Ung, 1902. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1902-05-18 / 20. szám
Melléklet az „UNG“ 1902. évi 20-Ik számához. király, Kean Edmund, Balatoni rege, Kurucz Feja Dávid, Karácsony, Iskarioth, Cyrano Bergerac, Becstelenek, Pietro Carasso, Kisértetek, Othello, Bánk Bán, Trónkeresők, Két tacskó. Bohózatok, operettek: Katalin, Pillangó kisasszony, Lotti ezredesei, Baba, Boszorkányvár, San-Toy, Milliók a hó alatt, Kis herczeg, Flórika szerelme, Ádám és Éva, Jupiter és társai, Görbe nap, Zsába, Sasok, Tartalékos férj, Napfogyatkozás, Viczeadmirális, Svihákok, Kadét kisasszony stb. A bemutató két előadás bérleten kiviil kerül szinre. A bérlet csütörtökön veszi kezdetét. Bérletárak 20 előadásra: Páholy 140 kor.. Támlásszék 32 kor., Körszék 24 kor. Bérelni lehet Fábián László titkárnál. Tisztelettel Szalkay Lajos, a miskolczi szinikerülot igazgatója. T A N U G Y. Iskolai tanácskozások.*) Az iskolai tanácskozások az iskolai élet legkiválóbb mozzanatai. A külön-külön tapasztaltak szakszerű megbeszélése és hasznosítása, a felmerült hiányok pótlása felől való intézkedések, az eltérések és hibák kiküszöbölése, az egyöntetű és egybevágó eljárásnak, ami egy-egy iskola működésének dísze, koronája, fő tényezőit illetőleg a gondoskodás : ezeken a tanácskozásokon történhetik csak igazában. Ez ülések kapcsolják egybe, teszik szerves egészszé a nagyobb tantestületek külön-külön működő egyéneinek eljárását. Az iskolai élet összes nevezetes mozzanatai a tanácskozásokon kei ülnek megbeszélés tárgyává, itt adja elő kiki tapasztalatait, melyekből a tanulságok levonhatók, hogy aztán a helyes dolgokat gyümölcsözőleg felhasználják, a tévedéseket, hibákat elkerüljék, a túlzásokat korlátozzák, a túlkapásokat pedig kiküszöböljék. Nem ki- csinylendő feladata a tanácskozásnak, hogy az iskola szellemi színvonalának emelésére a szükséges újításokat megvitassa és azok létesítése iránt az illetékes helyeken lépéseket tétessen; hogy továbbá az iskola belső tanügyi állapotának, az intézet összes belső főbb ügyeinek szabályossá tételét s a külső viszonyok rendezésére a szükséges intézkedéseket ne csak megbeszélje, de azok foganatosítását szorgalmazza is. A tan- testületi értekezleteken kell a főbb nevelési és oktatási kérdésekben közös megállapodásra jutás által az intézetben egységes irányt és egészséges szellemet meg- állapitani. Az ilyetén ülések valók arra, hogy a pae- dagogiai tanulmányozás folyamán főleg a külföldi haladottabb paedagogiai álláspontok, reformok és problémák felől egyesek által szerzett ismereteket a testületek, tehát az iskola közkincsévé tegyük s azok hasznosításának legczélravezetőbb módozatait megállapítsuk Végül az iskolai tanácskozások feladata az intézet tanulmányi és magaviseleti állapotát osztályonként és az egész tanintézetre nézve megállapítani, a javulás tényezőiről beszélni, a haladás fokozására törekedni. íme, megannyi mily fontos, mily felette nemes feladat! De ha vizsgáljuk, hogy a gyakorlatban mindezekből mi és mennyi megy végbe, a felelet nem biztató. Bizony csak „rideg formálismussá“ váltak a tanácskozások. Végig haladni a névsoron, bemondani a tanjegyeket, klaszifikálni, — jórészt a legtöbb esetben csak ez, csak ennyi történik. Ám ellenezhetné valaki, hogy könnyű volt e czikkely elején felsorolni azokat a szép feladatokat, teendőket. En azonban erre azt felelem, hogy azok között a feladatok között nincs csak egy is, amit meg nem lehetne tenni, illetőleg mind olyan, amelyet meg is kellene cselekedni. Régóta hirdetett elvem nekem az, hogy az igazi paedagogiai módszer- és tanitástani