Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1893-06-18 / 25. szám
Ungvár, 1893. vasárnap, junius 18. 25. SZÁM. XXXI. ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: Vegyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. 1 cvelek csak bérmentesen fogadtatnak eh Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. — Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Kövezetvám és helypénz. Ezen sorok homlokára Írott dolgok elsejével folyó hó 18-án tartott ülésében érdemlegesen foglalkozott a vármegye közig bizottsága. Az ügy fontossága nagyon is megérdemli, hogy pár sorban mi is tájékoztassuk a dolog állásáról olvasóinkat. Ungvár város tanácsa a kövezetvám szedési engedély meghosszabbítása tárgyában az illetékes minisztériumhoz cziinzett kérvényt adott be a közig, bizottsághoz, mely kérvény az áprilhavi ülésből egy aU)izottSágnak adatott ki javaslattétel végett. Az albizottság javaslata a folyó havi ülésen került tárgyalásra, mely alkalommal a javaslat alapján elhatározta a közig, bizottság, hogy a városnak oda irányuló kérvénye, hogy a kövezetvámsze- dési engedély az 1893. évi juliu hó 1 -ső napjától számított 5 évre megadassák, a kereskedelemügyi m. kir. miniszter'umhoz pártolólag és — tekintettel az ügy sürgős voltára - soron kivül terjesztessék fel. Eddig a határozat az ismert és megszokott határok között van; de nem marad ott. Letér az eddigi csapásról, hogy az arányos teherviselés elvének érvényt szerezve, szolgálatot tegyen a vármegye közönségének. Kimondja ugyanis a határozat, hogy az engedély megadását akként javasolja a bizottság, hogy a gazdasági fuvar aital élvezendő mentesség biztosítása mellett az engedély-okmányban a kövezési vám fizetésének kötelezettsége Ungvár város lakosaira is kitérjesztessék. A határozat a kötelezettségnek e kiterjesztését alaposan megokolja. Nagyon igazságos, követelés — úgymond — hogy Ungvár város utczái- nak rendezéséhez ne csak a vidék közönsége, mely amúgy is több rendbeli vámokkal van megterhelve, hanem Ungvár városának lakosai is, habár csekélyebb mérvben, hozzájárulnak Tenniük kell ezt any- nyival is inkább, minthogy az utczák rendezése által előálló előnyökben legnagyobb részt a város lakosai részesülnek. Azon látszólagos érvvel szemben pedig, hogy a vámkölelezettsóg általánossá tétele által a városi lakosság aránytalanul nagyobb meg- terheltetésnek lesz kitéve, kimondandónak véleményezi a közig, bizottság az engedély okmányban azt, hogy egy napon mindenki csak egyszer legyen köteles kövezetvámot fizetni, kivéve a bérkocsisokat, a kik valahányszor utast hoznak a város területére, mindannyiszor kötelesek fizetni. C/ólszerünek tartja továbbá a közig, bizottság, hogy a kövezetvám kezeléséről szóló szabályrendelet, mely Ungvár város tiszti ügyészének közbevetett felebbezése következtében hatályba mind eddig nem lépett, az alábbiak szerint módosíttassák. A vámdijak megállapítását tárgyazó pont, mely a jármüvek után szedendő dijat 3 krban szabja meg, a 4 és 2 kerekű jármű megkülönböztetésével akként lenne módosítandó, hogy a 4 kereküért 2 kr, a két kereküórt pedig 1 kr szedendő; miután az eddigi díjtétel magasnak, a megkülönböztetés hiánya pedig éppen a legszegényebb népre nézve méltánytalannak látszik. Méltányosnak találja ti vábbá a közig, bizottság azt, hogy a közügyekben munkálkodó férfiak, kik törvényhatósági bizottsági, közigazgatási bizottsági, vagy egyéb albizottságé választmányi, kiildöttségi ülésekben részt vesznek s utazásuk ezélját igazolják, kövezetvámmentesek legyenek s ezen mentesség a szabályrendeletbe pótlólag beiktattassók. Ha a kövezetvámszedési 'engedély okmányban az mondatik ki, hogy egy napon mindenki csak egyszer köteles vámot fizetni, ezzel