Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1895-04-14 / 15. szám

minta-méhes alapítása által, mert egyedül a gyakorlati szempontok kézzelfoghatóvá tétele utján lehet bármely . téren is kellő eredményt mutatni fel. E szempontból 1 adta össze a huszonöt alapitó a 300 frtot. Tekintve azonban azt, hogy a minta-méhes mellé egy méhészlak, pergető-kamra is szükséges, valamint az okszerű mó- , hészethez megkívántaié eszközök is, melyek felállítása, illetve beszerzése legalább is 500 frtra emeli föl a ki- ] adásokat : a méhész-kör hivatkozva eddig tett áldozataira s a méhészetnek közgazdasági fontosságára, a földmi- velésügyi miniszterhez kérvényt fog intézni 200 frt segély megadása iránt. — Ez érdekben úgy a vármegye mezőgazdasági bizottságát pártoló támogatásra kérendi fel. A minta-méhes és méhész-ház terveinek szép kivi­telű elkészítéséért Ortó vasúti alkalmazottat illeti az elismerés. Hiteles statisztikai adatok szerint vármegyénk a mutt évben 13,000 frtot vett be méhészeti termékekért, mi kétségtelenül igazolja vármegyénkre nézve a méhé­szetnek közgazdasági jelentőséget. Reményeljük is, hogy a vármegye közgazdasági érdekeit szivén viselők ezentúl még inkább hazafias kötelmüknek tekintendik erkölcsi és lehetőleg anyagi támogatásban is részesíteni a Csap és vidéke méhész-kör úttörő hazafias munkálkodását. Ez alkalommal is fölhívjuk tehát a vármegye közön­ségét a méhész-körbe való tömeges belépésre. * Községi hitelszövetkezet alakult Bara­nya községben 54 tag és 105 drb 25 frtos üzletrész- szei. Igazgatósági elnökké id. Szentimrey Ferencz vá­lasztatott meg. * A vármegyei kezelő személyzet javadal­mazásának emelése iránt 53 vármegyéből kiküldött megbízott Budapesten márczius hó 25-én congressust tartott, hol abban történt megállapodás, hogy a fizetes- javitás végett nemcsak a belügyminiszterhez, hanem a miniszterelnökhöz és a képviselőházhoz is kérvény fog intéztetni. Hogy azonban a czélba vett terv sikerhez vezessen, czélszerünek találta a mozgalom országos bizottsága a vármegyék törvényhatóságainak is párto­lását kikérni, mivégből valamennyi vármegye törvény- hatóságához kérvényt intézett a törekvés támogatása iránt. — * Vadászat. A radvánczi határban az őszi vete- ményekben nagy kárt okozó vaddisznókra tegnap nagy vadászat tartatott. A vadászaton .részt vettek a főispán, Sztáray István s Török József grófok s többen. (Lapunk az ünnep miatt korábban záratván le, az eredményről hirt adni nem állott már módunkban.) * Az ungvári fillérbank alapszabályai a beregszászi kir. törvényszéknél megtörtént czégjegyzés folytán érvényre emelkedtek. Különben a fillérbank mint hitelszövetkezet tevékenységét már minden irányban megindította. Tagjainak már tetemesebb összegre rugó kölcsönt nyújtott, és utóbb elhatározta, hogy betéteket is el íog fogadni, s azokért 4V2 °/o-ot fizetni. * Halálozás. A vármegyénkben is általánosan ismert Balassa István báró, főrendiházi tag, ki a múlt­ban, a midőn Kis-Szelmenczen lakott, nálunk is szereplő egyén volt, e hó 7-én, 50-ik életévében A.