Ung, 1897. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-03 / 1. szám

XXXV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1897. január 8. 1. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő jninden közié­in mv. mely a lap szellemi részét illeti. L velek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudlak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és liléé könyvnyomdájába) küldendők.-- Nyilttér soronként 20 kr. ­' ’V •­VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE, A hatodik év elején. Az ,Ung“ jelen számával a 35-ik, a mi szer­kesztésünkben a hatodik évfolyamába lépett. Nagy időnek tanúja ez az igénytelen vidéki lap; hűséges commentálója, olykor irányítója mindazoknak az ese­ményeknek, melyek Ungvármegye és Ungvár város közéletében ezen idő alatt lejátszódtak. A ki az „Ung“-nak ezt a harminczöt évfolyamát tüzetesen áttanulmányozná, miuden más adat nélkül is meg­írhatná belőle Ungvármegye legújabb történetét, mely történet általánosítva az ország története is; mert Ungvármegye ez alatt a 35 óv alatt sem volt egyéb, mint a közös édes anyának egy darabkája, melyen kissé gyengébben, de visszhangzott minden szó, mely az ország haladására irányitólag befolyást gyakorolt, és kisebb arányban ismétlődött minden cselekedet, mely a köz- és egyéni jólét érdekében a lelkek akaraterejét, az izmok tevékenységét foglal­koztatta. Ezentúl sem kíván egyéb lenni Ungvármegye hivatalos közlönye, mint a mi a múltban, kiválóbban pedig a közelmúltban volt: egészséges helyi köz­szellemnek tényezője, a helyi közélet tetteinek irá­nyítója, a haza- és faj&eretet tüzének szítója. Az „Ung-‘ abban a szellemben fogja szolgálni a vár­megye és Ungvár város közügyéit, a melyben öt év óta szolgálja. Nem csinálunk országos dolgokat; maradunk, a mik voltunk s vagyunk: helyi lap. Nem azért va­gyunk helyi lap, mert helybeli nyomda termékeként kerülünk a közönség kezébe — ;t minthogy igen sok vidéki lapban a pár sovány hír mellett ennyi szokott a „helyi“ lenni —, mi azért vagyunk helyi lap, mert helyi dolgokkal foglalkozunk. Azt nézzük, mit kellene a vármegyének és népének közjava érde­kében tennünk s arról írunk, arra buzdítunk. Hogy a helyi themák jobbára országosak is, hogy például a mi kis embereink ügyéről közölt czikksorozataink általános érdeküek voltak és szélesebb körökben kel­tettek élénk figyelmet: ez csak azért történt, mert a. nálunk tapasztalt jelenségek, melyek a közlemé­nyeknek alapjait képezték, általánosak. Ilyen szel­lemben a jövőben is érinteni, sőt érdemlegesen tár­gyalni is fogunk általános érdekű társadalmi kérdé­seket, de csak annyiban, a mennyiben azok a helyi állapotokkal összefüggésbe és összhangba hozhatók. A helyi közélet föllenditése, életrevaló eszmék felvetése, azok megvalósításának előmozdítása ezentúl is kiváló gondunkat fogja képezni; a köztevókenysóg minden jelentősebb tényérő! gyors, megbízható s terünkhöz mérten bő tudósításokat adunk; a jellem­zőbb tüneteket, epizódokat nemcsak hírek, hanem érdekes karczolatok alakjában is olvasóink elé tárjuk. Nagy gondot fordítunk reá, hogy a mi feljegyzésre érdemes dolog történik a város, vagy vármegye terü­letén, az első sorban lehetőleg általunk jusson köz­tudomásra. Hogy működésünkben szegélyes, rokon-, vagy ellenszenv által nem engedjük magunkat befolyá­soltatok — ezt talán mondanunk is felesleges. A nélkül, hogy bárkinek is hízelegnénk, a nyájas szónak szívesebben adunk helyet, mint a zok- nnk; szívesebben gyógyítjuk az ütött sebet, liogy- sem újat ütnénk; mert czélunk az erők egyesítése és nem szétszórása. A kik e néhány sorba foglalt programinunkat helyeslik, támogassanak minket úgy szellemileg, mint anyagilag. Nekünk főtörekvésünk lesz, hogy Ungvár- megye és Ungvár város nemes közönségének áldo­zatkészségére méltók legyünk! Boldog újévet! Elmúlt az 1897 ik óv első napja, de azért még fülünkbe cseng a jé és kevésbbó jó barátok, isme­rősök szava: Boldog újévet! Csodálatos dolog, mily