Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1897-08-01 / 31. szám
XX XY. ÉVFOLYAM Ungvár, 1897. augusztus 1. 31. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden köziéin íny. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A mindennapi kenyér. ii. A töke és a munka egymásra utaltsága a termelés szempontjából szükségszerű. Minden produktum, a mi az emberi ész és kéz hozzájárulásával jő létre, e kettőnek együtt működéséből ered. Tőke alatt természetesen a termelés szempontjából uem pusztán a pénz — a tőkének ez a legkönyebben használható faja — értendő, hanem minden tulajdon, mely termelési eszközt képez. Ha nincs hol s nincs miből dolgozni, ha nincs tér és nincs anyag, nincs teremtő és termelő munka ; de viszont hiába való a tér és az anyag, munkáskéz nélkül nincs érték. A márványszikla hegynek semmi értéke sincs, de kincses bányává lesz az emberi kéz szorgalma által. A tőke és a munka ezen kölcsönös egymásrautaltságán kell alapulnia a termelés e tényezői egészséges viszonyának, melylyel a sikeres termelés és a társadalmi beke, — jár együtt. A tőke, melyet nem a természet ingyen adó keze nyújt, semmi egyébb, mint munkának hal- mazata, melyet mint ilyet s mint a termelésnek nélkülözhetetlen tényezőjét, haszon illet meg ; hasonlóképen haszon il'eti a munkát, mely nélkül uj értékek előállítása el sem képzelhető. A százezrek munka nélkül époly értéktelenek, mint az utszéli kavics, melyet mindenki végig tapos. A termelés két nagy tényezője kölcsönös egymásra utaltságának tettekben kell nyilatkoznia s a tett e téren a tanulás gyümölcsének arányos és igazságos megosztása. A mely társadalomban a tőke és munka ezen egészséges viszonya nem tud mindkét télre kötelező erejű intézményekben kifejezésre jutni, ott az osztályharcz veszélyezteti a tőke biztonságát s dönti nyomorba a munka képviselőit. Az ilyen társadalomban hiába lesz 2 krajczár egy kilogramm kenyér, a túltermelés tünetei lesznek észlelhetők minden téren, noha a tömeg koplalni és rongyosodni íog. Most már az a kérdés merül fel, vájjon a tőke és a munka kölcsönös egymásra utaltsága kifejezésre jut-e nálunk ? Nincseuek-e ellentétek a termelés e tényezői között ? Az elfogulatlan figyelőnek he kell látnia, hogy az ellentétek nálunk kisebbek, mint sok más kulturállamban, mert ha kisebbek nem volnának, nem tudna nálunk existálni annyi sok idegen munkás, de hogy fennforognak, arról számos jelenség tanúskodik nap-nap mellett. A példák egész halmazát hozhatnók fel állításunk igazolására; azonban fölöslegesnek véljük, elég rámutatnunk az aratási mozgalmakra s a téglagyári munkásoknak körülményeinél fogva nagy figyelemmel találkozott bérharczára. Az ellentétek tényleg fennállanak, ez tagadhatatlan tény; a kiegyenlítésre irányuló törekvés a jelen kor legnagyobb feladata. Nagy és nehéz feladata, mert a mélység, mely a termelés két nagy tényezőjét egymástól elválasztja, részint a viszonyok erejével, részint pedig mesterséges eszközökkel egyre szélesebbé tétetik. A tőke, mely a legnagyobb értéktöbblet elérését hajszolja s a munkát egyenrangú tényezőnek el nem ismeri, hanem puszta eszköznek tartja, inelylyrel kénye-kedve szerint bánhatik, hásonlóképen a munka, mely el nem ismeri el a tőkének productiv erejét, hanem min dent a munkának tulajdonit, minden értéktöbblet ennek javára akar Írni: kölcsönösen ássák a társadalmi béke s a közjólétnek sirját. Az ellentétek kiegyenlítésének munkájában a kölcsönös belátás, az egymásra utaltság ténye kellene, hogy vezesse a küzdő feleket ; ámde a pillanatnyi személyes érdek úgy