Ung, 1904. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-03 / 27. szám

XLIL ÉVFOLYAM.

Ungyár, 1904. julius 3.

27. SZÁM.

Szerkesztőség1:

Vármegyeház-tér 1. szám.

Kiadóhivatal:

Székely és Illés könyvnyomdája.

Á szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziratok nem adatnak viasza. Nyilttér soroxtkint 40 fillér.

VEO-TES T^.ST^.LMU HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési feltételek:

Csak az „Uiig“ lapra :

Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill.

„Ung vármegye Hivatalos Lapjá“-val együtt:

Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor

Hirdetések

úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők.

AZ UNGME GYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

„Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön.

Kereskedők; tömörülése.

Korunk a társulás jegyében él. Az erők egyesítésének, s ezzel a hatások hatványozásának diadalmasan előretörő gondolata teremti meg napjainkban a politika, közművelődés, jótékonyság olyan eszközeit, melyek mellett az egyes ember erőkifejtése szánalmasan gyenge. Az egyesülés hatalmat jelent.

Fokozottabb mértékben áll ez a gazdasági életet illetőleg.

A legkülönfélébb életviszonyok, hivatások, foglalkozási körök ma már egymásba szövődve, egymást kiegészítve, támogatva jelentkeznek. A szükségletkielégités, mint a culturális prog- ressió képe, a maga szertelen arányaiban, a maga sokoldalúságában tökéletesebb ugyan, de egyúttal a résztermelvényeknek hova-tovabb minden termelési ágban és mind nagyobb mérvű előállítására vezet, melynek következéseként az égési termelvény létrehozásában, illetve feldolgozásában az egyes foglalkozások kölcsönhatása, egymásra utaltsága nagyobb les\.

Másrészt a fogyasztás igényei is emelkednek, melyek között a tisztán gazdasági jellegű szempontokon kivül nagyon is méltánylandó helyen áll a kényelem. A forgalomba helyezés, mint élethivatás, fontosságban nyer, s mint a termelvény gazdasági utjának végső stádiuma, már tisztán a kereskedelem szerepkörét alkotja.

A 3 termelési ágat tehát nem a c\él választja el egymástól, hisz’ ez mindegyiküknél ugyanaz: a szükségletkielégités, hanem a termelvény ga\dasági utjának 3 phasisa szerint nyerik elterő jellegüket.

A czél felreismerhetetlen azonossága mellett tehát mi sem volna természetesebb, mint az összhangzó együttműködés. Mi sem volna természetesebb, minthogy a nyersanyagot pro- ducálö földmivelés a feldolgozó iparral és a fogyasztással közvetítő kereskedelemmel, az árutermelő az értéktermelővel egymás mellett, egymással összefogva, szabad versenyben bár, de soha egymás rovására érvényesüljenek. Mi sem volna természetesebb, minthogy az őket érintő törvényhozási intézkedések, társadalmi actiók, legfőkep azonban az önsegély kérdéseiben, vállvetve, egymás kezére jarva fogjanak állást.

És mit látunk a valóságban ?

Egymásnak rontó ellenséges táborokat, fékevesztett ádáz tülekedést, dühöngő érdek- harczot.

Az a túlsókat hangoztatott harmóniája a három termelési ágnak a valóságban csak a gazdaság-politikai phraseologiának egy fülbemászó szüleménye.

A legkonokabbul, s a legkíméletlenebbül egyszersmind a kereskedelem van megtámadva. Nálunk is, nyugaton is. De mig nyugaton a teljesen kifejlődött kereskedelem harcza hatalmi kérdés, nálunk létkérdés. Mig amott a kereskedelem világpolitikai tényező, nálunk a kereskedelem jelentősége csak „könyvből tanult igazság.“ Mig amott a kereskedelem úgyszólván az egész nemzetnek adja meg a jelleget, nálunk a kereskedelem nemzeti jellege is kérdéses.

