Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1896-01-11 / 2. szám
szél, vihar, eső át meg át járja, úgy hogy ott meleg kórszoba mindig csak pium desiderium marad; és még más hibákkal is ékeskedik ez épület, holott ennek kórházi rendeltetése van (igy pl. az épület belsejében elhelyezett illemhelyek legkevésbbé sem szagtalanok.) Ellenőrzést és kritikát az épitkezés alatt és előtt kell gyakorolni, mert a kész épületnek hibáit azután, mint az eddig felsoroltak is mutatják, rendesen hallgatagon kénytelenek vagyunk eltűrni. De ily hibákról az ungvári kaszárnyánál szó sem lehet és csak egy -két oly lényegesebb hibát — egészségügyi szempontból bírálva a dolgot — tudnék felsorolni, melyek eltávolítása kívánatos volna, hogy az épület minden egészségügyi tekintetnek megfeleljen. De lássuk közelebbről, melyek azon tényezők, melyek egy kaszárnyát — illetve minden magán- épületei, is — károsan és hátrányosan befolyásolnak A legfontosabbak a talaj, talajvíz, építési anyag, az emberi háztartás hulladékai és illetve ezek eltakarítási módja, ivóvíz, szellőzés, stb. Ezek közül csak azokra akarok kiterjeszkedni, melyek a szakvéleményben érintve vannak. A talaj az által válhat veszélyessé a lakásra, ha szerves anyagokkal nagy mértékben van fertőzve, mert ezek bomlása, rothadása által különböző ártal más gázak tódulhatnak a lakásba, mi által az emberi szervezet idővel megviselteiül és a különböző betegségek iránt fogékonyabbá lesz; maga ezen talajbeli rothadási folyamat azonban hasi hagymázt, vérhast, stb. nem okozhat, csak rosszullétet, fejfájást, stb. A kaszárnya talajánál ily szennyezésről szó sem lehet és ezt minden vizsgálat nélkül bátran lehet állítani. A kaszárnya területén ugyanis ezelőit mezőség, szóval növényi vegetatio létezett; már pedig épp a növények képezik azon hatalmas faktort, mely még a szennyezett talajt is meglehetős rövid idő alatt megtisztítja az organikus anyagok felhasználása által. Oly talaj tehát, mely hosszabb időn keresztül mezőség volt és plane semminemű lerakodó helyül nem szolgált, a rajta lakók egészségéi nem veszélyeztetheti. Épp ez oknál fogva a szobák padozata alatt levő feltöltési úgy hiszem nem lehet kifogásolni, mint a hogy azt a szakvélemény teszi, sőt még permeabilitása (vizátbocsátási képessége) is lesz annyira kielégítő, hogy a szobák időnkénti súrolása alkalmával a padozaton keresztül beszivárgó csekély vizet átbocsássa; de különben is az ily súrolások után megmaradó csekély nedvesség pár óra alatt elpárolog, főkép nyitott ablakoknál, a mi pedig kaszárnyákban rendes állapot. Ha azonban a padozatok alatt talajnedvesség van, akkor a padozat elszigetelése valami izoláló réteggel kívánatos volna. Épp úgy lehet czélszerü aszfaltozás vagy ezémentezés által a falak nedvességét megszüntetni, főkép ha azt levegőárokkal kombináljuk. A talajvíz emelkedésére nézve még azt jegyzem meg, hogy ez úgy látszik újabb eredetű, mert négy év előtt, midőn mint önkóntes medikus félévet töltöttem e kaszárnyában, az teljesen száraz volt. Nem lehetetlen tehát, hogy valami külső, távolibb fekvő ok idézte elő a talajvíz emelkedését, melynek megszűntével a talajvíz tükre magától is újra rendes nívójára sülyedhet le. Dr. Reisman Arnold. A gyermekbarát-egyesület hangversenye. A fővárosban, hol nagy művészeknek se szeri, se száma és a mellett a dillellantisinus is bámulatos magas színvonalon áll, egy jólékonyezélu hangverseny rendezése úgyszólván semmi nehézségbe nem ütközik. A nemzeti színház, népszínház, a