Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1895-02-10 / 6. szám
XXXIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, vasárnap, 1895. február 10. 6. SZÁM. ■—---------———■— ■ ■ ■■■— ■' ■ i—■■!■■■———■————— SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak eh Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. • Nyilttér soronként 20 kr. UNG VARMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A kis ember védelme. I. Nem a valódi kis emberekről, hanem azokról az úgynevezett „kis ember"-ékről szólunk ezúttal, a kiknek kebeléből származik a legtöbb emberi nagyság ; szólunk a kisbirtokos, kisiparos és munkás népről, melynek védelmét a legelső állami feladatnak tartjuk. A mostani válságos gazdasági állapotok a társadalom minden rétegét elégedetlenséggel töltik el s mindenfelé panaszra adnak okot. — A munkásnak, napszámosnak kevés a munkája, s a mi van, az is gyarlón van fizetve; a kisiparost szorítja egyfelől a nagyipar, másfelől a gazdaosztály pénztelen volta; a kereskedőtől is csak a nélkülözhetetleneket vásárolják az emberek; a földmives, a gazdálkodó, középbirtokos osztály existentiáját alig bírja fenntartani, a hallatlanul alacsony gabonaárak mellett ; a hivatalnok is alig tud élni, mert az egy kenyér kivételével minden drága, az igények nagyok, a fizetés meg csekély ; a független társadalom intel- ligentiájának legfőbb elemei, a papok, ügyvédek és orvosok is csak bajjal küzdenek, mert bár munka- hiányról nem panaszkodnak, jövedelmük mégis gyarló. Szóval panasz és elégedetlenség mindeufélé. Mennyire jogosultak ezek a panaszok, annak vizsgálatába nem bocsátkozunk; annyit azonban mondhatunk, hogy ha van jogosult panasz, melyet mindenkinek meg kell hallani, a ki a hazát nem a szájával, de a szivével szereti, az a kis ember panasza, a kis ga\da, a kisiparos panasza. Erre a két társadalmi osztályra nehezedik legnagyobb suly- lyal az időnek járása; ezt a két társadalmi osztályt fenyegetik pusztulással a mostani nehéz idők. Ennek a sok tekintetben egymásra utalt két társadalmi osztálynak pusztulása roppant veszedelem minden nemzetre, de legnagyobb veszedelem a magyarra, a mely most végzi a nemzeti állam kiépítésének nagy munkáját. — A kis gazdák és kis iparosok pusztulása okozta világszerte a szoczialis kérdést; ez kergeti a mi népünket is a nemzetközi szoczialismus karjaiba. Nemzeti létünk nagy érdeke függ tőle, hogy a szoczialis tanokat hóditó utjok- ban itt a magyar földön, a mennyire emberileg lehetséges, feltartóztassuk. S ha fel akarjuk tartóztatni, védjük a kisemberek önállóságát, védjük tűzhelyét; mert a kis emberrel ól, vagy bukik a mai társadalmi rend. Ha a kis ember „munkássá“ lesz; ha szem- beáll a „tőkével“ s követeli evvel szemben az államtól az ismeretes három 8-at; akkor nincs a független társadalomnak talaja, az állam épülete ingo- ványon áll, melyet egy kisebb rázkódás is elsüllyeszthet. Ha a kisemberből kivesz a nópcsaládi, a faji érzés; ha a nemzetközi társadalomnak lett tagjává, hiába beszélünk mi nekik a magyar nemzeti államról! A mi istenünk nem lesz az ő istene és szánalommal tekint majd azokra, a kik a múlt idők jámbor hagyományaival akarják az uj világot boldogítani. Nálunk Magyarországon — Istené legyen érte a hála — még messze vagyunk a közvetlen veszedelemmel fenyegető romlástól; nálunk a nagy vagyontalan társadalom még nem nyújtogatja kezét az államhatalom felé, hogy azzal leigázza a birtokos társadalmat s végül szolgaságba döntse önmagát; nálunk a vagyontalan társadalom még csak munka, egy kis vagyon és függetlenség után vágyik. Nálunk a szoczialis alapokon nyugvó államnak eszméje még csak egyes rajongóknak lelkében él s még nincs magyar ember, a ki annak alakot adjon; de úgy látszik, nincs messze az idő, midőn az