Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1897-12-12 / 50. szám

XXXV. ÉVFOLYAM

Ungvár, 1897. deczember 12.

50. SZÁM.

SZERKESZTŐSÉG:

Megyeház-tér I. szám, I. emeiet

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza.

A lap megjelen minden vasárnap.

KIADÓHIVATAL :

Székely és Illés könyvnyomdája.

SLÖFÍZETÉSI FÖLTÉTELEK:

Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 fit Félévre — i > Egyes szám 1U kr

HIRDETÉSEK

előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. UNG VARMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Jótékonyság.

Az emberi tevékenységnek minden ágában messze mögötte marad az elérhető, a megvalósítható a reménybelinek. Olyan a viszony a két dolog között, mint a valóság és az utópia között. A nagy és nemes ábrándok vagy csak részlegesen, fogyatékosán valósíthatók meg, vagy pe !ig mikor valóságokká lesznek, már fel nem tudják melegíteni az embert, a ki képzeletével és szivével immár más ábrándokon csüng, a melyeknek minden valószínűség szerint az lesz a sorsuk, a mi az előbb táplált utópiáknak volt.

Ez a sorsa a jótékonyságnak is, mely az emberi nyomor, tudatlanság és bűn megszüntetésén fáradozik. Bárminő nagy arányokat öltött főleg a legutóbbi évtizedek alatt a humanitás gyakorlása, a legtöbb seb mégis bekötözetlen marad, a sok jótett, a sok segítség és vigasz csaknem nyomtalanul eltűnik a nyomor tengerében. Az emberi kéz nem képes oly gyorsan működni a sebek bekötésének nemes munkájában, a milyen szerénységgel eljár az élet azoknak ütésében. Hiába, a nemes elhatározás és felbuzdulás úgy az egyesek, mint a testületek (társulatok) részéről a jótékonyság mezején a nyomor megszüntetése érdekében kevés az, a mi történik. Ebből, valamint azon körülményből, hogy a jótékonyság gyakorlásához is hozzátapad az emberi önzés akár a remélt nagyobb haszon, akár a, kielégítést szomjazó becsvágy alakjában, némelyek haszontalannak, czéltalannak tartják a jótékonyságot, melynek gyakorlása őket hidegen hagyja. Igazságuk vau-e, számíthatnak-e követőkre?

Az igazságuk a tények konstatálásában kétségtelen, levont következtetésük azonban merőben hamis. Ha a vállalkozások és az elért sikerek aránytalanságát szigorúan latolgatnék, le kellene mondanunk minden nagyobb szabású kezdeményezésről; ha az < inbert a balsikerek elkedvetleníthetnék, lemondásra bírhatnák, megakadna a haladás szekere; ha a humanitás elégtelen cselekedetei megszűnnének, az ember által alkotott legszebb és legnemesebb intézmények rövid idő alatt tönkremennének s a most megenyhitett nyomor akkora lenne, hogy még a

nemesebb érzésüek lelkében is harczra kelne az undor érzete a szánaloméval, a kőnyörületével. Csak akkor tudnók, mije a jótékonyság az emberi társadalomnak, ha elveszítenék!

Igaz, hogy a jótékonyság elégtelen, a társadalmi bajokat meg nem szünteti; de megenyhiti és elviselhetőségét megkönnyíti. Mindenkin nem segíthet, de sok egyesen segít, sokakat talpra állít. És ez a munka sem kicsinylendő; mert hiszen egyesekből áll az egész társadalom, a ki az egyeseken segít, az egész társadalom baját enyhíti, elviselhetőbbé teszi.

A jótékonyság gyakorlása tehát tényleg nagy dolog, melynek értékét a vele nagyon sok embernél együtt járó rejtett önzés és az eredmény hiányos volta nem csökentheti. A jótékonyságot czéltalannak, haszontalannak csak azok nevezhetik, a kiknek szivét keserűséggel tölti el az a szomorn való, hogy minden sebet bekötözni, minden könnyet felszántani nem lehet, vagy pedig azok a kicsinyesen, nyomorultul önző lelkek, a kik ürügyet keresnek a jótékonyság cselekedeteinek gyakorlása alól való kibúvásra.

A társadalom többsége nem tarthat velük és — örömünkre szolgál ennek konstatálása — nem is tart a mi kis társadalmunkban sem, Tőlünk tel- hetőleg megtesszük mi is a kötelességünket; oly irányú jótékonyságot gyakorlunk, mely becsületünkre válik utódaink előtt.