-Hrabóczon elhunyt. * Méhészek figyelmébe. Sietek tudomására hozni méhésztársaimnak, hogy a munkácsi fegyintézet kaptárokra megrendelést, úgy, hogy azok a rajzási idő­szakig elkészítve és szétküldve legyenek, ápril 10-én túl el nem fogad. Készséggel teljesittetnek azonban a megrendelések, ha azok időhöz kötve nincsenek. A rab­létszám tetemes leszállása és a fegyházban az asztalos iparágnak más irányú elfoglaltatása lehetetlenné tette, hogy meghatározott napra megrendelés továbbra elfo­gadtassák. Ősztől kezdve a jövő évre szóló megrende­lések is elíogadtatnak. Berzeviczy István. * Az ungvári kerületi betegsegélyző pénztár ez évi rendes közgyűlése a harmadszori ösz- szehivásra végre me’ volt tartható e hó 7-én. A köz­gyűlésen a 120 kiküldött közül mintegy negyvenen vet­tek részt, kik egy hang kivételével elfogadták az igaz­gatóság által beterjesztett számadásokat s igy az igaz­gatóság, mint a felügyelő-bizottságnak megadták a felmentvényt. Az alapszabályok napirendre tűzött mó­dosítását a közgyűlés elhalasztotta, tekintettel azon körül­ményre, hogy az ipartestület Ungvárt alakulóban van, s alapitók a pénztár alapszabályainak oly irányú módo­sítását óhajtják, hogy ezáltal az ipartestületi külön pénztár teláliitása szükségtelenné váljék. Indítvány a köz­gyűlésre egy sem érkezett be s igy a közgyűlés a napirend utolsó pontjára, a választásokra tért át. Megválasztattak: az igazgatóságba rendes tagul : Galó János czipész, póttagokul: Kúttá Mihály könyvkötő, Raurh Kálmán csiz­madia, Unterberger Hermann szabó, Zsihovits Gyula kereskedő alkalmazottak. A felügyelő bizottságba : Zemlényi József asztalos, Weiszberger Lipót ne-szabó, munkaadók; Mandel Ármin könyvelő, Márványi Samu főpinczér, Csengery Jenő nyomdász, Schőnteld Mihály kereskedő alkalmazottak. A választott bíróságba: Illés Dávid agyaggyári igazgató, Dolobács Pál szíjgyártó, munkaadók; Böttinger Fercncz pék, Fridmann Ármin kereskedő, Seiíried Ferencz csizmadia, Xavéri János czipész, alkalmazottak, rendes tagok. Pásztor István czipész munkaadó, Goldstein Miksa kereskedő, Polanek József szabó alkalmazottak, póttagok. * Norvégiái tanár Ungváron. Norvégia fővárosából, Christiániából, — a napokban Ungvárra érkezett Olaf Broch tanár, hogy itt és a vidéken a szláv nyelvekre és a szlávnyelvhatárokra vonatkozó tanulmányokat tegyen. * Kiállítás. Schwarz Rezső helybeli keres­kedő Kazinczy-utczai gyári raktárában szebbnél-szebb napernyők vannak kiállítva, melyek megtekintésére (el­hívjuk a hölgyközönség figyelmét. * Előléptetés. A kereskedelemügyi miniszter 1 Nemes Emil kir. mérnököt a IX. fizetési osztály 3-ik ! fokozatába léptette elő. * „Kárpáti Lapok.“ Mint a „Máramarosi Lapok “-ban olvassuk, ezen czim alatt május elsején egyházi, tanügyi és társadalmi heti lap indul meg Ungváron. A lapot Bomanecz Aladár trebusai gör. kath. lelkész fogja szerkeszteni. * Czéllövészet. A polgári lövész-egylet ez idei első lövészetét husvét hétfőjén d. u. 2 órakor fogja megkezdeni s késő őszig minden vasárnap fog dijlövé- szet tartatni; az érdeklődők értesittetnek, hogy az egylet kitűnő czéllövő fegyvere minden lövészeten rendelkezé­sökre log állani. * Merész ugrás. Tóth János czipész-segédet elhagyta babája. Ez különben olyan gyakori eset, mit egymagában nem volna érdemes megujságolni; de mert Tóth János ez elbagyatottságából eredő szivkeserüségé- ben