Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1903-03-22 / 12. szám
4. oldal. 12. száüa. évszázaddal ér fel. Amott Pozsonyban márczius 15-én küldöttség indul' útnak Bécs felé az országgyűlés kívánalmaival; itt Pesten a márczius 15-re virradó éjjel egy ódon kávéház füstös falai közt 12 pontba szedik össze: Mit kíván a magyar nemzet? S mire a nap delelő pontjára ért, már megvolt a sajtószabadság; még le sem nyugodott. Pest városának tanácsa aláírta, a királyi helytartó tanács jóváhagyta a nemzet kívánságait, szabadon bocsátotta a politikai foglyokat, lomtárba helyezte a czenzorokat s az éjszaka egy örömmámorban úszó, ünnepi ruhába öltözött városra terítette le sötét szárnyait. így telt márczius 15-ike az uj Magyarország születésének, a hon második megalapításának a napja. II. A legnagyobb tettek, a világtörténeti események chaoszából rendszerint kibontakozik azok titkos rugója vagy eredinényeképen : az érdek, az önzés. Az imént rajzolt történeti pillanatok eseményeiben csak egy érdek van : a haza érdeke, csak egy érzés : a honnak szerelme. S milyen szerelem! Ilyenről a költők még nem énekeltek, hogy egymástól távol miként dobban meg egyszerre Pozsonynak és Pestnek a szive s egymásról mit sem tudva, miként cselekszik egy és ugyanazon időben ugyanazt! Pozsony Bécsbe indul e nap reggelén kikérni a nemzet követelményeit, Pest ugyanazon reggel megvalósítja e követelményeket. Mi volt ez, ha nem a honszerelemnek megdicsőülése? Mikor a felség márczius 16-ának éjjelén aláírta a nemzet követelményeit, az udvarnak csak egy vágya volt még, hogy Kossuth ne legyen miniszter. Az udvar kívánságát István nádor tolmácsolja Kossuth előtt. Fenség ■— válaszol Kossuth, az volna rám nézve a legnagyobb áldozat, mit hazámért hoznék, ha miniszteri tárczát kellene elfogadnom ! — Mi volt ez, ha nem a honszerelem megdicsőülése ! A legnagyobb magyar, Széchenyi, az uj Magyar- ország hatalmas úttörője, Kossuthnak eddig szóval, tollal legkíméletlenebb ellenfele leteszi a fegyvert, meghajtja lobogóját Kossuth előtt ezen szavakkal: „Szűnjék meg minden párt, minden kaszt, eddig is csak a modorra nézve ellenkeztem, de a czélra nem, ennek tisztaságát mindenkor elismerem." Mi késztette őt letérni az ő megfontolt útjáról, mi mi más mint a honnak: szerelme! S milyen égő, milyen emésztő szerelem volt ez, melynek csókjáért oly szívesen adták meg az árt: a börtönt, a halált, a száműzetést ! Erre a honszerelemre fog emlékeztetni, ilyenre fog tanítani márczius idusa, mindaddig, mig csak a föld forogni fog a nap körüli útjában s lesz ezen a földön egy kis zug, a hol magyar szív dobog. * * * Tisztelt Társaság! A népek boldogságának szerződését vérrel írják, vérrel pecsételik meg. Azzal irta meg a honfoglalás idején a hét vezér ott a pusztaszeri országgyűlésen. Azzal pecsételték meg most is, a második honalapitáskor, a névtelen hősök ezrei. De hát lehetne-e szent a haza fogalma, ha nem volna minden pora a honfiak vérével behintve; lehetne-e oltár a haza földje, ha nem lettek volna vértanúink, a kiknek sírjaihoz imádkozni járjon a magyar? Elismerték volna-e a nyugat népei e hazát szabadnak, egy uj ezeréves életre jogosultnak, ha nem lettek volna számüzöttjei, a kik elmondják ott az idegenben : „Hét határon túl van egy bérezek koszorúzta ró- naság. Édes vizű folyók mentén nyájak legelésznek, kis falvak tornyából harangszót ringat a szellő .... Pacsirta szárnyal a légben, koszorúba font hajú lány sarlóz a réten !