Ung, 1903. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1903-07-12 / 28. szám
XLL ÉVFOLYAM. Ungvár, 1903, julius 12. 28. SZÁM. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmente^ levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. Nyilttér eoronkint 40 fillér Előfizetési feltételek : Csak az „Ung“ lapra : Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill! „Iliig vármegye Hivatalos I.apjá“-val együtt Egész évre 12 kor. - Félévre. . 6 kor. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Ungvár Iparosai. Ismét egy sajnos példa, hogy Ungvár város iparosai vajmi keveset tesznek az iparosság általános érdekeiért, vajmi keveset cse- lekesznekösszeségük anyagi és erkölcsi javáért. A kereskedelemügyi miniszter ugyanis a napokban feloszlatta az ipartestületi beteg- segélyző-pénztárt, mert az kötelezettségeinek megfelelni képes nem volt. Hogyan? Ungvár városának mintegy 500 képes-itéshez kötött iparosa nem volt képes a saját alkalmazottainak betegsegélyző-pénz- tárát úgy vezetni, hogy az a tagok jogos igényeit kielégítette volna, hogy az megfelelt volna a törvényben előirt kötelességeknek?? Bizony — sajnos — úgy van, hogy nem! Az 1895. évben alakított ipartestületi beteg- segélyző-pénztár, alakításától a mai napig csak vegetált, vergődött, s ma, 8 évi fennállás után egy csomó fedezettel nem biró adósság hátrahagyásával — örök nyugalomra tért, tagjai pedig visszatérnek annak a pénztárnak kötelékébe, melyből önző okok miatt kiléptek. Önző okoknak mondjuk a kér. beteg- segélyző-pénztárból való kilépést, mert tény, hogy az ungvári ipartestületi betegsegélyző- pénztár csak azért alakult, hogy az 1891. XIV. t.-czikkben a munkaadókra rótt látszólagos uj teher alól minél inkább kibújhassanak. Amikor ugyanis Ungvárott az 1893. évben életbeléptették az 1891. XIV. t.-czikk azon intézkedését, hogy Ungvár székhelylyel oly, az egész vármegyére kiterjedő betegsegélyző- pénztár alakítandó, melynek kötelessége a vármegye területén alkalmazott összes kereskedelmi, ipari és gyári alkalmazottakat betegség esetére orvossal, gyógyszerrel, s keresetképtelenség esetén a megélhetés lehetőségét biztositó táppénzzel ellátni, — akkor az erre hivatott egyének a férfialkalmazottak átlagos napi kereseti bérét 1 frt 20 krban,a nőkét 70 krban, a tanulókét 50 krban állapították meg, mely dijaknak 2% a lett a pénztári heti járulék, az átlagos napibéreknek fele pedig az az összeg, mely betegség esetére a tagnak mint táppénz kell hogy jusson. Ez a kivetés egy férfi-alkalmazottra heti 10 kr., a munkaadóra heti 5 kr., egy női alkalmazottra heti 6 kr., a munkaadóra heti 3 kr., egy tanulóra heti 4 kr., a munkaadóra heti 2 kr. terhet rótt. Ezt a terhet — saját jól felfogott érdekükben — úgy a vidéki munkaadók, mint a vidéki alkalmazottak, ha nem is örömmel, de nyugalommal fogadták; csak az ungvári iparosok voltak azok, akik sehogy sem tudták megérteni akarni, miért kell nekik alkalmazottaik betegségének költségeit részben fedezni, s ez okból nemcsak hogy kötelezettségeiknek eleget nem tettek, de keresve-keresték a kibúvót, hogy e tehertől megszabaduljanak. És meg is találták. Visszaállították a már több év óta szünetelt ipartestületet, s ennek kebelében létesítették az ungvári ipartestületi betegsegélyző-pénztárt, oly nevetségesen alacsony átlagos napidijakkal, s ennek alapján igazán oly alacsony heti járulékokkal, melyről eleve volt látható, hogy a kitűző c czélnak rneg nem felelhet. így működtek e pénztárnál 8 éven keresztül. A beteg tag alig kapott valamit, amire elég