Ung, 1903. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-09 / 32. szám

2. oldal.

TT 1ST <332. szám.

illetőleg munkát adni szigorú büntetéssel torol- tatik meg a törvény által. — A törvény itt imperative intézkedik, a fő súlypont csak az azt alkalmazó hatóságon nyugszik, hogy a törvény enemü rendelkezésének haladéktalan és elnézést nem ismerő módon szereztessék érvény.

Ezzel a kérdéssel a legfontosabb közbiz- tonsági-és rendészeti érdekek vannak összekötve, úgy, hogy ennek megvalósítása és ellenőrzése egymagában véve is szükségessé teszi egy egyénnek állandó folytonos elfoglaltságát s ennek természete megköveteli, hogy a rendőri hatóság az ellenőrzés és a felügyelet szempontjából lehetőleg megszakítás nélkül állandóan és közvetlenül működjék a munkások megszokott tanyáin.

A munkásigazolványok szükségességét a munkások érdekeinek a védelme is követeli, mert a törvény intentiója szerint csak az ily igazolványokkal felfogadott és ellátott munkások érvényesíthetik panaszaikat az eljáró hatóság előtt.

A munkások védelmére rendeli el a törvény, hogy a munkások munkabéréből az okozott kárösszegen kívül semmi czimen sem eszközölhető levonás, valamint azt is, hogy a munkások munkabérét szeszes italokkal vagy áruczikkekkel egészben vagy részben megváltani, utalványnyal, bárczával, jegygyei fizetni, abból bárki követelésének fedezésére bármit levonni, valamint a munkásokat arra kötelezni, hogy élelmi, élvezeti, ruházati czikkeiket, eszközeiket a munkaadónál, vagy általa kijelölt egyénnél vásárolják, végül a munkásoknak adott előleg, kölcsön vagy szállítási költség után kamatot szedni vagy ezek értékéről váltót venni — tilos. Egyszóval, a törvény ezen rendelkezése a munkást védeni akarván, teljesen a maga erejére és szabadságara bízza az e tekintetbeni miheztartását.

Ámbár a törvényhozásnak ezzel a rendelkezésével a legmesszebbmenő munkásvédelme- zés volt a czélja, mégsem felel meg a gyakorlati élet követelményeinek, mert ez azt bizonyítja, hogy épen e rendelkezés lett ismét a munkások kizsarolására vezető újabb ösvény, amint azt egy következő külön fejtegetésben óhajtunk kimutatni.

De amig a fentebb ismertetett rendelkezésből határozottan kiérthető a törvénynek egyenes nyílt szándéka a munkások védelme- zésére, a látszat szerint épen nem mondható ez azon rendelkezésről, mely a munkások és

nagy vértócsa benső roncsolást igazol, de sehol egy jel, mely magyarázatot adna.-• No, arra magam is_ kiváncsi vagyok, hogy mászol ki ebből — mondja Árky Ferkó.

— Hát barátom, egyszer csak valamelyikünknek feltűnik, hogy a vadkan egyik agyara hiányzik.

Egy gondolattól megkapatva, odarohanok, kinyitom a vadkan száját s egyidejig bent keresgélve, a vad torkából véres kézzel elűkeritem a hiányzó agyart.

A magyarázat tehát amilyen különös, épen oly egyszerű. A golyó a vadkan agyarát érte, mely letört s a vad nyitott száján berepülve torkát belül felhasitotta, úgy , hogy a kan saját vérében fűlt meg. A golyó pedig a kemény tárgyról elpattanva, az oldalt álló bükkfán gubbaszkodó hiuzt is leteritette.

— Nos, mit szóltok ehhez a hallatlan szerencsés lövéshez ?

— Megálljunk csak ! — mondja Árky Ferkó ; — kik vettek részt azon a vadászaton.

.— Bizony nem emlékszem nevükre. Futó isme meretsóg volt csak.

— Ahá, értem ! Hát az a Cs. gróf hol lakik ! — faggatja őt tovább Ferkó.

— Fájdalom, már meghalt. Ott nyugszik a jó öreg most is B.-megyében levő nagy birtokában.

