Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-11 / 10. szám

A választói jogosultság alapját a múlt évre kivetett adó képezi, az adónak kellő időben való be nem fizetése, vagy az adóhátralék a választó jogosultság akadályát nem képezi, vagyis az adóhátralékosok is lelveendők a névjegyzékbe.

A legkevésbé megrótt 1U úrbéri lelek adója a központi választmány által 1900 évi január 5-én 1/kpv. sz. a. határozattal községenkint megállapítva lévén s ezen határozat jogerőre emelkedvén, — ez szolgáljon irányadóul.

Azon határnap, melyen az összeíró küldöttség valamely községben a választók összeírása végett meg tog jelenni — az összeíró küldöttségi elnök által nyomtatott „Felhívásinak alakjában log közzététetni.

*

Figyelmeztetjük a választópolgárokat, hogy különösen életkori adataik pontos bejegyzése tekintetéből igyekezzenek az összeíró küldöttségek előtt annál inkább megjelenni, mert a képviselőválasztás alkalmával a személyazonosság megállapítását légióképpen az életkori adatok téves bejegyzése szokta megakadályozni, ami nem az összeíró küldöttség hibájából, hanem az illető választópolgár nembánomságából ered.

Visszhang-.

Az .»Ungvári Közlöny» folyó évi február hó 1-én megjelent 5-ik száma Kádár Ferencz tollából »Az uj század iskolája» czímmel egy szépen megirt, hazafias hangú czikket közöl, melynek foglalatja azonban nem elégíti ki teljesen a czímhez lűzött várakozásokat, a mennyiben éppen azon kérdésekkel foglalkozik a legkevesebbet, hogy milyen lesz, vagy milyennek kell lennie az uj század népiskolájának (azt hiszem, népiskoláról szól az ének), hogy az a korszellem és paedagogia- szabta követelményeknek, az állami, nép- és nemzeti érdekek kivánalmainak minél lokozottabb mértékben megfelelhessen, s mily tényezők s minő mérvű közreműködése biztosíthatja az iskola kitűzött feladatának sikeres megoldását? De meg aztán, ha helylyel-közzel érinti is a t. czikkiró ur az uj század iskolájának a feladatára, czéljára s működésére vonatkozó eme kérdéseket, ha szól is itt-ott a feladat sikeres megoldásának feltételeiről, tényezőiről, — nem mondhatnám, hogy elevenére tapint, hogy eltalálja a kérdések achillesi sarkait. Már pedig éppen az a főbenjáró dolog, hogy az ilyen nagyhorderejű kérdések taglalásánál, megvilágításánál fontosságuk, szerepük jelentékenysége, rangjuk szerint sorakoztassuk a tényezőket egymás mellé s ne helyezzük az eszközöket a tényezők elébe, legelsőbben pedig, hogy részletesebben Írjuk körül a czélt, a feladatot. E körülmény indít engem arra, hogy a lölvetett kérdéssel röviden foglalkozzam s rámutassak arra, hogy mi a legelső teendő a népnevelésügy terén?

A népiskola feladata ugyanis az ember értelmi világát a korszellem-szabta általános népmüveltség színvonalára emelni, keblének szunnyadozó érzelmeit fölébreszteni s a lelki erőkkel együtt harmonikusan fejleszteni, nevelni s ezáltal az egyént oda képesíteni, hogy boldogulhatásának, megélhetésének feltételeit, eszközeit megteremthesse, rendeltetését betölthesse, hogy Isten imádásában lelki megnyugvását, a sors csapásai közepette vigasztalását, Hazája szeretetében őseitől öröklött legdrágább kincsének: otthonának meleg derűjét, felebarátja becsülésében pedig önmaga becsülését keresse s találja. Ez volt a múltban s kell, hogy ez legyen a jövőben is a népiskola czélja, feladata.

E nehéz feladat sikeres megoldása pedig — szerény nézetem szerint — legelső sorban és tőképen a

tanítóság szakképzettségétől, hivatás-szeretetélől, vallásossága- és hazafiságától függ.