példa, hogy az 1902. évben átlagos 909 taglétszám mellett táppénzre csak 267 K 79 fillért fordítottak, holott az ungvári kerületi betegsegélyző-pénztár ugyanezen évben 872 átlagos taglétszámnál 3407 K 15 fillért fordított táppénzre. Minthogy pedig úgy a kerületi, mint az ipartestületi betegsegélyző-pénztár zárszámadásai évről-évre a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumba kerültek, ahol azok összehason- littattak, — biztosra volt vehető, hogy az ipartestületi betegsegélyző-pénztár működése előbb-utóbb kifogás alá fog esni. így is történt. Eleintén csak jóakaratu figyelmeztetést nyertek. Nem használt. Később, ez év tavaszán azután megjelent a kereskedelemügyi miniszter kiküldötte az ipartestületi betegsegélyző-pénztár helyiségében, hogy személyesen nyerjen meggyőződést az ügyek menetéről, s arról, hogy lábra állitható-e még e szép czélu, humánus hivatásu intézmény. A gyógyítás meg is kiséreltetett. Flach Jakab, az ipartestület s az ezzel kapcsolatos betegsegélyző-pénztár buzgó elnöke, az igazgatóság hozzájárulásával oly irányú inditvány- nyal lépett a közgyűlés elé, hogy a jelenlegi túlalacsony (18 és 6 filléres) heti járulékok emeltessenek, hogy igy az ipartestületi betegsegélyző-pénztár nagyobb anyagi erőhöz jutva, fokozottabb mérvben felelhessen meg kötelességének. Az indítványt leszavazták. Pedig ekkor már nyílt titok volt, hogy a tagdijak emelése nélkül a testületi betegsegélyző- pénztár további működése engedélyeztetni nem fog. És mégis leszavazták. Ez jellemzi általában az ungvári iparosságot, ez a leszavazás feltétlenül annak volt bizonyítéka, hogy az ungvári iparosságnak nagyobb része egyedül és csak azért létesítette az ipartestületi beteg- segélyző pénztári intézményt, hogy szigorúbb ellenőrzés hiányában az 1891. XIV. t.-cz.-kel reá hárított kötelezettség alól magát kivonhassa. S most, hogy egyik intézményüket a kereskedelemügyi miniszter feloszlatta, veszni akarják engedni a'másik intézményüket, magát az ipartestületet is. Ungvár város iparosai! Nem jól van ez igy. Mikor az iparosságnak a sajat ügyeiben ön- kormányzatot s bizonyos ügyeknél hatósági jelleget adó ipartestületet önök az 1895. évben visszaállították, nem azt hangoztatták, hogy önöknek azért kell a testület, hogy testületi Könyek. Aki engem szomorkodni látott, Szenvedésben hűséges barát — Csodálkozva kezét összecsapja, Mikor mostan mosolyogni lát. Homlokomon meg nem látja többé A barázdaszántott ránczokat, S hol azelőtt az enyészet rombolt, Szivemben hő tavaszfény fakad. S hol lefolyt a könyek tengerárja Hömpölygetve sós hullámait, Arczomon az örömök földjének Illatos, szép rózsája virít. S ha ki engem szomorkodni látott, Megkérdi, e sok köny hova lett? Mit felelnék mást: virágot érlelt, Mikor jött az ifjú kikelet. Vidor Marczi. ■Egy ®j gyötrelmei. — Az »Ung« eredeti tárczája. — Irta : Dr. JLászló Ferencz. Hagyja eU Ezerszer hallottam már ugyanezen szavakat, bizonyára másoknak is sokszor mondta már el. Meguntam sablonos ömlendezóseit, beszéljünk egyébről. Nem, most nem hagyom el addig, mig határozott válaszát nem bírom. Nem tudok már élni ebben a kínzó bizonytalanságban, mely mint éhes farkas szikrázó fogakkal marczangolja szivemet. A mit oly sokszor mondtam el önnek, hallja meg még most utoljára : egy kétségbe esett szívnek talán utolsó dobbanásait. itt térdelek ön előtt s még egyszer, — esküszöm utoljára, — kitárom szivemet. Oh szánja meg meggyötört lelkemet! Vessen egy tekintetet ebbe a fájdalmak izzó parazsától emésztett kebelbe s a legnagyobb, legigazabb