Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-21 / 25. szám

4. oldal. kevesebb gondozásban részesül, mint csak tavaly; az utak tisztátlanok, s alig látszik az egész kerten emberi kéz igyekezete. Kertésze 600 K fizetéssel van ugyan a kertnek, akit ott alig látni s aki azzal mentegetődzik, hogy azon ültetmónyek és facsemeték tenyésztésével foglalkozik, amit az Uj-tóren és a Kossuth Lajos té­ren tervezett befásitáshoz fognak használni. A rendőr- kapitány ur, aki a kert felügyeletére és széppé tevé­sére vállalkozott, szíveskedjék a Széchenyi-kertre gon­dolni, hogy a közönség lássa, miként a liget, mint a város közönségének üdülő helye, szépül, nem pedig hanyatlik. KÜLÖNFÉLÉK Lapunk vidéki előfizetőit tisztelettel kérjük az előfizetés megújítására, úgyszin­tén a hátralékok beküldésére, nehogy a lap szétküldése akadályokba ütközzék. Az „UNG“ kiadóhivatala. * Házasság, Szendrői gróf Török József vármegyénk főispánja f. hó 22-én vezeti oltár­hoz özv. pallini Inkey Lászlóné született sá­rosfai TBittú Ágnes úrnőt Budapesten. Egész vármegyénk őszinte szívvel és örömmel kíván ez alkalommal sok szerencsét és boldogságot a közszeretetben álló főispánnak A vármegyei tisztikar f. hó 20-an d. e. 11 órakor tisztelgett a főispánnál, mikor is a távollevő alispán he­lyett a tisztikar nevében TBánóc^y Béla fő­jegyző fejezte ki a vármegyei tisztikar szívből jövő szerencsekivánatait. * Uj czimzetes prépost. A király Pemp An­tal szatmári kanonokot dienesmonostori czimzetes pré­posttá nevezte ki. * A munkácsi káptalan uj kanonokja A király a munkácsi gör. szert, kathohkus székeskápta- lanban üresedésben lévő utolsó kanonokságot Matyacz- kó Tivadar papnevelő intézeti lelkiigazgatónak adomá­nyozta. A rég óta betöltetlenül álló kanonoki állásra kinevezett pápai káplán és szentszóki ülnökben, a káp­talan tevékeny és hitbuzgó férfit kapott, aki művelt­ségénél és szeretetteljes modoránál fogva a közönség körében is tisztelt és népszerű egyén, kinek uj állá­sában tér nyillott, hogy tevékenységét nemcsak az egy­házmegye, hanem a közügy és a társadalom javára az eddiginél még hathatósabban fejlessze. Kinevezése széles körben örömet keltett s mindenfelől üdvözlettel árasztják el. Matyaczkó Tivadar jelenleg 49 éves, az 1877. évben szenteltetett pappá. Három évi segédlelkész- kedése után 1881 évben lett az ungvári papnevelő intézet lelkiigazgatója s azóta ezen tisztének betöltésé­nél a növendékek szeretetével találkozott. Az egyház- megye 512 működő lelkésze közül 360-an^szivólyesen az ő kezei alól kerültek ki. Az uj kanonokot mi is üdvözöljük! * Személyi hir. Ur. Weinberger Mór várme­gyei tb. főorvos hosszabb távoliét után a napokban ér­kezett vissza Ungvárra, s orvosi gyakorlatát ismét megkezdette. * Kinevezések. — A nagykaposi kir. já­rásbírósághoz Wittenberger Artur sátoraljaújhelyi kir. törvényszéki jegyző, aljárásbiróvá kineveztetett. — Az ungvári pénzügyigazgatósághoz Szegelethy István a vármegyétől átvett számvevőségi dijnok, számgyakor­nokká kineveztetett. — A kereskedelemügyi m. kir. miniszter Vagner Manó pt. gyakornokot posta és táv­iró tisztté nevezte ki. Ügyészségi megbízott. Az ígazsagügymi- nisztor 'Jsztermann Ernő ungvári kir. járásbirósági aljegyzőt az ungvári