Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1896-03-08 / 10. szám
KÜLÖNFÉLÉK. * Márczius 15-ike. Márczius 15-ikét ez év folyamán Ungvár város közönsége együtt fogja ünnepelni. A Kossuth-asztaltársaság ugyanis nem rendez külön ünnepélyt, hogy az ungvári dalárda ünnepélye annál sikerültebb legyen. * Kinevezés. A hivatalos lap márczius 4-iki száma közli, hogy a vallás- és közoktatásügyi m kir. miniszter Brujmann Béla dr. orvost, az ungvári kir. főgymnasiumhoz egyelőre tiszteletbeli minőségben iskolaorvossá és egészségtan-tanárrá nevezte ki. * Halálozások. Csicseri Csicsery Antal, Ungvármegye ny. főszámvevője és 1848/49-iki honvédhuszár százados, életének 74-ik évében e hó 3-án elhunyt. Temetése e hó 5-én nagy részvét mellett ment végbe. Halálát özvegye : szül. Posta Gizella, — gyermekei : Csicsery Árpád vármegyei árvaszéki ülnök és neje szül. Jármy Irén, — Csicsery Géza m kir. honvéd huszár őrnagy és neje szül. Beszterczey Róza, valamint gyermekeik : Bertalan és Margit, — Csicsery Zsigmond m. kir. honvéd százados és neje szül. Lebóczky Róza, valamint gyermekeik : Pista, László, Gyula és Sáskor, — valamint a nagyszámú rokonság gyászolja. *— Ladoméri Pajkossy János m. á. v. hivatalnok folyó hó 4-én rövid szenvedés után elhunyt. — A megboldogult temetése e hó 6-án délután 3 órakor ment végbe nagy részét mellett, mikor is hült tetemei a várkerti sirkertben tétettek örök nyugalomra. — Özvegyet s öt árvát hagyott maga után. A temetésen testületileg vett részt a kath. kör, mig a koszorúk nagy számával borított halottas kocsi két oldalán az államvasuti altisztek és alkalmazottak fáklyákat vittek. — Demek Antaldobóruszkai róm. kath. plébános, f. hó 6-án 75 éves korában elhunyt. Béke hamvaira. * Társasköri theaestély. Az ungvári társaskör e hó 10-én, kedden, a társaskör helyiségeiben helybeli jótékonyegyesületek javára tartandó társasköri thea-estély műsora : 1. Faust. Gounod operája. Intro- ductio, Aria és Cavatina (111. felvon.) A cs. és kir. 65. gyalogezred zenekara közreműködésével : Harmo- niumon előadja : dr. Schneider Miksa ur. 2. Az anya. Drámai monolog Gabányitól. Előadja : Novák Endréné úrnő. 3. Ballet zene. Polka, walzer, csárdás. Strauss János „Pázmán lovag“ czimü operájából. Zongorán előadja : Pollák József ur. 4. Dalok, a) Lockung. Költemény Eichendorftól. Zenéje I._ Dessaucrtől b) „Du und der Frühling“ I. Peisertől. Énekli : Wagner Hedvig úrnő, dr. Schneider Miksa ur zongora kísérete mellett. 5. Világ posta. 6. Intermezzo Synphonico, Mascagni „Paraszt becsület" czimü operájából. A cs. és kir. 65. gyalogezred zenekara közreműködése mellet : Harmoniumon előadja : dr. Schneider Miksa ur. 7. Clary contra Glary. Monolog. Irta Millaud Eduárd. Fordította: Fái I. Béla. Előadja : Virányi Sándorné úrnő. 8. Magyar népdalok. Zongorán előadja : Ivántsy Margit urhölgy. — Belépti-dij 50 kr. — Belépőjegyek előre válthatók a kör szolgájánál és Özvegyi czuk- rászdájában. — Kezdete 9 órakor. * A gyermekbarát-egyesület a f. hó 8-án, ma délelőtt 11 órakor a vármegyeháza termében választmányi ülést tart. * Felségsegélyezés. Ignaczy János daróczi tanító és Gulovics Miklós gör. kath. lelkész özvegye, csicseri lakos 15—15 frtnyi felségsegélyben részesültek. * Adományok. Az ungvári gyermekbarátegyesület czéljaira 20 frtot, a czeholnyai gör. kath. iskola javára pedig 10 frtot adományozott az ungme- gyei takarékpénztár, mely adományokért lapunk utján fejezik ki köszönefüket az adományt nyerők. * Eljegyzés. Nemes Emil kir. mérnök eljegyezte Seidler Matild kisasszonyt, Seidler Lipót műmalmi igázgató leányát. —- Widder Jenő nagy-kaposi gyógyszerész eljegyezte Friedmann Reginát Szepes- Sümegről. * Szőlő-fásojtási tanfolyam. Tornáczky Kálmán kér. szőlőfelügyelő márcz. hó 20-án Ungvárra érkezik s két napra