szerelemnek kiolt- hatatlan szenvedélyét fogja ott meglátni . . . Nem hiszem, hogy nemes szivében a szánalom s könyörüle- tesség angyalai ne lakoznának, hogy egy megkínzott, a kétségbeesés sötét örvényébe kergetett lélekhez nem volna egy gyöngéd, vigasztaló szava ... Oh szóljon ! . . . Az ön kezébe teszem le boldogságomat, jövőmet, életemet, egy szavától függ minden, a mi még ezután számomra következik . . . Mondja meg hát egy esengő, nyomorult lénynek könyörgésére: akar-e az enyém lenni vagy nem ! ? Kinos pillanatok következtek ezután. A férfi némán várta a feleletet, a nő pedig idegesen ült helyén néhány másodperczig kétségeskedve, hogy miként válaszoljon ; majd hirtelen elhatározással a nyitott zongora elé ült s könnyedén futtatva végig ujjait a billentyűkön, egy vidám, léha operette részletbe kezdett. A férfi erre gyors mozdulattal egyenesedett föl, a nő elé lépett s mellét kifeszitve férfias szilárd hangon szó't: Megértettem válaszát . . . Nem könyörgöm már többé alamizsnáért, azt sem kérem, hogy gondoljon néha reám, mert tudom, hogy emlékem, mint sötét árny gyakran fog kisérteni álmai s gondolatai fölött, rémessé téve álmait, megzavarva ábrándjait, összekuszálva gondolatait, elrabolva lelke nyugalmát ... Itt nem találtam vigasztalást, megyek s ott fogom keresni, a hol biztosan megtalálom . . . Isten önnel! Mig ezeket mondta, kezét görcsösen szorította a zsebében lévő tárgyra, melynek körvonalaiból revolverre lehetett következtetni. Azután kalapját véve biztos léptekkel távozott. Az ajtó bezárult. A nő meglepetve ugrott föl helyéről; úgy érezte, hogy utána kellene rohannia s visszatartania azt a férfiút. Lelkiismerete kezdte bántani. Sohasem hallotta még ily határozottan beszélni. Minden szava, mit újra vélt hallani, mint mérges kígyó sebző fulánkokkal támadt föl emlékezetében. Iszonyú sejtelmek kezdték kínozni . . . Hátha megteszi! ? Majd megnyugtatni igyekezett magát. Ejh mit . . . Nem szerettem. Utóvégre is meg kellett tudnia. Legalább megszabadultam zaklatásaitól. Nem is tudok hinni neki, hazugság minden szava, képmutatás minden mozdulata. Hiszen hányszor mondta már, hogy utoljára kérdez, mégis mindig visszatért. Most is bizonyára úgy fog tenni. Látszólag megnyugodva tért családja körébe. Sápadtsága föltűnt szüleinek, de okát nem igen kutatták. Az estebéd vidám beszélgetéssel, jó hangulatban telt el, de neki sehogy sem tudott kimenni eszéből az imént lejátszódott esemény. Gyakran szórakozottan nézett maga elé s főfájásról panaszkodott. Csakhamar aludni tértek. A mint a hálószobában sötétség lett, a napi események újra fölvonultak emlékezetében s elemi erővel nyomultak előtérbe agyában amaz izgalmas jelenet emlékei, az azok nyomában keletkezett érzések háttérbe szorítva minden más érzést és gondolatot. Látja az ifjút, a mint fenyegetően áll előtte ; hallja szavait, melyek mint vészharang hangjai csengenek füleibe: Emlékem, mint sötét árny gyakran fogja kisérteni. Mintha már is teljesedni kezdenének, fölizgatott képzeletében rémes jelenetek rajzolódnak. Falfeló fordult, fejére húzta takaróját, gondolatait erőszakkal igyekezett másfelé irányítani, hogy elaludhasson. Hasztalan volt minden erőfeszítés, a sikertelen küzdelem még jobban fölizgatta. Mint a sürü köd az őszi napot, úgy ülték meg lelkét a rémes sötét gondolatok : ólomsulylyal, elüzhetetlenül. Lelkiismerete meg- megujuló vádjaira mérlegelni kezdte saját tetteit. Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. ■VEO-3TES T ZELTEN. HE IMI TT HETILAP. Megjelenik minden vasárnap.
