Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-27 / 4. szám
XXXIX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1901. január 27. 4. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyehác-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden köz- emény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely éa Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 8 kor. [ Negyedévre 2 kor. Félévre . . . 4 » | Egyes szám 20 fill. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronkint 40 fill. UN(j VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A korcsmái mulatságok és a gyermekek. Fordult ismét egyet az időnek gyorsan forgó kereke: itt vannak a hosszú téli esték mulatságai, itt vau a farsang szezonja. Felujulnak — habár kicsinyben is — a régi Bacchonáliák vigalmai. Nemcsak a tehetősebb elem, hanem a földmives, iparos is, egy kis időre el bú - esirak az eszétől, szögre akasztja a józan mértékletesség elveit és pár órai, avagy napi dáridóba fojtja bánatos szivének keserű bájait. Különösen a farsang három utolsó napja az, melyet egyes helyeken valóságos internationalis világi ünneppé változtatnak. De mit is regélek e régi szokásokról?! Ismeri, tudja mindenki, kisebb-nagyobb mértékben keresztül gázolt és ázott rajta. De meg nem is tartozik szorosan a paedagogiához. De ami szorosan oda tartozik, ez az, hogy a farsangi, meg egyáltalában a korcsmái tánczmulatságokon —- kiilöuosen és kiváltképen a falvakban — többé-kevésbbé részt vesznek az iskolakötelesek is. Most képzeljünk egy korcsmái mulatságot, hvva a község fiatalsága csak úgy özönlik, hogy teljésén függetlenül kitombolhassa magát kedvére, kimut®^», minden iránybani virtusságát, — persze fejvértezve egy kis búfelejtő vei, mely nélkül bizony igen fólszeg a legény. E!<kor rázendíti a csárdás s egetverő kur- jongatás s gesztikulácziók közben összeverődnek á párok s eszeveszetten járják a ropogóst; de mintha a földből nőtt volna ki a néző publikum, az ösz- szes falu népe összeverődött, a nők közül sokan karjukon tartva kedves gyermekeiket: hadd lássák, hadd szokjanak ők is ilynemű mulatságokhoz, igy gondolkozva : elvégre is, az utczara csak nem csukom ki gyermekemet! stb. Legvégsőnek érkezik a község tisztviselő-kara: a bírótól kezdve a legutolsó bak- terig, elfoglalván helyüket az ivóhelyiségben, kiket már a félig bekapitulált törzsökös vendégek már csak tiszteletből is kinálgatnak. A tánezterembon ezalatt különféle poziturákban produkálja ki-ki a maga virtusságát. Mennyi daróczruliába öltöztetett pikáns élezet, mennyi káromkodó, erkölcstelen szót lehet itt hallani, mennyi szemérmetlen mozdulatokat lehet látni! A fogékony gyermek mindezt látja és hallja, de mindezt el is tanulja s mire kissé felcseperedik, nemcsak passiv szemlélő, hanem activ résztvevő is lesz. —• A csárdás tudományával együtt a felnőttektől elsajátították a korcsmái beszéd-modort, de a tetteket is utánozzák. Összeölelkezve hason ivásu leányokkal, ők is lejtik a csárdást. Apró-cseprő szolgálatok, no meg rokonság révén a felnőtt éktől megkináltat- nak egy kis sziverősitővel, miközben egy-egy cziga- retta-füstöt is megeresztenek. — íme, ilyenek az állapotok faluról-falura. Kik a bűnösök ? Első sorban és egyedül a szülők, kik nem tudják, vagy ha tudják is, de nem akarják szem előtt tartani a paedagogiának