Ung, 1894. július-december (32. évfolyam, 26-52. szám)
1894-12-09 / 49. szám
icskay Sámuel köri elnöknél és kaptáronként 50 kr. lieget küldjenek be. Végül tekintettel arra, hogy a Tnek oly sok tagja van és lesz, hogy az azokkal való ''ntkezés megkönnyítése czéljából szükségesnek látta elnök egy hivatalos közlönyről való gondoskodást, gyűlés a kör közlönyéül lapunkat választotta. Több sebb jelentőségű ügy elintézése után a társaság utóbb bér asztalnál kedélyes hangulatban hosszabb ideig aradt együtt. * Előléptetés. Mandula Sándor nagy-bereznai lami elemi iskolai tanító igazgató-tanítóvá léptettetett elő. * Nem lesz boltzárás a legközelebbi két isárnapon, azaz e hó 23-án és 30-án, minthogy e két ipon történnek leginkább a karácsonyi és újévi bevá- .rlások. A kereskedelmi miniszter e hó 5-éről keltezve Ita meg erre az engedélyt, mely hangzik a következőben : /Tekintettel arra, hogy karácsony este, valamint jdvester estéje a folyó évben hétfőre esik s a kará- onyi ünnepekre, valamint uj évre szokásos bevásár- sokat a fogyasztó közönség rendszerint az említett ün- ípeket megelőző két napon belül szokta teljesíteni, lennel kivételesen megengedem, hogy a f. évi deczem- 3r 23-ára és az ugyanazon hó 30-ára eső vasárnapo- m az 1891. XIII. t. ez. 3. §-a alapján 1892. évi március hó 5-én 14837. sz. a. kiadott rendelet HA. 2, 3, 5. pontok alatt említett ipari és kereskedési telepein az ipari munka, illetőleg adás-vevés egész apón át végeztethessék. Erről a törvényhatóságot szál a felhívással értesítem, hogy az említett intézkedem tartalmáról értesítse a hatósága alá tartozó ren- íszeti és iparhatóságokat és a közönséget. Budapest, 894 deczember 5-én. Lukács s. k. * A budapesti <Ungvári kör« e hó 8-án özgyülést tartott a Drechsler-télé vendéglő különhelyi- igében. Vondrasek József elnök indítványára elhatá- jzta a közgyűlés, hogy a Rákóczy-felkelés korában mtos szerepet játszott Bercsényi Miklósnak emlékére ] vről-évre ünnepélyt rendez. Az 1895-ben tartandó első j nnepélyen az elnök fog felolvasni az alkalomra irt Ber- sényi monográfiából, a zene és dalárda pedig Káldy- íle kurucz-dalokat fog előadni. * A »Gyermekbarát egyesület' az ez lei felruházás alkalmából mutatkozó szükséget, jóllehet z egyesület kényszerítő körülményei folytán, telére re- ukáltatott, rendes, sőt remélhető bevételeiből sem lett olna képes fedezni, miértis jövedelmeinek fokozása czél- íból elhatározta, hogy részint műkedvelői előadások artása, részint a tagok gyűjtése által fog magán segi- eni. Mint halljuk, a műkedvelői társaság szervezése Tabódy Jenőné elnök és Lám Sándor választmányi ag buzgósága folytán már foganatba is vétetett s igy emmi kétség, hogy a »Gyermekbarát egylet<• rövid idő Jatt egy uj segélyforrás birtokában lesz. A tagok gyüj- ésén is többen fáradoznak s hogy nem sikertelenül, nutatja az alábbi kimutatás. E szerint az egyesületbe egközelebb rendes tagokul a következők léptek be: Bar- akovics 20, Rónay Anna 20, Takács László 40, Balog Jéla 30, Grósz Ábrahám 30, Kotyó Márton 20, Koraestié Balogh Vdma 1 frt, Mezei Gyuláné 1 írt, Róth Jerman 30, Schulmann Ignácz 50, Szabó József 20, Székely S. 30, Szoták Mariska 20, Szoták Margit 20, íVeinberger Adolf 50 kr. Pártoló tagdíj czimen is foly- ak be adományok, még pedig a következőktől: Róth Adolf, dr. Kerekes 1 frt, Szócska János, Veszprémy Sándor, Horátius Pál, Fölkel Béla, Brenner József, Grosz Bezsőné és Ruják József 50—50 kr. Klein Samu, Un- íerberger