Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1903-02-01 / 5. szám
XEL. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1903. február 1. 5. SZÁM. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 8 kor. ; Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. j Egyes szám 20 (ill. Hirdetések. előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér aoronkint 40 fill. UM VARMEGYE ÉS AZ I NGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Kulturharez. Nem a nagy, szabad gondolkozásáról hires és elismert, nagyrabecsült franczia nemzetről esik most szó, nem arról, hol nem régen oly világra szóló, megrázkódtató események zajlottak le, — a hol egy századok óta dicsőségesen fennállott hierarchikus intézménybe belenyúltak, védbástyáikat, hatalmas kapuit megdöngették és riadót tujtak az úgynevezett „Kultúra“ nevében. Nem ilyen harczról esik most szó, helyi hetilap érdekszférájába nem is tartozik, bírálják meg ezen politikai tényeket az államférfiak, a fő- és nagyvárosok, politikai napilapok. Mi a helyi viszonyokhoz alkalmazkodunk; itt a mi szegény városunkban is folyik hetek óta nagymérvű „kultu r-to 11 h arez,“ mely rémitően kiélesedett és nagyon éles és hegyes tollal vivődik az élet-halálharcz ! Nyíl — nyíl után röpül és megsebzési vágytól elvakitva, a viadorok, vagy czélt tévesztenek, vagy túllőnek a czélon és az érdeklődő nagy- közönség érdeklődéssel várja e meddőnek látszó viadalnak reája nem közömbös kimenetelét! Hisz „kultur-intézmény“ körül forog a nagymérvű vita, és nézeteltérés szülte e rémületes polémiát 1 Egy tudós professor — úgy látszik széles látókörrel megáldva rövid néhány nap alatt tanulmányozta a helybeli iskolai viszonyokat fel- és lefelé; bonczkés alá vette őket, majdnem sorban és reflexióiban arra a végeredményre jutott, hogy e városnak kevésbbé szükséges az alreálnak főreálra való emelése, hanem — felfogása szerint — inkább megfelelne az itteni viszonyoknak egy polgári iskola. Érveléseivel nem foglalkozom, az olvasó- közönségnek bőven jutott ki ebből, a helyi lapok hasábokat hóztak e tárgyról, lehet mondani e tárgy a szó szoros értelmében meg lett hányva, vetve és kimerítve. — Nagy kár, hogy a személyes invektivák belevonattak, mi által tért engedtek azon látszatCsillagfénynél. — Az >Ung< eredeti tárczája. — Irta: Kiár István. Csillagfénynél olyan a puszta, mint az óczeán. Ismeretlen ember czéltalan tesz egy lépést is, nem igazodik el rajta. A csillagok milliardjaival telehintett égbolt utait csak pásztorember ismeri, körül pedig egyforma éjhomály uralja a mértföldekre terjedő sima gyeptengert. Sehol egy hang, amelyre bizakodni, sehol egy pont, amely után igazodni lehetne Néha hallani ugyan egy-egy kutyavakkautást vagy láthatni fellobbanó tüzfényt, de az nem igazít útba. Azok ott csak pásztortanyák. Világuk olyan, mint a lidérezfény. Csalogtatuak, de nem vezetnek. Hol fellobbannak, hol kialusznak, hol jobbról, hol balról tűnnek fel. És inig néha perczekig nem látni egyet sem, másszor minden oldalról felvillan egynek-egynek, rezgőcsillaghoz hasonló, pislákoló fénye. Állandóan vagy csak hosszabb ideig is, egy sem ég. A tanyai ablakok világát meg elfogja a szegélyző akáczok alkotta eleven bástyafal. Annak feketesége összeolvad az éjszaka sötétjével, sűrűje pedig elrejti a tanyai életet. Még a hang is alig hat túl rajta. De ha nem is volna ott az a fasor, akkor sem lehelne a tanyára találni. Az már ilyenkor csendesen alszik. Lámpavilágról szó sincs. A három láb alatt maradt rőzse hamva pedig alig világit túl a pitvar ajtaján. Köröskörül csendesség, nyugalom ..................... A nagy hangtalanságba egyszer csak lódobogást vegyit a puszta felől érkező szellő. Tisztán behallani a ló rithmikus iiggetését, amint szabályos futamban fogyasztja az utat. Majd dobogó vágtáját, amikor a düllő előtti árkot átalviszi Aztán, a tanyai ut bejárata előtt, rendes lépésbe vált át. Onnan egyenesen a szérüskert* nak, mintha személyes ambicziók kielégítésére szolgálna ez a vívódás és hogy nem annyira az „amicus re“ hanem az „inini icus“ peron ae lebegett a vivők szeme előtt. Előre bocsátottam, „hogy tért engedtek a látszatnak.“ Én részemről megvagyok tökéletesen győződve, hogy sokkal nemesebb intencziójuk volt a síkra szállt uraknak, ők a czélszerüség szempontjából vetették föl a kérdést, ez szülte a nézeteltérést, ez idézte elő a kemény, elfajult harezot, a min nem csodálkozhatunk, hogyha tekintetbe vesszük, hogy „tot capita, tot sensu s,“ mindenkinek más felfogása, más véleménye, más gondolalmenete van, a fő azonban az, hogy egyben találkozzanak, az eszmék, t. i. a nép, a nagy közönség javáért küzdjenek lojális és nemes fegyverrel. A mi pedig a vitás kérdést illeti, ne mél- tóztassanak szerénytelenségnek tekinteni, hogy mint közönséges laikus ember a próféták fa- lankszjába lépek, mint Saul a próféták 'közé. Evek hosszú során at, szaktudományomon kívül mással is, de legkedvesebbben a tan ügygyei foglalkoztam, természetesnek fogják tehát találni, hogy ily elmérgesedett polémiába p, higadtabb, távolálló, személyesen nem érdekelt", de a közérdek által vezetett elemek is emeljék fel szavukat és szóljanak hozzá sine ira. Nehéz feladatra vállalkozom, azt nagyon jól tudom; az ügy fontossága azonban kivétel számba megyen és oly kötelességeket róv minden egyes polgárra, melyek közömbösen nem mellőzhetők. Mindenekelőtt constatálnom kell, hogy már többször hangoztattam, hogy mindig szívből üdvözlöm a kulturális intézmények szaporítását és fejlesztését, mivel egy állam, de nem kevésbé egy város is, csak ily módon emelkedhetik, csak ily módon léphet a művelt világ soraba. A kulturális intézmények száma képezi úgyszólván a műveltség fokát, hőmérőjét. Ezen, úgy hiszem, helyes felfogásból kiindulva, corroláriumként magától következik, hogy egy, már évek óta létező és áldásosán működő kulturális intéz- ményt csak tovább fejlesztetni szabad és a ki e szép építmény rombolásán törekszik, az megingatja azon hitet, hogy 0 a kultur-fejlődésnek igaz barátja. A reáliskola igen üdvös intézmény, igen széfen és helyesen distingválta és fejtegette Gőcze tanár ur, ki egészen objektive foglalkozott e kérdéssel és helyes felfogása és igyekezete mindazon tényezőknek, kik a főreállá való kiegészítésen buzgón fáradoznak és adja Isten, hogy fáradozásait siker koronázza. Mondanom sem kell, hogy dr. Hermann úrral egyetértek abban, hogy az itteni viszonyoknak, kivált a polgári és kereskedői, valamint iparos osztálynak egy polgári kereskedelmivel egybekapcsolt iskola czélszerii és üdvös volna. De ne építsük ezt egy másik üdvös intézmény romjain, hanem igyekezzünk oda hatni, hogy ezt is felépíthessük időve|, — ne ébresszünk túlokoskodás által kételyeket, elkedvetlenítést egy már létező intézet ellen; r.n vezessük a közönséget félre fantazmagóriák által, hanem igyekezzünk inkább minden erővel oda hatni, hogy ez az iskola megerősödjék és megizmosodjék. — Erre azonban közös akarat, közös közreműködés kívántatik; a mérges nyilak az ügy ártalmára szolgálhatnának. Tanácsosabbnak tartanám a két ellentábor leszerelését és olajággal egymáshoz való közeledését, a czél szentesíti az eszközt és e