“ s pacsirta a légben, leány a réten szabadságról énekel. Hát csak daloljatok hazám dallosai! Ne bántson benneteket, ha még hiányzik valami a szabadságból, dalotok ne váljon zokogássá, ha látjátok, [hogy még mindig bántja a magyar a magyart, hiszen a második ezernek még csak a kezdetén vagyunk, de eljön, — mert el kell jönnie, — az idő, a mikor minden magyar embernek egy lesz az imádsága: a haza minden előtt! s ekkor lesz valóban boldog az uj Magyarország. Városi közgyűlés. Ungvár város képviselőtestülete péntek délután közgyűlést tartott. A közgyűlést Ivántsy László dr. polgármester jelentéseivel nyitotta meg. Közölte, hogy Firczák Gyula püspök közmivelődési czélra fordítandó 500 K összeget juttatott kezeihez. A képviselőtestület jóváhagyólag tudomásul vette, hogy ezen összeget a polgár- mester a színházi alaphoz csatolta s a nemes adományjegyzőkönyvi kivonat utján megköszöni a püspöknek. A jelentés másik részében közli, hogy a közig, bizottság a polgármester ellen, továbbá Fekésházy Miklós főjegyző, Mocsáry Géza tiszti ügyész, Berze- viczy István rendőrkapitány ellen, múlt év november havában foganatosított hivatalvizsgálat alkalmával tapasztaltakra való tekintettel a fegyelmi eljárást elrendelte. Kéri, hogy a képviselőtestület további elhatározását a fegyelmi ügy jogerős befejezése utáni időre tartsa főn. A képviselőtestület kívánságára felolvastatott a hivatalvizsgálati jegyzőkönyvnek azon része, melyben a képviselőtestületnek magatartása tétetik bírálat tárgyává. Ezen részlethez hozzászólótok : Mocsáry Géza tiszti ügyész, Gaar Iván, Fejér Manó, Orosz Adám, Mihalkovich József, Ivántsy polgármester, Szaxun József, Fincicky Mihály, Ország Jakab tiszti orvos képviselőtestületi tagok, mindannyian hangsúlyozva, hogy a képviselőtestület magatartása olyan, hogy a vizsgálati jegyzőkönyvben foglalt éles bírálati megjegyzésekre rá nem szolgált. Ennélfogva elhatározta, hogy ennek az ülés jegyzőkönyvében tiltakozó tri<r Gr kifejezést ad s a jegyzőkönyvnek ezt tárgyaló kivonatát a vármegye főispánjának megküldi. Több éven át előirt állami adók törlése folytán a megfelelő községi pótadók is törlendők ; továbbá elszegényedésük miatt némely adózók hátralékának szerepeltetése a város vagyoni mérlegének megállapítására zavarólag hat. A kiküldött bizottság ennélfogva a 8686 K-t tevő pótadóhátraléknak ezen okok miatt törlésbe hozatalát javasolta. A képviselőtestület a törléshez hoz- záj árult. Az 1901. évi közpénztári zárszámadást a számvevőszék felülvizsgálta és észrevételeivel bemutatja. A képviselőtestület a számvevőszéknek odaadó működéséért köszönetét mond, egyúttal a nehezményezett tételek orvoslására a jelentéstétel kötelessége mellett a tanácsot felhívja s ennek megtörténte után a zárszámadás a törvényhatósághoz felterjesztetni fog. Az 1901. és 1902. évi közmunka kötelezettek, bár késedelmesen, most már összeirattak s a kivetés megtörtént. Cráariváu rámutat a késedelmes kivetés következményeire, arra, hogy most nemcsak 35,000 K kerül behajtás alá, hanem a több évről felszaporodott közmunka teljesítésnek vagy a megváltási összegnek egyszerre levonása az adózó közönség túlságos megter- heltetésével jár. A kivetés