Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1893-03-12 / 12. szám

olvasni, hogy az intelligentia is szép számmal képviselve lesz köztük (a mi úgy is volt); de hogy a tulajdon- képeni polgári elem lesz túlsúlyban a társas vacsorán, előre volt látható. S ez is úgy volt. * Berzeviczy és Egry vezérlete alatt mint egy félszáz derék földmives-polgár jött be Kapos vidékéről — Jobbára egyszerű mántlis, gubás emberek, — kiket az eszme, a nagy idő emléke iránt táplált kegyelet érzelme birt rá, hogy bejöjjenek, anyagilag is áldozza­nak. De a városi polgárság, mely különben sohasem szokott hátramaradni, mikor hazafiságának tanujelét kell adnia, szi ítén kitett magáért; oly nagy számban jelent meg, hogy a Pannónia üvegterme zsulolásig megtelt; sőt a melléktermek sem maradtak üresek. A Pannonia- beli társaság nemcsak értelmi erejénél, nemzeti érzüle­tének melegénél, de tömegének súlyánál lógva is imponált. Az ünnepély az előre megállapított program szerint, mindvégig emelkedett lelkes hangulatban folyt le. Az első beszédet Weinberger Albert mondotta az egyenlőségről. Élénk tetszéssel fogadott beszédjét gyors­írói leijegyzések alapján a következőkben adjuk : > Mikor az Úristen megteremtette az embert, a szentirás szerint saját képére teremtette őt. Azt gondo­lom, hogy evvel az Úristen elég világosan megmutatta, hogy ember és ember között nincs külömbség (helyes­lés); nem volt akkor szó sem méltóságos papokról, sem méltóságos aristocratákról, hanem csupán emberekről. Minden embert saját képmása szerint teremtett az Ur, ennek következtében egyenlők vagyunk. (Helyeslés.) Az is benne van a szentirásban, hogy minden embernek a lelke az Istenség egy része, tehát minden emberben van az Istenségből, és ha egyik ember a másikat lenézi, akkor az istenséget nézi le. (ügy van) Azt mondja továbbá a szentirás, hogy az Isten, mikor az embert teremtette, hatalmat adott neki arra, hogy necsak az állatok, hanem még az elemek felett is uralkodjék ; de ott nincs szó arról, hogy az ember emberek lelett uralkodjék ! (Zajos helyeslés.) De már az első embernek egyik fia irigységből megölte a másikat, mert nem akarta elismerni az egyen­lőséget. így van, fájdalom, most is. A történelemben azt találjuk, hogy az emberek mindig emberek ellen har- voltak az uralomért; kerestek valami ürügyet arra, hogy egyik a másikon uralkodjék. Az Úristen azzal enyhítette e bajokat, hogy olyan embereket adott a nemzeteknek, a kik őket felvilágosították és lelkűkbe vésték az egyenlő­ség, a szabadság és a testvériség szent tanait. Ilyen em­berek voltak Francziaországban a múlt században Vol­taire, Rousseau és különösen a girondisták, akik aztán szóval és tollal előidézték a nagy forradalmat, melynek következtében csakugyan létre jött a szabadság, egyen­lőség és testvériség. (Éljenzés.) Ilyen emberekkel az Ur Isten minket is megáldott 1848-ban; ilyenek voltak Kossuth Lajos (hosszantartó zajos éljenzés), Deák Fe- rencz, Eötvös József, Batthyányi Lajos és többen. Ezek szóval és tollal a. március 15-iki eseményeket idézték elő, amikor a fiatalság kimondotta azokat a szép elve­ket, melyeken a magyar alkotmány alapszik. Fájdalom, az uj korszak nem volt tarlós ; bekövet­kezett Világos . . . megint rabszolgákká lettünk. Elvesz­tettük a