Ung, 1895. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-28 / 30. szám

De azt tudom, hogy mindaddig, mig Farkas — ha csak névleg is, — Ungvár város rendőrkapitánya lesz, mindaddig, mig Farkas jelenlegi állását akár önként, akár kényszer telmentéssel el nem hagyja, — nyugalom a városban nem lesz.

Farkas fellebbezésével szemben ott áll a város polgármesterének: Lüley Sándornak, egy tetőtől talpig jellemes embernek és tiszttársainak lemondó nyilatkozata.

Ez a lemondó-nyilatkozat érvényesíttetni fog áltatok azonnal, a mint Farkas hivatalos működését megkezdeni újból megkísérli.

Amennyiben pedig az eddigi jelekből nemcsak hogy feltételezhető, de határozott biztossággal állítható, hogy Farkas szabadságidejének lejárta után, megfogja kisérleni hivatalának átvételét, sőt nemcsak megkísérlem fogja az átvételt, de „kapitányi székébe“ be is fog ülni, — el lehetünk reá készülve, hogy városunk 8—10 nap múlva polgármester és tisztviselők nélkül fog maradni.

Érthető tehát az izgatottság, érthető tehát a közönség érdeklődése Farkas ügye iránt.

Aki a város közjavát csak parányilag is szivén viseli, aki a város nyugalmának, a békés fejlődéshez meg- kivántató erkölcsi erő visszaszerzéséhez hozzá akar járulni, lehetetlen, hogy elszomorodva ne gondolna arra az esetre, hogy mi lesz akkor, ha a polgármester és vele a tisztviselők át fogják adni a városháza kulcsát az alispánnak.

Egy erősen kompromittált, egy az esküdtszék által a terhelő tanuk sokasága miatt egyhangúlag elitéit rendőrkapitány vakmerősége miatt itt fog állani a város tisztviselő, polgármester nélkül, — annak tudatával, hogy a közbiztonság, a vagyon őrködése felett hivatott rendőrség fejének oly embert kénytelen tudni, ki bűnvádi vizsgálat alatt áll, akit a fegyelmi választmány ugyanezen bűnéért csak 100 írt pénzbírsággal sújtott — a közönség körében elterjedt azon okból — mert a kapitány becsületszavát adta, hogy enyhe büntetés esetén azonnal le fog mondani.

Én azt hiszem, hogy a város közönségének épp oly erkölcsi kötelessége megakadályozni Farkasnak a kapitányi székbe való visszatérését, amint kötelessége saját házi tűzhelyének tisztességét fentartani.

A város erkölcsi tekintélye, a város nyugalma megkívánja, megköveteli, hogy az egész közönség, mint egy ember tiltakoznék az ellen, hogy Farkas Ferencz Ungvár város szabadságon levő rendőrkapitánya ismét elfoglalja azt a helyet, a melynek betöltéséhez első sorban a közönség bizalma kívántatik , mint főkellék, amit azonban Farkas már nagyon is eljátszott.

Az általános nyugalom csak akkor fog beállani, a közönség bizalma csak úgy fog újból megszilárdulni, ha Farkas nem lesz többé jogosított a városház küszöbét, mint közhivatalnok átlépni.

Ki tiltsa vissza ettől ? ez most a kérdések kérdése. A fegyelmi határozat sorsa a még néhány napig tartó szabadságidő lejártáig nem fog eldőlni.

A belügyminiszter Ítélete addigra nem lesz itt, s ha itt lesz is, ki tudja, úgy fog-e hangzani, hogy Farkasnak menni kell.

A városi képvise lőtestületnek kell tehát törvényadta jogával élni, a városi képviselő testületnek kell Farkast állásától felfüggeszteni, mely határozata ellen bizonyára nem fog felebbező akadni a különben feleb- bezök városának is nevézhető Ungváron.

Ha ez megtörténik, ha Farkast a képviselő-testület felfüggeszti — ugv városunk lakosságának nyugalma helyre fog állani, városunk közönségének bizalma uj erőt fog nyerni, s a város tisztikara nyugodtan folytathatja munkáját a város javának emelése, a közönség nyugalmának visszaállítására.----------------- —r. —n.

Színház.

Hosszú időre ma e rovat utoljára, lát napvilágot ; kötelességünk és Ígéretünkhöz képest leszámolunk az idei színházi idénynyel és tesszük ezt azon nyugodt, lelkiismeretes hangon, mely eddig is e rovat alatt található volt.

