Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1900-02-11 / 6. szám

A közönség* köréből. Pártoljuk a helyi ipart! Ez a jelszó hangzott végig e lapok legutóbbi vezérczikkében s mert a tek. Szerkesztő ur bizonyára azért adta közre e czikket, hogy annak foganatja is legyen, engedje meg a tek. Szerkesztő ur, hógy egy olyan esetről tegyek említést, mely sehogy sem alkal­mas arra, hogy az ungvári ipar pártolását előmozdítsa. A munkácsi egyházmegye püspöke, Firczák Gyula Öméltósága ugyanis áthatva attól a tudattól, hogy a helyi iparosok pártolásra méltók, Mihalics János ungvári kovács-mesternél egy fedett kocsit rendelt. Mihalics pedig, amennyiben kerékgyártó-munkát végezni nem bir, — a helyett, hogy a kocsihoz szük­séges famunkat ungvári iparossal készíttette volna: Budapestről hozatta azt meg, — indokolván eljárását azzal, hogy ott olcsóbban bírta beszerezni. Ilyen eset után, a mikor egy iparos, csupa fel­tűnési viszketegből mellőzi ungvári iparos-társait, a kiknek szakértelme van legalább annyi — ha nem több — mint Mihalicsnak, — vájjon kivánható-e, hogy valaki az ungvári iparosokat pártolja. Igen nagy elégtételt nyernének az ungvári ipa­rosok, ha Öméltósága Firczák Gyula munkácsi püspök ur Mihalicstol e félig idegenből jött kocsit el nem fo­gadná. Egy kerékgyártó. Irodalmi értesítő. Uj politikai liirlap. A Sátoralja-Ujhelyben meg­jelenő „Felsőmagyarországi Hírlap“, a mely Zem- plénvármegyének legolvasottabb lapja, függetlenségi irányú politikai lappá alakult át. Az uj politikai újság Zemplénvármegyének és több szomszéd vármegyének egyetlen politikai lapja. Felelős szerkesztője: Biró Pál, főmunkatársa : Dr. Búza Barna. Több munkatárs támo­gatásával, megindulása óta ők vezetik ezt a jelesen szerkesztett újságot. Gyermek-Divat, az anyák e kedves újsága, hato­dik évének 12-ik száma megjelent. Körülbelül 100 képpel tarkított nyolcz oldalas főlapján hasznosan oktatja a szorgos anyákat arra, hogy az elhasznált vagy a nagyok kinőtte ruhát mikép kell a kicsinyek számára atalakitani vagy újat várni. Könnyebbségére van ebben a minden számhoz mellékelt kétoldalas szabás-mintaiv. Ezenkívül az apróságokat is kelle­mesen szórakoztatja, a mennyiben játékszerek és apró tárgyak készítésére oktatja. A Gyermek Divat hóna- ponkint megjelenő újság. Előfizetési ára a lehető leg­olcsóbb : negyedévre 55 kr. postán küldve. Megren­delhető a kiadóhivatalban, Budapest, Rökk Szilárd- utcza 4 szám. ME N JET REND (Érvényes 1899. október hó 1-töl.) A vonat, Gyv. Szv. || Gyv. Szv. Vv. IJngvárról indul j 4- 83B| l18 446j 822 Csapra érkezik 5L3 9S6| 207 537| 9S4 Beregszászra „ - ll3 j 340 72í 616 Munkácsra „ — ll29j 323 7-| 1112 M.-Szigetre * — - 6- 1023 9B0 Kis-Várdára „ 709 — 403 722| — Nyíregyházára „ 843 — 523 92» — Debreczenbe „ 1221 — 7— —I ­S.-a.-Ujhelybe „ 654 ll53 351 722 _ Kassára „ 1014 2B0 — 11- ­Miskolczra „ 925 250 552 1222 — Budapestre „ l30 822 1022 6 5 ­Lembergbe „ — 1022 — 755 755 Becsbe (stb.) „ 722 62ú! 620 l50 — Az éjjeli idő esti 622 órától reggeli 522 perczig, a perczeket jelző számjegyeknek __ aláhúzásával van megjelölve. Felelős szerkesztő: LÖRINCZY JENŐ. A Szobráncz-utczán, a Palyó János-féle házban egy 4 szoba, konyha, éléskamara, pad, pin- cze, mosó-konyha és kertből álló lakás május 1-től kiadó. ^ 100-1900. k. i. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott község úrbéres közönsége részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Köblór község hatá­rában levő 180 kát. hold legelő-területén termett s 1600 koronára becsült fáját folyó évi február hó 20-án, délelőtti 10 órakor a hely­színén megtartandó nyilvános árverésen, a legtöbbet ígérőnek eladja. Az árverési feltételeket árverelni szándékozók a községházánál a hivatalos órák alatt megtekint­hetik. Köblér, 1900. évi február hó 6. Gulácsy János, Maleez Mihály, körjegyző. biró. BXADÓ 3 darab 3—4 éves csikó, 8 2 magyar bika. Tenyésztésre, vészen keresztül ment: 13 drb. 2 éves kan, 10 , 1 „ circa 100 1 „ kocza. Bővebb felvilágosítást ad Szennán (u. p. Pályin) az uradalom intézője: i _2 * Pólya k. 11,196—99. szám. Árverési hirdetmény. Az ungvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Varga Sándor bereg­szászi lakos, vármegyei tiszti főügyész végrehajtat­nak, Róth Gábor, mint a gondnokság alá helyezett Moskovics Sámuel ügygondnoka, beregszászi lakos végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében 40 korona tőke és járulékainak behajtása végett az ár­verést a következő módozatok mellett elrendelte: 1. Árverés tárgyát képezi az o.-komoróczi 4 , 48., 49., 88., 91., 155. számú tjkvben B/ö., B/g., B/a., B/g.( B/14^ B/2. alatt, — a p.-helmeczi 222., 226. száma tjkvben B/3., B/2. alatt a Moskovics Sámuel végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlan 90 korona, 20 korona, 160 korona, 288 korona, 640 ko»na, 36 korona, 322 korona, 324 korona kikiáltási ár mellett. 2. Az árverés O.-Komorócz község házánál 1900. évi április hó 7-ik napján, délelőtti Í0 órakor lesz megtartva, mely alkalommal az ingatlanok a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. 3. Az árverelni szándékozók kötelesek az ár­verést megelőzőleg bánatpénz gyanánt a bírói kikül dött kezeihez 9 korona, 2 korona, 16 korona, 28 korona 80 fillér, 64 korona, 3 korona 60 fillér, 32 korona 20 fillér, 32 korona 40 fillért készpénz­ben, vagy óvadókképesnek nyilvánított értékpapírok­ban letenni. Kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Ungvári, 1900. évi január hó 19-én. Izsépy, kir. aljbiró. 433—1900. szám. Fűrész-bérleti hirdetmény. Melynél lógva ezennel közhirré tétetik, hogy az ungvári zugótelepi fűrészben levő, 150 lóerővel biró viz-forgonya, illetve ennek hajtó-ereje, három keret- és három körfűrész a teljes közlő rudazattal együtt, valamint a tartozékos 16 lakosztállyal biró, illetve 16 lakosztályra (elosztható két munkáslak ók tartozékai, mint nemkülönben az ezeknek kiegészítő részét képező és kereken I2V2 kát. holdat tevő rakodó-terület az 190U. évi julius hó 1-től 1910. évi deczember hó végéig terjedő tiz és tél (IOV2) évre leendő bérbeadása iránt folyó évi április hó 25-én, délelőtt 11 órakor alulirt főerdőhiva- talnál zárt ajánlati tárgyalás fog tartatni. A kikiáltási évi bérösszeg 6000 (hatezer) ko­rona, bánatpénz 1000 (egyezer) korona. Bővebb felvilágosítással az alulírott főerdő- hivatal szolgál. Ungvári, 1900. évi február hó 6-án. BL kir. főerdőhivatal. 