azon tapasztalatra jutott, hogy elhagyatva nincs ér­téke az életnek, s mert ezt a tapasztalatát azon elha­tározása követte, hogy vízbe öli magát, mit tényleg meg is kísérlett, — indokolt, hogy vizbeugrásának leírása előtt az okot is megemlítsük. Amint említők tehát, Tóth Jánost elhagyta babája, s e fölötti elkeseredésében szer­dán délután a nagy Ung hídjának karfájáról az Ung vi­zébe vetette magát azon szándékkal, hogy onnét csak holt teste lészen kivehető; alig ért azonban a vízbe, an­nak hidege azon változást idézte elő, hogy inkább jobb egyedül élni, mint párosán meghalni, — s igy a jó em­berek segítségével partra úszott, s azóta szerető nélkül ugyan, de ismét örül az életnek. * Árverések eredménye. Ungvár városánál e hó 11-én a kövezet vámszedésére, a városi legelők és kisebb tárgyak bérbeadására árverés tartatott. Az ár­verések eredményeként közöljük, hogy a kövezetvám­jog szedéséért évi bérül Zipser Mór mint legtöbbet ígérő 9125 frt évi bért ajánlott meg (eddig 8400 írtért volt bérben); mig a városi legelőért, mely eddig házi kezelésben volt, Lang Mór. tette a legnagyobb ajánlatot, 1000 Irinyi bért ajánlva. — Ugyanekkor kellett volna a »Fekete Sas? javítási munkálatait is bérbe adni, mely munkálatok teljesítését a kápviselő-testűlet rendelte el, azonban ennek tárgyalása a Mocsáry Géza tiszti ügyész által beadotl fellebbezés folytán megtartható nem volt. Értesülésünk szerint ebben az ügyben a városi képviselő- testület fel fog, hivatni oly irányú határozat kimondá­sára, hogy a már-már összeeséssel fenyegető »Fekete Sas* javítási munkálatainál csak birtokon kívüli felleb­bezésnek legyen helye. * Uj állások. A kir. államépitészeti hivatalok­hoz 40 irodatiszti állás rendszeresittetett, s ezek most betöltendőkké váltak. Az erre vonatkozó pályázati kér­vények az illető pályázók lakhelyére illetékes hatóságok utján terjesztendők fel a kereskedelemügyi miniszter­hez. Az állások évi 5—6—700 frt törzsfizetéssel és a megfelelő lakpénzzel szerveztettek. * Életmentés. Sonnenschein Józsefnek Albert nevű 8 éves fiacskája a Népbank táján lapdázgatott az Ung-csatorna partján. Lapdáját a csatornába ejtette s midőn ki akarta halászni, maga is utána esett. A ful­dokló fiúcskát Szirmai Elek, a Népbank könyvelője, mentette ki a halálos veszedelemből. Szép tette nem szorul dicséretre. * Agyongázolt hajcsárok. Beregszász és Csap állomások között különös szerencsétlenség történt a napokban. A vonaton szarvasmarhákat szállítottak. Az egyik állomáson a két hajcsár bement az állatok közzé. Mikor Csapon a vaggcnt kinyitották, a két haj­csárt holtan, széttaposva találták. A megvadult állatok a szerencsétleneket agyongázolták. * Királyi segélyadomáuyok. Komporday Czyrill bezői gkath. lelkész 20 frt. özv. Kovács Irén kereknyei, özv. Madzini Teréz ó-komoróczi lakosok 15—15 Irt, özv. Gurej Josefa l.