természetesen a város tiszti ügyészének a vásártérről visszahajtott marhák utáni kövezetvámszeiéS tárgyában beadott felebbezése is tárgytalanná válik ; a mi az általános közérdek szempontjából kívánatos is-. Bizonyára lesznek városi polgártársaink között olyanok is, kik a közigazgatási bizottságnak ismertetett határozatát visszatetszéssel fogadják, abban polgári jogaik sérelmét látják. Ezeknek megnyugtatására szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hoiry a bizottsági határozat a közteherviselés elvének érvényesítését czélozza a kövezetvám fizetésének kérdésében. Szabad go n dóik ozás u s a kor saavát értő polgár tehát. — a ki a régi feudalis-korszakot vissza nem kívánja, a bizottság határozatának érvényesülését, ha egyénileg némi teher is háramlik e czimen reá, szivéből óhajtja; mert az már csakugyan nem járja, hogy a város jobbágyaivá tegye a kis községeket és közterheinek jelentékeny részét pusztán általuk viseltesse. Pedig a jelenlegi állapot mikor az ungvári közutak, csatornák kiépítésének s fenntartásának terhét csaknem egészen a vidék viseli. valóságos jobbágyi állapot. Tagadhatatlan, hogy a vidéki nép is használja az ungvári kövezetei s a járdák egy részét, méltányos dolog is tehát, hogy a terhek egy részét viselje ; de hogy egészen ő viselje, ez már olyan igazságtalanság volna, a milyenre alig van példa Magyarországon. A kövezet, a járda, a csatornázás, á város életszükségletei közé tartozik; ezeknek a városi polgárság sokkal nagyobb hasznát veszi, mint a falusi nép, illő dolog tehát, hogy áldozzék is reá. Némelyeknek az a mentsége, hogy a városi polgárság különben is eléggé meg van már pótadókkal terhelve, csak akkor érdemelne némi figyelmet, ha a kis községek a zsírjukba fúlnának, ha szinte jól esnék lakosaiknak a felesleges garasoktól való szabadulás; — de mikor a mi falvaink sokkal magasabb pótadóval vannak megterhelve, mint Ungvár, s ennek daczára sem jut nekik egy kis kavicsra való pénz, hogy utczáikon a feneketlen sarakat eltüntessék, nem lehet őket méltányosan arra szorítani, hogy nekünk aszfalt-járdákat építsenek. A kis községek azonban nem csak a kövezet- vámmai, de a helypónzzel is nagy mértekben hozzájárulnak Ungvár város közterheinek viseléséhez. Ungváron a helypénz-sz'dés joga, nem regale jogon, hanem a helyfoglalás, a helyadás czimén és ebből íolyólag a köztis taság fenntartásának kötelességén alapszik. A helypénzt a hatóság tulajdonképen azért szedi, hogy a vidéki vásáros nép által hátrahagyott szemetet legyen miből eltakarittatni s az okozott tisztátalanságot megszüntetni; ha a hely- pénz czimén élvezett összes jövedelem eredeti rendeltetési czéljára fordíthatnék, kevés tisztább város volna Ungvárnál az országban. Mikor tehát a kis községek nehéz helyzetük daczára is oly jelentékeny összegekkel járulnak hozzá közterheink viseléséhez, teljes lelki nyugalommal adózzunk mi is azon közczélokra, melyekkel első sorban a mi érdekeinké t szolgálják. Letépett virág1. — Az >Ung« eredeti tárczája. — Kicsike ibolya útfélén heverész letépve, eltiporva. Lehajolok érte s miközben letisztogatom róla a port, csak az jár eszemben: vájjon ki tud ilyen lelketlen lenni, letépni a kis virágot, hogy uts/.