Ung, 1904. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1904-03-06 / 10. szám
XLIL ÉVFOLYAM. Ungvár, 1904. márczius 6. 10. SZÁM Szerkesztőség1: Vármegyeház-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. Ny il ttér sor önkin t 40 fillér. VEG-TES T ALIÉT AAIL INA TE HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. / Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra : Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill. „Ung vármegye Hivatalos Lapjáéval együtt : Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegy j Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. A vízvezetékről. Az elmúlt hó 27-ike nagyon jelentős kelet Ungvár város történelmében. Kettős okból is. Egyrészt, mert a város egyik legégetőbben érzett szüksége kielégítésének komoly, igen komoly ügyével foglalkozott az az napon tartott tanácskozás, melyben a város lakosságának összes arnyalata képviselve volt, úgy hogy megnyilatkozása egyenesen az összlakosság, tehat az igazi közvélemény szavául tekintendő. A nap kiváló jelentőségének másik oka pedig az, hogy nem merő kedvtellés volt a gyülé- sezés, eppen nem volt egy vidéki város szokásos műkedvelése, amikor fölvonulnak a helyi szereplők, (nagyok és kicsinyek), megszólalnak a szónokok (hivatottak és hallhatatla- nok). Hanem egy, az ügy komolyságától mélyen áthatott, az ügy jelentőségének tudata áltál föllelkesített nemes érdeklődők olyatén gyűlése, mely máris, az első megjelenéssel szinte a siker kezdetét biztosította. Vajha kedvező omen .volna ez társadalmunk, közvéleményünk, városi képviseletünk és tisztviselői karunk s minden igaz ember jövőben való megnyilatkozásának, magatartásának es törekvéseinek. Mert amit a koszorús költő mondott a forrón szeretett hazáról, hogy t. i. „Nagygyá csak fiaid szent akaratja tehet“, ez all még inkább kisebb, főleg elhanyagolt, parlagon hagyott vidékek és helyek föllenditése nehéz, nagy feladatánál, amikor csak kezet fogva, egymásban bízva, egymást támogatva érhetni el sikereket. Üdvözöljük a vízvezeték létesítése tárgyában ülésezett derék tanácskozás érdemes tagjait. Üdvözöljük a tanácskozás azon végzését, hogy a megjelentek, (akik pedig ismételjük: a város igazi közvéleményének voltak szószólói), egyhangúlag kívántak a vízvezeték létesítését. Üdvözöljük az előmunkálatok teljesítésével megbízott küldöttséget és fontos feladata megoldásához sikert kívánunk neki. Mert Tavasz nyílásakor. Elolvadott a hó, jön a szép kikelet, Dermesztő, fagyasztó zord tél Isten veled! Szivesen búcsúzom rideg emlékedtől, Szép tavasz! Köszöntlek tiszta szív- s lélekből. Télen át a sötét, borús felhős égre Hiába tekinték könyes szemmel nézve. Vigasz, biztató fény nem csillant át rajta, Pedig fájó lelkem nagyon sovárogta. Kiderült a táj, Hús szél lengedez, Isten szép egéről, Aranyos felhőkből Ránk meleg fényt ereszt. Ha a derűs égre szemem ráirányzom, Szűnik a fájdalom, enyhül a bánatom, • Szűmben béke vagyon. A föld tündérdisze: mosolygó virágzat, Édes lehellete: balzsamos párázat Holtra fagyott télen. A fehér hómező Az anyaföld testén halotti szemfödő. Fénylik, ragyog rajta a zuzmara-himzés, A szemfödő szélén jégből a diszités. De bár jéggé dermedt, a szive is jéggé, Tavasz csókja mindig föl-fölmelegité. Emberek csupán Oly kegyetlenek, Gonosz gyülölségtől Ha megdermed szivök, Engesztelhetlenek. kétségtelenül igazak azok a tények, amiket a tanácskozáson kinyilvánítottak. Nevezetesen, hogy a vízvezeték létesítése közszükséglet, még pedig égetően szükséges és lehető gyorsan megoldandó kérdés; hogy kutaink vize legnagyobbrészt fertőzött. Mi még azt is állítjuk, hogy a túlahidi részen is, mert ősi szokás szerint több helyt (vagy talán majdnem mindenütt) a kút mellett mosnak, öblögetnek s a fertőzött viz visszacsurog a kutakba, a felhalmazott szemét, piszok, trágya leve s a sok udvarban lévő nyilt csatorna bűzös folyadéka lassan, de biztosan visszakerül a kutakba, hogy a közönség a vizet egyáltalában nem óvja a szennytől és minduntalan fertőzi. Hat bizony ez állapotokon véglegesen és a köz- egészségügy igazi érdeme szerint segíteni csak a vízvezeték létesítésével lehetséges. Természetes dolog, hogy legelső teendő, hogy megallapittassanak az előleges számítások, a költségvetés, a dolog technikai feltételei és kivitelenek módozata. Ám ez csak akkor lehetséges, ha egyidejűleg, illetőleg, ha már előbb a vizvezeteket igénybevevők száma, a kihasználás mértéke, aranya felől biztos tájékozás szerezhető. Ez nem csak a finanszírozás nélkülözhetetlen alapja; de a kivitel arányának, módjának, mikentjének, kisebb vagy nagyobb mervenek és az állandóbb és távolabbi idők szükségleteit is majdan kielégíteni képes voltának elodázhatatlan előfeltétele. Azért az is igaz, amelynek a tanácskozás során kifejezés