azon alapelvét, mely szerint okvetlenül el kell kerülni mindazt, ami a gyermek lelkületűre káros befolyást gyakorolhat. Következőleg semmi olyasmit mondani, tenni a gyermek előtt nem szabad, ami akár erkölcsi, akár nras szempontból csak némileg is kifogásolható. Tehát oly helyekre, oly mulatságokra sem szabad a gyermeket engedni — még kevésbbé vinni —, ahol biztosan elő fognak fordulni ethikai szempontból kifogásolható dolgok,— mint a korcsmái mulatságokon. Ott van tehát a bibi, hogy napjaink- hiwi a szülők legnagyobb része a nevelés mesterségének még a legelemibb részeit sem tudja, vagy nem akarja alkalmazni. Nagyon helyesen mondta Goethe: „Jól nevelt gyermekek születhetnének, ha neveltek volnának maguk az — öregek“. A gyermekek nem az iskolában tanulják a dé- vajságot, hanem inkább magukkal hozzák oda. A szülőktől származik a baj, kik rossz példát adnak nekik. Hisz oly dolgokat látnak és hallanak a családi körben, melyekkel egész életükben nem volna szabad megismerkedniük. Szeretném minden szülőnek mélyen emlékébe vésetni azon spártai esetet, hogy két atyát jelentékeny pénzbüntetésre Ítéltek, mert fiaik összeverekedtek. Diogenes pedig öklével ütött egy atyának a szájára, mivel ennek fia paj- kosságot mondott. Nagyon jól tudták már a regiek is, hogy a gyermekek bűneiért kik felelősek, kiktől tanulják azokat! De térjünk vissza tárgyunkhoz. Lehetnek és vannak is olyanok, akik a szülők mellett, vagy előttük első helyen a tanítókat hibáztatják azért, mert az iskolakötelesek tényleges részt vesznek a korcsmái mulatságokban. Ha ez megtörténik, úgy a tanítót tisztára mosni nem lehet, mert tudnia kell a tanítónak azt, hogy mily káros hatással van ez a fejlődő gyermek lelkére. En nem hiszem azt, hogy a mai tanitó-nemzedók között — legyen az állami, vagy felekezeti — akadnék olyan, aki ezen káros momentumot a gyermekek előtt ne hangoztatná s ne vetné latba minden erejét, — ne alkalmazzon mindi'n praeventiv eszközt arra uézve, hogy az iskolaköteleseket visszariasszák a korcsmái mulatságoktól. — De amikor a szülő a háta mögött van, sőt kézen fogja és úgy vezeti oda, — no, kérem alásan, akkor a tanítói tekintélyt sutba dobja s nem respektálja. Ha aztán a deliquenseket kérdőre vonja a tanító, ki erre, ki arra tolja vétkét; ha pedig ezért megbüntetni is merészelné, úgy majd kinézik a faluból s annyi borsot törnek az orra alá, amennyit csak bírnak. Az iskolás gyermekek korcsmái mulatságok látogatásának megakadályozására egyes vármegyék — köztük a mi vármegyénk is — szabályrendeletet dolgoztak ki s a vallás- és közoktatásügyi miniszter is belátván a helyzet abnormitását, ő is egy rendelettel akarta azt megakadályozni. De nem sikerült ! Nem ő rajtuk múlt, hanem a végrehajtó szakközegeken. Talán a jegyző legyen a végrehajtó közeg? Ez nincs is minden községben; de meg különösen az anyakönyvvezetés úgy is sok dolgot ad nekik. A község elöljáróságától sem igen várhatjuk a rendelet betartását, mert hiszen a községi kápak- tauácsnak is ott kell lenni a korcsmában rendet csinálni, hogy egymásnak a koponyáját be ne törjék. Ott pedig — tisztelet a kivételeknek — hamar ellágyul a kemény birói szív és a kisbiró is otthon hagyja hivatalos minemüségót s igy lesz a szülői szív engedékenyebb, mint a birói, vagy esküdti. Csengők.