késedelmezését az idézte elő, hogy annak teljesítésével a szabályrendelet szerint köteles Fellöldy István katonaügyi tanácsos, ezt a munkát egyéb nagy elfoglaitatására hivatkozással, magától elterelni igyekezett. A képviselőtestület Felföldy tanácsost a szabályrendeletben előirt kötelességének teljesítésére felhívta s megbízta Gaar Iván, Thirmán Samu, Mérő' Vilmos és Lám Sándor képviselőket, hogy az 1903. évi összeírást és kivetést F'elföldy tanácsos közrevonásával eszközöljék, s a közmunka felhasználásának módját kijelöljék. Az elhagyott városi kaszárnyaépületek hasznosítása sok gondot ad a városnak. Guttmann Isidor is tett ajánlatot a bérbevételre, feltételeit azonban a képviselőtestület kielégítőnek nem találja. Egyes családok is kérik a helyiségek némelyikének bérbeadását ideiglenesen. Ez utóbbira vonatkozólag az értékelésre javaslattétellel Gaar Iván és Lévai Mór képviselő- testületi tagok megbizattak. Általában a hasznosítás tekintetében az a hangulat nyert kifejezést, hogy vagy Mocsáry Géza tisztiügyésznek írásban foglalt azon javaslatának érvény szereztessék, hogy a belügyminiszter az épületeket tüdőbajosok szanatóriuma részére átvegye, vagy — a minek elfogadására több kilátás lehet, az épületek elhagyatott gyermekek menhelyóül a belügyminiszter által átvétessenek. A képviselőtestület az ügy sürgősségének hangsúlyozása által kimondotta, hogy küldöttséget meneszt a belügyminiszterhez, s a szándék támogatása végett a vármegye országgyűlési képviselőit is felkéri. Az előmunkálatok teljesítésére a polgármester, az ügyész, a rendőrkapitány és Lévai Mór küldettek ki. Ünnep után. Városunk és vármegyénk közönsége a tanintézetekkel együtt minden évben megszenteli a szabadság felvirradásának fordulóját s e napot méltó ünneppé avatja. A hazafias lelkesedés ez évben még a szokottnál is intenzivebben nyilvánult, lévén egyúttal márczius 15-ike egyúttal vasárnap is s igy a nagyközönségnek sokkal jobban módjában állott az ünnepélyeken részt vehetni. Az ungvári ifjúság már márczius 14-ének estéjén adott kifejezést lelkesedésének. Nemzeti zászlók sokasága alatt csoportosult, fáklya- és lampionfény mellett vonult végig az utczákon, közbe-közbe hazafias dalokat énekelve. A Kazinczy-utcza torkolatánál a több ezer főnyi közönség által kisért ifjúság megállott s egyikök elszavalta a „Talpra magyar“-t, mig egy másik ifjú hazafias beszédet mondott. Innét zeneszó és ének mellett a vármegyeháza elé vonultak, hol többen mondottak hazafias beszédet. A vármegyeházától eltávozva, a Társaskör előtt állott meg a menet; itt is Petőfi „Talpra magyar !“-ját szavalták. A Kossuth-téren a 48-iki események dicső emlékét méltatták. Ezzel az ifjúság első napi ünneplése a legnagyobb rendben véget ért. A márczius 15-iki ünnepélyekről a következő tudósításokat adjuk : Az Ungvári Dalárda ez idén is lelkesedéssel ünnepelte meg márczius idusát. A hazafias ünnepély vasárnap este a Korona-szálló nagytermében folyt le. Nagy lelkesedésre gyújtotta a jelenlevő közönség szivét és lelkét a Hymnusz és a Szent hamvak czimü dalok szép éneke. Az ünnepélyen Zánk Gergely fő- gimn. tanár mondott ünnepi beszédet, továbbá Török Ferencz lelkesen szavalt, Gergelyi Antal sikerültén adta elő a Vén czigány czimü melodrámát, Száz Sándor zongorakisérete mellett. Nagyon tetszett a közönségnek a Sir a