Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-12 / 19. szám

a tanulás, hogy egy leány a házias foglalkozásokban némi tájékozottsággal rendelkezzék ? A tisztelt czikkiró ur egy eselben helyesli a nők­nél a tanulást, t. i. hogy ha éheznek. De vájjon ki biztosit arról bárkit, hogy ha most jólétben él is, nem tog-e Ínséget szenvedni a jövőben ? Vagy ha meg is tanult esetleg mosni, oly helyzetbe kerülhet, hogy igy sóhajt fel: Bárcsak tanultam volna olyas valamit, mivel most fentarthatnám kicsiny gyermekeimet. Ha a férj meghal s nyomorban hagyja özvegyét, felnevelheti-e ez árváit mosással és főzéssel? Az ember nem élhet úgy, mint a mezők lilioma; a gyermekeknek enniök, ruház- kodniok, tanulniok, szóval élniök kell. Még egy dologban óhajtanám nyilvánít mi szerény- nézetemet s ha e nezetem helytelen, úgy belátom, hogy nem nőnek való a vonal fölé való emelkedés. — Azt hiszem ugyanis, hogy nincs a világnak az a tudománya, mely a nőből — kit a Teremtő azért alkotott, hogy érzése finomságával, szive nemességével diadalra segítse a szeretetet — kiolhatná a szeretetek Nincs-e szive egy nőnek, ki tanultságát embertár sai javára (ordítva elmond'halja:’jó voltam, segítettem a nyomorultakon, felszántani segítettem a kétségbeesés könyeit s szétoszlattam a kételyt a tudatlanok leiké ben. S hogy ezt elmondhassák, arra törekszenek azok az annyira elitéit emanczipalt nők! Egy előfizető leánya. Hunyady János élete és hadjáratai. írta és az »Ungvári Leányok Erzsébet-Küré«-nek ülésein felolvasta Dortsák Gyula, reáliskolai igazgató. Folytatás. Bonfinius és más historikusok azt mondják, hogy a vaskapui diadalnál a magyar sereg elszántsága dön­tött, de ez megvolt erősen a török is. Kétségtelenül, a bátor elszántság is fontos volt, de a fő volt Hunyady hadvezéri nagy talentuma, mely gyorsan és higgadtan, szinte rideg számítással s a győzelem biztos előérzetével intézkedett, fcár maga is a sor élén a legelején har- czolt. A török egész váratlanul találkozott Hunyadyval. Hunyady ugyanis több török csapatot átbocsátott a szoroson, azután pedig a törökök ez előcsapatait kelep- özébe csalva, elzárta a főseregtől. Említem, hogy a széles völgyben egyik oldalon a török janicsárok középül állot­tak fel s jobb- és balszárnyul a török lovasok szolgál­lak. Hnnvadv a janicsárokkal szemben a nehéz lovas­Melyreható elrendezés. Egy csapat a rnasucai tamo gatla. A csatarend felbontásától nem igen kellett tartani, mert az első sorok, ha ingadoztak, a viadalt újra kellett a töröknek kezdenie a többiekkel, illetőleg a hátsó sorok és oszlopok mind uj és pihent erő nyomultak előre, i.y fokra más nemzeteknél sokkal később fejlődött a Imdi taktika. — A támadást Hunyady kezdi meg. Nehéz lovasságával nekivág a janicsároknak. Támadása azonban nem sikerült. A janicsárok erre be akarták keríteni a lovasságot, de Hunyady rügvesten vissza­vonulást parancsolt, tehát nem adott alkalmat a török­nek sikert aratniok és nem is koczkázíatta a vesztesé­get. E gyors és sikeres visszavonulás a legfényesebb bizonyítéka Hunyady serege nagy gyakorlottságának. Mert az ütközet hevében a csalatert rendben elhagyni, hozzá még úgy, hogy mire a török gyűrű alakjaban összeért, már csak az üres harcztért találta, kiváló hadi tény, nagy gyakorlottság és fegyelmezettség jele. Hunyady ugyanekkor a könnyű lovasságot a hegyekre küldötte es ezek folytatták a támadást. így azután a janicsárok, kik előbb ők akarták a magyarokat bekeríteni, ők maguk lettek 2 oldalról körülvéve és mert a törököknek elő- nyomulniok a Hunyady szikla-szilárd hadallásu serege miatt nem lehetett, a török sereg egyrészét az előre­nyomuló magyar könnyű lovasok a török seregre tol­tak, mi által a rend megzavartatván, a török sereg meg­semmisült. Öt ezer török foglyot és 200 török zászlót kül­dött Hunyady Budára diadaljelvényül. íme az