Ung, 1899. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)

1899-07-09 / 28. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM.

Ungvár, 1899. julius 9.

28. SZÁM.

SZERKESZTŐSÉ«}:

Ungvár, Vármegyehn*-trr 1. szám.

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza.

A lap megjelen minden vasárnap.

KIADÓHIVATAL:

Székely és Illés könyvnyomdája.

Előfizetési feltételek:

Iv.'ész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt félévre ... 2 » | Egyes szám 10 kr.

Hirdetések,

előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Nyilttér soronkint 20 kr.

ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A kibontakozás felé.

A folyó évre szóló költségvetés körülbelül 1« van tárgyalva; elég későre esik és Ungvár város tanácsa igazán meg lehet elégedve a képviselettel, a mely a legnagyobb bizalommal adja meg az in- deinnitit immár a hetedik hónapra is, a költségvetés jogerőre emelkedései".

Nincs tanulságosabb a város háztartásában, mint épen a költségvetés tárgyalása; erre helyezendő a legnagyobb súly, és sohasem baj, ha az a legrészletesebben, a legkimeritőbben lesz megbeszélve. Ez a vizsgája a városi tanácsnak, itt tudjuk meg, mit tett, mit terveznek a város vezetői, hogyan gazdálkodtak a közös vagyonnal; e tárgyalás alalt kell a képviselet bizalmának vagy bizalmatlanságának megnyilatkoznia.

Tagadhatlau, hogy városunk vezető hivatalnoka a jelen költségvetés tárgyalásánál mindent teljes őszinteséggel tárt elő; és igy megtudtuk, hogy városunkat most még mindig egy 20,000 frtos függő tartozás terheli. Ezzel szemben ki lett mutatva bár, pőtadó hátralék és egyéb követelések czimen 64,000 írt követelés, vagyis az annyit jelentene, hogy a tiiggő tartozások miatt nincs mit tartózkodni, mert busás fedezete vau. De ki lett mutatva egyúttal az is, hogy a felvett adóhátralékból 40%-nál több nem reális, ha az e czimen felvett 40,000 írtból 12—13 ezer írtnál több helyesen és reálisan a költségvetésbe fel nem vehető; a többi, mint behajthatlan tiz évnél is régibb előírások — törlendők.

Azon hosszú és nehéz hurezok, melyek a tisztviselők működési pótléka, a rendőrkapitány járlat- levél dijjai fölött, egyes hivatalnokok segélykérvényei tárgyában ezúttal lefolytak, teljesen megérlelték az uj szervezeti és szolgálati szabályzat sürgős elintézését; ez alkalommal fognak rendeztetni a tiszti fizetések kérdései.

Mindezekből már most az tűnik ki, hogy a legközelebbi jövőben, úgy a városi tanács, mint a képviselet nagy munkának néz elébe; mert a polgármester határozott utasítást kapott még e folyó évre a szervezeti szabályzatot beterjeszteni, és az

1000. évi költségvetést októberben tárgyaltatni. Utasítást kapott, hogy a költségvetést a lefolyt tárgyalásokból meritett tanulságok figyelembe vétele mellett készíttesse el, melyben csak, és csupán a biztosan várható jövedelmek vétessenek fel, hogy végre hű képet nyerjen e város vagyoni helyzete. Mert attól, hogy az adózó polgárok kímélése szempontjából most 52% községi adót vetnek ki, semmi üdvös eredményt nem várhatunk, a helyzetet takargatni nem helyes gazdasági politika. Végre, ha segíteni akarunk, tudni kell: hoi is a baj! Megeshetik tehát, hogy 2—3 évig 80—90 százalékos községi adó.t fogunk fizetni, de végre is a helyzet tisztázva lesz és a költségvetést megnyugvással fogjuk tudomásul venni.