m. kir. Opera bármely nagynevű tagja legnagyobb készséggel áll a jótékonyság szolgálatába, olykor tömegesen is. A philharmonikusok, zenekedvelők egyesülete monstre-hangversenyeiken 4—5<'0 tagú képesek pódiumra állítani. — Beethowen .»Missa Solennis»-e, Schuhmann »Paradies és Peri»-je, Berlioz »Faust elkárhozása» igy voltak bemutatva. Demitnyujthata vidék, hol jó, ha akad csak egy-két kiválóbb művészi egyéniség is. Valóban meglepő dolog hát, a mit a »Fir- czák Gyula püspök (3 méltósága védnöksége alatt álló Gyermekbarát-Egyesület» lolyó hó 7-én tartott hangversenyén nyújtani képes volt. Érdekteszitő (elolvasás, karós magán-ének, zongorajáték, orchestralis zene; még a legkényesebb zene-gourmand is teljesen megelégedve távozhatott. De lássuk egyenkinl: Dessewffy Arisztid fővárosi iró »Velencze» czímü művéből olvasott fel igen érdekes, a figyelmet teljesen lekötő részleteket. Nem is annyira olvasott, mint inkább szabadon beszélt tárgyáról: erről a csodás kis világról, mélynek párja sehol sem található az egész földkerekségen. Nem egyszer a reminiscenfiak őt magát is elragadták, annál inkább a hallgatóságot, mely lelkes tapsokban adott hálájának kifejezést. Dalárdánk Zseltvay Emil karnagy vezénylete alatt magyar népdal-egyveleget adott elő, azzal a szabatossággal és diseret Ízléssel, melyet tőle már megszoktunk. Az összhangzatos előadást nagy tetszés kisérte, a miből igen nagy rész jutott Tüchler Sándor urnák, kinek csengő, bariton hangon előadott s a kar által szépen kisért magán-dala nagy hatást keltett. Másik fénypontját az estének az orchestralis zene képezte. Bemutatásra került Grieg »Suite«-je Ibsen »Peer Gynt»-jéhez zongorán, teljes orchestrum-kísérettel és Händel »Largo Gelebre»-je barmoniumon, vonós kísérettel. Grieg »Suile»'*jr^^j»szen uj alkotása a hírneves J svéd zeneszerzőnek és gemalitásanak bélyegét csak ugv magán hordja, mint többi remek alkotásai. Grieg, Gold- I mark és Volkmannal a legjobb hangulat-festő. Kár, hogy térszüke miatt ezúttal a »Peer Gynt» czímü drámai költeményt, mihez a »Suite» készült, nem ismertethetjük, mert annál érthetőbbek lennének az egyes zenéi képletek. A »Suite» maga négy részből áll, u. m.: a) Morgenstimmung, b) Ases Tod, c) Anitras Tanz és d) In der Halle des Bergkönigs. A »Morgenstimmung» (E-durban) megnyitó akkordjai nem is sejtetik azt a tomboló vihart, mely még csak készülőben van. Még derült az ég, tisztán fénylő a nap s nyugszik minden a természetben. A fő motívumot a fuvola hangoztatja, azonban csakhamar a klarinét és hautboisk közvetítésével a vonós hangszerek veszik át s leviszik egészen a contra-bassig. A második rész, az »Ases Tod» (H-móllban) teljes ellentéte az elsőnek. Mig előbb a pásztorsip gondtalan danája hangzott, most mindvégig a sordinos hegedűk zokogása rí ki; a legmélyebb fájdalmat s szörnyű kétségbeesést oly híven festi, hogy szívig hat s könnyeket sajtol a hallgatók szemeiből. A 3-ik rész: »Anitras Tanz» (A-moilban), spanyol motívumoknak bolerokép való feldolgozása. Könnyed, fülbemászó zenei kép, filigrán kidolgozásában kápráztató. A vonós hangszerek »harpagiato s pizzicato» kísérete a mandolinatát pótolják. De leghatalmasabb a 4-ik része, az »In der Halle des Bergkönigs». Valóságos Wagneri inslrumentálás; mintha a pokol valamennyi ördöge felszabadult volna, vagy a Cyclopsok végeznék a hegy belsejében munkájo- kat; a gyöngébb idegzetű a lármás akkordokat alig bírja el s fokozza a hatást, hogy a crescendoval mindenütt tempo-gyorsitás is jár. Hála