Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-06 / 1. szám

XXXIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, vasárnap, 1895. január 6. 1. SZÁM SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közle­mény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak e'. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lep megjelen minden vasárnap VEGYES- TART A EMU HETILAP. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ­UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Vármegyénk közönségéhez. Most három éve, hogy az „Ung“ szerkeszté­sét átvettük. Dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy azt az időt, melyet vármegyénk legelterjedtebb sajtó- orgánumának szerkesztésére fordítottunk, nem vesz­tettük el. A nélkül, hogy elődeinket vádolni szán­dékunk volna, kimondhatjuk a valót, hogy az „Ung“-ot mi tettük számbavehető lappá, a várme­gyei közélet tényezőjévé. Azt a 157 számot, me­lyek a mi kezünkből kikerültek, részint megírtuk, részint megszerkesztettük az első mondattól az utolsóig. Bár szűk körre korlátolja hatásunkat a tér, melyen mozognunk lehet, a szerkesztés felada­tait mindig komolyan vettük s veszszük, és abból lelkiismeretbe vágó kérdést csináltunk és csinálunk Azt tartottuk és tartjuk, hogy ha egyetlen ember meggyőződése is megérdemli a lelkiismeretes mun­kát, a buzgó törekvést, mennyivel inkább méltó a lelkes és minden tekintetben megbízható tevékeny­ségre az a törekvés, melyet egy olyan sajtóorgá­num képvisel, mely az irányadásra hivatottak gon­dozását és elhatárolását akarja jó irányban be­folyásolni. Mi olvasóközönségünket mindig megtiszteltük azzal, hogy a vidéki hirlapirás teendőit komolyan vettük s kötelességeinket ügybuzgalommal és szere­tettel végeztük. Ambitiónk tárgyát képezte s ké­pezi ma is, egy-egy jó számnak összeállítása. — Egyik számunk gyengébb lehet a másiknál, de e körülmény nem buzgalmunk s kötelességtudásunk csökkenésének tudandó be, hanem azon körülmény­nek, hogy a helyi közélet állapota egyszer több, máskor kevesebb anyagot kínál a feldolgozásra. Hogy szavunk nem a pusztába kiáltóuak szava immár, hanem igen sok közérdekű dologban a cse­lekvés rugója, azt annak a szeretetnek tulajdonít­juk, melylyel tisztünket végezzük. A mi sorainkban a meggyőződés ereje lüktet s kétségtelenné teszi a használni akarás önzéstelen intentióját. Nem azért írunk czikket, hogy legyen mit közölni, hanem azért szerkesztjük az „Ungot“, hogyvlegyen hol közölni a közdolgaink előbbvitele érdekében kifejezett jó gondolatot. Ennek a lelkiismeretes munkának köszönjük az Ung hatását; ennek köszönjük, hogy lapunk nem követője, de vezetője a társadalmi közéletnek; ennek köszönjük, hogy az „Ung“-ot a vármegye hátárain túl is észreveszik, általános érdekű köz­leményeit reprodukálják. Nem kívánunk vele el dicsekedni, melyek azon intézmények, a melyek fellendülésüket, vagy éppen lételüket köszönik az ., (Jng“-nak; annyit azonban általánosságban elmondhatunk, hogy nem malik el esztendő anélkül, hogy lapunk eszméi közül egy- kettő testet ne öltene. Az eddigi sikerek, olvasó közönségünk támo­gatása csak fokozzák önbizalmunkat és munkaerőn­ket. A fokozott önbizalom és munkakedv, valamint munkatársaink áldozatkész közreinunkáfása lehetsé­gessé fogja tenni, hogy jövőben még eredményesebb munkát végezzünk, még jobb vidéki lapot adjunk olvasóink kezébe. Törekvésünk jutalmául közönségünk részéről csak azt az egyet kérjük, részesítsen bennünket olyan erkölcsi és anyagi támogatásban, a mi­nőt megérdemlünk. Bizalommal kérjük lapunk ba­rátait. hogy lapunkat ismerőseiknek, barátaiknak ajánlani, előfizetőink számát ez utón is szaporítani szíveskedjenek. A ki szereti szülőföldjét, az előtt nem lehet, közömbös dolog, melyek azon eszmék, törekvések, a melynek megvalósításával a