Nincs okunk kételkedni abban, hogy városunk vezetője ezen fontos feladatokat nagy szakértelmével párosult szorgalommal fogja megoldáshoz segiteni és mert ebben bízunk, mert ez a hitünk — irtuk czikkünk elé, hogy végre indulunk „a kibontakozás felé.“

Tanitógyülés.

Az »Ungmegyei Ált. Néptanítói Egyesületi in. hó 30-án tartotta meg rendes közgyűlését Nagy-Kaposon, a »Társaskör«- helyiségében. A borongós és esős napokra következett verőlényes reggel a szokottnál nagyobb számban hozta együvé a nemzet napszámosait. Nem ugyan üdülés kedvéért lógtak most ezek vánűorbotot; tanulni mentek, hogy taníthassanak, lelkesedésre vágyolt szivük, hogy működésük színhelyén majd ezreket lelkesíthessenek, s aprópénzre válthassák a kincset, melyet az egyesületi élet, a válvetett munkásság nyomán, a tanítói közszellem lángoló tüzének melegénél plántálnak keblűkbe. A délibábos Altöld eme szögletét azért választotta az egyesület ez évi közgyűlése helyéül, hogy a tagok a természet ölén szemlélhessék vármegyénk változatokban gazdag föld- és néprajzi viszonyait s a felhőkkel ölelkező Kárpátok völgyeiben felejtett községek tanítói is gyönyörködhessenek az aranykalászszal ékes rónaság csodás szépségeiben.

Nagy-Kapós városa nem igen látszott együtt ünnepelni vármegyénk tanítóságával. Nem öltött diszt s talán nem is vette jó néven, hogy a tatárok által egykor földig rombolt város ujraépült falai között a czivilizáczió békés, de annál élesebb tegyvereivel hadakozó vitézek,

haditanácsra gyűlnek össze. Ott láttuk azonban a gyűlésen a város egyházi és világi előkelőségeit s ott mindazokat a lelkes tanügybarátokat, kik meglátják a tanítót, s tudják méltányolni a nagy, nehéz munkát, melyet az iskola a magyar társadalom műveltségi színvonalának emelése körűi vegez. \

A közgyűlés lefolyását különben a következőkbe foglalhatjuk össze:

Torma János egyes, elnök lelkes beszédben üdvözölvén az egybegyült egyesületi tagokat, a kir. tanfelügyelőt, Nagy-Kapós város polgárságát s a gyűlésen részt vett vendégeket, a gyűlést d. e. 10 órakor megnyitódnak jelentette ki.

A múlt évi gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésével megbízóit bárom tag kiküldése után Takács László főjegyzőt láttuk lölegyenesedni az elölülők közül, a ki az egyesület múlt évi munkálkodásáról szerkesztett terjedelmes jelentését olvasta végig. Ebből tudtuk meg, hogy az egyesület kebelében az 1898. évi jun. hó 30-án tartott, közgyűlés óta 2 választmányi s a járáskörök szerint 2—2, összesen tehát 8 köri gyűlés tartatott. Ezeken a kisebb jelentőségű folyóügyek elintézésén kívül számos az iskola beléletére vonatkozó tételek kerültek kidolgozás és megvitatás alá. Ilyen tételek : Mit tehet a néptanító a szoczializmus terjedése ellen ? A valláserkölcsös érzület nevelése a népiskolában. Méhészet. A magyarnyelvtan helyes módszere a nem magyar ajkú népiskolában. A mezőgazdasági ismétlő iskolákról. Az I. osztály tananyaga és tanmenete a nemzetiségi vidékeken. Neveljünk a munkának. Csevegés, neve észeti szempontból. Az évzáró vizsgálatokról. A hangtan szerint keletkezett tiszta hangok keletkeztetése. Egy délelőtti tanítás a virághalmi népiskolában, stb. Ugyancsak kiemeli a jelentés Panulin Péter borivói gór. kalh. kántortanitó 50 éves jubileumát, melyet az ungvári járáskor tanítósága ez évi május hó 23-án Horlyó községében tartott gyűlésével kapcsolatban „méltóképen ünnepelt meg. Legkimagaslóbb pontja azonban a jelentésnek az, melyben felolvasó megemlékezik azon országos gyászról, mely a lefolyt tanítási év alatt ő telsége koronás királyunkat, az uralkodó házat, s a magyar nemzetet Erzsébet királynénk váratlanul bekövetkezett halála által érte.