szabadságot, de élt közöttünk az egyenlőség és testvériség (élénk éljenzés), mert az emberek éppen akkor látják, hogy az egyik nem több a másiknál, akkor szeretik egymást a legjobban, akkor van meg köztük az egyenlőség, mikor szenvednek. (Úgy van.) Mikor mindnyájan el voltunk nyomva, akkor nem tudtuk mi a zsidó — református vagy katholikus, mi az antisemitismus; miután mindenki szenvedett, min­denki elismerte az egyenlőséget és testvériséget . . Mi­után testvérek s egyenlők voltunk a szenvedésben, meg­jött végre 67-ben az Ég nagy ajándéka, a szabadság is. (Éljenzés.) Fájdalom a nagy eszmék tiszta kultusza csak addig tartott, a meddig Deák, Eötvös és olyan emberek, a kik a szabadelvű zászlókat a kezükben tartották. Míg ők az ügyek élén állottak, nem mert elllenük felszólalni, tenni senki sem. De halálukkal megint bekövetkezett a régi betegség, a régi czimkórság, és megint ott vagyunk a hol a mádi zsidó (élénk derültség.) Látjuk, hogy az országházban nem objective tárgyalják a dolgokat, nem elvekről van szó, hanem személyekről. A társadalomban is az, a kinek pénze van, igyekszik pénzéért egy kis nemességre szert tenni, ( ügy van.) Az asszonyok nagyság czimet követelnek, még ha kalapjukat hitelbe is veszik. (Derültség.) Bocsánatot kérek, nem akarok az asszonyok­kal kezdeni, mert én is voltam fiatal .... (Tetszés.) Azt mindenki belátja, hogy innen távol tartják némelyek magukat és nem érdemesítenek minket arra, hogy ve­lünk egyenlők legyenek. (Igaz ! Úgy van I) Ők nem ünnep­ük az itt hangoztatott elveket. (Kár !) Igen t. polgártársaim ! Arra a kérdésre, hogy ho­gyan lehetne ezeken a dolgokon segíteni, csak azt mon­dom, hogy bizonyos korlátok mégis léteznek az egyen­lőség körül, ezek a becsületesség, erkölcsösség és mű­veltség. Ha csakugyan egyenlők akarunk lenni, igyekez­zünk ezeknek birtokába jutni. Mert annak, hogy Fran­ciaországban már meg van az egyenlőség, az az oka, hogy Franciaország lakosai műveltségre nézve sem ál­lanak távol egymástól és ennek következtében itt a pol­gárság az őt megillető tiszteletben részesül Ha tehát mi is az egyenlőségre törekszünk, akkor igyekeznünk kell az erkölcsösségben és különösen a műveltségben előre haladni. T. polgártársaim ! azzal zárom be felszó­lalásomat, hogy ami a szent embernél a hit, remény és a szeretet, az fegyen nálunk a szabadság, egyenlőség és testvériség!«: (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.) Utána Berzeviczy István a tőle már Ungváron is megszokott szónoki erővel és lendülettel heszélt a szabadságról. Nagyhatású beszédét egész terjedelmében közöljük : » Uraim, t. polgártársak! A népek és nemzetek demokratikus alapon való szervezkedése majdnem oly régi, mint maga az emberiség, de egész bizonyossággal mondható, hogy eredete a tisztultabb vallási eszmék születésének idejére esik. Magában elösmerése annak, hogy az egy örök Isten előtt egyenlők vagyunk mind­annyian, születtünk bár bíborban vagy daróczban, a népek millióinak kerüli vérébe (Tetszés.) És e tengere a vérnek kevés volt arra, hogy téri hódítson és évez­redeken keresztül megtörje a zsarnokság hatalmát, az az Örök igazság, melyet kivívni részben a még ma is élő nemzedéknek jutott a lelkiismereti és gondolatsza­badság, valamint a jogokban és kötelességekben való