— De hisz az imént azt rnontad, hogy igen derék fiatal ember volt.

— Tudjátok, úgy áll a dolog, hogy ő olyan századvégi, úgynevezett fiatal öreg ember volt. Különben is az ember halála pillanatában a legöregebb.

— Helyes! Ezzel tisztában vagyunk, csak azt vagyok bátor szerényen megjegyezni, hogy B.-megyében hiuz egyáltalában elő nem fordul.

— Tökéletesen igaz. Most már nincs ott hiuz. Az volt az utolsó, a mit én lőttem akkor. Mondhatom, hogy egy ősállat volt. Soha olyan példányt még múzeumban sem mutogattak.

— Meg van a bőre nálad ? Majd egyszer megnézem.

— Sajnos, nincs meg. Egy német tudós vetődött egyszer erre mifelénk, az megvette száz pengő forintért.

— No, inkább mindent elhiszek, de hogy egy tudós száz forintot kifizessen, azt már be nem veszem.

— Hát mondtam én hogy kifizette ? Dehogy fizette. Megugrott a bőrrel.

— Jó ! de már azt az emlékezetes letört agyarat csak megőrizted ?

— Hogyne. Rögtön az aranyműveshez vittem, hogy óraláuczdisznek aranyba foglalja.

— Nos és megcsinálta?

a munkaadók között a munka-feltételek tekintetében létrejött szerződések formai megkötésének kényszerét illeti.

Ugylátszik, mintha a törvényhozás e tekintetben nem mert volna határozott, világos álláspontot elfoglalni. Az érthetetlenségbe és homályba burkolózik, hogy mindenki a saját érdekeinek és tetszésének megfelelően magyarázhassa. Nevezetesen a törvény 7. §-a túl - óvatosan azt mondja, hogy a szerződés szóval is megköthető, ha a munka egészben vagy nagyobb részében a munkások lakhelyén teljesítendő vagy ha a munkához tíznél kevesebb munkás alkalmaztatik; minden más esetben a munkaadónak a szerződés létrejöttéről s a megállapodásokról a munkásnak illetőleg a munkások megbízottjának a megegyezés helyén írásos feljegyzést kell átadni vagy a szerződést tanú előtt írásban kell foglalni. Mi ennek az értelme? Az, hogy e rendelkezés szerint a munkás teljesen ki van szolgáltatva a munkaadó kénye-kedvének. Miért? Mert ennek a paragrafusnak tartalma és lényege oly hig, hogy azt semmi határozott formában megoldani nem lehet. Mert mit is mond e törvény? Azt, hogy a szerződés szóval is megköthető. Ez az a rés, amely a munkásokat a tőkés vállalkozóknak szolgáltatja ki. Igaz ugyan, hogy a törvény csak két esetre korlátozza a szerződésnek való megkötését; az egyik eset az, hogy ha a munka egészben vagy nagy részben a munkások lakhelyén teljesítendő. Á vállalkozók most már úgy okoskodnak, hogy a munkások, habár a világnak és az országnak legkülönbözőbb helyeiről is jöttek össze, — ott bírnak lakhelylyel, ahol tényleg laknak, tehát pl. a békési ember, most mint munkás előreláthatólag egy-két évig Voloszánkán vagy Uzsokon fog lakni, itt bir lakhelylyel. Ha pedig Uzsokon, Voloszánkán bir lakhelylyel, akkor a vállalkozó törvény értelmében szóbeli szerződés alapján is felfogadhatja azt az Uzsokon, Voloszánkán stb. lakó békési, Csanádi, vagy montenegrói munkást és alkalmazhatja az uzsoki vagy a voloszánkai vasútépítési vonalon. •

A szóbeli szerződés megkötésének másik esete az, „ha a munkához tíznél kevesebb munkás alkalmaztatik.“ A vállalkozó erre azt mondja, hogy ő a munkásokat egyenként fogadja föl, tehát tíznél kevesebbet fogad föl s igy ő egyáltalán csak a szóbeli szerződés megkötésére van törvény szerint kötelezve.