-paszikai és Szuhár János rahonczai tanító 10—10 frtnyi segélyben ré­szesültek. * A mit a nők nem tudnak. Az asszony tudja, hogy milyen hibái vannak a barátnőjének s mi­lyen erényei vannak a barátnője férjének. Minden ba­rátnőjéről tudja, hogy hány esztendős s minden leány­ról, hogy miért nem kapott férjet. Tudja, hogy mit főz a szomszédnője s hogyan kéne nevelni a mások gyer­mekét. Tudja, hogy előtte való nap hány darab czukor volt a tartóban s a legidősebb gyermek, mely napon kapta az első fogát, de nem tudja, — hol vannak a kulcsa i. * Papszeutelés. Firczák Gyula munkácsi püs­pök f. hó 6-án a következő papjelölteket szentelte pa­pokká: Balogh Szilárd, Jaczkovics János, Oulovics György, Dubay István, Suba Viktor, Gauris Kelemen sz. Bazil-rendü szerzetes és Vaskó István. * Adózók figyelmébe. Ungvár város adó­pénztára által közhírré tétetik, hogy az 1895. évi I-ső Il-od oszt. kereseti adó, valamint a házosztály- és házbéradó kivetési lajstromok a helybeli kir. pénz­ügyigazgatóság által felülvizsgáltattak és érvényesítési záradékkal ellátva a városi adó pénztárnál, az 1883, évi XLIV-ik t.-cz. 16. §-a értelmében előre kihirdetetett • nyolcz napi közszemlére kitétettek s folyó évi április • hó 16-tól 25-ig a hivatalos órák alatt mindenki által megtekinthetők és a kivetés ellen netaláni telszólamlá­1 saikat és pedig : a) azon adózók, kik ezen adókivetési lajstromokban megállapított adóval már a múlt évben - voltak megróva, a lajstom kitételének napját; b) azon adózók pedig, kik a kivetési lajstromban megállapított adóval a kivetés évében első Ízben rovattak meg, adó- lartozásaiknak az ndó könyvecskében történt bejegyzést követő 15 nap alatt a helybeli kir. pénzügyigazgatóság- hoz írásban benyújthatják, elkésve benyújtott felebbe- zések 1889. évi XXVIII. t.-cz. 13. §-a értelmében figye­lembe vétetni nem fognak. * Az uj évnegyed beálltávál tisz­telettel felkérjük mindazokat, kik lapunkra megrendeléseket tettek, — hogy előfizetéseiket megújítani s a hátralékos előfizetési dijakat a kiadóhivatalba beküldeni szíveskedjenek. Foulárd-selymet 60 krtól 3 frt 35 krig méterenkint — japáni, chinai, sat. a legújabb mintá­zattal és színekben, u. m. fekete, fehér és színes Hen- neberg-selymet 35 krtól 14 Irt 65 krig méterenkint, sima, csikós, koczkázott, mintázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 szin- és mintázattal stb. postabér és vámmentesen a házhoz szállítva és mintákat küld postaforultával Henneberg G. (cs. kir. udvari szállító) selyem­gyára Zürichben. Svájczba czimzett levelekre 10 kros bélyeg, levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. Az Első Leánykiházasitási Egyesü­let mint szövetkezet — vasárnap, márczius 31-én tartotta rendes közgyűlését. Schwarcz Ármin bank- igazgató elnök a nagy számban látogatott közgyűlést megnyitván, konstatálja a közgyűlés határozatképessé­gét, amennyiben erre 122 tag megjelent, akik 1288 jutalékrészt képviselnek. A felolvasott igazgatósági je­lentésből és az évi mérlegből kitetszik, hogy e folyto­nosan erősbödő és hatalmas fellendülésben levő intézet a lefolyt 1894. évben igen figyelemreméltó eredménye­ket ért el. Kiemelendő, hogy 5071 jutalékrész több­nyire a fiatalabb korosztályokból Íratott be újonnan. Az intézet vagyona 218,126 frt 49 krral szaporodott és tőkéje 1.045,635 forint 78 krra rúg. A díjtartalék 981,684 frt 78 kr. és 154,175 frt 49 krral emelkedett. Ezenkívül a nászjutalék felemelési tartaléknak, mely a tagok javára iratik és a nászjutalék nyereményéül szolgál, 31,975 frt 50 kr. és a külön