A tanító az iskola. Az ő értelmi képzettsége ott a

világitó nap s a mint a nap heve, fénye kisebb, vagy

zőit öntudatus kitartással. E jobbak között foglalt helyet a Kolozsmegyei Tanítótestület s ennek 25 éves orgánuma a Család es Iskola. A negyedszázados évlorduló alkalmából szívesen üdvözlöm a Tanítótestületet s a lap önzetlen munkásait abban a meggyőződésben, hogy tán- torithatatlanul eddigi elvükhöz — politizálás helyett — a komoly munka által még lokozattabb erővel és erélylyel hatnak a tanítói társadalom erkölcsi, szellemi és anyagi fejlődésére, a népnevelés és közművelődés általánosítására és ezzel a nemzet nagyságára, dicsőségére.

(Budapest.) Molnár Viktor,

miniszteri tanácsos.

*

Hazán.k tanítói csak az esetben fogják Magyar- ország újból való meghódításának munkáját dicsőségesen bevégezhetni, ha a had vezetők mindig megfelelő és helyes hadállásban fogják őket elhelyezni; mert amikor szemben állunk az ellenséggel, nem egyre megy, hogy honnan és hogyan tüzelünk; sőt még az sem közömbös a kimenetel tekintetéből, hogy füstölgő Vagy löst nélküli puskaporral lövödözünk-e.

(Budapest.) Neményi Imre dr.

kir. tanácsos, tanfelügyelő.

*

A mi kötelességünkről. Kövessünk el mindent arra nézve, hogy a magyar nemzeti műveltség kifejlesztésének szent munkájában reánk, a népoktatásügy munkásaira várakozó kötelességeinket necsak alaposan megismerhessük, hanem ezeknek a teljesítésére képesek és készek is lehessünk.

Tanulmányozzuk minél behatóbban azokat a kiforrásokat, a melyekből a magyar nemzet egyéniségét fentartó szellemnek teljesen megfelelő nemzeti műveltség erei fakadnak, és kövessük ezek értékesítésében és fel- használásában a népoktatás mezején ezentúl még üntu- datosabban és még hivebben, mint eddigelé, azt az irányt, a melyet tieinzel nevelő nagyjaink a nemzeti közművelődés kilejlesztésének munkásaira nézve megjelelték,

nagyobb mérvű, a szerint képződik, fejlődik a gyermekek

szellemi világa; — az ő jelleme abban a vezérlő csillag, a mely utat mutat, irányt jelöl a gyermekek szivvilá- gának a kialakulásánál. Hiábavaló a legüdvösebb törvény, a legjobb tanterem, a legmegfelelőbb iskolai könyvek, ha a tanító képzettsége hézagos, fogyatékos, gyarló, ha nem szereti hivatását, ha vallásossága nem benső meggyőződésen alapuló igaz hit, ha hazafisága csak odáig terjed, mint azé az egyszeri katonáé, a ki — Győr alatt megszökött a hazáért. Vak, vezethet-e-világtalant ? Legyenek bármily jók, bármily tökéletesek az eszközök, mit sem érnek, ha nem tudunk velük élni, ha nincs képességünk használatukra, mig ellenben a képesség az eszközöket is megteremti, — ha rosszak, megjavítja. — Jól mondja ide vonatkozólag bölcs belátásu közoktatás- ügyi ministerünk Csáktornyái választói előtt tartott programmbeszédében, hogy: »...mindent megjavíthat egy hivatása magaslatán álló, elégedett néptanító». De bizonyítsunk a múlttal. Nem-e egyenesen és főképen az általános tanítói szakképzettség gyarlósága, vagy ha jobban tetszik, a tanítói kar selejtes eleme állta útját annak, hogy népnevelésügyünk terén a várt eredményt elérhessük. Vagy tagadható-e, hogy sokszor a kaptalát megunt könnyüvérü emberek éppen a tanítói pályán kerestek és találtak menedékhelyet a megélhetési gondok elől? Nem találkozunk aztán olyanokkal is, a kik á harangozol, vagy templom-szolgai pályán szerzett érdemeik alapján és jutalmául léptettettek elő tanítóvá? Milyen fogalmakkal bírtak aztán ezek a nevelés-tanítás művészetéről ? mibe vették a tantervei ? mi hasznát vették a tankönyveknek, stb. ? Tanúskodjék róla a — pipaszár és bambusznád! A kötelességteljesités terén kifejtett buz- góságukról pedig hadd meséljen Bachus, a kinek oltárán oly előszeretettel áldoztak !

