Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-20 / 3. szám
XXXIX. F.VFOLYA.\ Ungvár. 1901. január 20. 3. SZÁM. SZEKKESZTOSEG: Ungvár, Vúrmegyeház-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden köz- emény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogathatnak el Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 8 kor. ! Negyedévre ü kor- Félévre. . . 4 > j Egyes szám iO fillHirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttór soronkint 40 fill. I NO VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Még egyszer a borhamisításról. Azon szigorú, tie igazságos Ítélet, melyet az „Engel József és fia“ pécsi borkereskedő-czég ellen a m. kir. belügyminiszter a múlt hó végén hozott és ez év első napjaiban több napi- és szaklapban közölve lett, ismét felszínre hozta a borhamisítás kérdését. És e kérdéssel érdemes is foglalkozni e város és megye területén, hol egyik fontos gazdasági foglalkozás a szollőmüvelés, hol már az uj ültetés sok költséggel és munkaáldozattal teljes mértékben megindult, helyenkint be is fejeztetett. Ha a fent említett Ítéletet, annak indokolását elolvassukkell bámulnunk, mily lelketlen kon- kurrenczia Yolt'e^orkereskedők üzelme, mennyi kárt képesek ily borgyártók a tisztességes borgazdáknak okozni, leszorítván az árakat a lehetetlenségig és kompromittálván az ország borait a külföld előtt. Valóban, ily üzelmek nagyon alkalmasak arra, hogy a magyi r bor világhírnevét hosszú időre megszüntessék, hogy a kivitelt megnehezítse, sőt teljesen leszorítsa. Ha arra gondolunk, hogy még Amerikában is minő lelkesedéssel beszéltek mindenkor a magyar bor hatalmas erejéről, zamatosságáról, elszomorodik a szivünk, hogy a lelketlen üzleti szellem mennyire képes. Abból az érdekes indokolásból tudjuk meg, hogy e hirhedt czég egy év alatt majdnem 13 ezer hektoliter s\es%t és 100 ezer kilogramm c\ukrot rendelt borgyára részére; igen helyesen, súlyosító körülménynek vette a minisztérium az ő meg nem engedett hasznukkal szemben álló azon rendkívüli nagy kárt, mit a magyar borkereskedődnek okoztak, vagyis amit fentebb fejtegettünk. Hogy mennyire kell ügyelnünk a bortermelés tisztességére és hogy mennyi veszélynek van kitéve a véres verejtékkel dolgozó szcllősgazda, szolgáljon még egy példa, — a román bor konkurrencfiája. Ugyanis Romániában egy liter bor 6—7 fillér; állítólag az ottani szőllőmivelés annyira van fejlődve, hogy bokronkint 50 klgrammos a termés Hogy mennyi ebben a valóság, mennyi esik a szolidság rovására, azt nem kereshetjük e helyen, de igen is reá mutatunk az rúddalról jövő veszélyre is. Mindezeket összefoglalva, már most ha körülnézünk magunk körül, bizony azon szomorú helyzetbe jutunk, hogy már a.magunk portáján is nagy bizalmatlansággal vehetjük a poharat szájunk elé, nem-e valami műbort készülünk-e meginni! Furcsa bizony, de valóság, hogy városunkban nem bírjuk eladni a termést, ha még oly szűk is volt, de a korcsmákban olcsóbbnál olcsóbb árakban mérik az italt, jutáuyosabban, mint a termelő előállítási költsége. Hát hiszen az elírni nem lehetne kifogása senkinek, hogy oly fogyasztók részére, akik nem bírják az ungvári, csertés/.i, szerednyei árakat megfizetni, hozatnak higabb erejű, homokos vinkót; de nagyon furcsa aztán, ha az erős borok is mind nem ide valók, mind kétes helyekről való behozatal, melyekért oly árt vesznek az árusítók, a melyért saját boraink is eladhatók volnának. De hát természetesen, ez esetben kevesebb volna a haszon ; és az ily dolgokra pedig csak nehezen és nagy ritkán jön reá az ember; különösen a helyi bíróságok szolgáltatnak olykor-olykor becses adatokat, midőn valamelyik pontatlanul fizető korcsmárosnak peres levelet kézbesítenek, melyeken afelperes egy egy ismert bornagykereskedő. (?) Ha igazán meg akarjuk védeni gazdáinkat és tisztességes borkereskedőjüket, a hatóságoknak, a borvizsgáló és többi közegnek vállvetve kell együtt működniük és minden személyes rokonszenvnek meg kell szűnnie e kérdésnél; a vasúton érkező minden borszálliímáuyt ellen kell őrizni, nyilvántartani, — igy lehet talán majd eredményre jutni. A belügyminisztérium szigorú ítélete