ismeretlenség homályából kilép az uj apostol, a ki a hatodik pártnak zászlaját fogja kibontani és teljesen feldúlja vele első sorban fajunk családi békéjét. Az uj ember zászlóbontását — ez előre látható — nem leszünk képesek megakadályozni, ha nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt arra nézve, hogy a népet távol tartsuk tőle. Tartsuk távol a népnek azt a rétegét, mely a független társadalom alapját képezi ; tartsuk távol a kis gazdát és kisiparost, sőt számbeli erejének növelése által is foltozzuk e két társadalmi osztály ellentálló kópessó- i gét. A helyett, hogy pusztulni engednők az önálló ; tűzhelyeket, szaporítsuk azokat s akkor a nemzetközi szoczialisztikus áramlatok veszedelmét elodáztuk. S ez már maga is nagy dolog ; mert a ki időt nyer, életet nyer. Mikor áll be a nagy ólet-halálharcz az államhatalom birtokáért az uj sansculotteok és a birtokosok között, azt természetesen senki sem tudja; melyik részen lesz a győzelem, azt még kevósbbó tudhatja halandó. Egyet azonban tudhat, a ki az emberi természetet megfigyelte; tudhatja azt, hogy habár győzne is az alakjára nézve uj eszme, mely tartalmát tekintve a történelmi idők óta folyton kísért, olykor alakot is öltött, a társadalmak tengernyi vér és köny árán mint valami kolosszális, uj nagy dologhoz fognak visszatérni, a tulajdont, családot, az egyéni szabadságot szent dolognak tartó mai társadalmi rendhez, — Ha van nópcsalad, melynek érdekében van, hogy ezt a nagy világfelfordulást az eresz alól nézze végig s legalább ebben az egy dologban a más kárán tanuljon, a magyar az ; s ha vau értelmiség, melynek faja iránt való legelső kötelessége, hogy a jelen társadalmi rend épülését támogassa, a magyar értelmiség az. A mi intelligentiánknak nem szabad tétlenül nézni a kis ember vesztét, az önálló tűzhely pusztulását, hanem minden, bármely csekélynek látszó eszközt is meg kell ragadnia, a melylyel a kis embert oda képesítheti, hogy nagyobb rázkódások nélkül élje át a mostani s a következendő nehéz időket. Ember János. Souper-esárdás. — Az >Ung< eredeti tá re zaj a. — Hogy milyen szép volt, milyen jól sikerült a calico- bál, minő kedvesek voltak a hölgyek, fáradhatatlanok az urak, — minek is Írjam? — hisz látta mindenki, aki ott volt s leírja más, én csak apró megfigyeléseimet szándékozom leírni, melyek mondhatom, igen mulattatok voltak ! Souper előtt, a szentirás mondásához híven: >vérednek verejtékével keresd kenyeredet» — kiki becsületesen végezvén kötelességét, asztalhoz ültünk. Azonban a Szentirás a kenyérkeresést mégis könnyebbnek gondolta, mint ez itt kivihető] volt — mert most következett csak a nehéz munka s az izzadás nagyobbik része. Asztalhoz ültünk, aztán várakoztunk, tudvalevőleg pedig az ember a várkozásban sokkal inkább kifárad, mint bármely nehéz munkában. Hiába vártuk azt, ki enyhítő italokat s ételeket hozoit volna számunkra. Finczér csak nem akart jelentkezni; már pedig, ha az ember éhes, még tánczolni sem tud. Már azon meggyőződésre kezdettünk jutni, hogy : az élet költészete mégis csak egy darab kenyér. Midőn már nagyon is elláradtunk a várakozásba, előbb halkan szólva, majd kiabálva, végre már kézzel- lábbal dobolva nagynehezen sikerült egy pinezért a láthatáron felfedeznünk és nagynehezen megértettük vele, hogy vacsoráim kívánunk. Fél óra múlva hozott egy étlapot s miután mindnyájan rendeltünk, kinek mi az étlapon legjobban tetszett, kijelentette, hogy ez csak az étlapon van, — ő majd hoz valamit — a mi lesz. Félóra eltelt. Akkor hozott diadalmasan a feje fölött tarlva — két nyársán sültet, tenger-lében, mert igen sós s nagyon híg volt a mártása. De a mint a többi étel csak az étlapon, a kenyér a szentirásban maradt s a végből, hogy kaphassunk, társaságunk egy atléta tagját bíztuk