Ung, 1901. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1901-08-04 / 31. szám
XXXIX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1901. augusztus 4. 31. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeház-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely éa Ilié. könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre. 8 kor. I Negyedévre 2 kor. Félévre. . . 4 » | Egyes szám 20 fill. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér aoronkint 40 fill. UNO VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Uj polgári leányiskola Ungvárt. E lapok hasábjain ismételten fejtegettük, hogy Ungvárnak állami polgári leányiskolára nagy szüksége van. Közleményeinket mindig megokoltuk és talán szerénység nélkül elmondhatjuk, hogy azok a közönségnél, első sorban a leányokkal biró családoknál mindig meleg visszhangra találtak, amit nemcsak számos levéllel tudnánk igazolni, hanem azzal is, hogy többen ismételten sürgették, hogy a kérdést tartsuk napirenden. Igaz, hogy mi ezt nem tettük és pedig nem azért, mert volt, aki kon- kolyhintőnek tartott és mert czikkeinket úgy fogták fel egyik részről, hogy mi egy intézet ellen szállunk síkra, holott kijelentettük és ma újból kijelentjük, hogy ily szándék távol állott és áll tőlünk, Ungvárnak két polgári leányiskolára van jelenleg is szüksége, mint volt a múltban. Laptársunk, az Ungvári Közlöny, akivel pedig nem mindig vagyunk egy véleményen, ugyanilyen értelemben czikkezett, amit itt szintén ki kell emelnünk. A különböző intézményeket mindig a szükség teremti meg; aki a kor szükségleteinek megfelelő intézmények alapját megveti, az érti meg korát, az tesz szolgálatot a közjónak és méltó kortársainak, azon generatiók hálájára, kiknek javára cselekedett. Mi nem vitatunk magunknak, sem laptársunknak semmi érdemet, nekünk egyszerűen csak érzékünk volt a város és vármegyénk szükséglete iránt s midőn ezt e helyt constatáljuk, kötelességünk, daczára annak, hogy ideálunk: állami polgári iskola, nem valósult meg s most már talán nem is fog létesülni: igaz, benső örömmel üdvözölni az ungi ev. ref. egyházmegyét azért, hogy megértette a kort; hogy Ungvárt a közóhajnak megfelelőleg nyilvános polgári iskolát állít fel; azért, hogy a magyar nemzeti nőnevelés érdekében, félretéve minden felekezeti szempontot, nagy áldozatra határozta el magát! A protestantizmus egyik erőssége mindig a jó iskola volt; iskoláit mindig nagy gonddal ápolta és ezekért filléreit sohasem sajnálta. Az ungi ev. ref. egyházmegye csak hű maradt a régi traditiókhoz, midőn a Horváth Mária-féle alapot polgári leányiskolára szánta. Ez az elhatározás az egyházmegye részéről annál szebb, annál nemesebb és általunk annál inkább becsülendő, mert az áldozatot a lelkészek, tanítók és egyházak hozták meg, kikről tudjuk, hogy mind-mind szegények és hozzá meghozták e határozatot egy értelemmel, egy szivvel- lélekkel, meghozták saját czéljaikra fordítható összegről való lemondással. 60—80 — 100 korona magában véve nem nagy összeg, de ha megfontoljuk, hogy egy-egy hitközség ennyit sem tud néha előteremteni, ha egyházi épületek javításáról van szó, hogy mindig a jó emberekre kell appellálnia; ha meggondoljuk, hogy lelkészeiknek fizetése 1200—1400- 1800 korona közt mozog, a tanítóké 800—900 korona közt, hogy egyiknek is, másiknak is házon kívül gyermekeket kell neveltetni; akkor be fogjuk látni, hogy évi 60—100 koronáról egy közintézet javára lemondani, nemcsak nemes és hazafias cselekedet, hanem egyben áldozat is, melyhez szív és lélek, idealizmus és önmegtagadás kell. Ezért nagy a mi örömünk, mert ez az áldozat szívből jő, ennek foganatja lesz! Üdvözöljük érte a lelkészi és tanítói kart! Midőn még megjegyezzük, hogy értesülésünk szerint a jövő évben a Horváth Mária- féle házakba fog az uj polgári iskola beköltözni, addig ideiglenes helyiségben lesz elhelyezve; hogy okleveles polgári iskolai tanítónők