjesztésére a vallás- és közoktatás- ügyi m. kir. miniszter hozzájárult, hogy tárczája ter­hére Perecsenyben népkönyvtár állíttassák fel. * Vásáráthelyezés. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter a f. ó. november hó 28-ára hirdetett nagy- kaposi országos vásárt f. é. deczember hó 5 éré he­lyezte át. * Bezárt iskolák. A vármegye alispánja La- borczszög (Sztrajnyán) és Nagyzalacska községek is­koláit vörhonyjárvány miatt f. évi deczember 27-ig bezáratta. * Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keseriiviz valamennyi hasonló vi­zet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogya, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. 26—2 * K.-né Margitay Maris módszere alapján intelligens hölgyek franczia és angol szabást, minta­rajzolást és varrást tanulhatnak Vargha Sándorné sza- bászati és varró-iskolájában, szobránczi-utcza 20. szám alatt. NYÍLT-TÉR.* A „Közélet“ 4-ik számában megjelent „Van már Ungmegyének főispánja“ czimü közleményre, kijelent­jük, hogy az abban állítottak nem felelnek meg a való­ságnak, mert a hitközség elöljárói a bizottsági válasz­tás ügyében senkivel sem érintkezett és e tekintetben utasítást senkitől sem fogad el. Reinitz Herman, Rothman Lipót, hk. jegyző. hk. elnök. * Ezen rovatban közlötlekért nem vállal felelősséget a szerk. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. 1Jii}»víír és vidékén osztálysorsj egyek Török A. és Tsa legnagyobb és kiválóan szerencsés bankházából Bpest, VI., Teréz-körut 46/a. kizárólag nálunk kaphatók. Az I. osztály húzása f. é. november 24. és 25-én. fiz I. osztályú sorsjegyek árai: i/í sorsj. V2 sorsj. V4 sorsj. V8 sorsj. 1L\— k (>.— K 3.— k 1.50 K Kiváló tisztelettel 886,1—2 Singer faura Jerkovits Sára „Korona“ tőzsde Ungvár. Kossuth Lajos-tér „pieniuratelep“ jfagyősz. M <i K <! n W ■o ói o t\ 0 ö W hl Legolcsóbb árak! 2264 904 tkv. sz y}rvßrgSj hirdetményi kivonat. A nagybereznai kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Kisturicza község s több társa végrehajtatónak Polyánszky Antal volt nagyturi- czai lakos végrehajtást szenvedő elleni 745 kor. lH fillér fegyelmi eljárási költség és jár. iránti végrehajtási ügyé­ben a nagybereznai kir. járásbíróság területén levő, Nagyturicza község 97. sz. telekjegyzőkönyvében B. 13. alatt Polyánszky Antal nevén álló ingatlan jutalékra az árverést 874 koronában ezennel megállapított kiki­áltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1904. évi deczember hó 15 ik napján dél­előtt II Órakor Nagyturicza községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatik, de a Weitzen Salamon által megajánlott 616 koronán alul eladatni nem fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 87 kor. 40 fillért kész­pénzben vagy az 1881. LX. t-ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. alatt kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadókképes értékpapírban a kikül­dött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Kelt Nagybereznán, 1904. évi október hó 21. A nagybereznai kir. jbiróság mint tkvi hatóság. 895 ÖrDÓDy, kir. járásbiró. 1 Hol lehet ió árut legolcsóbban vásárol.íi? I © se ^ Feltétlenül I Roth Bernáth divat-árú üzletében I VCÖ £S Nagyhid-utcza. 27­K* © Nagy választék selyem, bel- és külföldi ruha-kelmékben, elismert Z* ^ jó chiffon, vászon, gradli, copper, valódi rumburgi vásznak, állandó nagy raktár csipke és szövet-függönyök, szőnyeg, plüseh, ágy, asztal- Se* © és utazó-takarók, kachmir- és selyem-paplanok, teljes menyasszonyi ke- ^ ^ lengyék, alkalmi vétel mindenféle maradékok fél árban. ^ ^ Kívánatra mintákat bérmentve küldök. 887,1-8 w sr o N <2 ín 05^3 SSS Oip ?r m'CTQ £ se'c £ O ° 3 “ cr p 512 cr se p. cß “ €/• £ n $ «sí 5* p 2í N .2* — 3 e. —• p tp ro. w se c. 13 n> ro o 2. cpÖ ST " pr/jj- n ^ ■ n CD C: $'c2. E & g 03 S n p rs 3 ■ m rr>>^ cd V EB ® 2. cd -r p o fS31 ! £5 ? era

Next

/
Thumbnails
Contents