régóta kívánjuk egy­másnak a boldog uj esztendőket és mindig rosszab­bakat érünk. Talán nem őszinte a jó kívánság, azért nincs rajta áldás? Kétségen kívül a legtöbb jó kí­vánság nem egyéb, mint üres udvariassági szólam, minden benső tartalom nélkül, hogy olyan jó kíván­ságok is vannak, melyeknek hangoztatni minden egyebet kívánnak a meggratulált felebarátnak, csak éppen jót nem. Hanem hát a boldogság, vagy bol­dogtalanság sora nem is a jó kívánságoktól, hanem egészen egyebektől függ. Az uj esztendő nem változtat az embereken, az újév péntek napja éppen olyan közönséges 24 órás napja az esztendőnek, mint egy másik közön­séges sovány péntek; nem az uj es{tendő, hanem az uj ember a boldogabb jövőnek záloga. A ki tehát azt akarja, hogy az elmúlt óv nélkülözései, hajai, szenvedései az idén fel ne keressék, vagy legalább is kíméletesebbek legyenek iránta, legyen uj emberré az uj esztendőben! Csakhogy ez a nehéz, sok emberre nézve lehe­tetlen dolog; ezért hiábavaló minden jó kívánat. Az ember megváltozása első sorban önmagától jöhet^^ ki erre a nagy erkölcsi feladatra képtelen, csak akkor csinálhat magának ideig-óráig tartó, boldog újévet, ha az eszközökben nem válogatós, ha a lelki­ismeretet kitörli a szótárából. Tisztelt embertársam! azért azt mondom ón neked, hogy ha boldog uj esztendőt, vagy legalább jobbat akarsz érni, mint a minő ez a mostani, kezd meg ma és ne halaszd holnapra a jövő évi boldog uj esztendő munkáját. Igaz, hogy a szerencse és a balsors is beleszól az ember dolgába; hanem az is tény, hogy ezek befolyása inkább kivételesen, mint. szabályszerüleg érvényesül; általánosságban közeleb áll az igazsághoz az a közmondás, hogy: „Ki saját szerencséjének kovácsa“. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha a sze­rencsét ki lehetne erőszakolni (habár némelykor ez is megtörténik); a közmondást agy kívánnám értetni, hogy az önmagával való megelégedés, mely a leg­többször többet ér az egyéni boldogság érzetére nézve, mint a könnyen múló emotiokat keltő kisebb- nagyobb szerencse, nem utolsó forrása a boldogság­nak s ezt a forrást — a mennyire társadalmi intéz­ményeink korlátái között lehetséges — az egyén nyithatja meg. De hagyjunk békét az abstrakt filozofálásnak, mert attól bizony senki sem lesz boldogabb! Nézzük inkább, mi okozza az emberek elégedetlenségét? A péni- A szerint, a mint sok van belőle, vagy kevés. Ám a pénzre alkalmazva, a sok és kevés A hit ereje. — Az >Ung< eredeti tárczája. — Viruló leányzó voll, midőn sorsát Jo> Sándorhoz, a szegény kis hivatalnokhoz kötötte. Jómódú iparosnak volt a gyermeke, szép volt, kedves volt s társadalmi helyzetéhez képest elég müveit, sőt talán túlságosan is müveit; atyj i, Tüdős Péter, timár-mester, urnák szánta, hát úri kisasszonyok között neveltette. Tüdős Judit ezek között sem volt az utolsó; szép­sége, eszessége, szeretetre méltósága, igénytelensége le- iegvverezte, vagy legalább elnémította a gyermekleányok­nál oly korán jelentkező osztály-gőgöt. Mikor a zárdát elhagyta, az udvarlók egész serege rajongta körül. Kérte előkelő gazdag iparos, doktor, fis­kális, tanár; de ő- egyikhez sem ment; Joó Sándort, a szegény kis hivatalnokot választotta. Hiába való volt min­den lebeszélési kísérlet; hiába jósolták neki a legszomo- rubb jövőt, mely az inni és kártyázni szerető liatal em­ber oldala mellett rája vár, ő nem tágított. — Ragalom minden rossz, a mit Sándorról mon­dotok ; ö a légszolidabb ilju a világon, — rendesen ezzel verte vissza a támadásokat. — És ha nem rágalom, mi lesz akkor veled, sze­rencsétlen leány? — kérdé az édes anyja — Ha volna benne valami, ha csakugyan ked­velné az italt és kártyát, átalakul mellettem. Hány ember hagyta el legénysége hóbortjait, rossz szokásait ä lorrón szeretett feleség oldala mellett; hányán lettek uj emberekké. Sándor is ^pzzá lesz. — Bizonyos vagy* benne? — Bizonyos vagyok. A szivem mondja. S ez nagy szó; ennek biztosítására az öreg Tüdős is belenyugodott a