kir. járásbírósághoz ügyészségi megbízottul rendelte ki. * Gyógyszerésztudor. Reismann Ödön, Reis- rnann Bertalan ungvári ügyvéd fia, a napokban a ko­lozsvári egyetemen gyógy szer észtudorrá avatott. * Felségsegély. Hasznai Bazil radvánczi lakos 30 K felsógsegélyben részesült. * Uj ügyvéd Munkácson. Roth Izidor dr. Munkácson ügyvédi irodát nyitott. * Rajz- és vizfestmény kiállítás. Három fiatal, törekvő ungvári művészember összeáílótt, hogy július hó 1-ón saját műveikből egy kollektiv kiállítást rendezzenek. Ezek Boksái Endre, Csernek Antal ös- mert karikatúra-rajzoló és Lahner Kálmán művész- növendék. A kiállítás főleg grafikai természetű lesz, de azért vizfestményekkel is megpróbálkoznak ifjaink és Csernek karikatúráiból állit össze egy sorozatot. Az érdekesnek ígérkező kiállítás elé bizonyára érdek- ődéssel néz a közönség. * A fiumei tanulmányi kirándulásban a kik még részt óhajtanának venni, e hó 22-éig, mint utolsó határidőig jelentkezhetnek Sirokai Albert főgymn. tanárnál. * Iskolaépítés. Az ungvári rk. elemi fiúiskola Toleky-utczai uj épületének emeléséhez már hozzáfog­tak. A vállalkozók, Harczer Frigyes és Szuhanek József, akik kötelezték magukat az épületet ez évi ok­tóber hó végéig teljesen elkészíteni. Mint elismerésre méltó nemeslei a üséget közöljük itt, hogy egy magát megnevezni nem akaró ungvári úri ember 2000 K-t adott az építkezés költségeihez, s igy az most 20,000 K-nyi összegben teljesen fedezve van. XT 1ST Or * Képezdészek tánczvigalma. Az ungvári kir gör. kath. kántortanitóképző-intézetben 1902—1903- ik tanévben tankópesitőt tett ifjak e hó 23-án, kedden, a Széchenyi-ligetben, a k.-tanítói „Erzsébet-leányárva- ház" javára Kaminszky Géza igazgató védnöksége alatt zártkörű tánczvigalmat rendeznek. Belépődíj szemólyen- kint 1 korona, családjegy 3 korona. Kezdete délután 5 órakor. * A vasárnapi munkaszünet uj rendje. A kereskedelemügyi miniszter hatályon kívül helyezte az 1891. évi XIII. türvényczikk 3. szakasza alapján az ipar munkának szünetelése tárgyában eddig kibo­csátott rendeleteket s az ipari munkának vasárnapon végezhetését e hónap 13-án kelt 28,559. számú rendele­tével njból szabályozta. A kereskedelemügyi minister e rendeletéből a következőket közölhetjük: Azoknál az iparágaknál, amelyeknél a vasárnapi munka végeztetése eddig azért volt megengedve, mert az üzem félbeszakítása (műszaki okokból) lehetetlen, az eddigi rendelkezések változatlannl fentartattak. Azoknál az ipari és kereskedelmi üzleteknél, melyeknél a fogyasztóközönség érdekeire való tekin­tettel eddig az ipari munka végzése az egész vasár­napon át meg volt engedve, szintén nem állott be vál­tozás ; több tekintetben uj szabályozást nyert azonban azon ipari és kereskedelmi üzletek vasárnapi szünete, melyek eddig vasárnapokon déli 12 óráig voltak nyitva- tarthatók. Ezen üzletek vasárnapi raunkaszünete külön lett megállapítva a székesfőváros területire és külön a vi­dékre, valamint Horvát-Szlavon országok területére nézve. A vidéken, valamint Horvát-Szlavonországok területén az ipari és kereskedelmi üzletekben, azok ki­vételével, amelyek az érvényükben fentartott régi ren­delkezések szerint egész napon át nyitva tarthatók, az elárusitás és házhoz szállítás