lesznek alkalmazva az állami intézeteknél alkalmazásban állók javadalmazásával; hogy az uj intézet nyilvánossági jogot kért, azt — mivel az állami intézetekre előirt összes követelményeket betartja, ezen követelmények teljesítése képezik bázisát, meg is fogja nyerni és élén igazgatónő lesz, a felügyeletet pedig külön felügyelő-bizottság teljesiti: az uj intézetet a nagyérdemű közönségnek melegen ajánljuk érdeklődésébe, szeretetébe, az uj csemetének pedig azt kívánjuk: izmosodjék, fejlődjék terebélyes, hasznos gyümölcsöket termő olyan fává, mely alapítóinak örömet, dicsőséget hoz, mely azoknak, kik gyümölcséből élveznek, táplálkoznak, hitet, reményt, önzetlen, tiszta felebaráti szeretetet, minden jó és nemes iránti lelkesedést és mindenekfelett hazaszeretetei növel sziveikbe! Úgy legyen! S?. Visszapillantás az Ungváron folyó évi szeptember 1-ón megnyitandó ev. rét. polgári leányiskola történetére. Az ungi ev. ref. egyházmegye a P. Horváth Mária kegyeletes alapítványának, melyet az 1901. márcz. 25-én megejtett pénztári vizsgálat, az ungvári nagy- utczai ház értékével együtt 212,625 korona 92 fillér összegben tüntet fel; becsületes sáfára, lelkiismeretes kezelője, hűséges gondozójaként mutatja be magát a nyilvánosság előtt. Ugyanis nemcsak jelentékeny évi segélyben részesítette az ungi egyházmegye az alapítvány keletkezése óta szegényebb jövedelmű lelkészeit, tanítóit, egyházait, — ez utóbbiak közül egy építkezőnek évenként külön 2000 korona segélyt adván — de az alapítványi összeget bölcs előrelátással, gondos kezeléssel megkétszerezte. így vált lehetővé rá nezve, hogy a Horváth Mária dicső emlékét a jótékony segélyek kiapadhatatlan forrásán kívül, egy ujabbi üdvös es a nagy alapitó nemes intenczióinak annyira megfelelő intézményben, egy polgári leányiskola felállításában örökítse meg. Ez az eszme mint vágy, mint forró óhajtás régóta élt ugyan a nőnevelés fontosságát felfogni tudó egyének lelkében, de megvalósulásához az első lépés csak az 1890-ik évben történt meg, midőn a szept. 9-en Ágteleken tartott egyházmegyei közgyűlés Németh Péter tarnóczi, jelenleg csomonyai lelkész indítványára kimondotta, hogy a b. e. Horváth Mária által adományozott ungvári ház jövedelmét — ha és amennyiben a végrendelet szellemével nem ellenkezik — az Ungváron felállítandó leányiskola czéljaira fordittatni. engedélyezi s egyszersmind a leánynövelde felállítása ügyében szükséges munkálatok mielőbbi megkészitése és beterjesztésére Bernáth Dezső elnöklete alatt: Szabó József, Bernáth Zoltán, Horváth Dezső, Patay Gyula, Ábrahámy István, Virág József tanácsbirák és Németh Péter küldettek ki. A fent nevezett bizottság a következő 1891. év aug. 25-én Nagy-Szeretván tartott egyházmegyei közgyűlésre be is terjesztette indítványképpen, hogy: 1. az esperes és egyházmegyei gondnok bizassék Mi a szerelem ! *) — Irta: He is man Simon Sándor. — Ezer poéta megénekelte már a szerelmet s mégsem mondtak el róla mindent. Örökké tartó, kifogyhatatlan théma az, olyan mint a mesebeli kulacs, amelyből mindig ittak, mégis mindig maradt benne. Elnevezték a szerelmet: mennynek, pokolnak, örömnek, lájdalomnak, boldogságnak, kárhozatnak; mindenki a maga tetszése szerint. Alkottak róla ezer aforizmát; az egyik ideális, a másik naturális, a harmadik beteges, ideges állapotnak mondja. Némelyik azt véli: vágy a test után, más a lélek vágyódásat egy rokon lélek, egy őt megértő lélek után látja a szerelemben. A legnagyobb gondolkodóknak, orvosoknak, filozófusoknak, a legügyesebb causeuröknek is gondot adott már e nemes érzelem. A kis iskolás lányka édes boldogsága, rövid regénye, mely fájdalmas szorongatással kezdődik a szive körül; a gyengébb erkölcsi alapon neveltnek viharos, dúlt élete, melyet megtévesztett egy kis melegség, mit a szivében érezett; az akaratnélküli nőnek vak szerelme, melyet megejtett két villogó szempár; a személyhez lekötött leányszerelem, mely