elmondot­takból látszik, hogy ez ütközetben nemcsak az elszánt­ság volt a tő. A hadvezetés és intézés genialitasa kellett hozzá és az, hogy a vezér parancsszavának, bár biztos halálnak tette ki magát a harczos, feltétlenül engedel­meskedjenek, amit Hunyady el is ért úgy a nagyszebeni, mint a vaskapui fényes ütközetben. Pedig seregét főurak s azok bandériumai alkották. Mindkét ütközetben Hunya- dynak Erdélybén vajdatársa: Ujlaky Lőrinci tevékeny részt vett. Ám az is igaz, hogy a magyar sereg elszánt­sága is csodálatraméltó, mert ötszörnél nagyobb sereg ellen tudlak győzni. De hát könnyű volt a választás, hősiesen meghalni, avagy fogságba kerülni. A fogság pedig, főleg a törököknél rosszabb volt akár a halálnál, így volt ez Bem dicső hadjárataiban is a névtelen fél­istenekkel, a szabadságért küzdő hős vitézekkel. Hunyady lángesze csakugyan csak úgy becsülhető igazán, ha nem­csak úgy tekintjük, mint ki szónokol katonáinak és langlelkesedésre tüzeli azokat, hanem úgy és olyat, aki lángesze és példája és hőstettei által ragadta hervadha­tatlan érdemű hősi cselekedetekre katonáit. Bem is igy „cselekedett. Lehet, hogy ott a bérezés szép Erdély terein halmain nagy Hunyadynk szent emléke ihlette meg őt. Hosszasabban időzöm a nagyszebeni és a vaskapui győ­zelem ecselelésénél. Teszem ezt azért, mert egyrészt csak Hunyady első nagy diadalai, a mikor hadvezéri láng­elméje a tüzpróbát kiállotta és mert igen nehéz harczi feladatokat kelletett Hunyadynak megoldania; másrész­ről, mert mig a várnai és a nándorfehérvári diadalokat úgyszólván mindenki tüzetesebb leírások után ismeri, az előadott két fényes haditényről még nagyobb történeti müveinek is aránylag csak röviden emlékeznek meg s inkább csak krónikás módon, egyszerűen elbeszélve e csaták lefolyását. így tesz Jókai is, aki eltekintve attól, hogy nem is volt czélja a pragmatikus előadás, a vas­kapui győzelmet a következő színes festéssel adja elő: (Folytatása következik.) Színház. A miskolszi társulat 7-én este megkezdette elő­adásait ; megkezdette pedig egy „ngol énekesnő vendég­szerepeltetésével, ami nem volt szerencsés gondolat. Mert egyrészt a méltánytalanul felemelt helyárak elijesz­tették a közönséget s erősen megadóztattak azokat, akik mégis rászánták^magukat e költekezésre, — azután meg éppenséggel nem okos dolog az idény elején a sajul tagjait ..összehasonlításnak kitenni egy hírneves művész­nővel. ^ ■ v t Éppen azért, ezutial még abban a helyzetben sem vagyunk, hogy a társulatot megítélhessük, mert csupán három, ugyanazon nemű operettet volt alkalmunk látni és bár tagadhatlan, sok kifogásolni valót találtunk, az eddigiekből végítéletet nem volna igazságos és méltá­nyos hozni. Ugyanis: a vendégmüvésznő angolul be­szél, egy próba után lehetetlenség összetanulni, midőn a partnerek egymást meg nem értik ; azonkívül a ven­dég egészen másként tanulta be a darabot, mint ahogy azt nálunk jálszak. Így például a Gésákat ő két (elvo­násban tanulta be, mint ahogy azt Londonban játszák ; a magyar színpadokon pedig mindenütt három részből all. — Temérdek kihagyásokat, változtatásokat kell miatta eszközölni, egeszeu uj betéteket énekel, más is mértékét elhagy stb. Vegre három este háromféle ope­rettet eljátszani, az sem gyerekjáték. Fenntartjuk tehát magunknak a jogot és alkalmat legközelebbre, ha majd a tagokat minden szerepkörben látjuk. De mindezen körülmény sem hallgattat el ben­nünket egy pár oly megjegyzéstől, amire máris feljogo­sítottnak erezzük magunkat; hogy megemlítsünk egy­néhány oly hiányt, amit azonnal észre kellett vennünk és amiknek reperalását haladéktalanul kívánjuk. Mindenek előtt ilyen zenekarral nekünk operet­tet akár elő se adasson többet; ezt hallgatni kin; nem­* Városi közgyűlés volt e hó 8-án délután 3 órakor. A napirendre három tárgy volt kitűzve, de csak egynek, a közigazgatási