jobbak a tűzhely haladásai előmozdítani s a haza méltó kie­gészítő részévé térni akarják. Ezekről a dolgokról első sorban az Ungból értesül a közönség, mely oknál fogva lapunk minden vármegyebeli intelligens család támogatására méltó. És erre a vármegye közszellemének erősödése szempontjából számítunk is A szerkesztőség. A múlt évről. Lementével dicsérjük az 1894. év napját s az önérzet hangján mondhatjuk, hogy van okunk a dicséretre. Világra szóló nagy dolgok nem történtek ugyan az elmúlt évben Ungvármegyében sem ; de történtek olyan események, megvalósultak olyap törekvések, létesültek olyan intézmények, a melyek a vármegye jövőjét illetőleg a legszebb reményekre jogosítanak bennünket. Újévi munkánkba alig foghatnánk bele mél­tóbb módon, minthogy visszapillantunk az elmúlt évre; hogy számba vegyük alkotásait és törek­véseit. Az 1894. év egyike a sikerekben leggazda­gabb éveknek, a melyek az újabb alkotmányos idő­szak alatt fejünk felett elvonultak. Csupán három dolog : az ungvölgyi vasút, a pénzügyigazgatóság és a bába- képző is elég lenne arra, hogy a múlt évet vármegyénk történetében megörökítse; de létesültek egyebek is, ezidő szerint jelentőségre ugyan kisebb dolgok, de jövő előhaladásunk szempontjából nagyfontosságuak. Ilyenek: a Bantlin-féle perecsenyi vegyi-gyár, | a kincstári fatelitő-telepek s az ungvári Filjórbank, mely ugyan még meg nem kezdte működését, de megalkotása munkáinak javarésze a múlt évre esik. A múlt óv sikerei, illetőleg alkotásai közé tartozik még a Fehér-kereszt uugvármegyei fiókja, a csapvidéki méhész-egyesület s a katbolikus-kör. | Ez utóbbinak létesiilését nem láttak ugyan szívesen annak idején tüzetesen kifejtett elvi okokból ; de ha létesült és aggodalmainkat még eddig csak kis mértékben igazolta, mint a múlt óv egyik kulturá­lis alkotásáról kell róla megemlékeznünk A műit óv eseménye végre az Erd'dy i-iinnep, mely vármegyénket az egész országban emlegotetté tette. A múlt óv sikerei után teljes figyelemre érde­mesek azok a törekvések, a melyeket az 1894. óv a megvalósulás czélpontjához közelebb juttatott. Nagy lépésekkel haladtak előre: Ungvár város kibontakozásának ügye; a vármegyei szeretet-ház eszméje, mely immár megszűnt puszta eszme lenni; az agyagipar-iskola, a szőlő rekonstrukezió, a pol­gári iskola s a népipar ügye. Nincs benne kétségünk, hogy a jelen év a Förgeteg1 után. — Az »Ung« eredeti tárczája. — Két beteg lélek bolyongott a gömöri gyönyörű völgyekben a mait nyár folyamán, az egyik férfi a másik nő. Üdülési és szórakozást keresett mind a kettő, 'fa­lán egymást keresték . . . talán egymást kergették . . . ki tudná azt megmondani? Mikor az asszony vissza­érkezett a murányi várból, a férfi a vár omladékai közzé sietett vázlatokat papírra vetni A meredek hegyi ut közepén találkoztak is, a férfi kalapot emelt, a nő lejé­vel bólintott — ennyi volt az egész. A férfi nem nézett a nő után, a nő nem nézett a férfi után, egyik sem látta a másikat soha. A murányi várból az asszony be fordult a Sajó- völgyébe, hogy olt megtekinthesse a világhírű aggteleki baradlát. A férfi szintén oda tartott. Az egyik kijött a baradlából, a másik bement, csakhogy itt már nem találkoztak, mert ma már van a barlangnak be és kü­lön kijárata. A paradicsomban annyira elgondolkoztak mind a ketten, hol is van az ő paradicsomuk? a mely felöl ők oly sok szépet álmodtak? Szét foszlott — magok ron tották meg magukat. És mind a ketten egyet gondoltak: hol van ő? megismerte-e a paradicsomot? Ah én csak a gyötrelmeket ismerem. Mikor lesz már kínlódásomnak vége? Az aggteleki mesés szépségű baradla megtekintése után elkezdtek ismét mind a ketten szaladni. Ugyan ki kergette őket? A nőt a keserű csalatkozás, a férfit az éleluntság. Valamikor régen, esztendőkkel ezelőtt melegen szerettek mind