A Gyermekbarát-Egyesület téli ruhával látja el a szűkölködő iskolás gyermekeket, a nőegyletek megenyhitik a magukkal jótehetetlenek nyomorát. Hogy ezen jótékony egyesületeink tevékenysége nem elégít ki minden igényt a mit különben a fentebb érintett okok miatt — egyetlen egyesület sem tehet meg, — nem szolgálhat okul arra, hogy az általuk végzett nemes munkát kicsinyeljük, legfeljebb fokozottabb támogatásra ösztönözhet mindnyájunkat. S erre a támogatásra rá vaunak utalva ösz- szes jótékonysági intézményeink. Hogy a már megemlített intézményeinkre visszatérjünk, a Gyermekbarát-Egyesület segítsége állandó kellene, hogy legyen; ruhára nem csupán a tél hidege ellen van szükség. A nőegyesületek jótékonyságának fokozása

is szükséges volna; sajnos az anyagi erő-gyarapodás nem áll arányban a növekvő nyomorral, mely enyhítésre vár.

A jótékonyság terén legsürgősebb teendője lenne Ungvár város társadalmának, hogy a legszegényebb gyermekeket meleg ebéddel lássa el. Ne méltóztassanak mosolylyal fogadni ezt az eszmét, mert a humanitásnak olyan követelése ez, melyet hazánk nagyobb városai is sorra megvalósítanak. Nálunk is kísérletet lehetne vele tenni még a tél folyamán. Egy kis tüzelőfát, edényt, főzelék-félét összeadnak a könyörületes szivek, egy kis húsra, fűszerre való is előkerül az emberbarátok zsebéből; a tanítónők kész főzőtanitók, a nagyobb leánykák szakácsnők, a kik szegény kis társaiknak nagy örömmel fogják főzni az ebédet. Csak addig nehéz a dolog, mig hozzáfogtunk; de ha hozzáfogtunk, menni fog, mint sok más dolgunk, melyekkel példát adunk az északkeleti városoknak a haladásra.

Vármegyei közgyűlés.

— Decz. 6. —

Ungvármegye törvényhatósági bizottsága e hó 6-án rendkívüli és nagyon látogatott közgyűlést tartott Török József gróf főispán elnöklete alatt.

A bizottsági tagok nagyszámban való megjelenését a közgyűlés első tárgya, az ungvári kaszárnya- ügy idézte elő, mely majdnem ötnegyed óráig tartó vita után az állandó választmány általunk már ismertetett javaslatának elfogadásával végződött.

A vitában a kaszárnyának a vármegye által való építtetése mellett többen szólaltak fel, de ugyancsak többen szólaltak fel az ellenzők közül is.

A határozat kimondása után Török József gróf főispán lelkes éljenzéstől kisérve jelentette ki, hogy részéről minden irányban oda fog törekedni, hogy Uugvár városban a kaszárnya felépítése után a katonaság meghagyassék.

Majd felolvastatott a belügym. rendelete, tnelylyel a 750 frtnyi fizetéssel és 150 frt lakbérrel javadalmazott al- levéltárnoki állás rendszeresítéséhez, valamint a kiadó fizetésének 660 frtról 750 frtra emeléséhez hozzájárul s a vármegye részére az 1898. évre összesen 72,910 frt állami javadalmazást fog nyújtani.

Megengedte a törvényhatósági bizottság, hogy Lucska tűz által károsult lakosai részére a belügyminiszter által engedélyezett és 3 év alatt egyenlő részBoldizsár bácsi milliói.

Irta : Gottier Lajos.

A Sövényesék nemes famíliájában roppant fölhábo- rodást keltett, a mikor Sövényes Lajos azt a hallatlan vakmerőséget követte el, hogy színésznőt vett feleségül. Egy lővárosi operetle primadonnát, a kinek ráadásul még ősei sem voltak. Sövényes Endre cs. és kir. kamarás (a kinek a felesége valóságos, született baronesz) legjobban megbotránkozott ezen a dolgon. Ő egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy valakinek kedve legyen úgy házasodni, hogy a házasságból születendő gyermekek ne lehessenek cs. és kir. kamarások. Hát mit ér tikkor az egész házasélet, ha az embernek annyi öröme sincs benne, hogy kamarásokat neveljen? A kiterjedt család többi tagjai is, többé-kevésbbé, föl voltak háborodva a Lajrs házassága miatt, de még elég idejük sem volt arra, hogy tisztességesen kibotránkozhatták volna magokat, a mikor olyas valami történt, a mely még közelebbről érdekelte mindnyájokat. Az t. i., hogy Sövényes Boldizsár, a ki immár 83 telet 'átott, anélkül, hogy még ez ideig megnősült volna és körülbelül két millióig állott, egy szép napon tudatta szeretett unokahugai és öcscseivel, hogy meggondolta a dolgot és azt a végrendeletet, amelyet tavaly, az egész család jelenlétében töloivasott és a melyek szerint egyenlő mértékben osztotta volna föl vagyonát közöttük, megsemmisítette, hogy másikat Írjon. Mikor ezt közölte az érdekelt leiekkel, egyúttal mindnyájokat meg is hívta magához, a szt.-almásdi kastélyba, a közelgő húsvéti ünnepekre.