tanácsosi állás helyette­sítés ügyében való betöltésével végzett a képviselő- testület. A tanácsi javaslat az volt, hogy a helyettesí­tés úgy történjék, hogy a tanácsosi teendők végzése Fekésházy Miklós városi főjegyzőre bizassék, akinek e munkája teljesítésében segítségére lenne egyik segéd­személyzeti tag, az árvaszéki előadói teendőket pedig az erre behívott Fincicky Mihály ügyvéd, tb. arva- széki ülnök végezné. Ezzel szemben Gaar Iván hosz- szabb indokolás kíséretében azt indítványozta, hogy a helyettesites Gazdagh Elemér képviselőtestületi faggal történjék, mert a közigazgatási tanácsosi teendők ellá­tása megkívánja az egész embert s ily terhes teendők intézésével nem lehet megbízni a munkával amugyis túlterhelt s igy nagyszámú hátralékkal dolgozó városi főjegyzőt. — Gaar indítványa mellett Lévai Mór és Horváth Sándor dr. szólaltak fel, erősen hangsúlyoz­ván, hogy a tanácsi javaslat a közönség hátrányára van s anyagilag sem előnyös, miként a tanács hangoz­tatja. A tanácsi javaslat mellett felszólaltak az elnöki' polgármesteren kívül Mocsáry Géza tiszti ügyész, Fejér Erüanuel,* Turjay János és Reiszmann Berta­lan. Vegre a másfel órai vita után megkezdődvén a szavazás, melynek eredménye lett, hogy a tanácsi javaslat mellett 24-en, illetve 16-án szavaztak s igy a közigazgatási tanácsosi és árvaszéki előadói teendőket Fekésházy Miklós főjegyző, Fincicky Mihály tb. árvaszéki ülnök és Felíöldy István irodavezető fog­ják végezni. * Képviselet-átvétel. A sátoralja-ujhclyi takarékpénztár mint ásványolajfinomitó részvénytársa­ság ungvári képviseletével Guttmann Mihály bízatott meg s igy mindazok, akik tiszta ásványolajhoz (petro • leum) akarnak jutni, helyesen teszik, ha a nevezett képviselőhöz fordulnak petroleumszükséglelük beszer­zése végett. * Betörés. E hó 7-én éjjel, eddig ismeretlen egyének betörtek a nagy-utezai orth. izr. imaházba s megkisérlették a perselyek feltörését, ami azonban nem sikerült. * Tervek. Az ungvári orth. izr. hitközség uj elnöke: Mittelmann Herman, ugyancsak igyekszik el­nöki lisztének megfelelni s a hitközség megfeneklett ügyeit czélhoz juttatni így, amint tudjuk, befejezte mar a nagy-utezai Glück-fele telek vételi ügyét, melyre a hitközség tulajdonát képező szomszédos s ■>? telekre fog épülni az uj imaház s e k tervei most készülnek. A fürdő imaház pedig a jövő évben fog kész rdő, mely az Uj-téien van, át fog izr. leányiskola lesz. ungvári hegyközség alakuló határidejéül junius hó 2-ikát tűzte a maguk erejeDor adni s maja ukmji- vissíuici u...». Ami már most a Halton-estéket illeti, ezekről a már e mondottak után nem sok mondanivalónk van; a vendég művészetét ismertette minden fővárosi lap, mi újból felfedezni nem akarjuk. Annyit azonban bátran mondhatunk, hogy ne szegyeid magad magyar, mert Küry, Kopácsy, Palmay, Fedak mellett ö sem nagyobb csillag ; hangja és orgánuma igen szerencsés; tánczai, mozdulatai kecsesek és egy részére írott nevető-dalt rendkívüli hatással adott elő mindhárom este. Közönség a rettenetesen felsrófolt árak folytán csupán San-Toy- nái volt hozzá méltóan képviselve, a Gésak és Kis szö­kevény előadása felig telt ház előtt folyt le, lelkesen tapsoltuk, de virág több is lehetett volna. Mellette csak Mészárost említjük fel, aki tavaly óta — úgy látszik — sokat haladt és a Kis szökevényben határozott sikere voll. A társaság drámai szereplői még csak tegnap mu­tatkoztak be Herczegh Ferencz »Ocskay Brigadéros<--ában, de ezen előadásról technikai okokból csak a jövő heten emlékezhetvén meg, azok fölött csak annyiban emlé­kezhetünk meg ezúttal, hogy Csókánát, Gyóiét, Csikyt szívesen láljuk viszont a ko noly darabokban; Raskó Ernát igen jó hir előzte meg, reméljük és bízunk ab­ban, hogy működése azt a hirt meg fogj i erősíteni. Mindezeket összefoglalva, miután Csóka határozott ígéretet tett az iránt, hogy zenekarát igen rövidesen ki­egészíti, hogy ope.ette-bufíot szerződtetni fog, ha a ren­dezésre kellő gond fog fordittatni, egészen kellemes szini idényre lehel kilátásunk. — Á műsor e hétre igy állapíttatott meg: ma vasárnap: Falu rossza; hétfő: Rip van Winkle; kedd: A bor, premiére ; szerda: Ele­ven ördög; csütörtök: Arany kakas, premiére; péntek: Egy szegény ifjú története; szombat: New-York szépe; premiére. KÜLÖNFÉLÉK. * Előléptetés. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter Csűrös P'erencz ungvári posta- és távirda- hivatali főnököt a VIII-ik fizetési osztály 1-ső fokoza­túba léptette elő. * Esküvő. Gergely Albert dr. munkácsi ügy­véd e hó 19-én köt házasságot László Margit kisasz* szonynyal, néhai Grünfeld Mór ungvári vendéglős leányával. Az esküvő Csapon, Garai Ignácz házánál fog történni. * Gyászhir. Mihalkovich Jenő jogszigorló e hó 5-én eleiének 23-ik évében elhunyt. —- Temetése nagy részvét mellett e hó 6-án töitént, amikor is a simái Lukács Géza joghallgató búcsúztatta el a szép reményekre jogosító ifjút. — Béke hamvaira! jyvárc^i kép. Dél van. Az ulczák takarosán öltözött , kis leányka alig-ti t törni a hullámzó emberáradatba s halovány, hosszúkás arcza elán de egyúttal szive nagy bánatát is. \ az, akit egykor szeretett és akit teljes melegével szeret még most is, nyomon k Lehangolva mérsékli lépteit a követő féríi. Az hónapok eseményei jelennek meg a férfi lelki ' ban és hideg borzadály futja át egész valója mindhiába, hisz nem szabad imádottját feleségű nie. Két koldus hogy kerülje ki a biztos nyc Most az Erzsébet-körutra fordult a leányka. . számú ház előtt Török A. és Tsa. bankház» tában levő sorsolási jegyzéket nézi a leány. De történik ? Szivéhez kap, ingadozik, egy hangos hallat és majdnem hanyatt esik, ha hü kisét nem fogja. Az ájuldozó nőt beviszi Török ü; Itt nemsokára magához tér a leányka, megf imádottját és örömkiáltással a férfi nyakába be csak annyit tudott mondani: „Óh Karoly, most mai házasodhatunk, mert megnyertem a főnyereményt!“ És ige is történt. A pénzt Török A. és Tsa. bankháza, mely előzekenységcről ismeretes, azonnal kifizette és hálatelt szívvel köszöntve a bankházat, boldogan hagyta el a fiatal pár a szerencse tanyáját. * Tűzoltói gyakorlatok. Az ungvári köt. tűzoltóság nyári gyakorlatai ma vásárnap, reggeli f> órakor vették kezdetűket, s minden vasárnap lógnak megismétlődni. * Tanítók gyűlése. Az „Ung vármegyei ált Néptanító-Egyesület“ szobránczi járásköre e hó 28-án délelőtt 9 és fél órakor Hliviscsén, a g. k. iskola tan­termében tartja tavaszi köri gyűlését. * az ungvári kir. kath. főgimnázium e hó 18-án, szombaton, a Széchenyi-kertben, az orszá­gos tornaverseny alkalmából Budapestre leránduló sze- génysorsu tanulók felsegélyezésére Lányi Gyula ze­nekarának közreműködése mellett tornagyakorlatok­kal egybekötött jótékonyczélu zártkörű tánczmulatsá- got rendez, melyre a meghívók már szétküldettek. Be- lépő-dij: szernelyjegy 1 kor., családjegy 3 kor. Kez­dete délután 4 órakor. * Köszönet. A salamoni ev. ref. templom- alap javára alólirotthoz utólagosan küldött: Szabó Endre ev. ref. esperes (Csicser) 5 koronát; Kusnyiry Gyula főszolgabíró (N.-Kapós) 2 koronát. — Fogadjak a salamoni ev. ref. egyház halas köszönetét a többi szives adományozókkal együtt. A templom-alap javáia tartott bál tiszta jövedelme — a felülfizetésekkel egyiitt — 216 korona volt. — Szűcs István, ev. ref. lelkész * Miniszteri nyilatkozat az ungvári tpnitóképezdéről. A vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztérium ez évi április hó 17-én kelt s Firczák Gyula püspökhöz intézett leiratában az ungvári g. kath. tanitókepezdéről igy nyilatkozik: „Az ungvári gör. kath. tanitóképzőintézet állami segélyezéséhez egyezségi leg kötött feltételek beváltásának határideje a f. tanév-

Next

/
Thumbnails
Contents