Mayer 30—30 kr. Papp Gábor, Neumann Márkusz, Blei Náthán, Bródi N., Beermann, Ferenczy, Lengyel Dániel, Köröskényi István, özv. Weisz Mórné, Öesterreicher Mayer, Révész Árpád, Kozár Mihály Leb- lovics és Dolobács Pál 20—20 kr. Diamanth, Landau S., özv. Meiselsné, Svartz Lipót, ifj. Fülöp Vilmos, és Szovák János 10—10 kr. A névtelenül befolyt adományok összege 2 frt 90 krt tesz. A tisztikar és v laszt- mány tagjai a buzgóságban egymással vetélkedve, tovább is gyűjtenek, s igy remélhető, hogy a folyó hó í 20-án tartandó ruhakiosztásra a szükséges pénzösszeg j is együtt lesz. A ruhakiosztás, melyen 100 gyermeknél! többen lógnak ruhában részesülni, a lentjelzett napon j a »fekete sas«--téri áll. iskolai épületben fog megtartatni. * Az ungvári műmalmot bővítik. Az ungvári mümalmot a kis Ungra eső ^részen az első emelettől kezdve bővítik. Az egész bővítés faszerkezettel készül, s értesülésünk szerint dara-készítésre fog szolgálni, miáltal a malom munkaképessége 2.5% al fog emelkedni. * Tűz. Pénteken esti fél 5 óra tájban tűz üfött ki, s a vármegyeház-téren levő volt zsidó templom épületének egyik, kéménynek is használt tornya égett meg. Szerencsére a kéményseprők s az időjárás derekasan viselték magukat s igy a tűzfecskendő késői haszna- vehetősége miatt nem esett nagyobb kár. * Árlejtések eredménye. Több vállalatra ts szállításra történt e hó hó 10-én ajánlati tárgyalás Ungvár városánál. A helypénzszedési jogért, mely után most évi 8100 frt bért fizetnek, Lendvai ignácz és neje 9526 Irt évi bérösszeget ajánlottak. — A Ferencz József laktanyában eszközlendő pótépitkezésére legkedvezőbb ajánlatot tett Moskovics Ignácz, ki a 8657 Irt költségvetési összegből 11% árengedést ajánlott. Ugyanez vállalta el a városháza helyiségeinek világítását, a császárolaj szállítására literenkint 24 krral ajánlkozott. ■— A tüzoltószerelvények stb. fuvarozására legelőnyösebb a Reismann Leo 1900 frtos ajánlata. — A rendőrök ruházatának szállítására személyenkint, Öhlschleger Ferencz 37 írtért, Krausz Adolf és fia a szövetminta minősége szerint 37 frt és 40 írtért, Zinner Jenő 37 frt 50 kr. és 31 frt 25 krért, Schulmann Jakab 40 írtért-vállalkoztak. — A rendőrök lábbeli szükségletére személyenként 11 frt 84 kros ajánlatot adott be Szendrey I József. Mindezek felett a képviselőtestület fog határozni. * Lapunk mai számához mellékeljük a „Párisi divat“ előf. felhívását. Felhívjuk rá olvasóink figyelmét. * Mi, ezen kis szekrény 5 forintba kerülne? Az átellenbeni üzletben ezen összegért sokkal nagyobb szekrényt kapok ! Elhiszem válaszold az eladó,, de figyelmeztetem, hogy azok közönséges utánzatok, nálam ellenben csakis a valódi Horgony- Kőépitőszekrényeket kapja; csak tessék ezen szekrényt nyugodtan megvenni, ha valamivel kisebb is, mégis sokkal jobban fog ezzel mulatni, mint a nagyobb utánzattal. A vevő elfogadta a szekrényt, de látható volt, hogy nem volt vele megelégedve. Ezen esemény eszembe jutott, midőn ez idén először mentem karácsonyi ajándékokat megtekinteni és az üzletekben túlnyomólag a Horgony-Kőépitőszek- rényeket hallottam kérni. Én ennélfogva felkerestem az esetleg ismerős urat, ki tavai a Horgony-Kőépitőszek- rényt vette és megkérdeztem, hogy hogyan van megelégedve a kis szekrénynyel. „Nagyon jól“,— mondá,— nem gondolná az ember, hogy mennyi mulatság rejlik ebben a kis szekrényben, az idén hozzávásárlom a megfelelő kiegészitőszekrényt. Valahányszor fiammal építek, örülök, hogy annak idején az utánzatok nagysága által nem hagytam magam tévútra vezetni, mert ismerősömmel láttam egy ilyent, de az, az én szekrényemhez képest semmi.