legyen példa az egész országnak, miként kell e fontos gazdasági érdeket védelmezni! A közigazgatási bizottság üléséből. — Jan. 15. — Ung vármegye közigazgatási bizottsága az elmúlt kedden tartotta e havi ülését Török József grót tőispán elnöklete alatt, amikor is elnöklő íőispán meleg szavakban üdvözölte a bizotlsagot, sajnálatának adva egyúttal kilejezést, hogy a bizottságnak egyik igen tevékeny, volt tagja: Hehelein Károly, kanonokká történt kinevezése lolytán a bizottság tagjai közül megválni volt kénytelen. Majd örömmel üdvözli Czibur Vilmost, az államépitészeti hivatal Iónokét, akit a királyi kegy műszaki tanácsossá nevezett ki, elismerésre teljesen méltó munkásságáért. Fejér Emánuel kanonok, bizottsági tag adott ezután kilejezést a bizottság érzelmeinek és tiszteletének, meiylyel a lő- és alispán, mint a bizottság elnökei iránt viseltetnek: * * # Az ülésen előfordult közérdekübb ügyeket a következőkben ismertetjük. Annak tudomásul véle után, hogy a közigazgatási bizottságba tagokul a mull évi deczember hó ‘28-án tartott törvényhatósági bizottsági ülés által Bradács Gyula, Fejér Emánuel, Novák Endre dr., Szabó Endre, Thu- ránszky Tivadar és Popovics Miklós választattak meg, megkezdődöd a közigazgatási bizottság albizottságainak megalakítása, a következőkép: A gyámhatósági íelebbviteli küldöttségbe megválasztanak : Preusz Adolf -dr. és Ivántsy László dr. rendes, Benkö Józset póltagnak ; a tőispán állal ki- nevezlettek: Bradács Gyula és Spiczer Sándor dr. rendes és Novák Endre dr. póltagnak. A íegyelmi választmányba : Preusz Adóit dr. és Thuránszky Tivadar rendes és Benkö Józset póttagnak. A várm. pótadó-felszólamlási bizottságba: Ivántsy László dr., Novák Endre dr., Popovics Miklós és Bradács Gyula. Az erdei Il-od fokú bizottságba : Preusz Adóit dr. és Ivánlsy László dr. rendes, Benkö Józset és Spiczer Sándor dr. póttagoknak. Az erdészeti albizottságba : elnökül Kende Péter alispán, tagokul Ivántsy László dr. és Spiczer Sándor dr. A börtönvizsgáló bizottságba a főispán által kinevezteltek : Ivántsy László dr., Benkö József, Szabó Endre és Czibur Vilmos. Az ipartanácsba megválasztattak: Tomajkó István és Pelisarszky Béla rendes, Klein Ignácz és Grosz Rezső póttagoknak ; egyúttal tudomásul vétetett, hogy e bizottságba a kassai kereskedelmi és iparkamara áltál Lévai Mór és Juhász János rendes, Flach Jakab és Cserő Soma póttagoknak neveztettek ki. A tanítói nyugdíjügy i választmányba : Ivántsy László dr és Lőrinczy Jenő tagokul, orvosul Mijó Kálmán dr., h. orvosnak Weinberger Mór dr. A kopár,' beerdősitést igény ló' területek helyi bizottságába: a kir. erdölelügyelő, mint szakelőadó, A kőrösfalvi hittérítő. — Az »Ung« eredeti tárczája. — (Folyt, és vége.) .... Megtörtént .........Szomorú történet, de hát elmondom. Tetszett Oláh Mihály czigány-zenésznek itt hagyni az árnyékvilágot. Homonnáról lutással mer^kült egyik öregi bb hajadon elől, hogy az „oroszi“-i telepen találja lel szive választottját egy iljabban. Sokat futott; a halottkémi jelentés szerint nyilal- lás“-t kapott s bevégezte töldi lutását. . . . Kitűztem a temetés idejét Éppen indulóban voltam, midőn tisztes öreg küldöncz jön s nagy siralmasan imigy szónokol: „Uram, jó uram, csak még egy napig ne temesse el Oláh Mihályt, vérünket, hogy siránkozzunk még itju teste mellett s lássák meg még utoljára homonnai rokonai, kik megérkezőben vannak“. Hadd sirják hát ki magukat, ha annyira szerették; s az öreg kérését szívesen teljesítettem. Óh ! nemesen érző szivök könnyekben kitörő fájdalmát nagyra tudtam becsülni s dehogy is tudtam volna azt megbántani! . . . . . . . De hát az idő eljárt — s én olt állottam az udvaron az Oláh Mihály koporsója mellett s a hangszálrepedésig zengtem gyászénekeimet, hogy túlszárnyaljam a százegy, művésziesen telstimolt hang sziv- repesztő jajját. Mert annyi volt; igen, százegy barna tőből állott a homonnai meglőtt rokonokkal a díszes gyászoló közönség, kiknek bánatos, kesergő siránkozásuk a temetés egész ideje alatt hangzani meg nem s/.