terjedő szőlő-fásojtási tanfolyamot tart. A tanfolyamon résztvenni óhajtók kés és vesszővel önmaguk kell hogy ellássák magukat. A tanfolyamra jelentkezni lehet a fent irt napon a kér. szőlőfelügyelőnél a városházán. * A polgári kör ma délután 5 órakor tartja a kör helyiségében évi rendes közgyűlését. A közgyűlésnek különösen az ad nagyobb fontosságot, hogy az eddigi érdemdús elnök: Novák Lajos ev. ref. lelkész, tekintettel őszinte részvételt kető megrongált egészségére, az elnöki tisztet többé elvállalni, még újból megválasztás esetén sem hajlandó. Az igy végleg megüresedett elnöki állásra a kör tagjai Berzeviczy István r.-kapitányt óhajtják megnyerni. * Gyümölcsfa adományozás. A földmive- lésügyi miniszter Gábor József huttai áll. tanító és faiskola kezelő kérelmére, a község gyümölcsöseibe ültetés czéljából 200 drb gyümölcsfának ingyen leendő elküldése iránt a vármegye közönségéhez leérkezett leirata szerint — intézkedett. * Meghívás. Az „Ungvármegyei nőegyesület“ és a „Fehér kereszt“ ungvári fiókja folyó évi márcz. hó 14-én, d. u. 3 órakor, a vármegyeház nagytermében rendes évi közgyűlését tartja, melyre mindkét egyesület tagjait tisztelettel meghívjuk. Tárgysorozat : 1. Mindkét egyesület 1895. évi működésének ismertetése. 2. A két egyesület 1895. évi pénztári számadásainak előterjesztése. 3. A szükséges választásoknak megejtése. 4 Indítványok. Uhgvárt, 1896. évi márcz. hó 4-én. Az elnökség. * Vizsgálat az ungvári tűzoltóság ügyében. Előre volt látható, hogy az ungvári tűzoltóság, valamint a tűzoltó-szerek elhanyagolt állapota miatt valaminek történni kell. És meg is történt. Ungvármegye főispánja rendeletéből ugyanis a vármegye alispánja vizsgálatot indított annak megtudása iránt, hogy a városi költségvetésben a tűzoltó czélokra felvett tekintélyes összegek hova fordittattak, s ki oka a drága pénzen beszerzett tűzoltó-szerek hasznavehetetlen állapotának. Egyúttal ugyancsak a főispán meghagyásából elrendelte az alispán, hogy vagy a már meglevő, s a kötelező tűzoltóság felállítása iránt alkotott szabályrendelet léptettessék életbe, vagy pedig az.önk. tűzoltóság —- szerintünk is helyes alapon való megszervezése iránt rövid idő alatt eredményes működés fejtessék ki. A vizsgálat vezetésével Fehér Ákos vármegyei aljegyző bízatott meg. * Nem lesz közgyűlés . Az ungvári kerületi betegsegélyző-pénztár e hó 15-ére tervezett évi rendes közgyűlése a mondott napon nem lesz megtartható, s annak megtartását bizonytalan időre el kelleti halasztani, mert a közgyűlést alkotó kiküldöttek pótválasztását az ungvári iparügyi tanácsos még nerr foganatosíttatta. — Ugyanez az oka annak is, hogy a pénztári járulékok lejebb nem szállíthatók, minthogy az ez ügyben a pénztár igazgatósága által benyújtott megkeresés elinti zést még nem nyert. * Országos vásárok. Márczius hónapbar megyénk területén a következő helyeken és napokor lesznek országos vásárok : márczius 9—10-én Ungvári, márczius 16-án Nagy-Naposon és márczius 18-án Csapon. a mi fő, nem fogyasztott annyi pálinkát, mint a közlemény reá tukmált ; hogy a pálinka fogyasztás mégis nagy, oka, hogy a beési uradalom kétezer holdas erdejét évente 10—12 községből jött számra nézve mintegy három-négy százra menő ember doldozza fel, akik sok pálinkát fogyasztanak. Ha pusztulna a község, az sem lenne csoda, mert az 1890. évben a tűzvész egy harmadrészben elpusztította a községet, öt év óta a széna termést és a legelőket elrontotta az árvíz és miután az ezelőtt divatban volt hordó csiná- lásnak a szőlők pusztulásával vége szakadt és igy Beés igen sok keresettől elesett. Beésben a korcsmá- ros meg nem él, hanem napról-napra pusztul és szegényedik, mert Beés község szorgalmas kisgazdái nem isznak, hanem a szomszédos n.