Tisza, sir a Duna, továbbá a Nemzeti zászló czimü hazafias dalok precíz éneke, melyet meg is ujrázott. A társaság 3 óráig maradt együtt Lányi Lajos muzsikája mellett. Az ungvári iparosság szintén benső hazafias érzéssel ünnepelte meg a márczius 15-iki események emlékét. A hazafias érzelmű iparosok, számszerint mintegy 100-an, vasárnap este 6 órakor gyűltek össze a Savanyuvizi vendéglőbe bankettre, hol gyújtó beszédekkel, szavalatokkal, pohárköszöntőkkel és hazafias dalokkal fejezték ki hazafias őrzésüket és méltatták a szabad eszmék diadalának évfordulóját. Hozzájuk csatlakozott az értelmiség egy nagy része, mely örömmel és lelkesedéssel vett részt a derék testület ünnepi lakomáján, mely minden tekintetben dicséretére válik iparosainknak. Igen szép emlékünnepet rerdezett az ungvári íőgimnázium nDay ka“ önképzőkörének ifjúsága f. évi márczius 15-én. A kegyeletes ünnepély méltó volt a nagy nap emlékéhez, a szép siker pedig egyrészt az önképzőkör lelkes, kitűnő vezetőjéhez, Mazuch Ede tanárhoz, másrészt a szereplő ifjak magasan álló képzettségéhez és rátermettségéhez. Egy ily ünnepély rendezése igen sok gonddal, fáradsággal van egybekötve, de annak a nagy és elegáus közönségnek nevében, mely márczius 15-én a főgimn. tornacsarnokát egészen megtöltötte, bátran elmondható, hogy a jelenlevők mindegyike ritka szellemi élvezetben részesült s köszönettel tartozik ezen élvezetért első sorban az önképzőkör odaadó vezérének, azután Medreczky István énoktanárnak, Lányi Gyula a zenekör vezetőjének s a szereplő ifjak inindenikének, kik szorgalmukkal, tehetségükkel s fáradságos munkájokkal annyi élvezetet nyújtottak s annyira fel tudták emelni a lelkeket. Az ungvári „Dayka“ önképzőkör évek során át már sok szép ünnepélyt rendezett, de siker tekintetében ezt is a szépen sikerültek sorába írhatja. Kiemelkedő s felette jól előadott pontja volt az ünnepi programmnak: Petőfi a Hortobágyon. Melodráma. Bartakovics Aladár VIII. o. t. erőteljes hangon érvényesítette e költemény szépségeit. Csengő hangja betöltötte a termet, mint zeneértő szinte ő vezette a különben szabatosan játszó, sőt kisérő zenekart. Teljes elismeréssel és sürü tapssal jutalmazta a közönség Bartakovics Aladár szép előadását. Szépen kidolgozott beszéddel lépett elő Vidonyi József VIII. o. t., aki a márcziusi napok eseményeit tudással domborította ki s helyes érzékkel emelte ki azok előzményeit s korszakos következményeit. Az ünnepi szónokot, mint az önképzőkör ifjúsági vezérét, szintén sürü tapssal jutalmazták. A szabadság ünnepén czimü drámai költeményt okos előadásban mutatták be Sziklay Béla, Tompos Endre és Soor Dezső VIII. o. tanulók. E nehéz tartalmú darabot íőkép Sziklay Béla interpretálta helyes érzékkel s ő is volt az előadás központja, támogatva derék barátainak igyekvő készsége által. Kedves jelenség volt az ifj. Kovalóczy Dezső IV. oszt. tanulónak szereplése. Az intézet egyik legszorgalmasabb s szerénységében is példát nyújtó kis diákja, mint szavaló, emberül megállta helyét, örömére nemcsak a szülőknek s az intézetnek, de a közönségnek is. Nyugalommal, helyes színezéssel, az ellentétek okos kiemelésével szavalta el Tóth Kálmánnak Előre czimü alkalmi költeményét. Farkas Ernő VI. o. tanuló Ábrányi Emiltől Márczius 15-én ez. költeményt szavalta kissé fátyolozott hangon, de elismerést