Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1895-06-02 / 22. szám
XXXIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, vasárnap, 1895. junius 2. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak e1. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. 22. SZÁM. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Az Igazság Lelke. Mi az igazság? E kérdésre nőm olyan könnyű a felelet. Mikor az Isten-embert Pilátus kérdezte: „Mi az igazság?“ — nem kapott feleletet. 0 sem tudta volna talán, hogy mi az igazság? Tudta; egyedül csak ő tudta. S ha tudta mért hallgatott? Azért mert gondolataiba mélyedt s különben is hiábavalónak látott minden további magyarázatot. Belátott a szivekbe és látta, hogy nincs azokban az igazságnak szeretete. S vájjon érdemes-e azon embereknek szólni az igazságról, a kiknek iránta semmi fogékonyságuk nincsen; érdemese a vaknak a színekről tartani előadást? Ö, válságának nehéz perczeiben, nem tartotta érdemesnek. Ez volt hallgatásának oka. Előzőleg, mikor az igazság iránt fogékony lelkületű emberek között tanított, felelt volt már a kérdésre, midőn igy szólt: „Én vagyok az út, az iga\ság és az élet.“ Az ember mindig a boldogságot tekintette élte czéljának. A tömeg, miként most, minden időben vágyainak betöltésében kereste a boldogságot. — A bölcsek azonban a boldogság tényezői közé szá mitották az igazság követését is. Csakhogy nem volt biztos tudomásuk arról, mi az igazság. Krisztus megfejtette a homályos kérdést, midőn kimoudta: én vagyok az igazság. Igen, a boldogságra vezető igazság az emberekért élő, értők szenvedő s a legnagyobb áldozatra kész önzetlenség, a megtestesült szeretet: Jézus Krisztus. Bármiben keressék is az emberek az igazságot, a vele járó boldogító lelki békét, megelégedést másban fel nem találhatják, mint a másokért élő-haló önzetlenségben. Az emberek azért olyan kevéssé boldogok, mert kis mértékben képesek a szeretetre, a valódi igazságra, a salaktól ment önzetlenségre. Az ember gyarlóságában csalja önmagát, hogy megcsalhassa társait: hazudja, szimulálja az önzetlenséget. Mikor az önzetlenség álorczájábau pompázik társai előtt, rejtett önös czélokat takargat. Ez az oka, hogy minden erőfeszítése mellett is olyan kevés sikert tud felmutatni. A lélek mélyén rejtez- kedő önzés számitgat, az eszközökben szerfelett válogat, egyre a siker biztosítékait latolgatja. Ez a viselkedés válik árulójává. A gyanú belopózik az elmékbe, a szivekbe; keresik az emberek a rejtett egyéni czélt, s ha nem is jönnek egészen rá, félve, bátortalanul, minden elszántság nélkül követik az apostolt játszónak nyomdokit. Ez az oka annak az életben folytonosan megújuló igazságnak, hogy az álczázott önzés hatása szükkörü és még igy is, nagyon időleges. Az önzés, takarja azt bármilyen ügyesen a furfang, soha semmi nagyot nem alkotott s nem fog, mert nem képps a nagynak alkotására hivatott elemi erőket mozgásba hozni. Mennyire más a valódi önzetlenségnek a hatása! Mekkora hatalma van annak az egyénnek, a ki teljesen megfeledkezik magáról, midőn a mások javát, az igazság ügyét szolgálja! Az igazság leikétől akként ihletett ember után mennek a jók s a jóra erősebb hajlamokkal bírók; az álczázott önzés után menűsk az egymást megértő czimborák, az ostobák s a hulladékra leső gonoszok. De hát ismerjük-e mi gyarló emberek az igazságot, a teljes igazságot; követhetjük-e? Egyikhez sincs elég erőnk. A boldogitáshoz s az általa jelentkező boldogsághoz azonban nem feltétlenül szükséges a tiszta igazság; de szükséges hogy a mit mi lelkünk, szivünk mélyén igazságnak tartunk, nyíltan