-ráskai, kaposi, iskei és csicseri községek határából több száz hold földbirtokot szereztek Sőt az 1891-dik évben több mint 140 hold földet vásároltak az iskei határban. Ingatlan árverés alá Beésben több mint 40 éve nem került ; Beésben idegen helyről bejött egyén birtokot szerezni nem képes. Ha mégis van egy pár részeges kisgazda Beésben arról a község többsége nem tehet. Ennélfogva kár volt Beés lakóit penlengére állítani. — Midőn Kosztyó György, Beés község érdemes bírája által megirt fenti helyreigazító sorokat közöljük, őszinte örömmel veszszük tudomásul, hogy Beés község lakossága nem pusztul. Vajha minden vármegyénkben községünkből ilyen jó hirt hallanánk. * Ungvári találmány. Czakl József helybeli puskamüves egy igen ügyes metsző-kést készített, mely a szőlő-fásojtási munkaiatoknál kitűnő szolgálatok tevésére van hivatva. A metszőkést a feltaláló Tornáozky Kálmán szőlőszeti felügyőlnek is be fogja e hó 20-án mutatni, aki annak használhatóságáról bírálatot mondani bizonyára a leghivatottabbak közé tartozik. osztály, mely csak egy 50 év előtt is vállain tartotta a magyar glóbust. Szerettei időz azokban a falusi úri házakban és azok portáján, melyek annyi nemességnek volnának tészkei. Fájdalom, ma már csak elvétve azok. Az idő feldúlta ezeket a meleg fészkeket. És nem is lógnak azok a volt tulajdonosok részére meleg fészkekké válni többé soha; mert vigasztalásnak jó, hogy .»mai nap, a ki dolgozni tud és akar, nincs annyi vagyon, a mennyit vissza ne szerezhetne, < de nem is egyéb, mint vigasztalás — puszta szó. Nemzedékek szerzeményét, ha egyszer elveszett, csak nemzedékek szerezhetnék vissza becsületes keresettel. S ennek az osztálynak másféle kereset nem való. Ne is törekedjék utána, betölti hivatását, ha becsületes munkával keresi meg kenyerét s tartja fenn az ősi nevet. Geöcze Sarolta könyve a boldogságot első sorban a nő boldogító hivatásában találja és főleg azzal foglalkozik, miként töltse be a nő ezt a hivatást. Nemes és nagy dologra tanítja nőtársait; nekem azonban úgy tetszik, hogy kissé túlságosan szigorú saját neméhez, midőn azt mondja, hogy az otthon a nő birodalma, a férfinek meg csak pihenő helye. A hol a férfinek nincs otthona, ott a nőnek sincs ; az otthon közös birodalom, vagy — tömlöcz. Ez az életből merített az életnek megirt könyv írójának nemcsak elméjét és szivél, hanem jellemét is híven visszatükrözi; azt az erőteljes karaktert, mely a meggyőződést axiómák alakjában önti formába. Alig van ennek a könyvnek lapja, mel \ c y- határozott Ítélet, általános becsű igazság ne volna. Czitálhatnék ezekből bőségesen , de nem szeretem a termő talajából kilépett növényt. Kérem a szerkesztő urat, közöljön mutatványt e műből, hadd lássák az Ung olvasói, micsoda könyv ez a Geó'cze Sarolta könyve. Vékony Donga. * Névmagyarosítás. Reisenbach Sándor, ungvári illetőségű munkácsi lakos, képiró-müvész, i vezetéknevének „Pataki“-ra való magyarosítását a belügyminiszter engedélyezte. * Orgona-átvétel. A tibai róm. kath templom uj, és a budapesti Országh Sándor és fi-a ezég által készített orgonáját a hitközség által felkért szak- bizottság tüzetes megvizsgálás után a napokban vette át, és teljes elismerését fejezte ki a jó munka és csinos kiállítás felett. * Katonai lóvásárok. A lótenyésztő közönség tudomására hozzuk, hogy a f. évi tavaszi lóvásárok helyben és a szomszédságban a következő napokban fognak megtartatni : Kis-Várdán márczius hó 16-án, 17-én Nyíregyházán, ápril 11-én Tőke-Te- rebesen, 13-án S.-A.