ünt s melynél bánatosabbak, kesergőbbek csak azon „gyászindulók“ voltak, melyek siralinatos hangjai mell-öt Oláh Mihály koporsóba zárt porhüvelye megindult örök pihenő heiyére, az »oroszi«-i temetőbe. „Sirt-rítt“ a hegedű az egész gyászuton, mignem megérkeztünk a sirkertbe, a megásott sirgödörhöz. .... Végig néztem a százegy bánatos arczon. Istenem, gondoltam, mikor látok én újból egy „csokorban ennyi Fáraó-ivadékot? . . . S ihlet szállott meg : szónokolni kezdivm, — nem ugyan a szomorú alkalomból magasztalva a boldogult tündöklő erényeit és a „közvagyonosjdás“ körül szerzett bokros érdemeit, de atyai tanításokkal látva el a szavaim által szemmel láthatólag még jobban megszo- morodolt gyülekezetét a jövendő boldogabb élet el- nyerhetésére. .... Befejeztem . ... Felhangzott a „Tátongó töld! fogadd be az Isten keze által belőled alkotott testet“ kezdetű, megható egyházi ének, de százszorosán erősebben hangzott tel a melyen megszomorodott atyafiak szivrepeszlő, lájdalmas búcsudanája is, melyek alatt Oláh Mihály koporsóba zárt teste két kötélén lüggve, lassú méltósággal közeledett örök pihenésre, az anya- töld tátongó ölébe ! . . . Elérzékenyültem én is s zsebkendőmmel fogtam tel aláhulló könnyeimet, melyekkel Oláh Mihály emlékének akaratlanul is áldoztam . . . .... De mi ez? .... Egy nagy roppanás!!.... »Uram irgalmazz«; »minden jó lélek dicsérje az Urat«; általános zaj hallatszik körültem? . . . Felnézek . . . »Uram, légy velem« U! Mert Oláh Mihály a sirból szemtől-szembe néz velem, e pillanatban ejtve ki hegedűjét görcsös ujjaiböl, meiylyel gondoskodó, jószivü rokon i túl világi útjára eresztették! Koporsója ugyanis a közepén szűkre ásott sirgö dörben fennakadt, telbillent, majdnem tüggőleges helyzetbe jutott; leesvén pedig róla a hanyagul felszegezett lapos fedél, Oláh Mihály kísérteties alakja megjelent a láthatáron ! . . . Velem volt az „Ur“, de nem;volt már velem »választott nép«-em, mert az látva Oláh Mihály koporsó- nyílását, eszeveszett futásnak eredt. Hiába kiáltottam: teleim, híveim, ne féljetek! 0!ah Mihály csak egy utolsó „Isten hozzád“-ol akar mondani nektek, csak meg akarja köszönni az impozáns véglisztesség megadását! . . . Hej czigányok ! . . . Térjetek vissza ! . . . Mint a „kiállónak szava a pusztában“, oly eredménytelenül hangzott el az én atyai esdő szavam is, Lapunk mai száma 6 oldalra terjed, mert a »választott nép« pillanat alatt túl volt ungon- berken s csak azon „oroszi“-i, fiók-községbeli híveim maradlak körültem, kik útközben csatlakoztak hozzá a fényes gyaszkisérethez. Ezek helyezték el Oláh Mihályt az örök pihenésre, ezek hántolták be sírját! Legyen is nyugalma zavartalan, boldog!. . . Tudtam, hogy a czigány lél a hazajáró lélektől, a „kisértet“-töl s olyan kunyhóban, melyben halott volt, hosszabb ideig nem tog lakni s sokszor végkép el is hagyja azl ; de, hogy világos nappal egy »roppanás«-ra, mely még lüstöt sem adott, tapsi-füles módjára eszeveszetten tusson, meneküljön esetleg a Veres-tengerig az őseire büszke, vitéz Fáraó-had, az talány volt előttem s megfejtésén gondolkozni kezdtem már a temetőből való visszamenetelemkor. . . . .... Útközben azonban hozzám csatlakozott az »oroszi«-i községi érdemes tanító is, ki szánakozó hangon igy szólt hozzám: „Kár volt, édes uram, ily fényes temetést rendezni Oláh Mihálynak, mert a remélt stólát már csak a »nagy harang« fogja megfizetni“. Stólát, minő stólát?? Mert nem volt tudomásom a hagyományozó kegyeletes szándékáról és rendelkezéséről. „Az Oláh Mihály áltál a temetésre hagyományozott ingóságok eladásából betolyt húsz forintot értem ! De az már elpárolgott s nyomai a helybeli szeszgyár udvarára vezetnek! Kedves hívei, uram,—ebből tartottak meg előre az Oláh Mihály halotti torát“ !! .... Népem, az én népem, az én „választott nép“-em tette volna ezt?!. ... Óh! szegény szivem, csak most ne repedj még meg a keserű fájdalomtól!! . . . .... Oh! Tehát azért siratták drágalátos híveim Oláh Mihályt három napig oly odaadó fájdalommal ? Azért kívántak reszt a gyászból s azért siettek oly készséggel megadni az utolsó búcsu-csókot a homonnai rokonok ? Azért kellett Oláh Mihály koporsóját beszege- zetlenül úgy helyezni a sírba, hogy Oláh Mihály „megVEGYES TARTALMÚ HETILAP.