Nem szándékunk e helyütt a kereskedelem ellen általában felhozni szokott érvekkel bővebben foglalkozni. De különben is a legfőbb érv: a kereskedelem improductivitása a nemzeti vagyon szempontjából, ma már a legszélsőbb agrár oldalról sem alliitatik egész mereven. Távol áll tőlünk az is, hogy a kereskedelem

világpolitikai jelentőségét értékeljük. Nagyon messze térnénk kitűzött czélunktól, s a tamás- kodókat sem győznők meg vele. De utalni akarunk egy jelenségre, mely a kereskedelem ellen nálunk intézett támadásoknak egészen speciális szint ad, s ez a támadásoknak elvi- tazhatatlan feleke\eli jellege.

Hiába rugdalódznak az ellen a XIX. század eszméivel saturált támadók, az agrárizmus nálunk mégis csak — zsidóütés, és mercantil mégis csak annyit jelent nálunk, hogy isidó.

Ennek a nálunk, ismétlem, sajátságos ténynek a magyarázatát csak históriai alapon adhatjuk.

Az 1848-iki törvényhozás, a 67 : XVII. bár szigorúan a jogfolytonosság alapján all, s az emberi jogok megvalósitasaval a modern eszmeáramlatok hatását mutatja, a jogi egyenlőség megteremtése mellett nem tudta áthidalni azokat az ellentéteket, melyek a magyar társadalomban, mint politikai hagyományok, családi traditió, s az osztálykülömbségből folyó egyéb előítéletek, idegenkedés stb. nyilatkoztak. A magyar társadalom a reformokra, hogy úgy mondjuk, még éretlen volt. Az előjogok tulajdonosai nem tudtak az uj helyzettel megbarátkozni, a múlttal egyszerre szakítani. Hiányzott a kellő átmenet. A talaj még nem volt előkészítve, úgy, mint nyugaton. És ennyiben a 48-iki törvényhozás tagadhatatlanul erősiakos ugrást jelent, melynek következései szembetűnők. Hozzájárult a társadalmi ellentétek kiélezéséhez, illetve fentartasahoz néhány érintetlenül fenmaradt közjogi intézmény, melyek, minthogy a modern allam keretébe nagyon is conservativ jellegüknél fogva nem illenek be, tisztán arra látszanak hivatva lenni, hogy a társadalmi egyenlőségnek gátul szolgáljanak, amennyiben ez intézmények egy-egy darab rendiseget képviselnek.

Ekként magyar álható, hogy egyes hivatások, életpályák, foglalkoiások még mindig os\- lály privilégiumokként jelenlkeinek nálunk, illetve meg mindig magukon hordják a már megszűnt állapot jetiegét.

Es minden támadás, mely a{ illető hivatás ellen irányul, egyúttal ai illető ositály ellen is érvényesíttetik.

A zsidóság 48 előtt az alkotmány sánczain kivül állott. A pályaválasztás szabadsága, a birtokszerzési képesség annyira meg volt szorítva, sőt egyenesen megtagadva, hogy a par exel- lence földmivelő nép a neki korlátlanul átengedett kereskedelemre térni kényszerült. És minthogy a magyar néplélek a kereskedelemmel való foglalkozást különféle okokból mindig, úgyszólván, dehonestálónak tartá, azzal maga nem törődött, annál kevésbbé élethivatásának választotta, hazai kereskedelmünk már ezért is az állampolgárok ama kevéssé beczézett részének kezébe került. így esett azután, hogy mig egyrészt a zsidót máskép mint kereskedőt, akár szatócs, akár házaló, korcsmáros, vagy nagyiparos lett légyen is, elképzelni lehetetlen vala, másrészt a kereskedelem mint collectiv fogalom nálunk a sorosan vett anyaorsiágban tisy tán egy felelceietre siorilolt foglalkoiasként jelentkezett.

És jelentkezik ma is.

így válik azutan fölfoghatóvá, miért zsidóütés az agrarizmus, s általában minden támadás, mely hazánkban a kereskedelem ellen irányul.

