Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1895-02-10 / 6. szám

Melléklet az UNG 6. számához.

Hogy e gondoskodásra képes lesz körünk, következlcl- hetjük: a lelkes méhészek és méhészbarálok számából, kik ügyünket előre vinni csoportosullak. A munka azon ban még hátra van, egyelőre csak jó szándékunknak adunk kilejezést a körbe való belépésünk állal. — Eredményt e téren gyorsan és biztosan csak úgy lógunk elérni, ha ösmereteit, tapasztalatait közkézre adni, legyenek azok bármily csekély jelentőségűek, késni senki sem log. A közmondást, hogy »kárán tanul a magyar», dobjuk a lomtárba s azon igyekezzünk, hogy mindazokat, kik a méhészkedést, vagy az okszérü méhészkedést csak most kezdik, vagy kezdendik, lelkesedésükben megtartsuk s mentői sűrűbben alkalmazott tanácsaink által a visszaeséstől megóvhassuk. Ezen a helyen, a melyen én ülök először, ne csak azok igyekezzenek alkalomadtán szerepelni, kik irodalmi vagy retorikai sikerekre számíthatnak, de jöjjön a felolvasó asztalhoz mindenki, úgy mint én s mondja el mi mondani valója, hogy az ügyet előbbre vigye. Ilyen mondani valói pedig mindenkinek vannak, ki a méhészettel alaposan és előszeretettel loglal- kozlk. Sőt jogosultsága van annak is, hogy a kevesbbé szakavatottak, a minő nálunk a nagy többség — a méhészek között közkeletű, talán nem egészen helyes nézeteknek vagy töllogásoknak is kilejezést adjanak, hogy ezáltal alkalmat szolgáltassanak azoknak, kik körünkben már tanult s tapasztalt méhészek, hogy e lellegáso- kat megdüntsék s így egyszerre mentői többünket tanítsanak.

Hégi tapasztalásom azonban az, bogy az elméleti oktatás, bármilyen kézzelfogható is legyen az, nem járhat különösen kezdőknek, kellő eredménynyel. Feltétlenül szükséges az , alapismereteket gyakorlatilag mutatni be. — E czél lebeghetett a csapi méhészek szemei előtt, midőn egy minta-méhes megalapítása által, a biztos siker alapjait lerakták. E minta méhes alapításával élet- képességének, czéltudatosságának döntlietetlen bizonyságát nyújtotta az a kis csapat, mely az eszmét megérlelve, egyúttal lehetővé tette méhészkörünk megalakítását is.

Kezdő méhészeink a jövendő nyár folyamán már elsajátíthatják minta-méhesünkben a méhészethez legszükségesebb gyakorlati fogásokat. Addig is azonban, inig ez megtörténhetnék, jó, ha megfigyeljük azon körülményeket, melyek között méhészkednünk ketl. — Vármegyénk ha nem is dús, de nem tartozik a rósz méztájak közzé Bizonyítékokért messze nem megyek, legyen elegendő konstatálása annak, hogy akkor, midőn az egész országra nézve az eredmény a folyó évben mélyen a közepesen alul maradt, mi még elég jó eredményeket voltunk kepesek felmutatni.

így nekem kicsiny igényű méhészetem 200 frt hasznot nyújtott.

A községemben vagy kőzetemben méhészkedők szintén szép, vagy kielégítő eredményeket értek ef. Mint különösen megemlitendőt hozom fel 5 Bodor-féle kaptáromat, melyekből május-juniusben 47 klgr. mézet pergettem, betelelés előtt pedig 90 keret mézet kaptam belőlük, miután a méheket elegendő mézzel, beteleltem 12 keretre.

Méhészeink legnagyobb része, daczára apnak, hogy mint a fentiekből kitetszik, érdemes vidékünkén méhész - kedni, most is csak méhtenyésztési üz, pem méhészke- désl. Nem csodálkozom egy cseppet sem rajta, ha a ipéh tenyésztés föltételeinek oly kitünően megfelelő szalma vagy gyékény kasok mag mindig dkminálnak a méhészetben, de lehetetlennek tartom, hogy azon méhészeink, kik a Dzierdzon rendszerű kaptárok óriási előnyeit a méh munkaerejének kihasználása tekintetében inegösmerlék, e rendszerre részbeu vagy egészben át ne lérjenek. Nem akarom t, méhésztársaimat e kaptárok