a kelten, és mikor már oly közel volt a lány a főkötőhüz, a férfi a kikötőhöz ; jött egy erős lörgeteg és a nő azt mondta daczosan: nem kell főkötő; a férfi erre a sik tengerre forditotla hajóját a kikötőből. | az északi, másik a déli sark — taszítják egymást. Most aztán mind a kettő bolyong, szeretnének partra j Hátha mégis találkozni fognak ? mit log akkor mondani szállni, megpihenni, de a kikötőt nem tudják elérni A férfi haja deres lett, az asszony arcza is elvesztette hóditó üdeségét, de termete még egyenes, szemében is lel-tel lobban a régi észbontó tűz, csakhogy nincs sen­kije, a kit megégethetne. Az asszony azt kérdezte: most hová? A férfi azt mondá : a dobsinai jégbarlangba. És a nő meghallotta ezt. — Tehát a jégbarlangba. Az én szivem is jég, magam tettem jéggé, pedig milyen meleg nyár volt benne egykor. Milyen ostoba is az ember, akkor bom­lik meg, mikor a boldogság tárt karokkal hívja. Enge- met is hivott . . . hivott és én elveaztettem józan esze­met — azt feleltem neki nem kellesz . . . nem kellesz, fiz a két szó idézte elő boldogtalanságomat. Megrontot­tam öt is, magamat is . . . pedig ő olyan férfi volt — a kivel még csak össze sem lehet hasonlítani elhalt fér­jemet. A boldogult gazdag volt, a bolyongó szegény, de most látom, hogy a gazdagság nem mindig hoz boldog­ságot és még a szegénységnek, majdnem mindenkor ikertestvére a boldog megelégedett élet. a két pólus? Maradj ... ne menj el ! Kint a barlangon kívül meleg virágos nyár, bent a barlangban rettenetes a tél, az ember megáll és imád­kozik: mily végtelen a te hatalmad Isten: A villany világítás vakító ragyogásban mutatja itt be a téli fagyot, a jéghegyeket. Te hitetlen, fagyos szivü ember, jer ide, és meglátod, hogy szived jege el (og itt olvadni, térdre fogsz omlani, önkéntelenül azt fogja ajkad , monda.n : van Isten! Van, mert azt a földalatti kincset, az Isten keze alkotta, az emberi észnek semmi köze hozzá. Az a sápadt nő megtántorodott e löldalatti hideg jéghegyes paradicsomban, nem mondta — csak gon­dolta ... ha itt volna . . . bizonyosan rám gondolna. Én is egy jéghegy vagyok . . lefagyasztottam reménye minden nyílni kezdő virágát . . . pedig nem adott rá okot . . . csak egy hibája volt, szegény embernek szü­letett. A férfi pedig nefelejtset szedett a patak parton éppen úgy mint hajdan, azzal a külötnbséggel mégis, hogy most nem volt kinek a keblére tűzni. Olyan édes A gyönyörű vadregényes sztraczenai völgyben a az a régi emlékezet. Mennél messzebb távozik el tőlünk, két kocsi utolérte egymást, gyönyörködtek mind a ketten a természet pazar pompájában. Azok a karcsú, pompás fenyő szálfák a sziklák repedéseiben, lent a völgyben a sok felséges pisztráng, habár kevés időre, de mégis el­felejtette velők boldogtalanságukat. A nő egy ut kanyarodás mellett hátra tekintett, és oda szólt a kocsisnak : hajts! A férfi meghallotta és azt mondá: lépést tarts. A tér perczről-perczre nagyobb lett köztük. Talán megismerték egymást, talán egy na­gyot nyilallott szivükben ? ki tudná azt megmondani, i semmit. Hajts . . . lépést tarts . . . nem akarnak találkozni. Egyik' én bel£ annál bájosabb, annál jobban melegít. Újból kezdi a régit . . . midőn leszakít egy csillagvirágot, körültekint, hogy nem látja-e valaki, azután egy vastag fenyüfa mögé áll és elkezdi a virág szirmait lépegetni, szeret, nem szeret . . . szeret! mégis igaz lehet ... de hát hol van ő? Talán bent a sötét sírban. Ha ott van ... ott már csakugyan szeret. Én még most is szeretem őt! Hiába akarom elhitetni magammal, hogy nem szeretem I — a szivem másL_mond. Pedig mit is ér az én életem ? semmit. jU*11^y'4r^|jmUakár nem szeretem, nem lesz ‘én beli^jfjmTar ember! ' Gsak léiig élek már, a fél éle­Lapunk mai számához fél ív melléklet vau csatolva

Next

/
Thumbnails
Contents