meg a titáni munkával, ki aztán hozott is a bibliai kényérből két darabot, a min vagy hatan osztozkodtunk s Jézushoz fohászkodtunk, ki öt kenyérből táplált ötezer embert. Azonban a legnagyobb maliczia a pecsenye lé sóján kivül az volt, hogy bor s szódavíz is csak az étlapon volt, — óh Jézusom ismét rád gondoltunk, midőn a Canaani menyegzőn voltál ! Sokáig hiába könyörögtünk legalább theáérl is, csak nagy küzdelmek után hozott a pinezér egy tálezán nehány csészét s kis ércz- kannát; az utóbbiban lágymeleg folyadék részesül abban a megtiszteltetésben, hogy a theának neveztetett. Theás csésze már lelt volna. A csészealjának hiányával nem törődtünk, de szivszakadva könyörögtünk ezukorért s rumért, hogy valami ízt adjunk a csészébe kiöntött folyadéknak; ezukrot nagy nehezen kaptunk, de rum csak egyetlen egy picziny kis üvegben állott asztalunknál rendelkezésre, melyet minden egyes theázó számára negyedórái időközökben vitt s hozott el töltve a pinezér. Asszonyok ! Ha férjeitek vonakodnak teljesíteni kéréseiteket, ha már kifáradtatok a sok kérlelésben, ha kifogytatok a czélhozjutás minden eszközéből, úgy vigyétek férjeiteket a >Koronádba ismételten theázni, meglássátok, kérésetek teljesítve lesz ! De végre mégis kaptunk bort is, vizet is, számlát is, de újból megátkoztuk Éva asszonyt, mert ő az oka, hogy oly oly nehezen, annyi verejtékkel kell a kenyeret megkeresni, még a bálban is. De annál hálásábban gondolunk a vendéglősre, azért is, hogy a termet a jótékony czél iránti tekintetből, oly olcsón »potom 100 forintért» engedte át. De felhangzik a Lányi bandája, kezdetét vette a Souper-esárdás. Hát én bizony ülve maradtam a souper-esárdás alatt, s azzal kárpótoltam magamat, hogy a tánezoló párokban gyönyörködtem, Mennyi megfigyelést lehetett itt tenni! Hány kis regény vette itt kezdetét! Mennyi apró győzelem lett kiviva; mennyi szív megsebezve! A souper alatt elfogyasztott bor megoldja a nyelveket — merészebbé teszi a bátortalanokat — közlékenynyé a kedélyeket. A víg zene hangja felfogja a suttogó társalgást, a párok csak egymást látják s azokat nem, kik körülök vannak — milyen pompás magány — sok ember között. S mennyi érdekes dolgot mesél egy-egy párnak lejtése, arczkitejezése! Fiatal pár járja a frisset kissé tartózkodó hévvel, szemei lángolnak, de a lesütött szempillák enyhítik a lángot. Arcza télig mosolygó, télig komoly, kissé meghatott, látjuk párja azon kérdéshez ért, melyre a lányka azt fogja telelni: »beszéljen az édes mamával.» Fiatal tiszthelyettes karján tüzes szemű piros ajkú menyecske rezeg, mint a rezgőnyárfa levele akkor is, midőn a nap forrón tűz rá s a szellő is pihen, mintha nem is a zene, de a, szenvedély ereje rezegtetné csinos alakját. Szegény tánezosa néz azokba az ingerlő szemekbe, de nem bírja ki tekintetűket, lehunyja pilláit. Úgy látni rajta, hogy ez az első csatája és rútul elveszti; leteszi fegyvereit, megadja magát »auf Gnade und Ungnade.» A többitől kissé távolabb egy párocska lejt hanyagul, alig ügyelve a zene ütemeire, ezeknek a csárdás csak spanyolfal, mely mögött most intézik el ügyüket ! A lány szenvedéllyel, sokat és gyorsan beszél, a férfi (mint rendesen) védekező állást foglalt el s csak csiti- tani, megnyugtatni iparkodott ellenfelét — ki haragosan néz rá fekete szemeivel. Nagy bűnös lehet az a szelíd kinézésű tánezos! Itt ketten csak a táncz kedvéért járják. Átérzik a zene minden accordját, a lány úgy járja a lassút, mint ha a hang hullámai ringatnák csak, most kicsi bárány felhőre emlékeztet, melyet a legenyhébb fuvallat szelíden mozgat. Majd frissnél tánezosa, mint hirtelen keletkező orkán, telkapja a szegény kicsi bárányfelhőt és ide oda dobálja, forgatja a dühös szörnyeteg. Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