»A magyar tanítóság szive és lelke — úgymond a jelentés — akkor dobban lel akár örömben, akár fájdalomban a legjobban, amikor azt a honfiúi öröm, vagy aggodalom megszállja; a mikor azt az édes magyar haza s koronás királyának közös öröme lelkesedésre ragadja, vagy közös bánata lesújtja. 1896-ban, a midőn a magyar nemzet telve büszkeséggel és lelkes önérzettel egy nevezetes, s nemzetek életében is vajmi ritka időpontot, édes magyar hazánk fennálláOrosz reminiszezeneziák. a magyar szabadságharcz idejéből.

(Folytatás.)

Csak a véletlen segítette elő igyekezetét. Tenke faluban a vonat éjjel érkezett meg. Ott egy őrmester jelentette Pöltenbergnek, hogy nem lehet előrehaladni, mert a hid leégett. Grigorov hallotta ezt és a taluba ment, hogy a hidégés okait megtudja. De megtudta, hogy a jelentés nem telelt meg a valóságnak. A jelentést az őrmester Pöltenberg meghagyásából tette. Most már megértette Grigorov, hogy Görgei Aradon van 'és olt várja meg a parlamentaireket. Nyiltan meg is mondta ezt a véleményét Pöltenbergnek, a ki nem is titkolózott tovább. Ez az alkalom kiindulása volt egy baráti viszonynak, a mely Pöltenberg és Grigorov közt támadt. Pöltenberg bizalommal viseltetett iránta, beavatta családi viszonyaiba, megmutatta feleségének egy levelét, a ki Bécsben volt és megható szavakban kérte, hogy találkozzanak valahol. Pöltenberg nyomott kedély hangulatban volt már akkor. Sejtette valószínűleg, hogy szeretett hitvesét nem lógja látni többé. Sejtette talán azt is, a mi később bekövetkezett. a kivégeztetést Aradon:

Miután Görgei megkezdte a tárgyalásokat a fegyverletétel iránt az orosz hadsereg főparancsnokával, Grigorov Nagyváradra ment, hogy jelentést tegyen erről gróí Rüdigernek. Itt erdekes jelenetnek volt a tanúja. Az utczán az orosz katonák a magyar huszárokkal ka- ronlogva, összeölelkezve sétáltak. Grigorov maga elébe hivatta a sza.«as/.vezetöt és a következő érdekes párbeszédet folytatta vele :

— Mit csináltatok ? — kérdezte Grigorov a sza- kaszvezelőtől.

— Kegyelem, kegyelem ! — kiáltotta az.

— Miről beszélgettetek a magyar katonákkal ?

— A magyarok felszólitottak minket, hogy lépjünk be az ő csapatukba.

— És ti mit szóltatok erre?

— Ráálltunk, csak azt sajnáltuk nagyon, hogy nem tudunk magyarul.

— És a haza, az eskü, meg a czár?

— A magyarok, — telelte habozva a szakaszvezető, — azt mondották nekünk, hogy mi olyan vitézül harczolunk, hogy ha közéjük állunk, együtt meg lógjuk hódítani az egész világot.