-y ~r — Ballada. -* |[ arangodi lányok, nektek szól a nóta. / Ilej szomorú biz az. lanuljalok róla. Tapasz felé gördült az idő kereke. Harangodi Gálnak volt három gyermeke. Magda volt a legszebb, akár egy királyné, Korona is szebb vön’. hogyha ő viseln-'. — Gyönyörű magzatom, aranyos leányom Mi bajod, képed oly halaványnak látom. Jer ide szivemre, panaszold el okát, Őszinte beszéddel nyugtasd meg jó anyád. — — Mi haszna panaszlom. mi haszna beszélnem, Édes szülém, hbzen úgy sem értesz engem. Csináltass koporsót, gyásznál feketébbet, Tudom én. tudom én. hogy nem soká élek. * Fiam, drága fiam, nyugtasd meg apádat, Nyisd szóra te azt a rég elnémult szádat. Ugye nem vagy beteg, ugye nem fáj semmi, Ugye nem ... nem . . . fiam, miért kell szenvedni? — Édes-apám uram, ne gyötörje szivét. O, ha igy látnák meg, elvinnék a hírét. Jobban leszek édes, igen, érzem, érzem, Nézze, a kis madár az én reménységem. — Karikás két szemét bágyadtan lehunyja. Sápadt, nedves ajkát lágy mosolyra vonja. — Hát elmegyek, fiam, elmék Harangodra, Azt a koldus-fajtát megkérem számodra. — — Áldja meg az Isten! Ugye ma megy. apám. Ezüst csengő legyen pejkó lovunk nyakán; Meghallom a szavát, meg... még jóelőre. Ó éizem, ó érzem, meggyógyulok tőle. * Mi az. ki dörömböl ? Bújj be. ott az ajtó . . . Én vagyok, vén koldus. Gyere ki, Gál Ferkó! Nem megyek, vén kutya... bújj be. ha bajod van, Nagyot zörren a zár a rozzant ablakban. No hát, majd bevárlak s leül a faltőbe. Nem is ül, csak rogyik, lerogyik a földre. Elsuhan a légben beteg fia arcza. Csak az a beteg hang oly fájón ne s ólna! — Meghallom a szavát, meg... még jóelőre. 0 érzem, ó érzem, meggyógyulok tőle. — Gál Ferkó, itt vagyok, lássál megalázva, A földre tiporva, porig legyalázva ; Arra kért a fiam, forduljak be hozzád S keressek számára jóravaló mátkát. — — Nem halt meg? ’sz az a hir jár itt szájról-szájra, Hogy a Pali fiad utolsóját járja. — . . . Nem igaz, hazudnak, felordit — találva Kigyult büszkesége utolsó szikrája . . . . . . No, no öreg biró, minek az a lárma. Itt a kezem, öreg, eb. aki megbánja ! Od’adom a lányom, ő sem zavar békét, Minap a nevére pír futotta képét. v- Kis pünkösdi rózsám, Magdikám, galambom, Jer ide ölembe, jer ide. ba mondom! - Mély az Ipoly árka. szelid a folyása, Szivet szomoritó, bús a locsogása. Piczi piros csizmát sodor a viz árja, Nem járnak az égen karmazsin-csizmába! * — Édes szülém! Apám, de sokára tér meg, Hah! ime hallom már, hallom a csengőket. Magdikám ! — Mosolyog, de nem földiképen. F.gy halvány csillaggal több lett fenn az égen! * Harangodi lányok, szomorú a nóta. Ej, csak hajtsatok a jóakaró szóra; Szomorú az élet, szomorúbb a vége, Bús históriámnak itt vagyon a vége! Margitay Tihamér. Nap fölkelte. í. Liliom az arezod, Nincsen sehol mása . . . Kinek is lehetne Ilyen mosolygása. Ilyen pillantása . . . Szemedben a napnak Égető, perzselő Sugarai ^laknak. 2. Hogyha téged nézlek, Hogyha téged látlak, Szivembe rég elmúlt Méla álmok szállnak. Kisértő vágy képe Lágy szellőként rezdül S beszél nekem édes, Fájó szerelemrül. 3. Azt a sebet gyógyitgatom. Amit durva kezek téptek, Gaz-fölverte avarokról Virágos mezőre lépek. Hol kifeslő pompájukban Szirmok, kelyhek fakadoznak S reám szakad gyönyörével Boldogsága a tavasznak. •Vidor Mór. Lapunk mai szama <3 oldalra terjed, VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