nehezen viríthat másodszor is, mert fél elárulni rejtett titkait: ezek mind képezték alapját a szerelem megfejtésének. Ezer könyv beszél ezer csodás mesét a szerelemről, mindenik mese másféle: hadvezérek kardját szerelmes szemek mozgatják, bűvös hangú költők ajkára édes csók csalta a szavakat, a komoly tudomány és történelem s a mindennapi élet eseményeit egyaránt szép asszonyok hajszálai kötik össze; mindenütt ott van nyoma a szerelem kezének. *) Közlemény szerzőnek legközelebb megjelenő >Szerelem« czimü könyvéből. De hogy mi a szerelem ? Ki látott ilyes kérdést felvetni és megfejteni akarni! Semmi közünk nekünk ahhoz. Legyen a szerelem akármi. Lényeges, hogy van. De mégis gondolataimba tévedt ez a kérdés s sokáig nem hagyott nyugovást megfejtésével. Élő es megholt szerelmeket vettem elő. Sehogysem tudtam elhagyni a szerelem gondolatát. így került kezembe egyetlen barátom levelele, melyet hozzá intéztek s reám hagyott. Fiatal leány irta. Elolvastam és megismertem benne a nő szerelmét Ez a levél: az a szerelem. Megnyugodtam ; a férfi szerelme fölötti gondolataimat más alkalomra hagytam. S most, hogy olvasóim kíváncsisága is ki legyen elégítve, közlöm magát a levelet. Nem mondja meg, de láttatni engedi, mi a szerelem. ♦ Kedvesem! Aranyos Énem ! Nagyon, de nagyon boldogtalan vagyok. Az emlékek fájó, édes. érzésevei olvastam levelét : hogy >kénytelen elhagyni engem*. Hat igaz ?! Előbb nem hallatott magáról semmit, nem irt, azután kénytelen elhagyni engem. Okadatolja is a maga lelket megragadó gondolataival, hosszan, alaposan, igazán. Szinte elhittem, hogy ennek igy kell lenni. Szinte láttam a maga tépelődését is, hogy miért is kell ennek igy lenni. Hiszen okom volt ezt igy hinni, igy látni. Mert maga nemes lélek, gondolkodó és jó. Mindig is ilyen volt előttem, az is marad. Parányi, női eszemmel igaznak vettem egész levelét, beláttam „az indokok súlyos voltát.“ Hittem ! Ah! de most, most! Nem tudok nyugodni, nem hihetek. Kemény vasmarok szorítja össze szivemet. Fájdalmammal, mint a megsebzett vad, mely véres sebével a rengetegbe fut, menekülök ide-oda. Nem tudok szabadulni. Maga kínoz engem. Nem szeret. Sirok és szenvedek. Érzem, hogy nincs már boldogság számomra, mert vissza nem tér többé hozzám a maga szerelme. Tudom, hogy amit ir, amit gondol, az határozott szándéka. Nem is akarom megváltoztatni. Legyen maga boldog, csak én legyek boldogtalan. Ah! de engedje meg, hogy a múlt az édes legyen nekem, hogy elmerülhessek annak örömeibe, hogy bámuljam magát, a szivét, a lelkét, amely nem lehetett az enyém, mely nem lehet az enyém ! Emlékezem. Szép tavaszi nap volt. A rét illatozott, a virágok szinpompájukban ragyogtak. Elmerülve szemlélgettük a természetet. Oly szép volt minden, oly kápráztatóan szép. De még szebb minden idebenn a szivemben, mert ott volt mellettem maga. Édesen, hizelkedőleg, mint a kígyó, mely Évát elcsábitolta, közeledett hozzám s kedves szavakat mondott, a fülembe suttogott, mintha félne, hogy szavai, ha messzebb terjednek, veszítenének finom mérgükből. Hatott a méreg! Mint a zümmögő kis lepke, mely az éj homályából vakon rohan a vakító fény felé s ott megperzseli magát, úgy hatottak reám is édes szavai, mézes csókjai: gyönyörű álomba szenderitettek, elbódilottak. A kis lepkét, mely megperzselten a földre hullott, ritkán akad valaki, aki fölvegye, ártatlan kezekkel megtörölje s kibocsássa a szabad természet ölébe, hogy uj, Iriss himporral lássa el magát: vájj’ akad-e, ki ezt velem is megtegye, szeressen, öleljen, mikor tőlem kell, hogy megtudja, hogy más is szeretett, más is ölelt ?! Emlékezzék ! Jártuk a zöld sziklákat, a hegy ósdi sánczait, a folyam hullámaitól mosatva a fellegek közt trónoló várrom csodáit. Egy-egy emlék minden hely nekem, hová, mint a szabadság és szerelem után vágyó madarak, elmentünk álmodozni, énekelni, szenderegni, Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.