házasságba. Az igaz, hogy Joó Sán­dor kis hivatalnok, kicsi ur, talán kisebb mint a milyet az ő lánya megérdemelne, de hát eszes, ügyes fiatal ember; még sokra viheti. Az esküvő megtartatott. Joó Sándorból és Tüdős Juditból a szószoros értelmében boldog pár lett. Őszin­tén és igazán szerették egymást, jó módban éltek, szük- séget nem ismertek. Kellett-e a boldogsághoz egyéb ? A következmények Tüdős Juditnak kezdettek igazat adni: Joó Sándor elhagyta az italt, elh gyta a kártyát; egyedül teleségének élt. Előbbi szenvedélyeit úgy elte­mette az uj szenvedély, a szerelem, mint befödi a hó az utcza rögét. A nagy boldogságban senki sem gondoh a hó olvadásra . . . Pedig bekövetkezett és pedig aránylag gyorsan. Nem szokatlan időjárás okozta a változást, hanem pusz­tán természetes ok. Mikor a szerelmi szenvedély csök­kenni, erejéből veszteni kezdett, az erősebb szenvedély által elnyomott játék szenvedély erőhöz jutott és ismét hatalmába kerítette a gyenge jellemű fiatal embert. Joó Sándor kezdte elhanyagolni szép itju nejét ; sőt a két kedves kicsike: Margit és Lujza sem tudták őt veszedel­mes kedvteléseitől visszatartani. Nagy megpróbáltatások következtek a fiatal asz- szonyra. Látta, tisztán látta, hogy térje örvénybe rohan, de nem volt hozzá ereje, hogy visszatartsa. Egy ízben színéből teljesen kikelve és szokása ellenére teljesen jó­zan állapotban érkezett haza a hivatalból Joó Sándor. Felesége megrémült kétségbeesett arczától. Perczekig néma csendben járt kelt egymás mellett a két ember, végre is a nő szólalt meg: — Sándor! téged valami borzasztó érhetett, szólj; az istenre kérlek, szólj, mert megöl kétségbeesett hall­gatásod. — Szólott Judit, hisz azért jöttem haza. Ments meg kerlek, különben el vagyok veszve. Mi történt az Isten szerelméért ? ! Kivettem a pénztárból 11,000 irtott. Folytonosan; vesszitettem s hogy veszteségemet behozz^pifl(h^zzányul- tarn a kasszához. Mind hiába ! a szerencsét nem lehet kierőszakolni; egyre veszítettem. A nagy veszteségek i feltűntek, játszótársaim, köztük a főnököm, gyanúsan né­zegettek végig; pénzt kell teremtenünk a tőid alól is, különben elvesztünk. Csakhogy a löld alatt nem mindenütt van pénz, készen meg sehol sincs. Nem volt az apósnál sem. Ha­nem hát kellett és meg lett. Tüdős Péter ugyan tönkre ment. De Joó Sándor kikerülte a börtönt; sőt hivatalát sem vesztette el. Ha nem ettől kezdve még nagyobb nyomorúság lett Joó Sándorék élete. Az öreg Tüdős már nem seggithette őket, mert az uzsora-kölcsön, melylyel legalább a külső becsületet megmentette, mindent “ el­vitt ; az adóságokkal terhelt kis fizetés, a legszüksége­sebbekre is kevés volt. A gyenge jellemű Joó Sándort azonban még az ilyen i töjelek sem tudták szenvedé­lyéből kiragadni. Játszani ugyan nem játszott, mert gya­nús pártnerré lett, (valami kiszivárgott a dologból), de annál erősebben ivott. Már annyira ment, hogy a leg­közönségesebb pálinkát úgy itta, mint a vizet. Hivatalát elhanyagolta; elzüllött s hogy állásából csúfosan ki ne csapják, lemondott róla. Most a nyomor teljessé vált, A legszükségesebbeket is nélkülözniök kel­lett. A pohár csordultig tellett, de ki is cseppent: a sze­rencsétlen ember megőrült. Joó Sándor — mint a sikkasztok nagy része — nem volt aljas szivü ember; bűnének súlya marczan- golta lelkét; a szesz melyben vigaszt keresett, tönkre­tette idegeit. A lelki és testi méreg élőhalottá tette őt. Szegény Juditot megtörte ez a legszörnyübb csapás, de nem verte le a lábáról: az a két kis gyámoltalan leány erőt adott neki. Kitanulta a bábaságot és keres­ményéből bár szűkösen, de elég tisztességesen nevelte két kis lánykáját. Azonban ezt az aránylag nyugalmas és reményekre jogosító életet sem élvezhette sokáig; a kiállott szenvedések, a folytonos nehéz munka, idő előtt kimentették testi erejét. A legjobb1 házaktól elmaradt ; már csak szegényebb em, erektől hívogatták, a kik nem tudtak megválni a gyöngéd figyelmes asszonytól. A nyo-

Next

/
Thumbnails
Contents