A másik kérdés, mely az elsővel nem ugyan szerves, de szoros kapcsolatban áll s a melynek ennélfogva nincs is a népnevelés ügyére közveletleu, csupán közvetett hatása: a tanítók anyagi helyzete. Ez szabja meg a tanítói képzettség fokát, határát. A fizetés és képzettség közt minden értelmi pályánál megvan a viszony. Egyik vonja maga után a másikat.

A tanítók anyagi helyzetének a mostohasága okozta azt a múltban és okozza a jelenben azt is, hogy a jelesebb tehetségű ifjak közül kevesen szánták és szánják magukat e pályára ; a kevés közül is, kinek csak alkalma nyilik, ki csak szerét ejtheti, más pályára lép át, mely jobban biztosítja a megélhetést s nem kárhoztatja az embert arra, hogy holtáiglan ott maradjon, a hol kezdte.

Ezekből látható tehát, hogy az általános népműveltség emelkedése legelső sorban a tanítók képzettségétől, ez pedig a tanítói állás datáiásálól függ. S mitől várhatjuk e kettő emelkedését ? Szerény nézetem szerint a tanképesités államosításától s a tanítói fizetésnek 600 frt minimumban való megállapításától. Ez biztosítaná az uj század iskolájának a sikeres működését.

Imbolygó.

Kereknyétől—Homokig-, tavaszszal és őszszel.

— Mi az Alföld agyagtalajos kátyúja, vagy a süp- pedékes Fertő mocsaras vidéke ahhoz a másfél méter széles s körülbelül másfél kilométeres hosszú, egyedüli közlekedési úthoz, mely Kereknyétől Homok községig vonul? melyet én és plébánosom minden hónapban egyszer átgázolunk, — lévén Homok község Császlócznak filiája, hol templomi functiot teljesítünk.

Ha a repülő-gépet, avagy az »autonombill« szerkezetű kocsikat feltalálták volna, úgy bizonyára mi volnánk az elsők, kik azt bármely áldozatok árán is megszereznék; mert ha a magyarországi »Állatvédő-Egyesület» igazgatósága nyomára jönne ezen csakugyan szivet facsaró tantalusi kínoknak, a mit a szekeret vontató

Igyekezzünk a magyar nemzet egyéniségét minden más nemzet egyéniségétől megkülönböztető, nemzeti szellemtől áthatott nyelvünket, irodalmunkat, nemzeti népdalainkban nyilvánuló zenénket s a művészeti érzék egyéb megnyilatkozásait, a magyar észjárást és erkölcsi felfogást híven visszatükröző népszokásokat, közmondásokat, példás beszédeket, nemzeti történetünket és alkotmányunkat minél alaposabban megismerni, hogy ily módon saját lelkünket át meg áthathassa az a nemzeti műveltség, a mely egyedüli alapja annak a néptanítói és népnevelői szakműveltségnek, a melynek birtoka nélkül senki sem vehet sikeresen részt a magyar nemzeti műveltség fejlesztésének és terjesztésének reánk várakozó szent munkájában.