“ Néhány nap múlva volt alkalmam, hasonló kedvező ítéletet a Horgony-Kőépitő- szekrényekről hallani, szülők és gyermekek egyaránt gyönyörködnek a pompás épületeken és örülnek annak a berendezésnek, hogy a kő és mintakészlet, a kiegé- szitőszekrények hozzávásárlása által, évről évre nagyob- bitható. Én ennélfogva ezen érdemes ajándékot a szülőknek első sorban azon megjegyzéssel ajánlhatom, hogy a Richter-féle Horgony-Kőépitőszekrény-gyár Bécs- ben kívánatra bárkinek szívesen küld árjegyzéket. * Egy általános folttisztitó-szer, mely minden follo- a ruhából biztosan és nyomtalanul eltávolít, már régóta égető szükséggé vált főképpen a könnyű és világos öltönyök idényében. Egy ilyen kitűnő szer egy ango: legújabb találmánya, hozzátéve még, hogy igen olcsó, mirt darabja csak 20 kr. Ez »Rose* általános foltszappana a *rózsá«-val, mely mindenütt, gyógyszerárakban, gyógyárak, rövidáru-, illatszerek- és füszerkereskedésekben kapható. Nagyban és ha esetlegesen valamely helyen nem volna 25 kr. előre beküldése mellett bérmentve küldetik Visnya Sánd' r által Pécsett. Ungváron csak is: Klein Ignácz urnái kapható. Munkácson: Ferenczy Gyula gyógysz Beregszászon: Murczko keresk. és Török József gyógyszerésznél. Egész selyem, mintázott Foulárdokat (mintegy 450 különböző fajban), méterenként 75 krtól 3 frt 65 krig, valamint fekete, fehér és színes selyemszöveteket 45 krtól 11 frt 65 krig — sima, koczkás, csikós, virágos, damaszolt rr.ir őségben (mintegy 240 féle dis- positió és 2000 különböző szin és aránylatban) szállít postabér és vámmentesen a privátmegrendelők lakására Henneberg G. (cs. kir. udv. szállító) s e lyem- gyára Zürichben. Minták postafordultával küldetnek. Svajczba czimzett levelekre 10 kros és leve- ezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. 2 A legszebb ajándékok. A vidéki közönség, mely mostanában tömegesen rándul fel Budapestre, hogy Karácsonyra és újévre bevásárlásokat tegyen, a külömböző csábitó hirdetési ajánlatok között alig tud választani, alig tudja magát elszánni rá, hogy mit vegyen övéinek. A kirakatokban szebbnél szebb tárgyak láthatók, de talán valamennyi között legszebbek a Sternberg Armin és Testvére-féle kerepesi-úti hangszer ipartelep kirakatában láthatók. Egy egész házat foglal el e nagy vállalat, dúsan felhalmozva úgy a földszinten, mint az emeleten a legkülönfélébb zenekarbeli s műkedvelői hangszerek az összes réz és fa-, fúvó, verő és vonó hangszereken kívül zseniális combinatioju disz és játékhangszerek, harmonikák, és harmoniumok mechanikai zenélő művek, magától játszó zeneeszközök melyeken egész operákat lehet lejátszatni, zenélő madarak, melyek a legszebb dalokat fütyülik stb. stb. egyik legszebb s legérdekesebb tárgya az egész ipartelepnek egy nickelből készült karácsonyfa állvány, mely ünnepélyes zenekiséret mellett lassú ütemben forgatta a karácsonyfát. Ára 25-32 frt. Ennél szebb karácsonyi ajándék alig képzelhető. Az üzlet maga valóságos látványosságot képez, melyet a közönség csoportokban néz s különösen este kelt fellünést, midőn az egész ipartelep villamos fényárban úszik megvilágítva az egész térséget. Ez a kereskedés a fővárosban annyira népszerű és kedvelt, hogy mostanában mindig zsúfolva van, a személyzet alig győzi kiszolgálni a közönséget. Irodalmi értesítő. Kossuth