Világos tehát, hogy a szóbeli szerződés— Meg, barátom, megcsinálta. Gyönyörű szépen megcsinálta. Az igaz hogy ötven forintot kért a munkájáért, de meg is ért az annyit a bolondnak is.

— Hol vau az a szép agyar ?

— Hát bizony azt eladta az aranyműves másnak, mert nem tudtam kifizetni Még most is fáj a lelkem, ha rágondolok. De hát miből is fizettem volna ki, mikor az a hunczut német megugrik a száz forintommal ?

A társaság hangos hahotával éljenezte az ügyes magyarázatokat s nagyokat ivott Szalóky egészségére, ki felfogadta, hogy visszaadja a kölcsönt Árky Ferkó- nak, amiért őt úgy megizzasztotta.

Az alkalom nem sokáig váratott magára.

Folyt a bor, ki-ki ivott tehetsége szerint s a jókedv úgyszólván dühöngött.

Mindenki kotorázott kissé ködös emlékezetében s elmondta legalább egy olyan szerencsés lövését, (melyről leltette, hogy alkalmas a társaság bámulatának felkeltésére.

Végre megszólalt Árky Ferkó is, ki — bár jól győzte a bort, meglehetősen „el volt készülve.“

— A múlt héten — igy kezdte — a réten ballagok s hallom a kedves hangokat: gá-gá . . . Rögtön le- huzódtam egy bokor mellé s várok türelmesem. Amint baloldalra nézek, egy gyönyörű szép libát látok felém evezni. Egyenesen nekem tartott, szabályos szép szárnylibbenéssel. Odagvujtok vagy ötven lépésről csok-bor furásu csövemmel s a következő pillanatban lekalimpál a földre üt darab hatalmas vadliba. Mondhatom hogy gyönyörű lövés volt.

—- Egyre lőttél s mégis öt vadliba esett ? Ez különös, igen különös —- mondja Szalóky gúnyosan.

— Sőt ellenkezőleg, igen egyszerű, mert én csak az első libát láttam, mely a többieket tökéletesen elfödte.

— Az lehet, de az öf da1 abból mindennek daczára engedned kell valamit, mert mindenki tudja, hogy egy vadlibát is nehéz meglőni. És ha hozzáveszük, hogy az első liba teljesen takarta a következőket, a mi már magában véve hihetetlen, akkor a sőréteknek, melyek az ötödiket érték, négy libán kellett volna keresztül- hatolniok.

— Hja barátom ilyen a „csok-bor“ hatása !

— Ördögöt I — mondja Szalóky — úgy látom, ez inkább a „sok bor“ hatása !

Most az egyszer Árky Ferkó rovására nevettünk, ki elösmerte, hogy le van főzve s fájdalmasan felsóhajtott, Petőfi versét idézve; „Szegény anyám, ha tudta volna , .

nek e két föltétel szerinti megkötésének megengedése rést és pedig hatalmas rést ütött a munkások kijátszásának lehetővé tételére. Mert mit jelent az, ha a munkás csak szóbelileg szerződik a munkaadóval? Azt, hogy a munkás egyáltalán nem szerződik. Belép a munkába, a munkaadó vállalkozó pedig azzal kecsegteti, hogy ha jól dolgozik, kap ennyi vagy annyi napibért. Jön a fizetés ideje, a munkás kevesli a neki kifizetett összeget; természetes is, mert a megélhetési viszonyok súlyos voltát ő érzi meg legjobban, alig kap valami csekélységet, amiből azután hogyan tartsa fenn még a családját is? A vállalkozó nem akar annyit adni, amennyit kilátásba is helyezett, mert hiszen ő csak azon esetre Ígérte, ha Ízlésének megfelelően beválik a munkába És vájjon melyik munkásra nem lehet bármily legcsekélyebb hibát is felhozni, melylyel a vállalkozó azt dokumentálja, hogy az illető nem vált be és nem felelt meg a követelményeknek ? Vagyis végeredményben a törvény maga engedett utat, hogy a munkások a munkaadók kényére-kedvére, kegyelmére legyenek adva s hogy tetszésük szerint egyoldalulag állapítsák meg a munkások keservesen kiérdemelt munkabérét.