elveket csak úgy lehet valójában megállapítani, fejleszteni és hasznosítani, ha az elméleti tudással ugyan felfegyverezve, de a gyakorlati nevelés és oktatás folyamán folytonos megfigyeléseket teszünk, a főbb mozzanatokat megjegyezzük, megvitatjuk és elvi kijelentés magaslatára emeljük. Csak igy lehetséges a sok elavult, hagyományként átöröklött, ósdi módot megszüntetni; ezek ellenében pedig a tapasztalatszerzés tüzpróbáján átment, megtisztult eljárásokat foganatosítani. A ki ezt a maga nevelő és tanító eljárásában nem cselekszi, az nem lehet nevelő-oktató. De nemcsak az iskolábau való működést tekintem. A paedagogiának, mint elméleti tudománynak magyar szempontokon alapuló, nemzeti alapokon nyugvó továbbr művelésére is megbecsülhetetlenül hasznosak lennének a jeleztem irányú és tartalmú tanácskozások. Mert ezeknek a tanácskozásoknak előtte minden jóravaló tanitó- ember paedagogiai tanulmányokat tenne, tapasztalatait feldolgozná, javaslatait megindokolná. Mily becses forrás lenne az ország annyi intézetéből a tüzetesen, szakszerűen megszerkesztett jegyzőkönyv a paedagogiai testületekre és magára első sorban a közoktatási kormányra s a képviselőház közokt. bizottságának tagjaira. Ezt nem megfontolás nélkül állítom. A próbát megtettem magam. 25 évre vonatkozólag előbbi intézetem főigazgatói látogatásainak jegyzőkönyvéből egybeállitottam egy egész kis gyakorlati paedagogiai jegyzéket. A „Magyar Pae- dagogia“ V. és VI. évfolyamának kilencz számában jelent meg és ezt a czimet viselte : „Gyakorlati szempontok a középiskolák működésének megfigyelésénél.“ Hát annyi ezer hivatásos tanügyi egyénnek ilyetén tapasztalataiból milyen remek gyakorlati paedagogiai lexikont lehetne egybeállitani! Nemcsak affélét, amilyen a németeknek van már régóta, amelyben szótárszerüleg betűrendben megtalálhatni a paedagogiai életben felmerülő eseteket s azoknak paedagogiai elintézésére az utasítást. Hanem rendszeres paedagogiko-didaktikai müvet lehetne megszerkeszteni a becses feljegyzések oly nagy tömegéből. Mily sarkalló, becsvágyat fejlesztő s azt növesztő lehet minden tanügyi egyénre nézve az, hogy ő az ilyetén irodalmi szempontok szerénti folytonos előkésziile*) A kolozsvári »Család és Iskola« ez. paed, lap f. évi május 1-i számából. teivel és egész iskolai működésével a nevelés- és oktatás színvonala felé törekszik, hogy a jellemzett tanácskozásokban való buzgó közreműködéssel a nemzeti paedagogiai irodalom alapjainak összehordozásában részes s imigyen a magasabb tanügyi szervezésben is tevékeny és fontos közreműködő. Mert igazi szervezésnek én első sorban azt tartom, hogy lehetőleg ideális állapot megteremtésére testtel-lélekkel, készségesen közreműködjék a tanügyi világ egyetemének minden valamire való tagja. Végezetül ilyeténképen nem lennének unottak azok a tanácskozások. I ílésről-ülésre, év- ről-évre uj meg uj tapasztalatok és megfigyelések friss vérkeringést hoznának a testületek működésébe. A jegyzőkönyvek a paedagogiai okulásnak igazi okmánytárai lennének. Mily jó hasznát vehetné ezeknek a közoktatási tanács és minden buzgó, törekő tanférfiu. Természetes, hogy az iskolai tanácskozások sorrendjét, a test vázát a különféle illetékes felsőbb hatóságoknak rendeletileg kell megállapítani s ugyanakkor elvi utalásokat tenni. Többet a felügyelő hatóság avagy a középponti kormány nem tehet. Á tantestületek dolga, nemes hivatása, hogy azt a vázat izommal megtöltse, kiegészítse, azokba lelket öntsön, a napirendre vonatkozólag élő- és egyöntetű és egyszersmind állandó módozatokat állapítson meg. Ezek nélkül az ülések