Ferencz mint szerkesztő. Érdekes és fontos hirt kaptunk a fővárosból, mely bizonyára széles körökben fog feltűnést kelteni. Kossuth Ferencz ugyanis alig hogy letelte a honpolgári esküt, máris oly fényes pozicziót teremtett magának a fővárosi hírlapirodalomban, mely az eddig hazátlan honfiúnak egyszerre hatalmas befolyást biztosit politikai életünkre. A napokban lett ugyanis aláírva a szerződés, mely szerint Kossuth Ferencz főmunkatársi minőségben hazánk legnagyobb és legbefolyásosabb napilapjának: az »Egyetértés«-nek kötelékébe lép s publiczistai működését e lapnál deczember 15-én fogja megkezdeni. A mily előnyös Kossuth Ferencz szerződtetése az > Egyetértés«•- re nézve, melynek olvasóközönsége ennek folytán bizonyára szaporodni fog, ép oly alkalmas lesz az arra is, hogy Kossuth Ferencz jelentőségét és befolyását ország szerte emelje, mert az »Egyetértés' hosszú pályafutása alatt komolysága, feltétlen megbízhatósága folytán s el[ lenzéki volta daczára minden túlzástól való tartózkodása által régen kivívta magának minden komolyan gondolkozó ellenzéki politikus becsülésé?. Most, Kossuth Ferencz közreműködése folytán az »Egyetértés' emez előnyei még jobban ki fognak domborodni. Verne Gyula összes munkái jelennek meg elcsóbb és egyedül jogosított képes kiadásban a Franklin-Társulatnál. A vállalat három hetenkint megjelenő 20 kros füzetekben indul meg. Verne régi ismerőse már a magyar közönségnek, különösen az ifjúságnak. Jól mondja a kiadó ajánlatában : 'Nem szorul dicséretre Verne Gyula az ifjúság előtt. Nem egy munkája kedves ismerőse neki. Elragadtatással barangol a Verne mesélte kalandok világában s rajong e fíagy festő káprázatos leírásaiért. Feszült érdeklődéssel követi őt fel a csillagok titokzatos világába, le a tenger néma mélységébe, hogy bámulója legyen a természet csodáinak ; vele megy az északi és déli sark jégsivatagai közé és Brazília ezer- és ezer éves rengeteg őserdőibe ; körülutazza a földet, lehatol annak központja felé és bekalandozza a felhők világát; az afrikai sivatagok kiet- 'ensége, a tropikus vidékek bujasága, mint egy óriás panoráma vonulnak el szemeink előtt ezer meg ezer képeivel, föld felett és viz alatt. S a természet nagyságát tarkítja a bámulatos kalandok számtatansága, az emberi ész legtökéletesebb, legcsodátatosabb találmányainak sokasága. S a merre megyünk vele, a hova követjük öt, iépten-nyomon a mulatság mellett ott a tanulság. A fizika törvényei, a földrajz, a természettudományok, a technika eredményei, a történelem tanulságai, m nd-mind mulatva lesznek a mieink. Nincs iró, ki méltó versenytársa lehetne ebben Verne Gyulának * — Az első füzet színes borítékban már megjelent s minden hazai könyv- kereskedésben kapható, de megrendelhető a Franklin- Társulatnál Budapesten is. Közgazdasága Vetőmagvak : (Haldek Ignácz heti jelentése.) Nagy jelentőségű nem volt a lefolyt hét üzleti forgalma a mennyiben lóhere a külföld részéről kevésbbé élénk keresetnek örvendett, ehez járultak a még mindig magas árak, úgy hogy csakis kevés kötés történt. Luczer- nából még mindig tart a nagy kínálat honi áruból, másrészt olasz és franczia országból szinte nagy meny- nyiséget kínálnak, anélkül, hogy nevezetesebb forgalomról említést tehetnénk. Répamag. A jelenlegi olcsó árak következtében számos gazda tavaszi száilitásra máris előjegyezteti szükségletét. Baltaczim iránt az érdeklődés valamivel jobb volt, holott Muharmag ez időben teljes hiányzik, Bükkönyből