Nem tartozunk azok közé, kik a színészetben még ma is bizonyos missziót: a magyar nyelv és szellem terjesztőjét látják, nem különösen a mi városunkban, hol annyi iskola és az egész értelmiség majdnem kizárólag édes honi nyelvünket ápolja és épen azért e czimen engedményeket nem tehetünk.

Ma már a színi pálya élethivatás, kenyérkereset és móndhatnók, nyereséges életpálya, mely nemcsak zörgő babérokat, hanem csengő aranyakat is eredményez. Pár év óta a fővárosban egyszerre egész sereg köz- és magánjellegű színi képezde létesült, melyeket intelligens elemek keresnek fel és nyernek ott minden tekintetben kiképzést; még egy pár esztendő és a vidéki színtársulatok is csupa pályavégzett elemekkel fognak működhetni.

Mondjuk és ismételjük : nem beszélhetünk többet Thalia femplomáról és annak fölkent apostolairól ; nem ismerünk egyebet, mint lelkünket gyönyörködtető mulató helyet: a színházat és pénzünkért bennünket mulattató színészeket; életszükséglet ma rűár az irodalom jeles neveiről, müveiről tudomást venni; életszükséglet a napi fáradalmak után egy-két órán az alakitó művészet fejlődését figyelemmel kísérni. Ezen elvek kisérnek bennünket most, midőn Csóka miskol- czi társulatával és annak több mint két hónapi itteni működésével foglalkozni akarunk.

Köztudomású és nem is hibáztatható eljárása a vidéki színigazgatóknak, hogy télen erősebb, nyáron gyengébb társulatot tartanak; elvitathatlan, hogy a nagyobb állomások nagyobb igényeket támaszthatnak, mivel nagyobb pártolást is nyújthatnak a társulatoknak. E szerint igazságtalanság volna azt követelni, hogy az igazgatók teljes személyzettel járják be a kisebb városokat, miután az ezzel járó kiadásokkal szemben kellő bevételt nem biztosíthatunk. De épen itt lép előtérbe a színigazgatók szervező tehetsége: megtartani annyit és olyanokat, hogy az által az előadások gyarlókká, érezhetően hiányossá ne váljanak.

E rovat alatt olvasható összes czikkeink nem fognak bennünket meghazudtolni, hogy ennek tudatában voltunk és soha sem hibáztattuk az ének-, zene-, | kar jelentéktelenségét, sőt többször azokról megérdem- lett dicsérettel szóltunk. De igen is, szóltunk és mondjuk ma is, hogy a társulatnak nincs első énekesnője! Figyelmeztettük erre az igazgatót saját érdekében és a tapasztalat is nekünk adott igazat, mivel az operette előadások legkevésbé voltak látogatva, sőt annyi jutalomjáték daczára egyetlen énekesnő sem merte juta- lomjátékát itt kikérni. Ungvár városa, melynek közönsége olyannyira szinpártoló, valóban megérdemli, hogy a hozzá ellátogató színtársulat elsőrangú énekesnővel bírjon annál inkább, mert a zenét és éneket mi nagyon szeretjük és visszaemlékezhetünk, hogy csak pár évvel is ezelőtt minden uj operette zsúfolt ház előtt lett bemutatva — felemelt helyárak mellett. Az énekesnő-hiányt tehát feltétlenül hibának rójjuk fel és valóban sajnáljuk, mert máskülönben elég erős operette társulata' volt Csókának: Káldi, Postai jó másodónekesnő, Breznai, Nyárai kitűnő buffók és Karacs, a legnagyobb igényeket kielégítő tenorista; ugyanez áll a népszínművekre is, melyek ép úgy nélkülöztek egy első rangú színésznőt, mig Sárkizi mindig teljesen kielégített bennünket.

Néhány figyelmeztetéssel fogunk szolgálni a műsort illetőleg is. — Nem tartottuk helyesnek,

hogy már az előbb említettek után is, néha az operettekkel valósággal elhalmoztak bennünket és hiba volt a vígjátékokat annyira mellőzni, hogy az egész évad alatt csupán három régit láthattunk viszont; pedig a „Váljunk el“ sikere intő példa volt e műfaj nagyobb kihasználására.

Midőn még a díszletek fogyatékosságát hibáztatnék, áttérhetünk a társulat méltatására is. Már említettük a „Váljunk el“ sikerét és valóban e műfajra a társulat elég erős a- legszebb sikerek elérérésére.