vasárnapokon délelőtti 10 óráig van megengedve. Uj szabályozást nyert a kereskedelmi üzleteken kívül a pékipar vasárnapi szünete. A pékipari munkálatok, ideértve a pékmühelyekből történő eláru- sitást és házhoz szállítást is, vasárnapokon délelőtti 10 óráig végezhetők. Vasárnap d. e. 10 órától hétfő reg­geli 6 óráig a pékipari munkálatoknak szünetelniük kell. A kemenczefiités, a mennyiben nem ipari segéd­munkások által végeztetik, nem tekinthető ipari fog­lalkozásnak s nem esik az említett korlátozás alá. A borbély- és fodrászüzletek, melyek eddig délután 2 óráig voltak nyitva tarthatók ; az uj rendelet értelmében csak déli 12 óráig tarthatók nyitva, azontúl csak magánlakásokban, színházakban, vagy hasonló előadások alkalmából házhoz láva végezhető borbély- és fodrászmunka. Egyebekben az eddigi rendelkezések változatlanul fentartattak. * Cseresznye-ünnepély. Több mint egy hét választ el bennünket az Ungvármegyei ifjúság jun. hó 13-án lezajlott nyári mulatságától s igy objektive, pár­tatlanul írhatunk róla. — Konstatáljuk, hogy a mulat­ság nem sikerült oly mértékben, mintázta rendezőség hitte. A „Cseresznye ünnepély" szombaton d. u. 4-kor egy kocsik és kerékpárosokból összeállított menettel kezdődött, a fogatok és a kerékpárok ízlésesen voltak virággal feldíszítve. A vezető fogatban Mocsári Miklós r. b. elnök s Gönczy Gizi urleány ültek. A Széchenyi kertbe kiérve, a közönség virágcsatával fogadta a kor­zót. Többször megkerülve a rondót, konfettit, serpentit és virágokat árusítottak el a következő urleányok: Bloch Bózsika, Felföldy Irén, Gazdagh Elvira, Gönczy Gizi, Gei’gelyi Eta és Margit, Erdei Margit, Keleti Renee, Komjáthy Irén, Nagy Gizi és Szerén, Rochlitz Vilma, Sztankóczy Margit, Szirmai Eta, Zachar Annuska, Zalánffy Giziké. A kerékpár és kocsi korzóban reszt­vettek : Gönczy Ferencz (Csap) és Mocsáry Géza t. ügyész fogatai, Gergelyi Antal és Virágh Gyula vezetők dreszben tandemen, Csűrös Béla, Cornides Béla, Rauch N., Rochlitz Béla, Vörös Andor, Vágner Emánuel és mások kerékpáron. — Hat óra felé teljesen megtelt a Szó- chényi-kert és a mulatság sikere is biztosítva volt.—A védnöknő Bradács Gyuláné úrnő még ötkor jött fo­gatán s a rendezőség részéről az elnök üdvözölvén, szép csokrot nyújtott át neki. Városunk előkelősége közül még ott láttuk Ivántsy László polgármester, Szabó Jenő honvédőrnagy, Bradács Gyula kir. köz­jegyző, Rochlitz Nándor erdőmester, Ronmnecz Mi­hály gymn. igazgató, W. Hétharsy Mihály igazgatónő és másokat.—A hangverseny programmszerüleg hat­kor vette kezdetét ; elsőnek Gergelyi Margit urleány szavalta el Mocsári Miklósnak lapunkban közölt szép prológját, czaday Ferencz kedvelt komikusunk nagy hatással énekelt egy kupiét, mit többször megkellett ismételnie. Keleti Renée urleány „A nábob" ez. köl­teményt szavalta el s azután befejezésül a következő urleányok: Felföldy Irénke, Gazdagh Elza (cseresz­nye jelmez) Keleti Renée, Komjáthy Irén, Rochlitz Vilma, Zachar Annuska és Zalánffy Giziké magyar ruhában tárrogató kiséret mellett a mulatság címét ábrá­zoló élőképet adták elő a Tarka Színpadon a közönség hosszas tapsvihara közepette Lányi Gyula pendített most rá egy nótás csárdásra. A tánezhelyiség ügyesen és csinosan volt