Nb. Az öregnek semmi különös oka nem volt arra, hogy végrendeletét megváltoztassa. Csupán szeszélyes önző malicziája késztette rá, hogy gyötörje vele rokonait, kinzó bizonytalanságban tarlva őket a fölött, hogy ki lesz hát a milliók örököse? Mulatt >1 ta öl, hogy!

az a büszke faj, a beösövényi Sövényesek nemes fajtája mennyire megalázkodik az arany borjú előtt.

Négy fivére volt, a kik évekkel ezelőtt hunytak el s ezeknek a gyermekei képezik a jelenlegi Sövényes famíliát, még pedig a következő sorrendben:

A legidősebb fivér két gyermeket hagyott hátra, az egyik Sövényes Muki, a ki noha már negyvenötödik évét tapossa, még mindig csak_ Muki és sohasem lesz belőle Nepomuki szt. János. Ő sem vette még töl a házasság szentségét és ha kérdik tőle, miért nem nősül, különféle rossz viczczekkei szokott reá felelni, a melyek nála állandóan raktáron vannak. Különben kedves fiú, a kiben a Sövényesek hagyományos gőgjéből semmi sincs, nagy bosszúságára húgának, özv. Murahátynénak — szül. Sövényes Borbála, — a ki roppant előkelő hajlamaival és két jól nevelt szőke leányával együtt aspirál a nagybácsi vagyonára. Az idősebbik leány Judit, az itjabbik Gabriella.

A második fivér fia: Gábor, huszárfőhadnagy. Olyan, mint a többi huszárok, a kik nyalka fekete bajuszban kezdődnek és csengő-bongó sarkanytyu-taréj- ban végződnek. S ezen tulajdonságai mellett nem uiolsó érdeme az sem, hogy neki magának van annyi adóssága, mint a többi Sövényesnek összevéve. Persze, hogy szeret kártyázni is, daczára, hogy játékról való íogalmat- lanságban szenved s e miatt folyton vészit.

A harmadik fivér Lajos fiát hagyta utódul, a ki nyílt szivü, józan eszü, egészséges gondolkodású ember létére, szembe mert szállni az előítéletekkel és volt bátorsága s-erelemből megnősülni, a miért a tamilia pereátot kiáltott fejére.

A negyedik fivér utódja Sövényes Endre, a kinek kamarási méltósága, baronesz felesége és egy öt éves fia van, a ki a forrón szeretett nagybácsi tiszteletére Boldizsár nevel kapó i a szent keresztségben.

Ezek tehát mind összegyűllek .az almásdi kaslélyXaapunk mai száma 6 oldalra terjed.

ban, Lajos kivételével, a ki ezúttal nemes rokonai társaságát mellőzve, előnyt adott egy mézesheti kéjutazásnak a Riviérán.

Máskülönben is jól tette, hogy nem jött a kastélyba, mert a hangulat igen ellene volt. Murahátyné kisütötte, hogy Boldizsár bácsit semmi más nem indíthatta végrendeletének megmászására, mint az a »hallatlan botrány*, a mivel Lajos a csalá lot vérig sértette.

Az ünnepeket a legszorosabb családi körben töltötték, az almásdi kastélyban. Másodnap délután ott ülnek mindnyájan a tágas, világos ebédlőben. A nagybácsi a kandalló előtt kényelmesen belé temetkezve egy vén karosszékbe, bámul a tüzbe, hogy válik izzó parázszsá egy-egy hatalmas hasábla, szelíd meleget terjesztve a szobában, mig kívülről hideg tavaszi eső pacskolja az ablaktáblákat. Az öreg néha fölnéz a tüzből s bozontos fehér szemöldei alól fürkészve tekint szét a társaságon, szúró tekete szemeivel.

Murahátyné kézimunkával ül az egyik ablakmélyedésben. A huszár halkan suttog Judittal, amint összehajtják kipirult, szép, fiatal fejőket, a kis asztal fölött. Muki a kamarással pikeliroz az egyik sarokban, mig a bárónő és Gabriella Elsinger-léle ruhaminták fölött tanakodnak. A kis Boldizsár pedig a puha szőnyegen játszik a töldön. (A kire az öreg egy gyenge pillanatában azt találta mondani, hogy »kedves kölyök*, Muki pedig azzal toldotta meg, hogy: »Igen, csakhogy határozottan több benne a kölyök, mint a kedves“.)

A két kártyázó egyhangú anzágolását kivéve, nem beszél egyik sem, mig Murahátyné meg nem szólal. Alkalmasnak hitte az időt egy kis puhatolódzásra s szedd fölháborodással hozza szóba a Lajos házasságát.

Csak téged sajnállak, Bódi bácsi — így végzi szavait, — hogy ilyet kellett megérned!

Az öreg czinikus mosolylyal néz húga arezába, mialatt csontos két kezét összekulcsolja ölében, a nél-