A törvény hibája tehát e tekintetben ott van, hogy fölösleges volt a szóbeli szerződések megkötését ilyen két föltételhez kötni, sőt egyáltalán fölösleges volt a szóbeli szerződésnek megengedése Egyszerűen fölösleges volt a vasútépítési munkásokról szóló törvényben kimondani, hogy tíznél kevesebb munkás sze- gődése esetén szóbeli szerződés, azontúl irás1 beli szerződés kötendő, mert hiszen a törvényhozó előtt nyilvánvaló lehetett, hogy vasutat tíznél kevesebb munkással építeni amúgy sem lehet; tehát ez az intézkedés mintegy határozott buzditás_ volt a törvénynek kerülő utoni kijátszására. A közbiztonsági tekintetek és a munkások érdekei tehát azt követelik, hogy a munka- föltételek ne csak szóbeli szerződés tárgyát képezzék, hanem hogy a munkaföltételekről — ha külön Írásbeli szerződés nem köttetett — írásbeli feljegyzés adassák. Az Írásbeli feljegyzés az eljárás egyszerűsítése szempontjából úgy oldható meg, ha a munkaföltételek, melyben kitüntetendő a munkaadó neve, a munkanem, a munkaidő tartama és a munkabér, a munkás igazolványába íratnának be; csakhogy a törvény lagymatag intézkedése szerint erre a munkaadó jogosult, de nem kötelezhető.

Katonai lóvásárok.

Évek óta panaszolják gazdáink, hogy a katonai lóavató-bizottságok a tenyésztők mellőzésével a katonaság részére szükséges lóanyagot nem közvetlenül tőlük, hanem közvetítők utján szerzik be, amely körülmény kivált azért sérelmes, mert a közvetítők jóval alacsonyabb áron vásárolják össze különösen a kistenyésztők- től a katonaság czéljaira alkalmas lóanyagot, mint amilyen a kincstár részéről megállapítva van. Miután pedig ez a megállapított 650 K.-ás ár már magábavéve is csekélynek mondható egy négyéves lóért, s mert az ezen anyagot a katonaság részére összevásárló lókereskedők még a fenti árnál is jóval csekélyebb áron vásárolják össze, ennélfogva érthető és jogosult is a gazdának e miatti panasza.

A gazdasági egyesületek számos ízben foglalkoztak ezzel a kérdéssel és a földmivelésiigyi miniszter állal a múlt évben tartott nagy ankéten is több oldalról tétetett szóvá ez a körülmény, sőt a füldmivelésügyi tárcza költségvetésének egyik képviselőházi tárgyalássánál a felszólaló képviselők nagy része is sürgette, hogy a katonai lóavató-bizottságok közvetlenül a tenyésztőktől vásárolják be a katonaság részére szükséges lóanyagot.

Mindezek a fülszólalások végre azt eredményezték, hogy a közös hadügyminiszter elrendelte a szükséges lóanyagnak az eddiginél nagyobb mértékben közvetlenül a tenyésztőktől való bevásárlását, s örvendetesen konstatálhatjuk, hogy a katonai körök minden eszközzel arra törekszenek, hogy ennek a rendeletnek érvényt szerezzenek és az eddigi uznstól eltérőleg a tenyésztőktől vásárolják be a lovakat.

A füldmivelésügyi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmából több fölszólaló hangsúlyozta annak szükségességét is, hogy a lóavató-bizottságok lehetőleg nemcsak teljes korú lovakat vásároljanak, hanem már hároméves csikókat is, ami megtörtént ugyan ezideig is, de oly kis mértékben, amely7 számításba sem jöhet.

Már pedig a gazda szempontjából tényleg nagy- jelentőségű, hogy a katonaság részére nevelt lovait mar károméves korban eladhassa, mert nemcsak azon költséget takaríthatja meg, melybe neki a három éves csikónak további l—V* évi tartása került volna, hanem megszabadul attól a koczkáztatástól is, melylyel a csikó további tartása és nevelése jár . . .

A hadügyminiszter intézkedéséből a katonai lóavató-bizottságok ily hároméves — természetesen erre alkalmas csikókat — ezentúl az eddiginél jóval nagyobb