kivilágítva. Tánczos is volt bőven. — Szünórakor tartották meg a sorsolást nagy érdek­lődés mellett. — Tombola után még virradtig folyt a táncz, minek csak az eső vetett véget, mit addig a ren­dezőség szerencsésen kikerült. — Felülffzettek: Sztáray Sándor gr. 50 K. Bradács Gyuláné 30 K. Firczák Gyula püspök, Fatay Andrásné (Jenke), Gelsei Gutt- mann Izidor 20—20 K. Rónay Antal 12 K. Szabó Jenő honv. őrnagy 10 K. Ivántsy László dr., özv. Kozma Mártonná (Csap) 7—7 K. Schemua Balázs ezredes, Romanecz Mihály, Langer Bódog 5—5 K. dr. Budai Sándor és Makutz Gyula (Csap) 3—3 K. Blanár Ödön, Mocsáry Géza, Mocsáry Miklós, Ország Jakab dr., 25. szám. Reismann Bertalan, Völgyi József, Wassermann Zsigmond, W. Hétbársy Mária, 2—2 K. Bernáth Ferencz, Bloch József, Hirtenstein József, Kesztenbaum M, Krón Májer, Kroó Izsó, Lendvay Emmanuelnó, Lcssko József, Markovszky Sándor, N. N, Prétyi Mihály, Rochlitz Nándor, Ruják József, Szoták Margit, Weninger József, Weinberger Adolf 1 — 1 koronát. — A mulat­ságról a rendezőség a következő elszámolást küldte be: bevétel: 838 K. 79 fill., kiadás: 761 K. 62; fill, maradvány : 77 kor. 17 fill., mely összeg felerészben a Gyermekbarát-Egyesületet, felerészben a Korcso­lyázó Egyletet illeti. A feliilfizetósek rendeltetésére nézve azonban szükségesnek tartjuk a következőket ajánlani a rendezőség figyelmébe. A felülíizetések mindenkor is föltétlenül arra a czélra fordítandók, a melyre adattak s a cseresznye-ünnepély meghívóján is azt olvastuk : „felülfizetések a jótékony czélra való tekin­tettel köszönettel fogadtatnak..“ stb. Nem a mulatsá­gok intézőségétől vagy rendezőségétől függ tehát, hova fordittassanak a jótékony adományok, mert ezen ösz- szegeket az adakozók már meghatározott czélra fizették s igy ezen összegek a befizetés pillanatában már az illető egyesületet illetik. Annál inkább csodálkozhatunk tehát a mulatságról szóló leszámolás ezen uj módja fölött. Ez az eljárás, ha divatba jönne, azt eredményezné, hogy a nemes czélokra adakozó közönség ily mulatsá­gok alkalmával a felülfizetésektől a jövőben tartóz­kodnék Elvárjuk a mulatság intézőségétől, hogy a a százas rendezőbizottság szabályszerű összehívása mellett, a felülfizetések beleszámítása nélkül mutatkozó túlkiadás fedezéséről a rendezőség tagjai közötti arány- lagos szótvetéssel gondoskodni fog A rendezőség tagjai bizonyára szívesen áldozzák a rájuk eső csekély összeget, annál is inkább, mert hiszen az csekély túl­kiadás fedezésére azzal, hogy a rendezőségbe belép­tek, felelősséget vállaltak. * Az ungvári rám. kath. iskolákban az év­záró vizsgálatok sorrendje a következő : június 22. reggel 8 órától a Mária-ház II. III. IV. V. és VI, osz­tályaiban, d. u. fél 3 órától az I. oszt., junius 23-án reggel 8 órától a fiu-iskola I. II. osztályaiban, junius 24-én reggel 8 órától a fiúiskola III. IV. osztályaiban junius 25-én reggel 8 órától a Gizella-ház II. III. IV. V. VI. osztályaiban és d. u. fél 3 órától az I. osztályban, A leányiskolákban a kézimunka kiállítás a vizsgálatok ideje alatt megtekinthető. A vidéken lakó szülők figyelmét már most felhívjuk, hogy a Gizella-házba bennlakásra növendékek felvétetnek, olyanok is, kik mint polgári- iskolai tanulók, tanulmányaikat más, helybeli