a tőke, mint a muuka képviselőinek tisztánlátását elhomályosítja. Azért a töke és munka közötti viszony másként, mint törvényhozási utón nem rendezhető. A szabad egyezkedés theoriája ma már csak a múlt idők hagyománya. — Annyi bizonyos, hogy a törvényhozás sem egészen pártatlan, mert a túlsúlyban levő társadalmi osztályok érvényesülnek benne, mindazon által — miután közvetlen személyes érdek által a maga egészében nem befolyásoltatik — hasonlit- hatatlan nagyobb biztosíték rejlik működésében mint a szembe került felek úgynevezett szabadegyezkedésében. Nálunk még alig gondol komolyan valaki e nagy dologgal, csak az elmélet emberei foglalkoznak a kiegyenlítés problémájával ; ez idő szerint akadémiai értékű fejtegetéseikkel mi sem foglalkozunk e czikkecske szűk keretében. Egyszerűen rámutatunk arra, miként gondoljuk mi a kiegyenlítést lehetségesnek és általános jobblétet hozónak. A tőkét, mint a munka halmazát s mint a termelés nélkülözhetetlen tényezőjét — hangsúlyozzuk -- hozadék illeti meg. Ez a hozadék azonban, hacsak a másik tényező megrontására nem tör, nem lehet nagyobb, mint a pénz piaczi értékének és a koczkázatuak megfelelő ; a többi haszon a munkát illeti. A inig a tőke és a munka különböző kezekben van, ez a kiegyenlítésnek a kulcsa. S hogy jó kulcs, melylyel a társadalmi béke termét ki lehet nyitni, arról a külföldön számos példa tanúskodik (a többek között a deftiszesz és élesztőgyár Hollandiában.) Koczkázat czimén nagy hozadék a tőkét meg nem illeti, mert hiszen a pénz ingó vagyon természeténél lógva, melyet ekkópen elhelyezni, hogy kogy koczkázatnak ne legyen kitéve, nem lehet. A legbiztosabb pénzintézetben, a legbecsületesebb kezelés mellett sem biztos a pénz. A pénzintézetben a pénz a Wertheim szekrényben nem hoz kamatot, ki kell azt adni olyan embereknek, a kik azt koczkázatos vállalatokba fektetik. S ha a vállalatok nem sikerülnek, veszélyben forog a pénzintézet s veszendőben van a „biztos“ helyre elhelyezett tőke Az időszakonként ismétlődő kra- chok bizonyítják, hogy — főleg az ipari termelés koczkázatait — bár közvetve — a pénzintézeti pénz ép úgy viseli, mint a közvetlenül befektetett tőke. Annyira, a mennyire biztos elhelyezése a tőkének a földvétel; ezért fekteti oly nagy előszeretettel pénzét a paraszt ember földbe s ezért lesz nagybirtokossá a plutokrata milliomos. A munkásnak is meg vau a kötelessége, a tőke iránt: nem szabad azt, mint a termelés nélkülözhetetlen feltételét s a munkás megélhetésének forrását koczkáztatni; szükség esetén áldozatot is kell hoznia a vállalat biztonsága, léte érdekében. Ezt az áldozatot azonban a munkás ma már csak abban az esetben hajlandó meghozni, ha a könyvek előtte nyitva állanak; ha meggyőződik a felől, hogy az ő java érdekében cselekszik. Ilyen meggyőződésről természetesen szó sem lehet az üzérkedő vállalatoknál, hanem csak azoknál, a melyeknél a tőke, soha magán vagyon, köztulajdon módjára kezeltetik s a közvagyon hivatását tölti be. A tőke és muuka érdekeinek ilyetén kölcsönös kiegyenlítése általános jólétet szül. a jólét nagy mértékben emeli a fogyasztást. Egy ilyen társadalomban minden reális értéknek meg van a maga illő ára; nagy árhullámzást egy ilyen államban a világpiacz sem képes előidézni. Ha például nálunk Magyarországon egészséges termelési viszonyok uralkodnak, mi alig termelünk kivitelre valamit; mindent ide bent fogyasztunk el. Fogyasztó és termelő egy és ugyanazon személy lesz: maga a nemzet, melynek minden fia bőségében lesz a mindennapi kenyérnek. E. J. Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. Veszedelmes állapot. Ismét veszett eb által való megmaratás fordult elő az elmúlt héten Ungvári. Egy ökölnyi kis veszett kutya mart meg két gyermeket, egy öt és egy három éveset. A megmartak közül az egyik, a kisebbik fiú, bizonyosra vehető, hogy életét fogja veszteni a marás folytán, mert a dühös állat arczának jobb felébe bocsátotta mérges t anyaggal elbontott fogait. 1 A gyermeket nem fogja megmenteni az sem, hogy negyednapra a marás után a budapesti Hőgyes-inté- zelben beoltották, mert tudvalevő, hogy a fejen történt marások 99 százaléka halállal szokott végződni. El fogják temetni az áldozatot, lesznek a kik meg is siratják, — ezzel azonban még szabadni befejezni a dolgot, — megkellene végre-valahára szüntetni azt a veszedelmes állapotot, mely már innét-onnét egy éve hogy fennáll városunkban, a veszettségi esetek folytonos ismétlődésével. Igaz, hogy minden veszettségi eset előfordultával, tehát a jelenleginél is, a rendőrség meg teszi az intézkedést, elrendeli az ebzárlatot, — de ez vajmi csekély ahoz, hogy az állapotok gyökeresen megjavittassanak. Első sorban kevés azért, mert a közönség immel- árnmal veszi tudomásul a rendelkezést, s épen csak az tesz eleget a rendőség intézkedésének, a ki akar. Lát példát eleget arra, hogy az ebek összefogdo- sásánál az azzal foglalkozó czigányok kivételt tesznek, s egy-két hatosért megkímélik egyik-másik tulajdonos ebét. Látja azután, hogy szájkosárral az ebeket ép azok nem látják el, a kiknek erre példát kellene szolgál- tatniok. Ily körülmények között azután nem csoda, ha a rendőrség bármiként is intézkedik, bármily szigorral lépjen is (el, — foganatja annak nagyon csekély, — s ez állapotoknak tulajdonítandó az, hogy a veszettségi esetek mind sűrűbben ismétlődnek. Pedig nem jó a tűzzel játszani. A budapesti mentő-egyesület jelszava a: »Mindnyájunkat érhet baleset!» itt sem tévesztendő szem elől, mert bizony-bizony mindnyájan ki vagyunk téve annak a veszedelemnek, hogy veszett eb marásának részesei lehetünk, — ha a rendőrségi intézkedéseknek nem leszünk kellő támogatói, s azok végrehajtói. Komolyan figyelmeztetjük tehát a közönséget, hogy a héttői veszettségi esetből eredő rendőri intézkedésnek te jesen eleget tegyen. Ha a közönség, melynek egyrésze többre becsüli ebeinek szabadságát, mint más ember életét, eleget tesz kötelességének, úgy már részben meg lesz szüntetve az a veszedelmes állapot, mely a folytonos izgatottság és szerencsétlenségek szülője. Itt azonban még nem szabad megállapodni. Maguknak a hatóságoknak is teljes igyekezettel azon kell lenni, hogy a veszett ebek által garázdálkodás teljesen megszűnjék, s ennek elérésére a legelső teendő az, hogy az ebadó az egész vármegye területén behozassék, illetve az ez ügyben ^hozott szabályrendeletek a legszigorúbban végre hajtassanak. Mindaddig, mig ez meg nem történik, mindaddig, mig az ebadó csak papiroson lesz, de tényleg senki által sem íizettétik, addig a kóbor ebek folytonos rettegésben fogják tartani nemcsak Ungvár város közönségét, de az egész vármegye lakosságá t. Már pedig annak a veszedelmes állapotnak, mely most már a második emberáldozatot szerezte meg magának ez évben városunkban, végett kell vetni, még akkor is, ha az egyik-másik ebtulajdonos nemtetszésével találkozna is az. Utóvégre is az emberek élete mégis csak több értékű mint az emberek passziója, — s ezt belátni mindenkinek kotelesége, aki embernek akarja majd magát tartatni. Elvárjuk tehát hatóságainktól, hogy az ebadóról------------------------------------------------ ..... —