rendszertelenek, lefolyásuk esetleges; egyszer ilyen, máskor amolyanféle, a megállapodások mulékony jellegűek, magok a tanácskozások megszokottak, ingernél- küliek, gépiesek, unalmasak, megunottak lennének. Értem az okát, hogy oly sok nyelvű és vallásu, autonómiákkal is körülsánczolt, még mindig tagolt iskolai eg.yedekkel bővelkedő államban, hazánkban a nevelésoktatás intézésében az elvek, eljárás, igazgatás és kormányzás tekintetében ol.v felette nagy az eltérés nemcsak az intézkedések, de a színvonal és felszerelések dolgában is. De elsőrangú nemzeti érdek, tehát minden honpolgár érdeke — mert a műveltség közös kincsünk édes mindnyájunknak — hogy a közoktatás az összes vonalokon, kezdve a kisdedóvásnál fel az egyetemek és más főiskolák kapujáig, tehat az összes nép-, szak- és középiskolákban egységes elvek, a magyar nemzeti érzület, a magyar nemzeti vérmérsékletnek és szellemnek sajátosan megfelelő elvek alapján folyjon. De nemcsak a belső tanügyi állapotok rendszerében, de a felügyelet s ügyvezetés terén is. Mert miért ne követhetné a községi, a felekezeti, a társulati iskola az állami tanintézetek fejlettebb, haladottabb rendszerét, methodikáját és ügyvezetését . . . Nyilvánvaló dolog, hogy az egyöntetűség dolgában még nagyon hátra vagyunk. Általános szabályozás nélkül erről nem is lehet szó. De az országos érvényű szabályozásnak a felekezeti autonómiák jogaik értelmében alá nem eshetvén, másként czélhoz jutni nem lehet, csak úgy, hogy minden más- 1 féle vonatkozásoktól eltekintve s egyedül paedagogiai és didaktikai szempontokból indulva ki, országos érdekből, az egész politikai nemzéttest szellemi miivelő- 1 désének hatvánvozott emelése érdekében minden ható■ ság a maga hatáskörében önként megteszi az üdvös ■ reformokat. Magától értődő, hogy az iskolai tanácskozásokat 1 éppen azért, mert oly kiválóan fontosak, illő komoly- 1 sággal kell tekin‘enünk. Emberi, még hozzá nagyon 1 is „paedagogiai“ dolog, hogy aminek különös fontosságot nem tulajdonítunk, azzal behatóan, lelkesen fog- ^ lal ózni nem is szoktunk. így a tanácskozásokat ille- ’ tőleg könnyen helytelen álláspontok támadhatnának. ■ Egyik-másik csak a „kurta"-lélegzetű üléseket óhajtaná, i Némelyik nem vón barátja a még olyan jóra való in- 1 ditványnak sem, mert az újítás esetleg alkalmatlanság- 1 gal járna. Akadhatna olyan is, aki, ha valaki lelkese- i déssel buzgólkodik, hogy megvitatásra érdemes szem- 1 pontokat terjeszszen a gyűlés elé, ráteritené a vizes 1 lepedőt az illetőre ezzel az érdemes megindokolással (s talán egyszersmind hő óhajtással) : „Majd elfogy a [ heve nemsokára.“ Lennének esetleg olyanok is, akik 1 magokat e mondással vigasztalnák: „Mit, lári-fári az egész.“ Egyik-másik esetleg a túlzásba csaphatna át mindent túlzottan „karakterisztikus komolysággal“ tekintene, mindenben s mindenáron a betűhöz ragaszkodnék, folyton hivatkozván „ez az én paedagogiai meg ■ győződésem“-féle hangzatos szólamra. Ezek egyszer r smind felette érzékenyek lennének. Az ilyeneket égj T csekélyke elenyelgés^. egy-egy elrebbentett humorszikn c szörnyen bántaná. Ők mindig és mindig egyformái ángliusok lennének, de egyszersmind rébuszok is. Ne hezen lehetne az ilyeneket kapaczitálni. s ha már min- *• dénáron engedniök kellene, azt csak „fenntartással“ t s az úgynevezett szegény „felelősség“-nek el nem vállalásával tennék. S hogy teljes legyen a képgyűjtemény ha az iskolai tanácskozásokat illő komolysággal és bi I zonyos tisztelettel nem illetjük, akadhatnának olyanol a is, akik mindig és mindenben „szavazni“ akarnak, akii '• még az érdemjegy