Szükségesnek tartottuk ennek a körülménynek a megvilágítását, hogy tisztán lássuk

a helyzetet, hogy átértsük azt az idegennek bizonyára fölfoghatatlan tényt, hogy egy tisztán gazdasági természetű kérdés hogyan lett felekezetivé. És végül, hogy tudjuk, miszerint a kereskedelemnek nemcsak gazdasági, de más tényezőkkel is számolnia kell.

A mig az ellentétes irányok szenvedőleges magatartásukból ki nem léptek, a mig az ellentétek tisztán érzelmi alapon formálódtak, a kereskedelem íem fejlődhetett, nem erősböd- hetett, egyébként azonban tengődött. De mihelyt a kereskedelem szervezett támadókkal érezte magát szemközt, a kik felhasználták természetes előnyeiket, a felekezeti nyilakat, a népiélek érzelmi világát, az óriási politikai befolyást, mely a parlamenti pártalakulásoknak irányt adott, mihelyt a kereskedelem a veszély nagyságát felfogva, magát létalapjában érezte megingatva, a szervezkedés szüksége létkérdéssé nőtt.

így jött létre az O. M. K. E.

A magyar kereskedelem válság előtt áll. Az általános gazdasági pangás komoly tünetei mind sűrűbben lépnek föl. A vállalkozási kedv csökken. A hitel tartózkodó. A végrehajtások szaporodnak. Ehhez járul a belpolitikai helyzet szülte gyakori bizonytalanság. Talán nincs foglalkozási ág, mely az esélyek játékától annyit szenvedne, mely a politikai, társadalmi alakulásoknak olyan érzékeny rellexe volna, mint a kereskedelem.

S a kiáltó bajok mellett a magyar kereskedőnek még a becsületét is védelmeznie kell. A mit Kornfeld a kereskedői tisztesség védelmére mondott, az több volt egyszerű pohárköszöntőnél. Az, a mi viszonyaink között, fájdalom, nagyon is szükséges plaidoyer volt.

A kereskedők tömörülése tehát immár el- kerülhetlen vala.

Hogy az ungvári kereskedők az országos alapon megindult mozgalomhoz csatlakozni fölöslegesnek tárták, első pillanatra azt a sejtést kelti, hogy ők itt paradicsomi életet élnek. A viszonyokkal nem ismerős azt is hihetné, hogy a mi kereskedőink közönye a megelégedettség, a jólét, a gondatlan megélhetés irigylesre méltó állapotából fakad.

Pedig az a közöny a resignatio közönye. Az a jólet nem létezik, az a megelégedettség a reménytelen lemondás keserű fásultsága, az a gondtalan megélhetés csak önáltatás.

Az általános gazdasági jelszavak, melyek alatt az 0. M. K. E. megalakult, a mi kereskedőinknek csak üres szólamok. És bizony az a kis szatócs, a ki rendszerint fölös számú családjával nyomorog napról-napra, nem azon kesereg a legjobban, hogy a vámterület közössége nem szűnt meg, hogy az önálló nemzeti bank még utópia, hogy a quóta emelkedik, s hogy a külfölddel kötendő vám és kereskedelmi szerződéseknél neki nincsen szava. 0 csak azt tudja, hogy holnap megint egy váltója esedékes, holnapután a háziúr állit be, tegnap adóintést kapott, s a gyermekek félmezitelenek. A bolt pedig üres, s az üzleti könyv telve — kétes tartozásokkal.

Az apróbb existentiák természetes és bizony nagyon érthető szükkeblüsége ez. A kereskedelem páriái nem okoskodnak, nem keresik a messzefekvő okokat. Ok csak a maguk sanya- ruságát érzik, a maguk baját látják és maguk falatjáért küzdenek. Elszántan, elkeseretten és — egymást fölemésztve.

Az egyes üzletágak túltömöttsége nálunk ép a kiskereskedők között egy olyan concurren-