élre dobja a járókelők lábai alá ? ! Erdő mélyén vihartörte vén la csonka törzse hiv pihenni. Erdő mélyén ibolyám éledni látszik, s mig ismételten mondogatom magamban az előbbi kérdésemet, mintha nyitná kicsi kelyhét, e virág-ajkat mesére, feleletül . . . — Ki tud olyan lelketlen lenni ?! Kis ibolya erdök- mezők virága, vadvirág, szabadban nő, nem ápolja, gondozza a mindenható természeten kivül senki, nem siratják, nem bánkódnak elvesztén, nagyritkán ha megszánja valaki őket, nem is veszik kárba, bűnül sem róható el- dobatása; hanem a ki olyan lelketlen tud lenni szép melegházi virágot, szende bájos leánykát lelépni anyja kebléről, letörni oszt eldobni magától, a ki ilyen lelketlen, az halálos vétket követ el, hogy büntesse meg érte a Teremtő ! — Majd én mesélek teneked, s ennek igaz minden szava. A szellő hozta hírül, a ki mindenhova járatos. Azon éjjel, hogy elmesélé, nem aludt egyikünk sem, s másnap a virágárus leányka csodálkozva mondogatá : iilyenkor harmat,« a könyeink voltak azok. A szellő -zt mondá: Iza volt a neve. Gyöngyvirághoz hasonlitá, olyan bájos és ártatlan volt. A körülöttünk levő íenyők punlékeznek reá, látták gyakran, hisz mindennap kijárt eae, s kísérője szép deli itju volt. Nem is beszéllek egyébről. mint szerelemről, tiszta szent szerelemről, mely csak a fenköll lelkek tulajdona, boldog jövőről, midőn egymáséi lesznek csupán. Mintegy tanukép hajtogatja szép zöldágait a mel-- lettünk lévő fenyő, hogy igenis látta és százszor is hallá, midőn az ilju szerelemtől sugárzó arczczal kérdő : Szeretsz, igazán, nagyon szeretsz? — S a leányka nyugodt, szelíd hangon rendesen azt teleié : — ügy szeretlek, mint életemet, de még annál is jobban, mert éretted szívesen odaadnám azt. Szeretlek végtelenül és ha valamikor megtudnám, hogy hüllen vagy hozzám, szived a másé, hidd el, olyan boldogtalan lennék, hogy meghalnék bele, — olyan nagyon szeretlek! —: Ha én megcsalnálak, hát lehetséges ez ? Hiszen rám nézve nem létezik más nő a világon, — csak téged szerellek egyedül, téged örökre! Hogy én hütelen lehetnék te hozzád ?! Milyen nevetséges is az : — Ka- czagnak szívből mindketten, s édes csókok közölt ismétlők : — ha te megcsalnál engem.-— Lehetetlen az ! Az ut elején, árnyas helyen pihenve vártak rájuk a szülők. Ide érve, elmesélé a ^leányka kitörő jókedvük okát. — Dezső talán el sem hiszi, de én tudom, érzem, hogy meghalnék szerelme nélkül. 8 kaczag utána, de anyja, kinek ölébe hajija piruló lejét, érzi könyeinek melegét, mely lassan pereg alá hófehér kezein. Milyen bolió, milyen boldog gyerekek ! — mondják egymásnak hazamentükben. Másnap egy szép asszony volt kísérőjük. Csak úgy csengett az erdő vidám dalától, olyan jókedvű, vig asz- szonyka volt az. Nem is sétáltak többé szép csendesen, futva kalandozták be az egész erdőt, mindenütt a szép asszony legelői. Kaczérul fogta lel ruháját, aranyszőke haját szabadon eresztve, sikoltozott: — nini, egy pillangó, utána, utánam . . . Valami észbontó gyönyörűség volt ezt a nőt igy látni. Futtában könnyű ruhája alig ledé lábait térdig, úgy nézelt ki, mint egy szabadjára eresztett iskolás lányka, csábiló szép vadvilli . . No siessetek utánam, ha megakarjátok fogni ezt a daczos szép pillangót! És a kis pille mintha érezné a nagy veszedelmet, s előre tudná diadalát, csalogatja őket tova .. . tova. . . Szárnyacskájál egészen szétterjeszti, hogy még inkább megkivántassa magát, bemutassa pompás színezését. Izának szokatlan a futás, megáll egy Iához támaszkodva, pihegő keblére szorítja két kezét; hanem Dezső, a fá- radhatlan, fut tovább elfogni a daczos pillangót, a szép asszonyt. Sóvár szeme nem lát mást, mint azt a vörös ru, bás démont, a ki előtte szalad ingerkedve, incselkedőn vissza-visszafordul hozzá, s bár ajaka néma, annál beszédesebbek nagy (ekete szemei : — no lógjon meg, hiszen láthatja, hogy már nem a pillangó u t á n, maga elől lutok ! S az asszonyka kaczag, hangjában ezer csáb, biztató bátorítás, s Dezső megfeledkezik mindenről, amint azt a kaczagó ajkat lezárja mohó csókjaival. — Szeretlek, — súgja lázasan . . . — No igen, hiszen rokonok leszünk nemsokára ha Izát feleségül veszi. — Iza! Dezső hirtelen elereszti a szép asszony derekát, Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva.
