Ung, 1899. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1899-02-05 / 6. szám
solygó tárgyát, leikök reményét, szívok és vérök gyümölcsét, önön hibájokon kívül. Hát kérdem : nem-e egy könyelmüség, nem-e egy bűnös mulasztás ez? Feleljenek nekem erre tisztán, őszintén mindazok, akik az ovodai élet fejlesztésében és életében komoly irányadók? nem lehetet volna-e ezen két szerencsétlenséget kikerülni? ugyan mondják meg nekem, szivükre tevén mind a két kezűket, hogy az ilyen szerencsétlenségek alkalmasak arra, hogy az óvodák nagy jótéteményét, velünk gyermekes szülőkkel megkedveltessék? Én nem mernék erre igennel telelni, erőszakot vennék gondolkodás-mó- domom, apai szeretetemen; még csak enyhítő körülménynek sem fogadhatom el ama banális felfogást, hogy hát hiszen, szerencsétlenség a legnagyobb óvatosság mellett is előfordulhat. Ez a felfogás csak takargatása a mulasztásnak, ez a megtámadott lelkiismeretnek csúnya elaltatása, olyan üres frázis, melyből hiányzik a szív melegség, a kis gyermekek igazi sZeretete. Nem akarok én vádolni sem Ungváron, sem Szemlakon senkit, a két korán letört virág halála miatt, de elmondom tisztán meggyőződésemet, szivem önzetlen sugallatát, hogyan képzelem én magamnak az óvódák berendezését. Mintegy parányi csepp viz a végtelen tenger vizében, olyan az én szavam, még is lelkem minden melegével jót akarok mindenkinek. Arra nem is gondolok, leszen e felszólalásomnak valami eredménye, vagy hozzálér- közhettem-e a nagy közönség érző szivéhez, én csak azt tudom, érzem, arra gondolok, hogy jót akarok; elejét akarom venni a jövendőben bekövetkezhető hasonló, megrendilő szerencsétlenségeknek. 1- ször. Minden felállítandó, vagy már működésben lévő óvodánál, múlhatatlan és szent kötelesség volna a kályhákat fonott vasrácscsal elkeritetni, azok külső lü- tését eszközölni. 2- szor. Az óvónő lakását, közvetlen az óvólerem mellett kellene föltétlenül felállítani, úgy, hogy e kellőt, csak egy nagyobb, függöny nélküli üvegajtó választaná el egymástól, igy meg volna adva a mód arra nézve, hogy az óvónő minden perezben meggyőződést szerezhetne magának a rendes óra kezdete előtt megjelent gyermekek foglalkozásáról. Ez a két mód volna az óvodai szerencsétlenségek gyökeres orvoslása s nem hiszem, még csak képzelni sem merem, hogy akadna ember, a ki velem az ellenkezőt állítaná. Ennek a két igen fontos módnak a be nem tartásáról származhatott Ungváron is, Szemlakon is ama borzasztó két szerencsétlenség. Nem helyeslem ebből kifolyólag tehát először az , hogy az óvodai kályhák oly könnyen hozzáférhetők, nincsenek vasrácscsal ellátva és belülről füttetnek ; nem helyeslem másodszor azt, hogy az óvodák lakása nincs mindenütt közvetlen összeköttetésben az óvoda termével. Ezek nélkül a szerencsétlenségek megszüntetése csak lantasmagória, ólyan távol esnek egymástól, mint a nap a földtől. A lelkiismeretes orvos, mielőtt asztalhoz ülne, hogy megírja orvosságát, a legkisebb körülményre is kiterjeszti figyelmét. A beteg testi szervezetét, annak lelkierejét — már úgy a mint ezt tudománya, élet tapaszt data szerint képes tenni — egymás mellé állítja, ebből következtet s csak azután rendel. Így kellene minden óvódával is eljárni, a hiányokat pótolni, mert hiszen a könnyelmű, talán