adatott, hogy e nagy művet csupán társulási alapon létesíteni nem lehet. Tehát a hivatalos varos nemcsak mint fogyasztó, részes, mint tűzoltói és utczaöntözesi czélokra a vízvezetéket igény bevevő fél szerepeljen. De nékie kell a kezdeményezőnek, az irányítónak és annak lennie, hogy a dolog sem el ne aludjék, sem nagyobb akadályok felmerülése esetén meg ne semmisüljön. Minden városi ügy élén a városnak kell allania. Ezt a nemes hivatást a társulásnak, a társadalomnak át Mért nem követik az anyaföld példáját, Lelkűket a jóra ki mért nem tárják? Egymást miért bántják! Játszi napsugár fényt hint s meleget áraszt, A dermedt halottról hót, jeget elválaszt. Pedig a koporsót szorosan ölelték, Langy fuvalom ellen elszántan védették. Játszi napsugárnak hívó szózatára Kikeletet hirdet cserjék hóvirága. Illatos ibolya kéklik erdő alján, Éledő fa, bokor dúzzadó rügyet hány. Kicsi pacsirta Tör magasba fel, Dalát csicseregve Ott zengedezi el. Éled a természet, szárnyal lelkünk vágya, Dicső Márciusnak szent idusát áldva. Sovárgunk nemzetet ébresztő, tentartó Szent szabadságra. (Ungvári, 1903. márczius 2.) Dortsák Gyula. A kígyó.- Az »Ung« eredeti tárcsája. — Öreg falusi rektornak szerény hajlékában csendes poharazással töltöttük az időt egy ködös, esős novemberi este. Az időhöz hasonló borongós kedély-hangulat fogott el minket is. Mély csendbe merülve hallgattam az eső zuhogását s néztem az öreg tanitót, ki elgondolkozva, merően bámult az előtte gomolygó pipanem engedheti. A társadalom szép és kötelező hivatása a segítés, a készséges résztvevős, az érdeklődés és tettbeli támogatás. De a város intézze a dolgot. Teljes erkölcsi tekintélylyel csak ő rendelkezik. Még pedig intézze úgy, hogy képviselete is kimondja a vízvezeték szükségességét; kimondja továbbá a kötelező használatot, (mert enélkül vízvezetékünk aligha lesz, vagy ha lesz, csak primitívebb lehet); a helybeli pénzintézeteket a finanszizozás ügyében megkeresi és lehetőleg a cselekvő tevékenységre ráveszi; a megyétől nem segélyt kér, mert Ungvár a megyenek székvárosa, s a varmegyére nem közömbös dolog, hogy székhelye, tiszta, rendes, egészséges levegőjű és ivóvizü város legyen, melynek lakói egyszer már europeárek lehessenek; segitést kér végül az országos közegészségügyi alapból, vagy ha ilyen nevű alap nincs, abból, amelynek czélja a közegészség ápolása. Igaz, hogy polgárságunk felette meg van terhelve pótadókkal. Tény, hogy azzal nem lehet biztatni, hogy: ha „muszájból“ megkell birnod a villanyvilagitási, aszfaltozási stb. kiadásokat, majd csak megbirkózol a vízvezeték kiadásaival is. Mert bizony-b'zony felette elviselhetetlenek a közterhek! De ha valahol, e kérdésnél van a kivételnek helye. Úgyis lassú, igen lassú közalkotásaink közül (bar mindje igen fontos) akármelyik, talán 2—-3 is elmaradhatott volna, ha csak a vízvezetéket sikerült volna már előbb létesíteni. De ha már a sorrendet elhibáztuk, az nem ok, hogy a közszükségletet is elodázzuk. A vízvezetéket igy vagy úgy, meg kell alkotni! És amikor ez.végre lesz hajtva, az a nap Ungvár nagy ünnepe lesz. És akik e íontos, kiválóan fontos mű létesítése körül bokros érdemeket szereznek magoknak, azok neveit méltán fogja hálás kegyelettel, tisztelő elismeréssel emlegetni a város minden igaz fia, polgára. Elvégre is, fáradozás, áldozatok nélkül nincs jutalom. És a polgári áldozatkészségnek füstbe. Magas homlokán, sovány arczán ezer ráncz, az élet harczában kapott kardcsapások; összeszoritott ajkain az elfojtott keserv, az elnyomott indulat nyomai látszottak. Termetét kopott atilla fedte, régi időknek tisztes bizonysága Maga az egész ember a megtestesült ridegség, magába zárkózottság. — Hátha innánk egyet Pali bácsi — szóltam a gondolatokba merült emberhez s a poharakat össze- koczintva, fiatalos, tréfálódzó hangon mondám : éljen a barátság és a szerelem ! — Vesszen ! — kiáltá indulatosan s végig zuhin- totta borát a földön. — Micsoda ? A bor ? — kérdém csodálkozva. — Nem, hanem az, a mire poharat emeltél! — Dehát Pali bácsi, az Istenért, hogy lehet ezen úgy felindulni ? Hiszen a barátság és szerelem az, a mi kedvet ad az embernek az élethez. Ez az, a mi éltet.. — A mi megöl, a mi semmivé tesz, a mi meggyilkolja az emberben a lelket, — fakadt ki keserűen. Te meg édes öcsém, hagyj fel az eféle frázisokkal, Nincs olyan, vagy ha van, hát ritka, mint a fehér holló. Egy pillanatig tart csak fénye, melege, hogy aztán örök éjszakát, a szivet lelket fagyasztó hideget boritsa az emberre . . . Öcsém, engem keserűen megtanított az élet! . . — Mi történt Pali bácsival ? — kérdém álmél- kodásomból magamhoz térve. Nem tudom magamnak megmagyarázni ezt a dolgot! — Hát megmagyarázom én, csak egy kisó lecsillapodom . . . * * * Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.