egyenlőség elve vagyis a-«polgári szabadság (Éljenzés.) Abból a talajból, melyet az isteni jogokért kiöntött embermilliók vére áztatott, az emberi jogok csak hosszú századok nehéz küzdelme és uj vérözön, a népek mil­lióinak újra és újra kiontott vére árán bontakoztak csak ki győzelmesen. Édes hazánkban az isteni jogokat és e joggyakor­lás formájának szabadságát nem vonja már kétségbe senki sem, de az emberi jogoknak, a szabadság, egyen­lőség, testvériség nagy eszméinek eltiprására, sohasem szövetkezett annyi sötét hatalom, mint e században. És az emberiség legszentebb érzelmeivel, megszentelt nemes küzdelem, egy nemzetnek se font homlokára oly fényes babért, mint a magyarnak. (Tetszés.) Ezredéves múltja során Magyarország szomorú idő­ket is élt át, de volt nagy és hatalmas is. Egységes nemzetté, szabad nemzetté azonban, melynek minden tagja egyenlő polgár, melynek minden tagja egyenlően osztozik a jogok és kötelességekben, csak a népjogok alapján létesült 48-ilci alkotmány tette. (Helyeslés.) A rendi alkotmány annak sokféle kinövései és a mi leg­főbb a bécsi kamarilla minden szabadságra törekvést elnyomni kész hatalma mellett, talán még ma sem virradt volna tel a magyar nem/.etnek, ha nincsenek nemesen érző nagy fiai s ha a nemzet igaz küzdelmét nem lelkesíti Petőfi, Vasvári lángoló hazaszeretete és ha nem vezeti hazánk védszellemének Kossuth Lajosnak lángesze. (Éljenzés.) Hazánk felszabadulásának 4"> éves évfordulóját ünnepeljük ma, lehetetlen tehát, hogy meg ne emlékez zünk azokról a szellemóriásokról, kik nem csak a nem­zeti küzdelmet, de magát a nemzeti eszmét a szabadság eszméjét képviselik az utódok előtt Kossuth Lajos volt az, ki környezve a nemzet azon fiaitól, kiknek szive megérzé, agya megérté, a haladókor és annak méhében született nagy eszmék szellőcsapását, polgári, lelkiisme­reti, gondolatszabadságunkat nemzeti önállásunk ösz- szes biztosítékait kivívta vér nélkül 1848. tnárcz. 15-én. És midőn annak tormát adott a 48-iki alkotmányban, a nemzeti lelkesedés ellenállhatlan hatalma által támo­gatva, kinyerte számára a királyi szentesítést is. A történelem azonban azt tanítja hogy a szabadság olyan növény, mely csak úgy él meg, ha vérrel öntözik. A végső vergődésében is undorító bécsi reaktio, mely szabadságunk összes biztosítékait ledönteni, örök időkre eltemetni, bennünket pedig megsemmisíteni vállalkozott, a kiömlött sok honfivérrel, melyet a hazáért részint a harczmezőn, részint a bitón, onta annyi hős, csak meg- öntözé, csak megszentelő a szabadság gyenge csemetéjét, mely nekünk önvérünket öntözve százszorta drágább százszorta becsesebb. (Tetszés és helyeslés.) E csemetét ápolta titkon, s ápolja nyíltan ma a nemzet szive melegével, s bár a fa szépen díszük s növekszik, ma még nincsen koronája, mert habár újabb alkotmányos életünk minden vívmánya a 48-iki alkot­mányban gyökeredzik ; mégis csak akkor lesz szabad­ságunk fája sudaras koronás tölgygyé, ha ezredéves múltúnk dicső hagyományaihoz híven, állami életünk, nemzeti fennállásunk építményét teljesen az 1848. márcz. 15-iki alapra fektetjük. Mert a nemzeti lét második ezer éve attól a határ­oszloptól kezdődik, melyet a márcz. 