megvalljuk, igazságunkat soha semmi körülmények között meg ne tagadjuk, hanem teljes erőnkkel a szerint élni törekedjünk. A következményeket ne latolgassuk és ne féljünk : az igazság utján járó el nem vész, vele van az Isten a jók, a nemesek, az áldozat iránt fogékony szivüek által. A ki az igazságnak utján halad, annak minden egyebek megadatnak; az tette ezt az Ígéretet, a kiben nem volt hamisság. A ki benne hiszen, a ki az emberi nem tökéletesedésében hiszen, ne tétovázzon, hanoin vegye annak a 12 egyszerű embernek módjára a S'.ent Lelket; fogadja szivébe az Igazságnak lelkét. Általa erőssé, nemessé és hatalmassá lesz; miként hatalmasokká és halhatatlanokká váltak azok az egyszerű emberek, kiket ékesszavuakká, erősekké, világhatalmakkal daczoló s azokon győzedelmeskedőkké tett az Igazságnak ' ^e‘ Ember János. Vármegyei közgyűlés. — Május 30. — Ungvármegye türyényhatósági bizottsága Török •lózsel gróf főispán elnöklete alatt m. hó 30-án tartolta ez évi második rendes évi közgyűlését, melyen a törvényhatósági bizottság tagjai ritkán tapasztalt nagy számban jelentek meg. Első tárgya a közgyűlésnek az alispán félévi jelentése volt a közigazgatás állapotáról, mit a törvényhatóság tudomásul vett s ebből tolyólag elhatározta, hogy a f. évi ápri! hó íl-én 80 éves korában elhalálozott árvaszéki számvevő s nyilvántartó: Jelenyi Fáinak, a vármegye legrégibb s legidősebb tisztviselőjének kegyeletes emlékezete jegyzőkönyvileg fentartassék. Jóváhagyta éá belügyminiszterhez felterjeszteni határozta ezután a törvényhatósági bizottság a házi pénztár által a betegápolási, mértékhitelesilési és különböző czimeken kezelt alapokról szerkesztett 1894. évi zárszámadásokat, valamint a gyámpénztárnak 1894. évi zárszámadását. Miniszteri leiratok és rendeletek bemutatása és tárgyalása követte ezt, melyekből közöljük a követ- I kezőket: Az én végzetem. — Az »Un g* eredeti tárczája. — Régi szokás volt az ókori népeknél, és még ma is divatban van áz egész kerek világon, hogy az ember — születik. És pedig sirva. Érdekes, hogy a gyermekek az egész világon egyformán sírnak. Magam részéről, ha a nemzetközi gyűléseken jelen lehetnék, okvetlen a gyermek sírást ajánlanám általános jellegénél fogva — diplomácziai nyelvnek. Miután a rózsabokrok egy idő óta csupán rózsákat teremnek, hát én is csak születtem. Pedig higyjék el, kérem, én nem tehetek róla. Sőt arról sem, hogy a sorsnak nem vagyok édes gyermeke, hanem ellenkezőleg keserű — akarom mondani — mostoha. Napról-napra üldöz kikerülhetetlen végzetem. Arra vagyok kárhoztatva, hogy mindig és mindenünnen elkéssek. Óh dicső bálok, táncz-estélyek, összejövetelek, ebédek és ozsonnák, melyeknek csupán a végére érkeztem, legyetek tanúim ! Légyott? Attól én örökre elmaradtam. Hasztalan tűznék ki a találka idejét — tudom, hogy nekem okvetlen el kell késnem. Ha nem elég egy czipő szakadás, óramutató eltörés, a vagy már a színhelyre tartó utániban egy véletlen megcsuszamlás folytán beállott ruha- szakadás; akkor kérem képes a lábam kificzamodni csak azért, hogy elkéssek. Diák életem sem volt egyéb, mint az elkésések páratlan sorozata. Ha a tanterembe benyitottam. »Te szamár* — rivaltrám felbőszült profeszorom — »megint elkéstél!?