előnyének felsorolásával Üntalni, hiszen aZ már a köz-1 ludalba régen beélte magát, hogy okszerűen csakis mozgatható szerkezetű kaptárokban lehel méhészkedni, de fölhi-: vom figyelmüket a íegellerjedlebb s czéljainknak legjobban megfelelő kaptárakra, melyeket a vidéken mar sokan ismernek is. E kaptárait a Dzirdzon-féle rendszer alapján összeállított Bodor-féle kaptárok, a közforgalomban léginkább a kolozsvári fogház által elterjesztAe. — E kaptároknak itthon való készittetése nagy költekezésre kényszerítene bennünket, a mennziben nem rendelkezünk olcsó rab munkaerővel s az anyagon ktvül sem lennénk képesek egy egyszerű kaptárt azon összegért kiállítani, mely összegért azt anyaggal Haneman-féle rácscsal, a a fegyintézetekből kaphatjuk, t. i. két forintért.

(Folyt, köv.)

A közönség- köréből.*)

A dalára mulatsága.

E sorok Írásakor nem tudom még, mily sikerű volt a dalarda e hó 9-iki estélye, de lett légyen bálázón nagy közönség, mégis határozottan merem állítani, hogy sokkal többen jelentek volna meg, — ha a rendezőség nem teszi a dalestélyt oly zártkörűvé, melyre csak kiváltságosoknak jutott meghívó.

Hogy egyáltalán szükséges-e a dalárda mulatságait bizonyos előre meghatározott számú közönség számára rendezni, annak bővebb firtatásába jelen alkalommal nem bocsátkozom, csupán annyit találok szükségesnek jelezni, hogy egy testület, mely a város összes elemeiből nyeri tagjait, nagy helytelenségre regadtatja magát, ha ezt a körülményt estélyeinél figyelmen kívül hagyja, és sokaknak a dalárda pártolását és mulatságainak látogatását lehetetlenné teszi azáltal, hogy a közönséget jó maga választja meg előre.

Hogy a meghívók kibocsátásában ki intézkedett, erről nincs tudomásom, de amennyiben azon „a dalárda rendező bizottsága“ szerepel mint házigazda, tehát a rendező-bizottság figyelmébe ajánlom soraimat, s azt hiszem, nem eredmény nélkül.

Egy meg nem hivott.

E rovat alatt közlőitekért a beküldőt illeti a felelősség.

diszlett, a bal válról azonkívül egy szalag volt a jobb csípőig levezetve. A szoknyán három, szintén rózsaszín szalag futott le, melyek mindegyike csokorban végződött. A fejet egészen elfedő kámzsa a rózsaszín satin-gallérhoz volt erősítve ; az arezot pedig kis csipkés fekete álarcz takarta el, mely oly sok megtévesztésnek volt okozója.

A talp alá valót, mint már említettem, Lányi Gyula kitűnő zenekara húzta, s dicséretére legyen mondva, ugyancsak kitett magáért. A csárdásokat oly magyaros hévvel és oly pattogóan játszta, hogy vége- hossza nem volt az ujráknak.

Elismeréssel adózunk a lelkiismeretes rendezőségnek is. Minden lehetőt megtett a mulatság érdekében s buzgalmát s fáradságát méltő siker koronázta. A mulatság csak reggeli 6 óra felé ért véget. Részt vettek a következő hölgyek:

Leányok: Cornidesz Mariska, Felföldy nővérek, Haraszty Irén, Iváncsy Margit, Grumán Ilona, Kelen Gizella, Kiss Jolán, Levy Margit, Lám Irén, Mijó nővérek, Porhajos Lina, Rózsay Margit és Aranka, Szabó Juliska, Tabódy Ida és Erzsi, Török Marianna grófné, Winternitz Marietta.

Asszonyok: Brujmann Biláné, Chavan ezre- desné, Cordier Lina, Cornidesz Györgyné, Csaplaky Lipótné, Ducsayné, Haraszthyné, Eperjessyné, Iváncsy Lászlóné, Krémer Gyuláné, Kelen Gusztávné, Kovács Adolfné, özv. Kiss Istvánná, Kment Oszkárné, Levy Józsefné, Lám Sándorné, Levy Karola, Lehoczky Bé- láné, Medreczky Istvánné, Novák Endréné, Nehrebeczky Györgyné, Mijó Kálmánné, Szabó Dezsőné, Reith Je- nőné, Rózsay Rezsőné, Tabódy Jenőné, Tiilzerné,í Tóth Lajosné. Sji-Ard.

Tollhegygyei.

Két ■—■ bizonyára idegen — ur találkozott a napokban a vármegyeháza előtti téren.

— Szervusz pajtás !

— Szervusz édes druszám !

kiáltottak fel egyszerre a nem remélt találkozáskor, de az öröm csillapultával azonnal az ungvári lakás-mizériákról kezdtek tárgyalni.