állandóan nagy mennyiség jön a piaczra. Vétetett helyi termelési állomás : Erdélyi nagyszemü violaszinü lóhere 63—66 frt. Erdélyi közép minőségű lóhere 55—60 frt. Felsőmagyarországi nagyszemű viola szinü lóhere 68—70 Irt. Felsőmagyarországi közepes minőségű 60—65 frt. Szép tiszta és sárga nagyszemü luezerna 43—45 frt. Közepes minőségű 35 — 40 frt. Bükköny 6—6V2 frt, Baltaczim IU/2 Irt. Budapesti levél. Az ország fővárosának közélete, intézmén ei. ipara és kereskedelme mindig élénk érdeklődését képezi a vidék közönségének. Ennek érdekesebb momentumairól, időszerű tudnivalóiról értesítjük ezúttal t. olvasóinkat. Kertész Tódor a Kristóf-téren egész nap. de főképp esle j az elektromos világításnál egészen szokatlan, eddig ott nem ismert élénkséget idézett elő mesés szépségű, érdekes és gazdag változatosságu kirakataival, melyek annyira lekötik a szemlélő figyelmét, hogy önkéntelenül nézi végig s 34 kirakatot, melyekben találunk : játékszereket kis gyermekeknek összeállítva 3 frtól, fiuknak 5 írttól 50 írtig, leánykáknak 5—50 frtig. Frőbel oktatva, mulattató játékszereket. Zenéló' szekrények, u. m. Ariston, Helikon, Orphemon. Simphonion. Mignon orgona Intona 12 frt. Köny- nyen előadható bűvész-mesterség egy készlet uta itással 1 frttól 20 frtig. A jó gyermekeknek sokféle takarékpersely. Tréfás tombolanyeremények. Eredeti tréfás meglepetési tárgyak 30 krtól. Karácsonyfa díszítések, ragyogó csiltámló arany, ezüst vagy szivárványszínű angyal-hajszál, csomagja 40 kr. Rezgő üstökös csillag 15 krtól 3 1 kr. Ragyogó reggbarmat, a karácsonyfára szórva elragadó szép, 20 kr. Dióaranyozó és ezüstöző füst 10 kr. Csinos kis bonboniérek sokféle változatos formákban 10 krtól 1 frtig. Színes lámpionok a karácsonyfára 10, 20, 45 kr. Halacska, kecske, egér, gólya és sok más állatok 10, 15 és 30 kr. Arany csillag 10 kr. Kosárka ezüst szálakból fonva 20 kr. Sörös pohár 10 kr. Champagneres üveg töltve 15 kr. Színes gyöngysorok 25, 35 kr. Aranyozott angyal a fa tetejébe 90 kr. Lebegő angyal mozgó szárnyakkal 40, 50, 1 frt. Színes gyertyácskák tuczatja 20, 40 kr. Magnesium sodrony 10 kr. Az elősorolt karácsonyi díszből egy összeállítás 5 frtól 10, 20, 30 frtig. Karácsonyi ajándék tárgyak : Játék-szekrény berendezve domino-, dam-sakkjátékkal 16 frtól 24 frtig. Kártya-prés 1.60-101. Kártya-tok 80 krtól. Berendezett toilette- szekrény 7 50—40 frtig. Finom bőr pénztárczák apró- és papírpénzre 1 frttól 5 frtig. Szivar- és czigaretta-tárczák 1.50 — 10 frtig. Lovagló eszközök. Szán-csengők. Teljes szoba-tornakészlet 8.50-től 10 50-ig. Toma-czipő —.91. Vivó-szerek. Clubb-korcsolyák. Fénykép-albumok 4 frttól kezdve. Örökös naptár jegyző-táblával, irón- nal, hőmérővel és jó órával ellátva 8 frttól 50 frtig. Női varrószekrények 1.50--25 frtig. Bronz- és porczellán díszmű-áru, szalonok. lakó-szobák, ebédlők feldíszítése. Iriasztal-kellékek. Dohányzóknak alkalmas ajándéktárgyak. Díszes madár-kalitkák. Ja- páni, chinai és keletindiai fa-, porczellán-, zománcz-, cloisonne- és mozaik-czikkek Apró (nippes) dísztárgyak etagerre, varró- és Íróasztalra. Az ebédlő-asztal kellékei Háztartás-és konyha-eszközök. Orosz szamovárok és thea-főző üstök. Színházi látcsövek 6 forinttól. A legkellemesebb karácsonyi ajándékok közé tartozik a liliom pi,:.ere és illatszer, melyek megrendelését Vértessy Sándor illatszertárából (Kristóf-tér 8. sz.) a legjobban ajánlhatjuk. Az idei parfüm-ujdonságok már megérkeztek, s ■ ezek közül ki-