Ha Grigorov csak egy órával később ment volna ki az utczára, a katonáit már nem találta volna meg. Magyar huszárruhát öltöttek volna azok. Rüdiger megbocsátotta kozákjainak ezt a sztrájkot, eszébe jutott, hogy ő is volt valaha fiatal ember. Grigorov könyvében Görgeinek egy eddig ismeretlen levele, a melyet Klapka tábornoknak irt a fegyverletételre vonatkozólag. Ismeretes dolog, hogy Görgei milyen elővigyázattal és genialitással tett eleget a kormány ama parancsának, hogy a déli sereggel egyesüljön s Vácznál, a hol az utat elzárták előle, az orosz sereg szeme láttára vonult Miskolczra, Tokaj irányában. Nagyváradra hívták őt azzal a biztatgatással, hogy Kossuth és a minisztérium is ott lesz s pénzt, fölszerelést és élelmet bőven lógnak rendelkezésére bocsátani. Görgei, óriási akadályokon keresztül, csakugyan megérkezett Nagyváradra, de sem Kossuthot, sem a minisztériumot nem találta ott, sem az ígért pénzt, felszerelést és élelmet nem kapta meg, Batthyány és Szemere fogadták Görgeit, és Kossuth nevében a magyar hadsereg lőparancsnokává proklamállák őt. Ő azonban erélyesen visszautasította ezt, mivel bizonyságai voltak arra, hogy Kossuth titokban Bemet nevezte ki főparancsnoknak. Megemlíti ezt a következő levélben, melyet Klapkának irt:

«Mióta nem találkoztunk, váratlan és súlyos következményű esetek történtek. A kormány örökös irigykedése és néhány tagjának aljas áskálódásai megvalósították azt, a mit még áprilisban megjósoltam. Miután az oroszokkal vivőit számos győzelmes csata árán Tokajnál átkeltem a Tiszán, az országgyűlés kinyilatkoztatta, hogy engem akar kinevezni főparancsnoknak, Kossuth azonban mégis Bem tábornokot nevezte ki titokban. Az ország ennek daczára engem tartott fővezérnek, mivel Kossuth az országgyűlés javaslatára jezsuitáskodó választ adott. Ez a kijátszás az oka a rákövetkezett eseményeknek. Dembinszkit Csorszknál, Bemet Maros- vásárhelynél megverték, Bem Temesvárra sietett, ahová Dembinszki is visszahúzódott. Dembinszki később ismét megújította a csatát, de oly súlyos vereséget szenvedett, hogy — Kossuth számítása szerint — ötvenezer főnyi csapatból csak hat ezer embere maradt. Ugyanekkor Temesvár és Arad közé nyomultak elő az osztrákok. A hadügyminisztérium parancsot adott Dembinszkinek, hogy vonuljon vissza, természetesen a békés Arad várába, nem pedig az ellenséges Temesvárra. Dembinszki azonban e parancsnak ellenkező módon cselekedett. Hogy miért, azt nem tudom ; több ok bizonyít azonban a mellet, hogy ez irántam való irigységből történt igy. Mind ennek az lett a következménye, hogy azokból, a kik velünk együtt hagyták el Komáromot, — nem említve azt a veszteséget, a mit Vácznál, Rétságnál, Gro- mélynél és Debreczennél szenvedtünk — egye ül én maradtam helyemen, délen az osztrákoktól, északon az oroszoktól fenyegetve. Habár kínálkozott a lehetőség, hogy Aradról Radnán keresztül Erdélybe vonulhatok vissza, tekintettel arra, hogy hazámnak minden áron vissza akarom szerezni nyugalmát, kénytelen vagyok a fegyverletételben keresni menedéket. Első sorban mindent elkövettem, hogy az időleges kormányt meggyőzzem arról, hogy ha a hazának használni akar, ki kell adnia kezéből a hatalmat, nehogy a hazát még nagyobb szerencsétlenségbe döntse. A kormány nem zárkózott el javaslatom elöl s rám bízta a polgári és a katonai hatalmat. Ekkor támadt bennem az a gyors, de nem kevésbé jóindulatú elhatározás, bogy haladéktalanul letegyem a fegyvert a minden oroszok császárja elölt. SeJLapunk mai száma 6 oldalra tarjad.