-Ujhelyt, 15-én Ungvári. * Állandó agyagipar iskola Ung váron. A kereskedelmi miniszter a helybeli agyagipariskolát, mely eddig a most szünetelő gyárral volt egybekapcsolva, külön czélszerü és díszes épületben kívánja elhelyezni. E czélból, 40,000 frtot utalványozott ki oly feltételek mellett, hogy a város megfelelő telket adjon hozzá. * A kereskedelmi kör alelnökévé a múlt vasárnap tartott rendkívüli közgyűlésen 5 szótöbbséggel Helländer József választatott meg Lévai Mór ellenében. * Vakmerő betörés. A zugó-utezai korcs- máros, Róth Mendel rósz napra virradott a tegnapi szombaton. Ismeretlen egyének ugyanis betörtek korcsmájába, ahonnét egy hordó sört és élelmiszert tolva- joltak el, azután behatoltak azon lakosztályba," a hol az egész család aludt, s ott a ruhaszekrényt feltörve, elszedték több ruhaneműt, 25 frtot, egy pár gyémánt s egy pár arany fülbevalót, egy arany karpereczet és egy arany lánczot. A tolvajok igy dolgukat jól végezve a ház udvarán áldomást csaptak, megitták a hordó-sört, a hordót pedig és több ruhadarabot, ottlétük alkalmával jól eltöltött idejük emlékéül hátrahagyták. A tolvajokat a rendőrség nyomozza. * Hiányosan czimzett levelek. Az ország majd az összes postahivatalainál nagy a panasz, hogy a levelek helytelen, vagy hiányos czimzéssel adatnak fel, s ezáltal nagyon sok levél elkallódik, és kézbesithetlenné vál. Különösen sok kézbesithetlen levél fekszik a budapesti főpostahivatalon, és hogy a bajon segítve legyen, a budapesti m. kir. posta- és távirdai igazgatóság lapunk utján is felkéri mindazokat, akik Budapestre levelet küldenek, hogy az ott kézbesítendő levelezéseiknek czimiratában az utcza és házszámon kívül még a közigazgatási kerület, vala! mint az emelet és ajtószámok is kiirni szíveskedjék, pl. * „Kis gazdák pusztulása“ czimmel egy hir jelent meg lapunk 6-ik számában, melyre helyreigazításul Beés község túrájától, Kosztyó Györgytől a következő sorokat vettük : „Az Ung ez évi 6-ik számában egy közlemény jelent meg Beés község pálinka fogyasztására vonatkozólag ; miután érintett közlemény a község értelmes becsületes lakóit nem a legszebb világításba mutatja be és a valóságnak sem felelő helyzetbe helyezi, kérem a tekintetes szerkesztő urat, méltó-ztassék helyreigazító soraimat közölni a következőkben : Beés község mostanáig nem pusztul; N. N urnák Budapesten IV. koronaherczeg-utcza 10. sz. 1. emelet, 5. ajtó. * „Otthon kávéház“ lett a czime az „Arany kulcs“-nak. A tanács igen helyeselhető intézkedéséből ugyan a bérlő a „Kossuth“-nevet levette, s a régi ezég helyett az „Otthon“-t alkalmazta. * „Folytonos béremelés miatt.“ A Kazinczy- és kishid-utezai járókelőket nem kis mértékben lepi meg Weinberger Mór vaskereskedő üzlethe* Nincs kétszer számítva. A m. hó 17-én megtartott városi közgyűlésről szóló tudósításunkban az mondatott, hogy Reismann Hermann fakereskedő számlájában egy 402 frt 40 kros tétel kétszer van beállítva ; amennyiben tudomásunkra jutott, hogy ez az állítás tévedésen alapszik, szívesen helyreigazítjuk a fenti sorokkal tudósításunkat. * Uj pénzintézet van alakulóban városunkban. Az alapítók 100,000 frtnyi részvénytőkével akarják azt megalapítani, s az első nagyobb értekezletet már múlt vasárnap meg is tartották. * Milleniumi harangok. Egry Ferencz, kis-gejőczi harangöntőde-tulajdonos a milleniumi kiállításon több mint 2000 frt értéket képviselő 3 harangot fog kiállítani. A harangok egyelőre a képezde előtt nyertek elhelyezést, hogy igy a helybeli közönségnek már most alkalom adassék a szép kivitelű és csengő hangú harangok megtekintésére. * Bolotináról húst behozni tilos. A városi tanács a tegnapi ülésében azon határozatot hozta, hogy a Bolotináról a húsnak Ungvárra .való behozatala tilos, aki daczára ezen tilalomnak mégis onnan szerzi be a húst, az fogy. adó jövedéki kihágást követ el — és meg fog büntettetni. * Olcsóbb a — Virginia. Talán már kissé későn is, de azon elvnél fogva, hogy jobb későn, mint soha, mégis közöljük, hogy a bakák parádés szivarjának, az erős dohányzók csemegéjének: a virginia- szivarnak árát a pénzügyminiszter 5 és fél krról 5 krra szállította le.