(Budapest.) Péteríy Sándor

*

A Család és Iskola emléksorokat kér tőlem s e közben olvasom azt a lelkes tudósítást, mely kolozsmegyei kartársainknak a Tanítók Háza javára febr. 10-én rendezett fényes estélyéről szól; arról az estélyről, a melyen az erdélyi társadalom szine-java tüntetett a tanítók mellett. Hát irhatnék-e én szebb „emléksorokai* azoknál, a miket a kolozsmegyei tanitó-egyesület maga irt bele 1900. febr. 10-én évkönyveibe? Örül a lelkem, a midőn látom, hogy mi tanítók mennyire erősödünk. S vájjon minek köszönhetjük sikereinket? Annak, hogy egyesültünk a szeretet jegyében. Mert hiába — szeretet hozta létre és a szeretet tartja lenn a világot!

(Budapest.) Tjjváry Béla,

a Néptanítók Lapja szerkesztője.

*

Mennél több szabadsággal bír valamely nemzet, annál tökéletesebbnek és szigorúbbnak kell lennie a nevelésnek.

Vájjon a divatossá vált nevelésünk szigorúsága megfelel-e a szabadság azon mértékének, a melylyel rendelkezünk ?

(Budapest.) Zsilinszky Mihály,

államtitkár.

(mert kocsiról ily utón szó sem lehet) két, — de sokszor négy párának kiállania kell, — úgy bizonyára latba vetné minden befolyását arra nézve, hogy ezen nyomorúságos állapoton segítve legyen.

Megkísérlem röviden leírni ezen utazást a jelenlegi évadban, s ha valaki meg akar győződni állításom valódiságáról, úgy szeretettel kérem, próbálkozzék meg vele, de előre kérem és figyelmeztetem, hogy ne kocsival és egy pár lóval, hanem még egy pár tartalék-lóval induljon el a szemle-útra, ha majd ismét felenged.

1898. évig, vagyis mig a kincstári földek bérbe voltak adva, addig az ut a rendes két öl szélességű volt, melynek rövid magyarázata az, hogy az akkori kincstári bérlő az utmentén levő két méter szélességű szántóföldet útnak cserébe bírta, — adván a tulajdonosnak helyébe más helyütt még egyszer olyan darabot s utánjárására már kezdték is keveset itt-ott kavicsolni, illetve csak a szekérről lehúzni, de a széjjelteritést az idő viszontagságára, — no meg a szekerek által való széjjelturásra bízták. Innen magyarázható meg ama körülmény, hegy egy helyen domb — kavicsból, — ulána kátyú, tele kot yvalókkal, úgy, hogy ugyan kell egyes kotyvasztónál egymásba gubbaszkodnunk, a mikor egy-egy ily süppe- dékhez érünk.

A bérlet megszűnt, az illető csere-földet egyesek vették kezelés alá; mit volt mit tenni az ut voltaképeni tulajdonosának, mint az utat, mint sajátját‘birtokába venni, — azt felszántotta, nem törődve az egymástól tiz méternyire fekvő, a szekerek által már szétterilett kavics-halmazokkal, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy az utón buján nő az árpa, meghagyva mellette másfél méter szélességű utat, vagyis helyesebben mondva lélekvesztőt.

Alig hogy kiérünk Kereknyéböl, stációt kell tartanunk, mintegy erőt szedni a köze'edő ut fáradalmaira, s már a szegény pára hortyogássál jelzi nem tetszését, rágondolva ösztönénél fogva ama kínokra, melyen már előzőleg keresztül ment. Tiz lépés és állj!! Olt vagyunk, ahonnan 10 percznyi stáció után a kocsisnak minden iránybani gestikulatioja következtében moczczanunk csak meg, — lévén a szekerünk tengelyig a kátyúban, mig mi a szekeren jobbra is, balra is tekintünk, de itt is, ott is feneketlen sár, s eközben egyre replikázunk, — jutván reá idő bőven elég, — hogy hát: »jól megyünk a XX-ik századnak« !