megállapításánál is szavazássá akarják a kérdést dűlőre vinni, egy cseppet sem tö z rődve azzal, hogy könnyen talán éppen a szegény szakembert szavazhatnák agyon abban az esetben is Q mikor a szavazók nem is tanítanak az illető osztályban ‘ Ez mind nagyon helytelen volna. De helytelenebb, hí megengedtetnék, hogy egyesek „paedagogiai vitatkozás1 czimen jól kilármázhassák magokat vagy hogy személy II ügyeiket a gyűlés színe elé hurczolják. ° Az iskolai tanácskozásokat nem lehet, de nem i “ szabad személyi ügyek areopágjává alakítani, személy hangok, pártoskodások, kelletlenkedések szinterévé tenni nem szabad egyszerűen azért, mert a tanácskozáso kon a tanulókat és nem a „kollégákat“ kell elővenni ' Az iskolai tanácskozásokat tehát a legtisztesebl „ komolysággal vegyük, melyre a szó szoros értelmébe] buzgón és lelkiismeretesen előkészítve menjünk. Ner ' szabad felednünk, hogy azokon a tanulókra nézve leghatározóbb dolgokban intézkedünk. Lelkesedéssel i- aggódó körültekintéssel, méltányló igazsággal szóljunl és Ítéljünk. Ez esetben a gyűlések nem lehetnek csekél, jelentőségűek, nem lehetnek unalmasak sem, mert év- ről-évre hasonló ügyek, szempontok és kérdések bár, de mindig uj meg uj megvilágításban és más meg más vonatkozásokban kerülnek tárgyalás alá. De ha egyébért nem, saját intézeteink érdekében tartsuk magas színvonalon az iskolai tanácskozásokat. Az iskolai felügyelő hatóságok ugyanis az intézetek belső színvonaláról a személyes látogatások után is csupán a tanácskozási jegyzőkönyvekből alkothatnak magoknak hű képet. Sőt a jegyzőkönyvek, amennyiben hűen és kimerítően, ilyen s amolyan színezés nélkül adják elő a gyűlés lefolyását, a tanszemólyzet egyéniségéről is eléggé biztos és hű képet nyújtanak a felügyelő hatóságoknak. S az a tanfelügyelő, főigazgató, biztos, ki a jegyzőkönyvekből arról győződik meg, hoyy a tanácskozásokat gonddal, körültekintései, buzgó hozzászólással, az iskolai élet jelenségeinek lehetőleg sokoldalú megfigyelésével, kellő higgadtsággal, kartársi készséggel és tapintattal tartják, már eleve is jó vélemónynyel érkezik az iskola megvizsgálására s elég adattal rendelkezik feladátának teljesítéséhez. A látogatás jórészt arra szoritkozhatik, hogy tényleg úgy vagyon-é az állapot, mint aminőnek a jegyzőkönyvek ecsetelik. Tehát nem kell a felettes hatóságnak „felfedező“ útra mennie, kérdezősködnie, kutatgat- nia. — — így lévén meggyőződve, nem habozom kijelenteni, hogy véleményem szerint azon buzgóság, szak értelem és tisztes komolyság, melyet egy-egy testület az iskolai tanácskozásokon kifejt, legbiztosabb fokmérője jóravalóságának, rátermettségének. E tanácskozásokon végül mindenkinek alkalma van megmutatni, hogy mily előmenetelt tett és mit követett el saját továbbképezésére főleg a paedagogiai jártasság dolgában, nem különben ! más egyéb tanulmányi tekintetben. * Ezek a tanácskozások éppen azért, mert tanácskozások, arra valók, hogy ott ki-ki szabadon elmondhassa nézeteit, tapasztalatait, megjegyzéseit, javaslatait. Természetes dolog, hogy mindezt tisztesen, higgadtan, jóakarattal, csakis paedagogiai czéloktól ösztönözve lehet tenni. Személyes indítékoknak nem szabad szerepelniük. Már ha a fentebbieknek megfelelőleg jár el valaki, az olyant jó akarattal meg kell hallgatni, szavait nem szabad. félremagyarázni, mondottaiért megneheztelni, neki személyes vonatkozásokat és indokokat tulajdonítani ott és akkor, ahol és amikor ilyeneket az illetőnek esze ágában sem volt tenni. Másrészt azonban mindenki jól különböztesse meg, mi való testületi ülés elé és mi nem s hogy mi mondható