Molnár Rózsika kitűnő vígjátéki szende már ma is és e szerepkörben nagy jövőt jóslunk részére ; Vidor, Nyáray, Breznay, Molnár Vilma asszony igényeinket kielégítette. A drámai fajban a szerencsés igazgató zseniális feleségében, Almássy Júliában oly erőt bir, minőt kevés vidéki társulat; némely szerepében a nagy művésznő benyomását tette reánk és játékával a drámai előadásokat magas színvonalon tartotta. Baghy erőteljes színész, és ha zavaró lélegzetvételéről letudna szokni, jobbat sem kívánhatunk; sok szép sikert aratott e téren Vidor is, kinek nagy tehetsége még kiforratlan, egyes szerepekben nagy bravourral játszott. Említésre méltóknak bizonyul Könyves Mari, Oláliné és Győré; feltétlen elismerésünk illeti Simándy karmestert.

Legnagyobb tetszést arattak a Becsület, a Létért való küzdelem, Madame sans Géné, Villars Drago- nyosai, Váljunk el, az Otthon czimü darabokban.

Dicsérettel legyen felemlítve végül, hogy a színigazgató szívességből megismerkedhettünk Solymossy és Tollagi művészetével ; utóbbi különösen megkedveltette magát közönségünkkel. E vendégekkel bővebben nem foglalkozunk, különben nem mondhatnánk egyebet, mint a mit a fővárosi sajtó róluk a meguná- sig elismételt.

Ezek után tehát az idei színi idényt elég élvezetesnek kell jelentenünk, és bezárjuk e rovatot azon kívánsággal: vajha szivükre vennék az itt elmondottakat a többi színigazgatók, kik majd a jövő nyarat itt akarják eltölteni, hogy ekként nekünk zavartalan élvezetet, maguknak minden tekintetben eredményes működést biztosítanának. Mulasztás volna azonban ugyanezeket a városi tanács figyelmébe szintúgy nem ajánlani, hogy a konczesszió adásánál tanácskozásaikhoz hozzá értő, és ismerő egyéneket bevonnának, ha már a szinpártoló egyesület kérdését fel sem vetjük.

Tudomásunk szerint Csóka igazgató a város pártolásával teljesen meg volt elégedve, a mi nekünk is örömünkre szolgál és e város értelmiségét dicséri.

Szives olvasók : Isten veletek e rovat újjászületéséig. __

KÜLÖNFÉLÉK.

* Személyi hirek. Mudrony Soma, az orsz. ipar-egyesület igazgatója, pár nap óta vármegyénkben, kis-szlatínai birtokán időzik. — Novák Endre dr. közkórházi igazgató-főorvos e hó 30-án érkezik haza a gasteini fürdőből és hivatalos működését szabadságidejének lejárta után, augusztus hó 10-én kezdi meg.

* Kinevezések. A beregszászi anyakönyvi kerület felügyelőjévé — mely kerületbe Ungvármegye is tartozik — Ferenczy Elek dr., Zemplénvármegye tb. főjegyzője neveztetett ki. — Ungvármegye alispánja Brujmann Béla drt.. a kórházi választmány javaslata alapján az ungvári közkórházba osztály-főorvossá nevezte ki. — Úgy halljuk, hogy a közoktatási miniszter által ugyancsak Brujmann Béla dr. az ungvári íögym- náziumnál rendszeresített egészségügyi tanszékre is kineveztetett.

tak, karjai hosszúak és soványak, keze-teje széles, ujjai rövidek, vékonyak ; lábszárai rövidek és vékonyak ; lábfeje nagy, lapos, rendetlenül nőtt hosszú újakkal, a melyek, mint valami vastagabb gyökérszálak tapadlak a padlóra.

Mikor igy szemügyre vettem Bruhályt, beláttam, hogy itt egy a maga nemében tökéletes emberrel van dolgom és érdekelni kezdett a tökéletlenségekben bővelkedő ifjú.

Elővettem a tollat és kezdtem írni »Bruhály«,

— No miféle Bruhály vagy fiam ?

Bruhály ismét elmosolyogta magát.

— Hát igazán ezt irta pán professzor Bruhály?

— Igen. Talán nem úgy híjnak?

— Persze, hogy nem. Éngem hijják Smodics Pál, a mámá úgy mondott, hogy Palcsu, szinu muj krasyni. Úgy bizony ! Én Smodics Pál vágyom ; nekem csúfolják Bruhály, mert van nekem szép hasacska.

Ézután a magyarázat után annak rendje és módja szerint beirtani Bruhályt, aliász Szmodics Pált. A beiratásnak során kiderült, hogy Pál urnák az édes apja régen meghalt, az anyja pedig, a ki őt szinu muj kraszninak hivla, szegény napszámos asszony ; a kinek most már kevés a gondja az ő szép Palcsujára, mert Palcsu egy rósz fiú, a ki csak csavarogni, madár fészket pusztítani és harangozni, meg bagózni szeret.