zsugori gondatlanságból eredő élet erőszakos elaltatása, gyermek-élet elpusztulása, akármiféle szép ruhába öltöztetjük is, még is csak bűn. Vidonyi József. Az Ung’meg’yei Közművelődési Egylet ezéljai. Az »Ung* múlt heti számában Schürger Ferencz ur menteni akarván az U. K. E. eddigi mulasztásait és elejét akarván venni az E. ellen intézendő esetleges támadásoknak, egy a szerkesztőhöz intézett levélben okát adja a késedelemnek, felhozza a szervezés körül és közben felmerült nehézségeket, az illetékes tényezőknek az E. iránt tanúsított közönyét, melyet azonban — Istennek hála — sikerült megtörni, úgy hogy most már vissza is lehel tekinteni egy tényleges eredményre: az E. programmjának részletes megállapítására. Ha pedig elemi csapások nem jönnek közbe és az influenza és a nátha sem fogja a szép terveket romba dönteni, akkor a jövő hónapban az egész vonalon megindul a munka. Ha jól tudom, már négy esztendeje buzgólkodik Schürger ur az E. létesítése körül. Még szerkesztő korában pendítette meg az E. eszméjét és már akkor sikerült egy bízol tságot összehozni az alapszabályok megvitatására. Azóta az alapszabályok valószínűleg létrejöttek, a programul is meg lön állapítva, sőt a szakosztályok is megalakultak mint Schürger ur említett leveléről értesülök. Ilyen eredményekkel szemben minden kritikának meg kell szűnni és ugyebár csupán dicséret illeti a vezetőket e szép eredmények eléréséért. Gúnyolódni a lassúság felett, mily éretlenség; »tüszu- rásokkal* csipkedni, mily hálátlanság. Hisz az E. működési körével sincs tisztában az, a ki nem veszi tekintetbe a közönyt és annak nehéz és lassú megtörését. E sorok szerény írójának véleménye szerint elfogadható okokkal egyáltalán nem lehet menteni a lassúságot. Mert vagy belátja mindenki (értem az illetékeseket) az U. K. E. szükségességét, vagy kevesen lelkesednek érte. Előbbi esetben az E. megalakulása a formalitások elintézése után rövidesen perfektté válik, uLóbbi esetben pedig a vezetőknek az eszme felvetőinek agitálniok kell az ügy érdekében, meg kell kedveltetni eszméjüket, rá kell mutatni annak üdvös hatására. Azonban baj, vagy legalább is rossz jel, ha a ka- pacitálás csak oly lassan és nehezen tudja elérni czél- ját. Egyesületek, melyek egy egész népfaj, vagy egy nemzet tagjainak összemüködését czélozzák, feltételezik, hogy esztendőkig is munkálkodjanak megalakulásuk érdekében ;. de ha egy megye érdekeit érintő E.-nek megalakulása és szervezése oly soká huzóuik, csak ajsl bizonyítja, hogy az E.-re szükség nincsen, vagy pedig, hogy az érdekeltek nem látnak az E.-ben garancziát arra, hogy czélját megvalósíthassa. Vájjon lehet-e ezt a szabályt az U. K. E.-nél is alkalmazni? Lehet-e állítani, hogy az U. K. E.-re szükség nincs? Bizonyára nem. Az E.-nek itt fontos hivatása van. A nemzeti szellemet és a nemzeti kultúrát belé oltani felvidéki népünkbe, a magyar nyelvre oktatni az idegen ajkuakat; a műveltség azon minimális tokára emelni őket, mely egyfelől feltétele megélhetésüknek, másfelől pedig ösztönzi őket a jobb és kényelmesebb életre, a nagyobb munkára és a belterjesebb gazdálkodásra ; megtanítani őket a magyar haza iránti szeretelre és hozzájárulni a ruthén kérdés megoldásához. A már megalakult U. K. E.