kérdésnél a czél a legfőbb, t. i. iskola és ismét iskola, mennél több, annál jobb. Ungvár, 1903. január hó 25-én. Dr. Thomán Dávid. nek tart és a sötétség daczára biztosan igazodva el a tanyai épületek között, a számadó háza felé igyekszik. A ló szabadjára eresztve halad. Lovassá inkább szokásból, mint szükségből tartja a szárakat. Sem czombbal, sem kézzel nem igazgatja Hanyag nyugalommal ül rajta, lábai csak úgy szabadon fogják karcsú derekát, mig a kengyel vasak üresen himbálóznak a levegőben. A hízelkedő szót nem sajnálja tőle és olykor, ha végig simogatja formás nyakát, minden mozdulatából kivenni, hogy teljesen megbízik benne. Mikor a pitvar ajtaja előtt megállapodnak, a pislogó rőzsetüz rájuk veti hamvadó világát. Keresve sem lehetne lovával összeiiiőbb lovasra találni ügy állanak ott az ajtón kiszűrődő vöröses fénytől megvilágítva, mint egy elevenedni készülő remekbe öntött érezszobor. A tizenhat markos aranypej paripa fújtató orrczimpáival. tűzben forgó szemeivel, a telivérek nemes tartásával mozdulatlanul bámul be az ajtón ; lovassá meg, egy napbarnított bikanyaku csikóslegény, a puszták első bojtárja, összefont karokkal ül nyergében A mozdulatlanság azonban csak pár pillanatig tart, mert egy örvendező kiáltásra megtörik a varázs. A számadóók leánya pattan ki az ajtó mögül: — Agyon Isten Pista! Csakhogy meggyűltél! Mán azt hittem, hogy nem is fogsz gyiinni ebbo a éczczakába. Erre a fogadtatásra aztán teljesen megelevenedik a szobor. A paripa röhögő nyerítéssel felel az ismerős hangra, a legény meg egy szökésre lent terem a földön. De nem a leányhoz siet, hanem a ló körül kezd foglalatoskodni. A kengyelvasakat felhúzza, a hevedereket megereszti, szüreujjával végig törli a ló gőzölgő szügyét és mig a zablák lecsatqlásával bajlódik, a leány segít neki. Az izzadt pokróczot kihúzza a nyereg alól, ujjaival végig fésüli a ló csapzott sörényét, marokra szedi bomlott üstökét, rostált zabot hoz ki kötényében. És csak aztán, hogy mindenképen gondoskodtak a lóról, fordulnak egymáshoz. Egy pillanatig mozdulatlanul állanak szemben, de a másik pillanatban már kitör a legényből a vágyakozás visszafojtott indulata. Ölre kapja a sugárnüvósii lányt és csak úgy a karján viszi be a pitvarba. Ott lekuezorodik vele a búbos padkájára és el kezdi faggatni. — Hát osztán örülsz, hogy begylittem ? Hát nem féltettél, hogy eltalálok tévedni ebbe a kulimáz sötétségbe V Vagy lovastul bele tanálok veszni a hortobágyi gázlónál? Hát osztán mit csináltál vóna, ha nem gyiit- tem vóna? Rijtál véné sokat? Vagy tán nem is bántad vón ? Mi ? Es mig beszél, izmos karjaival olyan ellenállhatatlanul szoritja magához az ölre vett leányt, hogy az szinte fájdalmasan kiált fel : —• Ne szoricscs úgy Pista! — De mikor olyan rég láttalak, oszt oly igen nagyon szeretlek — Hiszen én is szeretlek, oszt még se szoritlak ojan nagyon. —■ Az ám, mer nem birsz. Ha bírnál, te is úgy szorítanál. Különben, ha nem szíveled, hát hozzád se nyúlok egy ujjal sem, — neheztel meg a legény. Azzal készülne is leteuni öléből a leányt. Az azonban nem hagyja magát letenni. Két kézzel is átöleli a legény izmos nyakát és úgy kérleli. — Ugyan ne okoskodj mán Pista. Hiszen én csak azért szóltam, mert mán úgy szerettél, hogy alig bírtam léheletet venni. Hát, hogyne szívelnélek. Hisz alig vártalak mán, hogy begyere. Mán egy hete, hogy Lapunk mai száma 8 oldalra terjed. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vnrmegyeháe-tér 1. sznmA szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok: nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