De ez még hagyján volna; de most jön a java. A kétségbeesés s a bizonytalanság érzetével mindegyre azon töprengünk, hogy vájjon a léluton levő »repülő hidal« nem emeite-e lel a viz, avagy nem emelték-e el a Homok község bekebelezett »barna képű« (czigány) polgárai, kik meglehetős számban uralják a helyzetet, — lévén nekik egész telepük a község végén, honnan vándor útra kelve, vizitelnek a közel fekvő kamrákban s baromfiak lakosztályaiban, — csapván olykor-olykor olyan lakomákat — fűszerezve fejbetörésekkel —, hogy sokszor az egész község kivonul gyönyörködni a természet ölén rögtönzött műkedvelői eiőadásban.

Ha sikerül ott találhatni az úgynevezett mozgó hidat, úgy megkönnyebbülten lélegzünk fel; de nem úgy, ha a tyuk-koppasztáshoz megkivántató tüzelőanyagra »emelődött el». Ekkor: »tessék leszállani» I vezényszó hangzik önkéntelenül s a csaknem térdig érő sarat agyongázolni — s megvárni, mig a szekér a bériéig érő vízben szépen megkerüli a »repülö-hidat» s ott ismét stációt tartani, mig a szegény lucskos lovak magukat kifújják.

Ezen kéjutazás minden tavaszszal és őszszel ismétlődik újabb és újabb variácziók alakjában.

A két érdekelt község: Kereknye és Homok, a hatóság erélyes fellépése által segíthetne a bajon? valamint intézkedni az eddig útnak felhasznált földdarab kisajátításán, mely hogy minél előbb meglegyen, legjobban óhajtja : a plébános és kántor.

Müller István, tanító.

Az uj bűnvádi eljárás.

VI. FEJEZET.

68. §. A vádlónak, a terheltnek, vagy a magánléinek kérelmére mellőzni kell azt a bírót vagy jegyzőkönyvvezetőt, a kire nézve valamely törvényes kizáró ok (64. §., 65. §. 1. és 2. bek., 66. §.) forog fenn, vagy a kinek elfogulatlansága ellen alapos okot hoznak fel.

A főtárgyalásnak, iltetőleg a felsőbíróság elé kitűzött tárgyalásnak megkezdése után az ezeknél eljáró bíróval vagy jegyzőkönyvvezetővel szemben csak a kizáró okok érvényesíthetők.

69. §. A mellőzés járásbíróság birájára és hivatalnokára nézve a törvényszéknél, egyébként pedig rendszerint annál a bíróságnál kérendő, melynél a kifogásolt biró vagy jegyzőkönyvvezető működik.

A vizsgálóbíróra, valamint a járásbíróság és a törvényszék birájára vagy hivatalnokára vonatkozó kérelem felett zárt ülésben a törvényszék dönt.

A törvényszék elnökének, egész tanácsának vagy tagjai többségének mellőzése iránt előterjesztett kérelem felett, a főügyész meghallgatása után, zárt ülésben a kir. ítlőtábla; a kir. ítélőtábla elnökének, egész tanácsának vagy tagjai többségének mellőzése tekintetében, a koronaügyész meghallgatása után, zart ülésben a kir. Curia; a kir. curia elnökének, egész tanácsának vagy tagjai többségének mellőzése kérdésében a kir. curia polgári és büntető osztályának bírói tagjaiból alakított teljes ülésben határoz.

A határozat mindig a kifogásolt biró vagy jegyző- könyvvezető meghallgatása után, de bizonyítás-felvétel nélkül hozandó. Csak elutasító határozattal szemben, és ez ellen is csak az ítélet ellen használható perorvoslattal lehet orvoslást keresni.

A mellőzés megtagadása esetében ugyanannak a bíróságnak vagy bírósági, hivatalnoknak mellőzése ugyanabban az ügyben csak olyan körülmény alapján kérhető, mely az előbbi kérelem előterjesztése után merült fel.

70. §. A biró, kinek abban a perben, melyben eljárni hivatva volna, saját elfogulatlansága iránt aggodat-