el és hogyan nyílt tanácskozáson és mi nem oda való. Mert ne feledjük, hogy bármeny- nyiie tiszteljük is a vélemény szabad nyilvánítását és a szólásszabadságot s az úgynevezett „szabad (?) kritika jogát“, az iránt, amit nyilvánosan, az egész testület előtt, tanácskozmányban említettünk, ha a hang nem teljesen kifogástalan, nem eléggé meggondolt a tartalom, nem szabatosan kíméletes, ily esetekben mindenki, még pedig jogosan, nagyon érzékeny. És itt van a tanácskozást vezető elölülőnek a legszebb hivatása. Neki a szó nemes értelmében vezotnie kell az ülést. Igyekezzék a felmerülő ellentéteket kiegyenlíteni. Hasson oda, hogy lehetőleg mindig közös megállapodásra jusson a testület. Arra való a megvitatás, az érvelés, a kölcsönös felvilágosítás. Ahol az ellenvélemények csak azért, mert ezt x y mondta, nem hajolnak meg a mélyebb belátás előtt, ott kár tanácskozni. Sokszor a legfiatalabb tagnak nagyon életrevaló eszméi lehetnek. Éz nincs korhoz kötve. Azzal tehát, hogy még „pelyhes állu“, — ne üssük el a dolgot; mert az inkollegiális is lenne, meg helytelen is. Viszont a fiatalja tisztes figyelemmel hallgassa meg az idősebbeknek hosszas tapasztalatokon nyugvó előterjesztéseit. Ám azonban az idősebbek ne okvetlenkedjenek mindenáron, az ujab képzésű ifjabb nemzedék meg ne akarjon mindenáron , vezetni. 1 Az előlülő legyen rajta, hogy a vita rendes me- i derben folyjék. Higgadt, csendes tárgyalási hangot : kívánjon. Áki mégis tulmenne a határokon, azt tapin- 5 tattal, szigorú páratlansággal csendesítse. Ha valakit , méltatlan támadás ért, azt ne csak megvédje, de nyom- ban elégtételnyujtásban is részesítse. Semmi esetre ne- engedje meg, hogy „paedagogiai megbeszélés“ czimén- oly dolgok kerülhessenek a tanácskozás szine elé, a- melyek oda nem valók. E tekintetben félreismerhetet- f len határozottsággal kell rajta lennie, hogy a tanácskosi zások minden felesleges izgalomtól mentesek legyenek i s ott semmiféle személyi ügyet ne lehessen „előrántani“. Ám az előlülő is ismerje el, tisztelje a tanácsko- zás tagjainak jogait s a ki tisztesen, komolyan, buzgón s szól a dolgokhoz, azt türelemmel hallgassa meg maga- és hallgattassa meg mások által. Semmiesetre ne akar- , jón egymaga határozni. A vitát irányíthatja, de ne be- folyásolja. Neki az érveket kell mérlegelnie s a mélyebb í belátásnak érvényt szereznie érvelések utján. —- Végül í gondoskodjék, hogy oly ügyek, melyek komolyabb ,1 megfontolás tárgyát képezik s egyszersmind határoza- tot kívánnak, kellő időben ismeretesek legyenek, hogy y azokra egyrészt jól előkészülni lehessen, másrészt az !, ülést bizonyos dolgokkal meglepni ne lehessen. • Ha a közös, szent czél érdekében készséges az a együttműködés, ha mindig és mindenütt csak magát a czélt tekintjük, ha minden mellékes és főleg személyi i indító okoktól eltekintünk, ha lelkünk a munkában egybeforr, akkor a tanácskozások sóvárgott ünnepélyes s alkalmaink lesznek, lefolyásuk érdekes, sőt kedves lesz, i eredményük pedig szinte kiszámithatatlan. Mert a ta- i, nácskozási megállapodásokat és tapasztalatokat haszno- i- sitanuk kell az iskolában, ami, ha megtörtént, iskoláink i. szinvonala nagyot fog emelkedni és mindig magyar b | nemzeti alapokon fog nyugodni és fejlődni. Aminek im- n j már itt az ideje. Mert bizony közoktatásunk és maga n a népiskolai oktatás is még mindig nem egységes, nem a egyöntetű és nem mindenütt hazafias, nem mindenütt 1, magyar nemzeti irányú. E tekintetben még a szomszéd k Ausztria is szerencsésebb helyzetben van. Mert bár ott y a tartományi autonómiák révén a népiskolában tért