érdemlő igyekezettel. A szép magyaros ruha tüzes hangulatot gerjesztett szavalatába, úgyszintén Janotti Géza VIII. o. tanulóéba is, ki erőteljesen adta elő Petőfi nemzeti dalát. Az énekek szépek voltak, a zenedarabok is ; mindkettőnek előadásában az ifjúság készültségének szép tanujelét adta. A hegedűsök között kivált Peltsárszky József VIII. o. t. primhegedüje. Ezek után Mazuch Ede tanár pár emelkedett szóval köszönte meg a szép számban megjelent közönség szép részvételét, ifjait pedig a további munkálkodásra serkentve az ünnepélyt bezái ta. ....... Az ungvári reáliskola hely szűke miatt csak kebelében tarthatta meg az ünnepélyt, nehány volt tanítványa azonban most is fölkereste régi intézetét. Az ünnepélyt a Hymnusz eléneklése után Dortsák Gyula igazgató nyitotta meg lelkes, alkalmi szónoklással, majd szavalatok és Könye Nándor tanár vezetése alatt az énekkar dalai váltakoztak. A szavalok közt kitűntek: Namyslov Károly II. o. tan. „Márczius 15. 1848-ban" ; Tegze Mihály IV. o. t. „Nemzeti dal“ és Völgyi Mór IV. o. t. „Márczius 15.“ Összesen 11-en szavaltak. A nagy nap történetét Kárpáti Ferencz tanár ismertette, magyar hazafiasságra buzdítván a tanulókat. Az ünnepélyt a Szózat szent hangjai, a koronás király, a haza és a szent szabadság éltetése zárták be. A tanítóképző' intézet ifjúsági önképző- és zeneköre márczius 15-én délután 4 órakor az intézet földszinti nagytermében rendezett ünnepélyt nagy közönség jelenlétében a következő műsorral: Hymnusz, Erkel Ferencztől. Énekelte a zeneköri dalárda. Megnyitó beszédet mondott Melles Gyula képzőintézeti tanár. A Nemzeti dalt Petőfi Sándortól szavalta Peczár Gyula. Talpra magyar, Sz. Nagy József. Énekelte a zeneküri dalárda. Trilog, irta Buzinkay János III. é. tj. Előadták: Darabánt András (Batthyányi), Hancsin Mihály (Kossuth) és Tokár István (Nemzet) IV éves tanítójelöltek. 1848. márczius 15. Irta és felolvasta Papp János IV. é. tj. Hymnusz, Thaisz Lajostq). Énekelte a zeneköri dalárda. Márczius 15. Jakab Ödöntől. Szavalta Kontratovics Péter IV. é. tj. Magyar ünnepi dal, Goll Jánostól. Előadta a zeneköri dalárda. Az ungvári Drugeth-téri állami elemi népiskola tanítótestülete és tanulói e hó 14-én délelőtt 9 órakor ünnepelték meg a szabadság napját. E hazafias ünnepélyen Takács László intézeti igazgató lelkes beszédben méltatta a szabad eszmék diadalának korszakalkotó jelentőségét. Révész József tanító hosszabb felolvasásában élénk színekkel festette az 1848-iki események fontosabb mozzanatait. Több felső osztálybeli tanuló alkalmi költeményeket szavalt. Az énekkai pedig a Hymnuszt, a Nemzeti dalt, a Honfidalt és a Szózatot 2 és 3 hangon énekelte, Budai István ének- tanitó vezetése alatt. A Kossuth-téri állami iskolában szintén e hó 14-én ünnepelték meg az 1848. márcziusi események évfordulóját. Az igazgató beszédén kívül a fiú- és leány-énekkar szereplése, valamint a felsőbb osztályú fiú- és leánytanulók szavalata tették emlékezetessé < napot. A nagykaposi társaskör is méltóan és lelke sen ünuepefte meg márczius 1 j-ikét. A társaskör he lyiségében folyt le a lélekemelő ünnepély, melyen í kaposi járás egész intelligenciája és nagyszámú közön ség vett részt. Az ünnepség kiemelkedő fénypontjí Pataki Pál tarnóczi ev. ref. lelkész magas szárnyalásu költői gondolatokban gazdag s hazafias hévvel elő