15-iki 12 pont kép­visel. A letűnt ezer év történelmének voltak számtalan kimagasló pontjai, egy-egy uralkodó lángesze, nemes lelke s a nemzet dicső harczai, mint villám világítottak bele a sötétség századaiba, de márczius 15-ike, — a földi lét ez »örök világossága«- (énynyel árasztja be a következendő ezer évet is, melyet nem boríthat sötétségbe semmi, mely mint a nap a sötét felhők tömegétől csak meghomályosulhat pillanatra, de világítani, fényt árasztani meg nem szűnik soha. Éz az örök világosságu nap a »szabadság«- ! A nemzeti önérzet, a nemzeti haladás, a nemzeti lelvirágozás örök és ki- apadhatlan forrása. (Éljenzés) Csak meríteni kell belőle, hogy a polgári foglalkozás minden ágaira rá nyomja bélyegét, s megaczélozza lelkünket és karunkat a létért való küzdelemben, úgy a munka, mint a tudomány terén és megadja azt a jellemvonást a haza minden polgárának ; mely a szabad nemzet, a szabad nép gyermekét jellemzi A nőeg-yesület hangversenyéről. A nők befolyásának köszönhető, hogy az élet nem az egyformaság, köznapiasság korlátái között zaj­lik le; ők óvják meg a társadalmat az egyhangúságtól azon égi adomány által, melyet bennük az idealismus és a romantikus elem képvisel; ezen hatalmas befo­lyással nemesitik a közerkölcsöket. Hivatásuk legnemesebb köre azonban a családi boldogság megszilárdításában és a jótékonyságnak oda­adó gyakorlásában áll. A jótékonyság vezérelte az ungvármegyei nő­egyesületet is, midőn a f. hó 11-én egy minden tekin­tetben sikerült hangversenyt rendezett; nemes czél le­begett előtte, melyet nemes eszközzel szentesített. A legkevesebbet mondom tehát a segélyezésre szorult szegények nevében, midőn e hangversenyt ren­dezett hölgyek buzgóságát és fáradozását a költő eme szavaival méltatom: Mein Bestes, schwur einst Frau Natur. Im Weibe mögl ihr‘s schauen: Mit Lehrlingshand schuf ich den Mann. Mit Meisterhand die Frauen. A hangversenynek műélvezeti és anyagi eredmé­nyét különben a közreműködők emelték azon színvo­nalra, mely a műértő és nagyszámú díszes közönség igényeit és a jótékony nőegyesületnek várakozását tel­jesen kielégítette. De most haladjunk a műsorral: 1. Virányi Etelka „Mendelssohn nyitányát“, to­vábbá „Jensen Hochzeitsmusik“ czimü zongoradarabo­kat Pollák József zongoratanár ur kíséretében teljes prae- cisitással és nagy gyakorlatra valló ügyességgel adta elő. Rokonszenves megjelenése előadásának hatását csak fokozta. 2. A hangverseny egyik fénypontját Kende Pé- terné Sztáray Sarolta grófnő által csengő szép hang­gal és remek hanghordozással előadott „Braga Sere- nadja“ képezte. „Brahms Liebestreu“ czimü dal, a kö­zönséget elragadta s a szűnni nem akaró tapsviharral megujrázott „magyar dalokkal“ együtt valódi műélve­zetet nyújtott. A közönség .az előadott zeneművek remek meg­választását észlelte, a sima, csengő, érzésteljes kelle­mes hangot feszült figyelemmel kisérte, különösen fel­tűnt azonban a nemes grófnőnek könyed, nyugodt előadási modora, mely a műkedvelőknél oly ritka je­lenség, de mely egyedül teszi lehetővé, hogy a hall­gató zavartalanul élvezze ß szívig ható hanghullámok harmonious rezgését. 3. Vécsey Mária bárónő „magyar dalokat“ ját­szott zongorán, Lányi Samu kitűnő gordonkakiséreté- vel. Játékában magyar tűz villogott: sajátos kedves felfogással és lendületes előadással bemutatta nemzeti dalkötészetünknek egész lánczolatát. Lelkes tapsvihar­ral jutalmazta a hallgatóság szép és magyar zamatu zongorajátékát. 