-nek azonban nem ez a czélja. A levélben foglalt programm szerint az E. elsősorban felolvasásokat es műkedvelői előadásokat akar tartani, másodsorban pedig a magyar nyelv terjesztéséről és ezzel kajfesolathan a néptanítók anyagi jutalmazásáról gondoskodik. Egy közművelődési egyletnek nem lehet, nem szabad csupán ilyen czélokat kitűzni; ezek legfőbb eszközök gyanánt szerepelhetnek. Ilyen czélokkal fennállhat egy társas-kör, mely többek közt ilyen módon is gondoskodik tagjai szórakozásáról; az U. K. E-nek pedig a társas-körökön felül keli állania, c/.élja egészen más kell, hogy legyen. Nekünk szükségünk van egy K. E.-re, nem pedig egy uj társaskörre; a K. E. működése extensiv, a mely azonban el nem érhető helybeli felolvasásokkal és szinielöadásokkal. Mert — tisztelettel kérdem — minő hatása lesz egy Ungváron — bizonyára zártkörű társaság előtt — tartott felolvasásnak felvidéki népünk állapotának javítására ? vagy pedig milyen összefüggésben van a közművelődés a műkedvelő előadásokkal és mennyiben fogja előmozdítani népünk tudását az, ha Ungváron egy tuczat urhölgy és ur összeáll, maguk és hozzátartozóik szórakoztatására egy színmüvet — megengedem a legkifogástalanabb összjatékkal — eljátszani ? Egy K. E. ilyen czélokkal fenn nem állhat, hanem lesülyed egy társaskör niveaujára és miután az ungvári társaskörök eléggé lefoglaljak —anyagilag —a tagokat, mint olyan sokáig nem létezhet, és ily dicstelenül végezné be működésének második periódusát. Bar czélom ezúttal csak az volt, hogy rámutassak az U. K. E. helytelen és hiányos programmjárá, mindazonáltal, hogy ne maradjak kizárólag a bírálat könnyű terén, konkrét indítványt is terjesztek a tisztelt intézők elé. Helyesek a felolvasások, mert általok legkönyeb- ben és leghatásosabban terjeszthető a tudomány és műveltség; de hatásuk csak úgy lesz, ha közvetlenül a nép előtt, tehát azok előtj^lvasunk fel, a kikre nézve nagy szükséglet? hogy heiyé^Poktatáftban részesüljenek. Ilyen czélt valósítanak meg az angoloknál már rég szokásos és nálunk tavaly az egyetemi ifjak által létesített egyesületek az állal, hogy kiválóbb tagjaikat kiküldik a falvakba, vagy pedig a gyárakba munkások közé és ott felolvasásokat tartanak népszerű modorban és közérdekű tárgyakról. Ezen eljárásnak óriási hatását könnyű belátni és ezt a módszert kell követni; az U. K. E.-nek — természetesen a helyi viszonyok szerint módositva. A műkedvelő előadások szintén kiveendők a czélok sorából — legfelebb, mint már említettem, ideiglenes eszközök lehelnek. A végczél legyen az, hogy a színészetnek, a magyar kultúra e hatalmas tényezőjének állandó otthont nyissunk ; tegyük a magyar kultúra felvidéki középpontjává és egyik erősségévé városunkat. Helyes czélokkal és helyes eszközükkel okvetet- lenül fel fog mutatni eredményeket az U. K. E. R. I. ■* Szívesen adjuk közre e czikket, mely mindenesetre azl jellemzi, hogy az U. K E. iránt érdeklődés tényleg létezik; felvilágosításul azonban hozzátesszük, hogy az egyesületnek nem czélja: műkedvelő-előadások tartása, hanem csak egyik eszköze; és hogy a C'.ikkiró által kívánt népszerű (elolvasások, melyek a községekben a nép műveltségéhez mért módon tartassanak, az irodalmi szakosztályban meglettek vitatva és ilyenek tartása tervbe véve. Szerkesztő. Vallás-erkölcsi