Meghallotta ezt a közelben lakó temetkezési vállalat tulajdonosa, s a legteljesebb szolgálatkészséggel tudatta, hogy nála van lakás elég.

A két ur mohón kapott a nem várt ajánlaton, és szívesen követték E—st üzletébe, ki a raktáron levő koporsókra mutatva, igy szólott:

—- Tessék kérem választani! van itt kisebb, nagyobb ; van olpsóbh é§ drágább !

Hogy azonhan e „lakások“ sem nyerték meg az iclegenpk tetszését, —- tán mondanom sem kell.

Az ungmegyei orvos-gyógyszerész-egylet legutóbbi közgyűlésén egyik orvos felolvasást tartott „az egyéni védekezésről a betegségekkel szemben.“ Felolvasásának utolsó passusa igy hangzott:

„Az egyéni védekezés előmozdítása s terjesztése azon értelemben, hogy az egyén a lakás, ruházat s élelmezési viszonyok javításával a betegségekkel szemben ellenállóbbá tétessék, a társadalom és a jótékony- sági egyesületek feladata; és részben s ily értelemben működni, tagjainak lakás z élelmezési viszonyait ellenőrizni s azokat javítani (lásd az iparos tanulók lakás és élelmezési mizériáját) a betegsegélyző pénztárak is hivatva lennének s ezen működésük talán több haszonnal járna, mintha már beteg tagjaiknak — néha az orvos zsebe rovására —• olcsó, különben eddig sem hiányzott orvosi segítséget nyújtanak, az elhaltaknak pedig gratis temetést rendeznek.“

Tisztelt doktor uram 1 Ha felolvasásának a be- tegsegélyző-pénztárakra vonatkozó része elfogadtatnék, azon esetben nem szabadna ellenvetést tenni az ellen sem, ha a rokonágakban működők paragrafusokba szedett hivatásukat túllépnék s igy az orvosságkószitő gyógyszerész az orvosi teendőket is magára vállalná; — nem szabadna furcsállani, ha a városi hivatalnok egyik nap a vármegye — másik nap a városházán tartaná hivatalos óráit; — bele kellene abba is nyugodnunk, ha a szabó czizmákat, a csizmadia meg kabátot készítene; hisz mindkettő ruházati iparágat űz.

Ami különben annak a pontnak megczáfolását illeti, hogy a betegsególyző-pénztár — néha az orvos zsebe rovására —- ad olcsó orvosi segítséget, — elég legyen annyit mondanom, hogy mióta a betegsegílyző- pénztár fennál. azóta a vidéki orvosok nagy része eddig míg soha nem hallott túlmagas dijakat számit.

Ige a nagy-bereznai orvos két izbeui tályogunt- szésórt 20 frt kifizetését kéri.

Mikor fizetett Nagy-Barezaíi egy ipiros-segéd tályogmetszésért 10 frtot?

Hol itt az olcsóság1 ?

A polgári kör jan. 2o-iki bálján szünóra közben több felköszöntő hangzott el.

Elsőnek a rendező-bizottság elnöke szólott, kinek szavait szűnni nem akaró lelkes éljenzés kísérte.

Hogy azonban a rendező-bizottsági elnök irányában a közönség elismerése megismétlődhessék, — felállott egyik asztalos polgártársunk, s azt kívánta az elnöknek, hogy a jövő farsangon ne csak a bálozásban, de a bölcső' riogatásban is lelje örömét.

— No lám, milyen élelmes ember a szóló, —■ mondá egyik szomszédom, — még itt is a maga hasznára gondot.

*

* *

A Fillérbank üzletrészjegyzői közül mintegy 50-en nem írták be nevűket az uj törzskönyvbe, illetve az aláírást megtagadták.

— Mi lehet ennek oka? — kérdi az egyik igazgatósági tag.

— Bizonyára az, — feleli a m8sik, — hogy a bank csak 300 írtig terjedő kölcsönt ad.

*

* *

Ez meg a gőzfürdőben történt, a hét azon napjának délutánján, mikor a város szép és kevésbé szép, fiatal és kevésbé fiatal asszonyai összegyülekeznek a fürdő medenezéjében, s elmondják egymásnak élemé- nyeiket, örömeiket, bajaikat.

X-nó barátnőjéhez fordulva:

— Halld csak édes Mariskám, milyen érdekes utazásom volt a napokban Ujhely felé.

_: ? 9 ?