A lelkére beszéltem Pál uramnak, hogy ha tanulni akar, hagyjon fel ezekkel a passziókkal. Tagadólag rázta a tejét.

— Nyem lehet. Nye mozs pán protesszor. Haran- gozásbul ilem. Nyem lehet. Nye mozs.

— Jó, jó, Pál. Hát tartsd meg a harangozást, de a többi foglalkozással hagyj fel; mert külömben mindjárt kitörüllek ebből a nagy könyvből és nem leszel diák.

Pál ismét elmosolyogta magát s megígérte, hogy a harangozáson kívül, a miért szállást és kosztot kap, mindent elhagy csak tanulhasson, mert ő már »az esze után akar élni.»

Két hétig járt Pál ur az iskolába; mi alatt kevés lanujelét adta annak, hogy valamikor az eszével keres kenyeret. Ez még nem lett volna nagy baj, hanem az volt a hiba, hogy Bruhály a gyermekek vádja szerint egy kis bagóért róka-tánczot járt s a többi passzióit is gyakorolta, azonkívül az iskolai életbe is annyira beleszokott, hogy minden hunczutságban ő volt a mester. Annyi furfang, annyi leleményesség lakozott az ö háromszegletü fejében, a mennyi tiz más egészséges tejbe sem tért bele. És mikor rajtacsipcem, olyan ártatlan ábrázatot mulatott, mint a ma születet gyermek.

Bruhály kezdet alkalmatlan és kellemetlen vendég lenni az iskolában. Kénytelen voltam megbüntetni, ott marasztaltam ebédre. Hogy azonban valahogy nagyon zokon ne essék neki a büntetés, egy jó darab kenyeret és egy tányér főzeléket adtam neki. Megkondult a déli harangszó. Pál a helyett, hogy örült volna az ebédnek, arra kért, hogy engedjem hamar haza. Mikor látta, hogy hiába való minden ékesszólása, főleg mikor már a harangozást is abbahagyták, keserves sírásra takadt. Záporként omoltak könnyei s fuldokolva emlegette a harangot.

Nem harangozhatott. Ez bántotta olyan nagyon. Az ebédhez hozzá sem nyúlt. Megbántam a kemény bánásmódot, melyben részesítettem. Magára hagytam tehát ; hadd oldjon kereket, ha épen kedve tartja.

Meg is ugrott; nem is jött fel többé. Félt feljönni; került, nem szeretett velem közelről találkozni, de mesz- sziről köszönt és mosolygott.

Azután ismét régi passzióinak ólt. Egy alkalommal,

midőn a veréb-fiókokat pusztított, kibukott a czehol- nyai templom tornyából és — továbbfutott, mint egy macska.

A »repülés» miként mondta, nem ártott meg az ő testi jóvoltának; másképen hozott reá veszélyt : megosztotta hivatalától, főbbé nem engedte fel ilykó, a »tondor lelkületű egyházfi» a toronyba.

Nagy busán járt-kelt fel s alá az utczákon ; még az iskola udvarára is bejött legalább annyi időre, mig a tíorka bácsi odahajló szilvatáinak termését megdézsmálhatta. Szomorúsága akkora volt, hogy még a bagózással is felhagyott.

E sanyarú helyzete azonban nem vala tartós; uj hivatalt kapott: búcsúkra és vásárokra járt kereskedőkkel és iparosokkal, kiknek sátrai mellett, mint »dedectiv« az enyves marku emberiséget tartotta szemmpl.

Uj hivatalával nagyon meg volt elégedve. Idétlen külseje miatt az emelnökök hülyének nézték, a becsületes jámbor lelkek pedig nyomorék koldusnak. Egyik nem télt tőle, a másik krajczárt adott neki. Üzlete tehát igen jól n ént, mert a tolvajokat gyanútlanul hurokra keritette, a mért aztán minden sátras adózott neki a jámbor lelkekkel egyetemben.

A jövedelmező üzletnek azonban nem sokáig örvendhetett. Pénze volt elég. Elhatározta tehát magában, hogy egy nagy görbe napot csinál. Meg is cselekedte. Egy jó meleg augusztusi napon megevett egy fazék savanyított ugorkát, meg egy nagy dinnyét és két hosszú szivart. Jóllakot, rágyújtott, azonban alig szívta el a szivar felét, összeesett s pár órai kínlódás után a maga nemében páratlan ifjú kiszenvedett. Megölte a jómód ; az ugorkaié dinnyével és lVa krajczáros szivarral vala halálának okozója. Vékony Donga.