* »Most az egyszer elaludtam* — feleltem én. »Az nem ok* — mondta ő — és becsukatolt. Persze a megtörténtet nem lehet meg nem történné tenni, de vájjon lehet-e nagyobb ok az elkésésre az alvásnál ? Fizikailag teljes lehetetlen, hogy a mikor az ember odahaza alszik; ugyan akkor az iskola padján is üljön. És ez igy ment éveken keresztül, azzal a külömb- séggel, hogy felgymnazista koromban az elkésést nem olyan goromba kifejezés kis rétében adta tudtomra szeretett tanárom, hogy »te szamár*, hanem kellő tisztelettel koromhoz mérten, igy: »Maga szamár* stb. Pedig higyjék el kérem, én nem tehetek róla. Egyszer még a vizsgáról is elkéstem, miután lekéstem a vonatról. Hogy a vonatról lekéstem bosszantott, mert nincs valami inlámisabb dolog, mintha or- ! rank előtt robog el az a kérlelhetetlen vasparipa. Hogy I pedig a vizsgáról elkéstem, az kevésbé bosszantott, mert tudtam, hogy akkor az egyszer nem bukhatom meg. Miután elkéstem, nem vizsgáztam; miután nem vizsgáztam, nem is buktam meg. Pedig higyjék el kérem én nem tehetek róla. Mindenkinek kell az életben legalább egyszer boldognak lenni, hát én is voltam. Megismerkedtem egy szép leánykával. Oh be szép is volt! Arcza hajnal . . . haja éj . . . ajka, mintha az alkony csókolta volna rá tüzes pirosságál . . . szeme csillog . . . orra rendes, nem, nem ilyen köröző levélbe való kifejezés — egyszóval szép volt, gyönyörű volt, szerelmes voltam bele tűiig. Most már vége mindennek. Kimondhatatlan fájó érzés dúlja keblemet s a mul- ! tak visszhangja szánalmasan súgja fülembe hogy — fucscs. Igen, mert eltökélt szándékom volt őt feleségül venni, de a mint mamája elleste szándékomat, szép szerével tudtomra adta, hogy elkéstem, miután leánya mással van eljegyezve, s még befejezésül azt veti szememre, hogy fiatal vagyok és hogy még hivatalom sincs. Tessék. — Igaz ugyan, hogy testvéreim között legfiatalabb vagyok. Persze lehettem volna legidősebb is. Hallatlan, még a születéssel is elkéstem. Természetes, hogy jó volna egy kis hivatal is. Csak kérvényezni ne kellene. Előre tudom, hogy kérvényem azzal a határozattal kerülné vissza: »Kérelmének hely nem adatik, mert folyamodványa elkésett.* Kikerülhetetlen végzetem nemcsak ébren, de még álmomban is üldöz. Képzeljék, egyszer álmomban egy kávéház asztalánál ülök, s olvasom a »Hasznos Mulattató*-t s valamely rovatában szemembe ötlik, hogy el vagyok jegyezve egy dúsgazdag kisasszonynyal, s az esküvő a kérdéses nap 10 órájára van kitűzve. Zavartan csapom el a lapot, s rohanok az álom szárnyain egyik templomból ki, a másikba be, végre egy gyönyörű kéttornyú templomból díszes násznép vonul velem szembe s a mint fáradtan, ziháló mellel oda érek, a pap czinikus mosolylyal rebegi: »Cram már elkésett.* Nem is láttam menyasszonyomat, elszégyenülve futni kezdek, s futás közben elbotlok egy kiálló köbe s aztán felébredtem. Szétnézek, a nap gyönyörűen süt. Nézem az órám: fél 12, sietek öltözködni, miközben eszembe jut, hogy Feri barátom ma vezeti oltárhoz bájos jegyesét, s az esküvő d. e. 10 órára van kitűzve. Hallatlan, akkor egyszer voltam lakadalomba hivatalos és mi több, vőfély, s akkor az egyszer is elkéstem. Most már csak az van hátra, hogy sajtit temetésemről is elkéssek. Az nem is lenne rósz. Ámbár Kr. sz. e. nem tudom hányban, három görög bölcs u. m. az első neve nem jut eszembe, a másodikat: elfelejtettem, és még egy — azt a tételt állították fel, hogy: Ritka ember kerüli ki a halált. Hopp ! egy sejtelmem van. Miután a lapokat leginkább ebéd után olvassák, mikor külömben is hajlandó az ember elaludni, s hozzá még ez a kis tárcza — no ettől okvetlenül elszende- rülnek nyájas olvasóim, még pedig mélyen, s a hölgyek a vizitről, sétáról, kirándulásról, uzsonnákról ; a bakfisek a felsőbb leányiskolából s a hivatalnokok a hivatalból valószínűleg szépségesen — elkésnek. Pompás elégtétel. Mokcsay Zoltán. Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részéi illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. -