— Mikor a vonat Csapról elindult, egy a férfiszépség teljében levő főkalauz lépett azon szakaszba, hol én egyedül ültem. Átadom neki jegyemet, mit ő megvizsgálás s rendbentalálás után sem adott azonnal vissza, hanem kezében tartva azt, udvarolni kezdett nekem. Határozottan mondom, hogy udvarolt, s talán még most is udvarolna, ha Ujhelynél nem kellett volna vele együtt a vonatot is elhagynom. Pedig mily örömmel utaztam volna vele egész a világ végéig is! Te, ha őt látnád, szintén úgy gondolkoznál, mint én! Nincs nálánál szebb férfi a világon ; csak az a sajnálatos, hogy kilétét nem tudom

— Hogy-hogy, tehát nem ismertette meg magát?

— Nem; de talán ha leirom őt, sikerül felismernünk.

— Mond csak, figyelek.

— Termete sugár ; haja sötét-barna; kora 28—30 év; szemei kékek, mint az égboltozat; hosszúkás ar- czát szép göndör szakái és csinos bajusz díszíti; ajka a . . .

— Bocsánat, — szól közbe egy 50 évesnek látszó nő, — ő az én,— {érjem.

Hogy e nem várt felvilágosítás után a párbeszédet tevőknek zuhanyra szükségük nem volt, tán mondanom szintén felesleges. .

s Gin-Gare.

Ungvár és Szegzárd.-• Levél a szerkesztőhöz, —

Szegzárd, 1895. febr. 1.

Tekintetes szerkesztő úr! Bár itt jól van dolgom, még sem tudom felejteni azt a kedves felvidéki várost, melyben 10 évig ettem volna a tanítóság sótalan kenyerét. Azért mondom, hogy ettem „volna“, mert hát tényleg nem ettem. Nem a fizetésem mentett meg tőle, hanem Ungvár társadalma, mely egyes tagjai utján készpénzre váltva munkaszeretetemet, egy kis sóra, no meg egy kis húsra valót is juttatott az 500 írthoz.

Hála Istennek, itt sincs panaszom ; itt még egy kis szőlő is jut a lágy kenyérhez. Igaz, hogy meg van aszalva, de mégis csak szőlő s még ma is olcsócb, mint Ungváron szüret alkalmával a frisá szőllő, melynek bogyóival pár év óta, sajnos nemcsak nyulat, de vaddisznót is lehet lőni.

Életjelt akartam magamról adni, és pedig első Ízben azzal, hogy összehasonlítom a két várost; azért adtam e soraimnak azt a titulust, hogy: Ungvár és Szegzárd. Most azonban, hogy a munkához kellene látnom, azt sem tudom, min kezdjem, hogy unalmassá ne legyek. Maradok tehát a kenyérnél; maradok a kezdetnél. Nem lehet minden érdek nélküli, hogy az egymástól oly nagy távolságra fekvő városok, mint Ungvár és Szegzárd, mennyiben hasonlítanak egymáshoz a megélhetés dolgában. É-; a mikor erről van szó, bár- milyen nagy a kegyeletem Ungvár iránt, Szegzárdnak kell nyújtanom az elsőség pálmáját.

Kezdem a lakáson. Az itt először is — kapható, Tehát a lakás olcsó mert van és olcsó mert nem drága ; azaz, hogy jól kimagyarázzam a dolgot, olcsó itt a lakás, mert aránylag kevés pénzért jó és kényelmes -lakást kap az ember. Én például 180 írtért kapok egy szép lakást, melyben van három jó tágas, magas szoba, konyha, kamara, pincze, padlás, fatartó és 00.

A ruha féle körülbelől egy árú. Szegény emberre nézve még e tekintetben is van itt egy kis előny. A szabók jobb-móduak is ennek okáért ritkábban tudakozódnak kedves kundsaftjaik drága egészségei felől.

A hús is főzelóknemű és olcsóbb itt, mint Ungváron, a tejjel egyetemben. Negyven krajezárórt olyan tyúkot lehet itt venni, hogy Ungváron kappannak is nagy volna. A kakasok itt is csak olyanok, mint Ungvári, azaz, hogy nem olcsóbbak.

A vendéglőkben azonban Ungvár jár elől. Olyan termetes porczió sült húsok, a minőkkel a Koronán és Pannóniában örvendeztetik meg az éhes embert, itt lathatatlanok. Okát kérdezvéin ennek a reám nézve nem a legkellemesebb tapasztalatnak, azt a választ kaptam, hogy a bornak is kell egy kis hely. A meggyőző magyarázat teljesen megnyugtatott; mert a bor valóban mesés olcsó, 18—20 krajezár egy liter. Negyven-ötven,