illeti meg azt, kitől e mű előadásának eszméje származott és hogy nálunk az zongora- és zenekari hangszereken együtt volt előadható és a zongora az össz-előadásban oly előnyösen érvényesül!, Tabódy Jenőné és Oesterreicher Jakabné úrnők érdeme első sorban, a kik a zongora fárasztó s nehéz szólamát gondos kitartással, művészileg interpretálták; de kiváló érdeme a cs. és kir. 65. gyalog ezred zenekarának is, mely präciz játékává1, fegyelmezett üteny-érzékével, az előadás művészi kivitelével mindenkit bámulatba ejtett s oly nagy hatást idézett elő, melyre méltán büszke lehet a zenekar derék karnagya: Oblilidul Tamás ur, ki a betanítás fárasztó munkáját ily eredményesen végezte s azon felül a müvet annyi tudással vezényelte emlékezet után vezér-könyv nélkül. Hasonló dicsérettel szólhatunk Händel »Largo Celébre»-jének előadásáról is. A mű kiválóan alkalmas zenekari előadásra s tényleg nagy hatást és ünnepi hangulatot keltett a közönségnél. Dr. Schneider Miksa ezredorvos ur kiváló művész; nehéz hangszerét oly szépen kezeli, hogy gyönyörűség hallgatni; kár, hogy oly ritkán van alkalmunk művésze lében gyönyörködni. A kíséretet ugyancsak a cs. és kir. 65. gyalog ezred zenekara szolgáltatta. Perczeken át tartó taps volt a közreműködők jutalma. Önállóan is töltött be egy számot Oesterreicher Jakabné úrnő: Grünfeld »Perzsa indulójá»-t játszotta zongorán, ragyog ) technikával s szép felfogással. Közönségünk, mint eddig, úgy ezúttal is lelkesülten adózott tapsaival a nyújtott műélvezetért. Dr. Tüchler Sándor ur érzés-teljes, szép baritonja v ü aratott nagy tetszést. Mendelssohn »Gondola-dal»-át énekelte a nála mindig tapasztalt jó Ízléssel. A közönség igen hálásan viselte magát az előadókkal szemben; ott láttuk a megye és város szine-javát, megyés püspökünk és főispánunk élén, kik a műsor minden számát, de legkivált a Grieg »Suite»-jét halmozták el elismerésük nyilvánításával. A hangverseny befejezte után, mely szép jövedel met hozott a jótékony egyesületnek, még együtt maradi a nagy számban megjelent előkelő közönség és csakhamar kedélyes tánczvigalom vette kezdetét, mely éjfél után 2 óra tájban ért véget. Befejezésül csupán még azt jegyezzük meg, hogy városunkban szép számban vannak kitűnő műkedvelőd zenészek, kik társasággá alakulván, feladatukul tűzhetnék ki a magasabb zene művelését és ezáltal úgy maguknak, mint másoknak, kik a classicus zenét szeretik, de nem művelhetik, kiváló műélvezetet biztosíthatnának igen beteg s folyton sir, kis testvéreim is sírnak, — mondá a kis fiú s a levelet odanyujtotta a papnak. — Jól van, kis fiam, eredj haza, én majd ott adom föl leveledet, a honnan biztosan a Jézuskához fog jutni. — Köszönöm, szent atyám, — mondá a gyermek s a pap kezét megcsókolva, reményteljes szívvel ment haza. Másnap, karácsony első ünnepnapján, a pap a szószékről olvasta föl a fiúcska — Jézuskához irt — levelét s mondott hozzá nehány szívhez szóló meleg szót s alig félóra alatt jókora összeg gyűlt egybe : a hívők oda járultak egy, a templom közepére kitett asztalhoz s összerakták a könyörület filléreit. — A kis Jézuska a szegény fiúcska kérését meghallgatta. „A jótékonyságnak minden tette, az alamizsnának minden fillérje, Istennek adott kölcsön“, — mondja a francziák lánglelkü költője: Hugó Viktor s ez a mondás oly szép, oly magasztos, hogy ha tehetném, minden embertársam szivébe bevésném ! Balogh Irma. Szikrácskák. 