10,178-1899. tk. sz. Az ungvári kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Braun Jakab szerednyei lakos végrehajtatónak, Tokár Szimkó, kiskorú Tokár János és László végrehajtást szenvedők elleni vég­rehajtási ügyében 145 frt tőke és járulékainak be­hajtása végett az árverést a következő módozatok mellett elrendelte: 1. Az árverés tárgyát képezi a szerednyei 140. számú tjkvben 'B/2., 45., 7., 8. és 9. alatt kisk. Tokár Simon, kisk. Tokár János, kisk. Tokár Bazil, Tokár Szimkó, kisk. Tokár János és kisk. Tokár László, a végrehajtást szenvedők'nevén álló 232., 417, 474., 595., 810., 935. és 1143. hr. számú ingatlanok, — a szerednyei 140. számú tjkvben C. 1/a., 5042/52. számú végzéssel özv. Tokár Olexánó szül. Hibur Mária javára bekebelezett holtiglani haszonélvezeti jog sérelme nélkül 301 frt kikiáltási ár mellett. 2. Az árverés Szerednye község házánál 1900. évi február hó 20-ik napján, délelőtt 10 órakor lesz megtartva, mely alkalommal az ingatlan a kikiáltási áron alul is el fog adatni. 3. Az árverelni szándékozók kötelesek az árve­rést megelőzőleg bánatpénz gyanánt a bírói kiküldött kezeihez 30 frt 10 krt készpénzben, vagy óvadék- képesnek nyilvánított értékpapírokban letenni. Kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Ungvárt, 1899. évi november hó 19-ón. Kail, kir. aljárásbiró. Árlejtés! MMni Alulirt erdőgondnokság közhírré teszi, hogy a kerületéhez tartozó petróczi „"Verch.-Haesanik“ erdő­részben egyezer (1000), a huszáki „Privlacski“ erdőrészben kettőezer (2000), összesen háromezer ürm.3 I-ső osztályú bükk hasábfa az 1900. év telén való termelésének vállalatba adása iránt alulirt erdő­gondnokság hivatalos helyiségében 1900. évi február hó 14-ón, esetleg február hó 22-én, reggeli 9 órakor nyilvános szóbeli árlejtést fog tartani, melyen egy ürm.3 I-ső osztályú bükk hasábfára hatvanöt (65) fillér egysógbér fog alapul szolgálni. Az árlejtési és szerződési feltételek alólirott erdőgondnokság irodahelyiségében a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők. Szabályszerűen felszerelt s 5% bánatpénzzel ellátott zárt Írásbeli ajánlatok is az árlejtés meg­kezdéséig szintén elfogadtatnak. Határozottan kijelentetik, hogy a kincstár az ajánlatok közül szabadon választhat és hogy utó­ajánlatok el nem fogadtatnak. Radváncz, 1900. február 7. M. kir. erdőgondnokság. 9362-1899. szám. Árverési hirdetmény. Az ungvári kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Berkovics Mózes andra- sóczi lakos végrehajtatnak, Ruszcsák Iván és Rusz- csák Mária andrasóczi lakosok végrehajtást szenvedők ellen folyó végrehajtási ügyében 130 frtnyi tőke és járulékainak behajtása végett az árverést a követ­kező módozatok mellett elrendelte: 1. Árverés tárgyát képezik az andrasóczi 17. sz. tjkvben B/i. és B/2. a. Ruszcsák Iván és kk. Ruszcsák Mária nevén álló 198., 244., 375 , 437., 483., 557., 671. és 345. hr. sz. birtok-részletek 281 írt és az andrasóczi 77. sz. tjkvben A) lapon 1 — 3. sorszám alatt felvett 56., 82. és 85 hr. sz. birtok-részletekből B/2. és B/3. a. Ruszcsák Iván és kk. Ruszcsák Mária végrehajtást szenvedők nevén álló jutalékok 200 frtuyi kikiáltási ár mellett. 2. Az árvevós Andrasócz község házánál 1900. évi február hó 21-ik napján, délelőtt 10 órakor lesz megtartva, mely alkalommal az ingatlanok a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. 3. Az árverelni szándékozók kötelesek az árve­rést megelőzőleg bánatpénz gyanánt a bírói kikül­dött kezeihez 28 frt 10 krt, illetve 20 irtot kész­pénzben, vagy óvadókképesnek nyilvánított érték­papírokban letenni. Kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Ungvárt, 1899. évi november hó 23. napján. Kail, kir. aljárásbiró,-

Next

/
Thumbnails
Contents