4. A legérdekesebb és igazi műbecscsel biró ré­szét képezte a hangversenynek „Beethoven Kreutzer Sonatája“ Plotényi és Pollák urak által előadva. A kik a „Kreutzer Sonatának“ hatását csak Tol- stoj regényéből ismerték, azoknak alkalmuk nyílt most ezt művészi kivitelben közvetlenül hallani; többen ki- válólag ezen világhírűvé vált sonatának meghallgatása kedvéért jöttek a hangversenyre. Maga a zenei compositió telve van ábrándos és idegfeszitő szenvedélyt kifejező részletekkel, melyek a hallgatót megkapják, magukkal ragadják. Plotényi Nán­dor, ki művészetét minden jótékonyczélu hangverseny­nél a legelőzékenyebben felajánlja, most is művészi ihlettel kezelte azon hires hegedűt, .mely magában véve egy jelentékeny vagyont képvisel, s melyen Ernst is oly sok diadalt aratott. A nála megszokott művészi tökélylyel adta még elő „Swendsen Romance-át“ és „Hubay Poeme Hon- groises“-át, nejének igen tökéletes és szép zongeraki- sérete mellett; úgy a hegedüjáték mint a kiséret telje­sen megérdemelt elismerésben részesült. 5. Österreicher Jakabné a műsorban jelzett „Pa- derevszky Menuette“ és „Reinbold Impromtu“ czimü zongoraműveket játszotta. Jól választott és remekül I játszott. Technikája és felfogása a diletansságot messze | túlszárnyaló virtuozitásra vall; darabjainak betanulására fordított nagy szorgalma külön elismerésre méltó. 6. Pollák József „Schütt Reverie“, „Moszkovszky Scherza valse (Boabdil)“ és „Grünfeld Mazurka“ zon­gorára irt zeneműveket játszotta, művészi felfogással és bámulatos technikával, melyben páratlan volt. — A „Kreutzer Sonatában“ Plotényi Nándort kisérve, a neki jutott nehéz szerepet mesterileg oldotta meg. 7. Szabó Juliska kisasszony „magyar népdalokat“ énekelt; örömmel constataljuk, hogy kiadó hangja utolsó nyilvános fellépése óta jelentékenyen fejlődött. 8. Füzesséry Béla szép felfogással szavalta In- ezédy Lászlónak „A nővér“ czimü jeles drámai költe­ményét. Rendkívül élvezetes befejezését képezte a hang­versenynek Plotényi Nándornak igazán művészi, szi­vet, lelket megragadó Rákóczi-ábrándja. A darab elején a távolból hangzottak felénk a nemes akkordok s egyre jobban közeledett lelki szemeink elé a daliás se­reg, mig végre képzeletünk előtt állottak a csaták fiai, hallani véltük lábaik dobbanásait, amint a lelkesítő zene biztatására győzelemre szállnak, vagy a dicső halálba rohannak. Plotényi Nándor művészünk, kire büszkék va­gyunk, hogy vármegyénk szülötte, nemcsak azzal a műélvezettel kötelezte le a nőegyesületet, melyben a hangversenyen a közönséget részesítette, hanem az ál­tal is, hogy az emberbaráti czélok szolgálatában álló nőegyesületnek a rendezés munkájában is nagy segít­sége, Útmutatója, irányadója volt. Áldozatkész nemes buzgalma jó lelkére, melegen érző szivére mutat. Méltó jutalmát találhatja abban, hogy a hozzájárulása folytán elért szép anyagi eredmény szaporította a szegények s elhagyottak nyomorának enyhítésére szolgáló eszkö­zöket. Rég nem volt a műértő közönségnek oly kelle­mes estéje, mint ezen alkalommal. Végül azon óhaj­tásnak is kifejezést adok, hogy az ungvármegyei nő­egyesület bár minden évben rendezne ily hangversenyt. Kemény Bertalan.

Next

/
Thumbnails
Contents