1895. — Az »U n g< eredeti tárczája — Olyan vagyok, uram, mint egy valódi asszony. Nincs sehol, nincs soha megnyugvásom. Ingerkedő, pajkos gondolatok a vadászaim. Megkisérlém már, hogy, mint okos asszonykához illenék, vegyek elő szép kézimunkát és dolgozgassam. Ahonnan embert nem látni, a szoba legtávolabbi zugába ültem le; a himző-ráma megütötte arezomat, a tű meg- sebzé ujjaimat. S midőn türelmem elhagyni készült, árnyas kertünkbe mentem, azt hivém, itt megnyugszom, — újra íjöttek az üldözők: a csintalan, ingerkedő gondolatok. És elsiettem megnyugvás nélkül tovább, tovább . . . Csak egy helyen hagynak el üldözőim, csak egy helyen érzek komoly magamba szállást lelkembe. Ha ott állok ez ön szobája ablakánál, kezemben tartva szoritgató kezét s elmerülök azokba az örökké fontoskodó, becsületes, igaz tekintetű szemekbe . . * Minő megfejthetlen rejtély is az ! Ha távol vagyok Öntől, hosszú az idő a megbolbndulásig s ha Önnel vagyok, fut az, mint egy eszevesztett bicziklista. Pedig félek Öntől, Uram. Ha szemeiből, szemeimbe pattan az a villanyos sugár, ha keze kutya-erősen szorítja a kezemet, ha ajkainak dohányfüstös illatát ajkaim körül érezem, ez. a szivemig hat, elönti azt a forró láz s fölébred bennem — egy kis bosszú. Nagyon félek Öntől, uram, elhiszi nekem ? w * Ön is fél tőlem, uram ! Mikor előadtam tervemet, Ön megdöbbenve kiáltott föl: csak nem ? — De igen, — feleltem én s most irok. Pedig talán nem arra a bolondos eszemre kellene hallgatnom, mely azt mondja, hogy tedd ; hanem a szivemre, mely azt mondja, dobd el a tollat, úgy sem ér az semmit. * Nagyon jó nekem Önnel lenni, uram ; Önnek is velem. Én is érzem ezt, Ön is érzi. És félünk egymástól, de nem igen nagyon ! * Ha volt gúnyja a gondviselésnek, az volt, hogy pipát teremtett. Gúnyos szeszélye volt az is, hogy Ön azzal megbarátkozott. Midőn én Önt megismerém, pipázott már Ön réges-régen. És én nagy keserűségemben temetést szerettem volna rendezni. De nem Önt temetni, uram, sem azt a csúf pipát, mely az Ön kedvencze, ! de még azt a balga dohányt sem — többet annál —■: hanem temetni szerettem volna, ahány pipa csak van a világon, hogy Önnek kevesebb gondja legyen ezután és egyetlen pipája sem. * _ Hálás volt Ön ezért, uram ? Midőn egy önfeledt pillanatban kibökkentettem bűnömet — ha ugyan bűn az, hogy ki nem állhatom ^dohányfüstöt — Ön három rövid szóval fizetett, a mely egy fabatkát sem ért nekem, mert igy hangzott az: a dohány-füst kellemes. Ön szeretheti azt, uram, de az én beleegyezésemmel soha. . . * Néha végtelen rettegés fog el. Érzem, a mint idegről-idegre pattan az a villanyos szikra, mely las- sankint elzsibbasztja az agyvelőt, elöli a gondolkodást. És ilyenkor csodás, fantasztikus képeket látok. Gúnyosan kaczagó, gúnyosan hajlongó árny-alakok vesznek körül s ott látom mindig köztük az Ön gúnyosan mosolygó arczát. Néha a képek beleszövődnek álmaimba. Csak nemrég volt ilyen álomlátásom. Elhagytuk ketten ezt a földet s fölszálltunk a magasba, a ragyogó csillagvilágba. S elmaradt mögöttünk minden. Önnek szárnyai voltak, nekem is. És egyszer csak a mennyország kapujánál állottunk. Péter bácsi ki sem vette szájából a nagy élvezettel szítt Virginiát, kicsit emelt a sapkáján, mintha köszönni akarna, de fél, hogy meglátszik kopasz koponyája. Azután befelé mutatva kezével, igy szólt: arra tessék csak menni, várják már Önöket nagyon. Egészen úgy beszélt, mint a mi nagy tanácsosunk. „S“, az nincs a szótárában, azt törölte onnan a nélkülözhetetlen Virginia. Hát, bekerültünk. És ott láttam aztán, minő elegáns üzletük van a trafikosoknak. S minő forgalom