intézetben kívánják folytatni. Erre nézve az intézet főnöknője nyújt bővebb felvilágosítást. Szeptembertől a kisdedovó a Gizella-házban megnyílik. * Községi közmunkakötelesek összeírása. A városi közúti ügyeket intéző bizoiltság tudatja, hogy az Ungvár város területén lakó 1903. és 1904. évi közmunkakötelesek összeírása f. évi junius hó 30-án, július hó 1-ső és 2-án, reggeli 9—12, és délután 2—5 óráig fog a városháza nagytermében eszközöltetni':-Fel­hivatnak tehát mindazok, akik az 1890, évi I. t.-cz. 49. §-a alapján községi közmunka teljesitésére kötele­sek, hogy fennti napokon az összeiró-bizottság előtt megjelenni és aziránt nyilatkozni, vájjon a közmunka- kötelezettséget természetben kivánják-e leszolgálni, vagy azt részben vagy egészen a megállapított váltságárak szerint megváltani akarják-e: annál inkább kötelessé­güknek ismerjék, mert elleneseiben a törvényhatósági bizottság által alkotott 199—1896. számú szabályren­delet 6 §-a alapján olyanokul fognak tekintetni, mint közmunkakötelezettséget természetben kívánják leróni, s o vélelem csakis felszólamlás utján lesz módosítható * Az uj mezőgazdasági szeszfőzdék. A pénz­ügy mintsztérium az 1904/5. évi termelési időszakban üzembe helyezni szándékolt uj mezőgazdasági szesz­főzdéknek és az azok által a fogyasztási adó kisebbik tétele mellett termelhető alkoholból igényelt mennyiség­nek bejelentése tárgyában a hivatalos lap o hó 17-iki számában hirdetményt tesz közzé, melynek lényege kö­vetkező : Az 1901. évi IX. t.-cz. 1 §-ának második bekez­dése értelmében az 1904/5. évi termelési időszakban üzembe helyezni szándékolt uj mezőgazdasági szeszfőz­dék részére fentartott 6000 ßektoliter kontingensnek a részeltetésre törvényszerű igénynyel biró szeszfőzdék között való feloszthatása czéljából felhivatnak mindazok, akik az 1904. évi szeptember 1-én kezdődő 1904/5. évi termelési időszakban uj mezőgazdasági szeszfőzdét szándékoznak üzembe helyezni és azt kívánják, hogy a szeszfőzde kontigensben részesitessenek: hogy ebbeli igényeiket legkésőbben ez évi szeptember hónap első napjáig annál a pénzügyigazgatóságnal, amelynek ke­rületében a szóban forgó uj mezőgazdasági szeszfőzdét üzembe helyezni szándékoznak, annál bizonyosobban jelentsék be, mivel az e határidő elmulasztásával tett azok a bejelentések, melyek ez évi október hónap első napjáig sem érkeznek az illetékes pénzügyigazgató­sághoz be, figyelembe vétetni nem fognak. * Röntgen-gép a nagymihályi közkórház­ban. A nagymihályi közkórházban Röntgen-gépek sze­reztettek be és ezek alkalmazásával fogják szükség esetén a betegeket kezelni és gyógyítani. Zemplén-, Ung-, Bereg- és Sárosmegyében egyedül a nagymihá­lyi közkórház az, mely jelenleg Röntgen-apparatussal van ellátva. * Vessző- és fürtérlelés. Az utolsó évek szo­morú tapasztalatai arra tanítják szőlőtermelőinket, hogy a szőlőmetszéssel nem szabad sietni. A korán nyitott és azonnal megmetszett szőlőket az április elején be­következő meleg napok fakadásra indítják és mire megjönnek a késői fagyok, a hó derekán a termés egy nagy része oda vesz Azért újabban a jelszó: későn nyitni, későn metszeni. Csakhogy ennek is megvan a nagy hátránya Először is, ha minden szőlőmunkához

Next

/
Thumbnails
Contents