nevelés. »Első szüksége a társadalomnak, — mondhatjuk léteiének feltétele — az erkölcsösség*, írja egyik paeda- gogusunk. A népiskolának mindig arra kell törekedni, hogy a növendékek nevelése, első percztől fogva valláserkölcsös legyen; azért minden néptanító tartsa szem előtt a tanítás legfőbb elvét, hogy: »legyen minden tanításunk vallásos szellemtől áthatva»; ha ebben a szellemben haladunk tanítványainkkal, akkor a 6—8 évi fáradság nem lesz a kősziklára esett mag. Hogy hazánk mindenféle jellegű népiskoláiban a vallás-erkölcsi nevelés szilárd alapon legyen s hogy állami iskoláinkra az áll. iskolák ellenőrzői ne mondhassák továbbra is, hogy a pogány, vallástalan, stb., közoktatásügyünk bölcs vezére évről-évre több ezer flSÜS-ban 70 ezer) Irtot vesz löl a költségvetésbe hitoktatók tiszteletdijára. Ha az iskola a gyermekek zsenge szivébe beplán- tá'ja a vallás-erkölcsösségét, ha úgy igyekszik őket nevelni, hogy azokból majdan becsületes, józan életű, munkás honpolgárok váltjának s hogy a törvényt és fölebb- valókat tudják tisztelni, miért van az akkor, hogy népünk serdülő ifjúsága rossz erkölcsű, iszákos és munkakerülő. Találkoznak sokan még most is a XIX. század alkonyán, kik ifjú nemzedékünk erkölcsi romlásának okát a népiskolákban keresik, pedig »az iskola — mondja Gréfe — elveti a magot; de az ebből kilejlődö termésnek csak csekély részét aratja le, mert a vetésnek sokkal nagyobb mennyisége csak az élet melegén és viharában érzfk meg.* Szerintem, ha a gyermek kikerül a mindennapi iskolából, a társadalomnak kell a tanítót támogatni a gyermekek tovább képzésében. Mert hiába mondja koszorús költőnk, hogy annak a 27 ezer tagból álló testületnek kell Magyarországot még egyszer fegyver nélkül meghódítani, ha társadalom e nagy testületet munkájában nem segíti. Örömmel olvastam a »Néptanítók Lapjá“-ban, hogy a vármegyék versenyezve hozták meg azon üdvös szabályrendeletet, mely a 15-éven aluli ifjúságnak megtilja a korcsmába való járást, valamint kitiltja őket a nyilvános tánczmulalságokból is. Ügy tudom, hogy vármegyénk már rég megalkotta lentnevezett szabályrendeletet, de fájdalom, nálunk még mindig igen gyakran láthatók a 15 éven aluli i 1 jak s leányok nyilvános tánczmulatságokban, korcsmákban, hol a szeszes italok élvezetében versenyeznek egymással. Most téli időben különösen romlik a fiatalság, mert ilyenkor tartatnak a íonókák, hol a nagy legények, leányok, a 13—15 éves ifjak s lánykák, de még a mindennapi iskolások is összejönnek társalgásra. Legelsősorban a fonókat kellene szigorúan betiltani, mert ez nemcsak hogy az erkölcstelenségnek és minden rossznak kutforrása, de sokszor mindenféle szerencsétlenség, mely a nép gyermekeit éri. innen dotálodik. A községben a fonókat addig, inig azt a házi gazdát, hol a lonó tartalik, érzékenyen meg nem büntetik, beszüntetni nem igen lehet. A második fő oka ifjúságunk erkölcsi romlásának a gyakori tánczvigalmak. Tudvalevő dolog, hogy a községben minden őszszel a fonót bál előzi meg, ezen tánczmulatság bevezetője a fonónak. Kibérelnek maguknak a község legényei egy házat a téli esték eltöltésére, s ebben a házban zene-engedély mellett tánczvigalmat rendeznek. Ha csak ezek rendeznének ilyen mulatságot, hagyján; de a serdülő ifjak (12—16 évesek) is kedvet kapva az előbbiektől, ők is tartanak ilyen őszi bált, hová azután — rendesen — a mindennapi tankötelesek is hivatalosak. Zene-engedélyeket a nagy legényeknek c*ak néha, a 12—16 éveseknek soha sem kellene adni. Ha zene- engedélyeket csak kivételes alkalomkor fognaK kiadni és a téli fonók teljesen betiltatnak, akkor könnyebb lesz a tanítónak a községi lelkészszel és elöljárósággal megalkotni az ifjúsági egyesületeket, olvasóköröket stb. Tó- vábbá, ha az ifjú a mindennapi iskolát elhagyva a gazdasági ismétlőbe lép, hol megkedveltetik vele ősi foglalkozását a gazdálkodást, és este fonó helyett a falusi ifjúsági egyesületbe, vagy olvasókörbe járhat, hol sok szépet és erkölcsnemesiiőt hallhat és olvashat, akkor nem lesz a fiatalság oda dobva a korcsmáro- zásnak, nem lesz alkalma látni s eltanulni az erkölcstelenség különféle nemeit. — így fpg kapni nemzetül^ testben fejlett, erkölcseiben erős fiakat. * Grigássy Károly. Felvidékünk. Ismertetés. — Irta : Kováaay Elemér. — (4) Az állami ul magas hegyektől határolt szűk völgyben vezet tovább, közvetlen közelében kanyarog az Ung lolyó, sziklás medrében sebesen rohanva, s meg-meg- törve egyik másik szikla emelkedésen. Balra alig járható, mondhatni életveszélyes, magasba vezető útra térve, jutunk el a >Knyahinyicza«-hegy háta mögötti oldalon lek vő Knyahinya nevű faluba. E község lakosainak száma 385 fő. Ezekből róm. kath. 382, izr. 3. Amerre szemünk tekint, mindenült silány, keservesen művelhető földet láthatunk. Igen magasan fekszik kőből épített gör. kath. temploma, s újabb időben javított papi laka. Eléggé jó rendbe hozott gr kath. felekezeti isko Iájában okleves tanító működik, kinek vezetése alatt tanítványai meglehetős előmenetelt tanúsítanak tanulmányaikban. Knyahinya népe szegénységgel küzd rossz földjei miatt. E helység arról nevezetes, hogy óriási meteorkő hullott le itten nehány évvel előbb, mely meteornak darabjait még ma is keresik az odavaló lakosok, mivel a már megtaláltakat jó pénzért értékesítették. Visszatérve a meredek útról ismét az állami útra, mindjárt Szolya helységébe érünk. Ennek van 412 lakosa, ezekből gör. kath. 377, izr. 35. Szolya körjegyzői székhely. Itt van továbbá az ujjonan rendszeresített csendőr- őrsparancsnokság, amely eredetileg Kosztrinára terveztetett, de lakáshiány miatt Szolyára lett áthelyezve. Szolyának gör. kath. felekezeti iskolája két év óta igen elhagyatott állapotban van, a tanítást illetőleg pedig maga az iskolai épület aránylag elég jó. A község nevét sós lorrásától nyerte. E forrás vizét régebben a nép szabadon használhatla, ami azonban az 1850-es években be lett szüntetve. A forrást betömték, használhatatlanná tették, mivel a máramarosi, szlatinai, akna-sugatagi és a sárosi sóvári bányák a keresletnek úgy is megfelelő mennyiségű sót képesek kitermelni. A szolyai sós forrás vize a Jávornyik-hegy méhéből ered, s még mai napig is bele szivárog az Ung vizébe. Szolya népe földművelés, marhatenyésztéssel és kincstári napszámos munkával foglalkozik. Szegénységben él. Csekélyke jó földjét átfogja szelni közelebb az Uzsok felé kiépítendő vasútvonal, amely körülmény miatt a lakosok előre félnek a végleges elszegényedéstől. Szolyát elhagyva csakhamar egy az országul tói