tartaléknak 12,790 frt 20 kr. volt utalható. E tőkeállomány a tel­jesen tehermentes intézeti épületben a fővárosi 25 milliós kölcsön-kötvényeiben, magyar korona járadé­kokban, továbbá takarékbetétekben és pénzkészletben van elhelyezve. Az 1894. évben nászjutalékok, felesleg­hányadok és halálesetek után történt visszatérítések fejében kifizetett 111.516 frt 16 krnyi tekintélyes összeg ezen egyesület nemzetgazdasági missziójának hivatott- ságáról legfényesebben tanúskodik. A felügyelő-bizott­ság elnöke, dr. Alexander Bernát egyetemi tanár a megejtett vizsgálatról olvasta fel jelentését és a fel­ügyelő-bizottság nevében indítványozta a felmentvény megadását, ami egyhangúlag elfogadtatott. Az igazga­tóság indítványait újabb osztályok életbeléptetése iránt, a matematikailag felülvizsgált táblázatokkal együtt he­lyeslőig tudomásul vették és elfogadták. Vészi József szerkesztő, egyesületi tag, lélekemelő és meleg sza­vakban mond köszönetét és elismerést az igazgató­ságnak, különösen Schwarz Ármin elnöknek és Kohn Arnold vezérigazgatónak, továbbá jegyzőkönyvi köszö­net szavazását indítványozza az összes igazgatósági és hivatalnoki testületnek. Ezt az indítványt is, miután Épp inger Lázár és Eckstein Bernát elismerőleg nyi­latkoztak, élénk éljenzéssel elfogadták. Végül a fel­ügyelő-bizottságba közfelkiáltással beválasztattak dr. Alexander Bernát, Simonyi Zsigmond, Leipniker Gyula, Weil Dávid J., Basch Lajos bankigazgató és Héger József bankigazgató. Uj gyógyszerek. Hazslinszki Károly buda­pesti gyógyszerész két uj gyógyszert hozott forgalomba, melyek a demográfiai kongresszuson a legnagyobb elis­merésben részesültek. A Hazslinszky-féle vasphosphor al­buminát szörp, legkitűnőbb eredménynyel használják gyermekeknél, angol kórnál, skrolulánál, a logzás elő­mozdítására és görcsös köhögésnél. Felnőtteknél vér- szegénység, bágyadtság és legtőképen ideges nőknél ki­tünően hat. Éltesebb gyenge egyéneket felvillanyoz, erő­teljessé és vidámmá teszi a bús komorokat. Ára 1 üveg­nek utasítással 1 frt. A Hazslinszky Cocainpasztilla a legmakacsabb gége hurotot, görcsös köhögést és rekedtsé­get azonnal megszünteti. Ára 1 doboznak 75 kr. Kap­ható Hazslinszky Károly gyógyszertárában Budapest, VIII. kér., Sándor-tér Rökkszilárd-utcza sarkán. Ezen minden tekintetben nagyszabásuan berendezett és kitünően veze­tett gyógyszertárral van egybekötve az »Országos köz­ponti hasonszenvi gyógyszertár is, valamint a „Homeopa- thia* szaklap szerkesztősége ás kiadóhivatala, a mely lap a müveit közönségnek kitűnő szolgálatot tesz, mert úgy van szerkesztve, hogy azt a közönség is megérti, ezen lap­ból a kiadóhivatal, egy egyszerű levelezőlapra a czim- zet pontosan felírva, mutatványszámokat szívesen küld. Kapható ott a világ összes kül- és belföldi különleges­sége (Speczialitás) is. Gyári raktárunkból méterszámra: Ausztria és Európa minden államába privát megrendelők­nek közvetlen a házhoz szállítva: a legdivatosabb úri-, gyermek- és női-szövetek méterenkint 14 krajczártól feljebb 5 a legfinomabb minőségig. OETTINGER & C° Zürich (Schweiz) gyapjú és gyapot, divatkelmék áruháza. Színezett divatképek ingyen. Minták bérmentve. Oklevél 1883.

Next

/
Thumbnails
Contents