Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1893-05-28 / 22. szám

Melléklet az UNG 22. számához.

lásfelekezetek érdekeinek és czéljáinak érintése nélkül saját hatáskörében foganatosítja. (Zajos helyeslés és ellenmondás.)

Ezek azok a szempontok és tekintetek m. t. törv. hat. bizottság, a melyek engem az egyházpolitikai programra helyességeiről meggyőzlek. De meg vagyok győződve, mint katholikus arról is, hogy azon programm nem úgy lesz keresztülvive, hogy vallási hitelveinket sértené vagy megtámadná ; (zajos ellenmondások) meg vagyok győződve továbbá arról is, hogy az államnak jogai, czéljai és törekvései sem az erkölcsiség fogalmával, sem az erkölcsiség legszigorúbb követelményeivel ellentétben semmiképen és semmi esetben sem állhatnak és végül meg vagyok győződve arról is, hogy a kormánynak egyházpolitikájával szemben előállott ellentétek el fognak simulni, az itt-olt mutatkozó szenvedélyes ellenkezés és türelmetlenség a mélyen átérzett igaz hazaszeretet hatása alatt rövid idő múlva a megnyugvás békés érzületévé log átalakulni. Mindezeknél . fogva az állandó választmány véleményét a m. t. törvh. bizottságnak újabban is elfogadásra ajánlom. (Nagy éljenzés, taps és zaj.)

*

Az állandó választmánynak a főjegyző fentebb közölt beszédével megokolt javaslatát elsőnek Nehre- beczky György támadta meg. Sajnáljuk, hogy terünk szűk volta miatt a terjedelmes beszédet, melynek sok szép részlete elveszett az ellenmondások és a tetszés zajában, egészen nem közölhetjük, s csupán egy pár főbb részlet kiszakitására vagyunk kénytelenek szorítkozni.

A szónok beszédét annak konstatálásával kezdi, hogy ha nem is a vármegye háza termében, de a megye területén igen jelentékeny azok száma, kiket sziklás bérczeink biztatón emlékeztetnek arra, hogy a szintén sziklára épített anyaszentegyház hitelvein és az egyház által prononcziált szentségeken a pokol kapni sem lesznek képesek diadalmaskodni. Meggyőződése, hogy a nemzet létalapját a keresztény szellemből kifolyó erkölcsi nemesség képezi, Árpád vérrel szerezte, de Szent István a kereszténység behozatalával vetette meg az ország igazi alapját. S mivel ezt a létalapot a kormányprogramra által veszélyeztetve látja, | a lcghatározattabban állást foglal ellene Az állam és egyház közti összhang a békés fejlődés alapfeltétele, s mivel a tervbe vett reformok ezt az összhangot megzavarják, azokat el nem fogadhatja.

A reczeptió ellen alig van szava, mert bízik a keresztény tökély hatalmában és vonzóerejében A polgári házasságot azonban határozottan kárhoztatja, mert behozatala feltétlenül meg fogja rontani a különben is laza erkölcsöket, profanálja a szentséget és letörli a házassági szent frigyről az eszményi- ség zománczát Ez az uj intézmény az erkölcsi kár mellett felesleges terhet is rak a népnek most is megterhelt vállaira. Csökkenti majd a szegény papok jövedelmeit, s a mi a fő, a házasodó gkath. derűst abba a kényszerhelyzetbe juttatja, hogy vagy hite sarkalatos elveiről, vagy a család alapításról mondjon le.

A családjog rendezése sem követeli a polgári házasságot és polgári anyakönyvelést ; egyes, sporadikus szabálytalanságok, a melyek különben az állami anyakönyvelés mellett is kikerülhetetlenek lesznek, nem érnek lel a milliókkal s nem nyújtanak kárpótlást az erkölcsi károkért. Óva int tehát, hogy ne szítsuk a tüzet, mert ha lángra lobban, a magyar nemzet erkölcsi és vallásos emelkedésének szárnyait perzseli le. A második ezredév küszöbén Szent István birodalmának népeihez1 legméltóbb feladat a keresztény erkölcs, a béke és egyetértés ápolása.

Végül a kisebbség helyeslő, a többség türelmetlenkedő zajában napirendre térést indítványoz.

*

Nehrebeczky György beszéde különösen a baloldalról, hová az állandó választmány javaslatát pártolók többsége húzódott, erősen leihangzottak a szavazást kérők kiáltásai, mi alatt felemelkedett a

Thuránszky Tivadar

alakja. Álható, éles hangja átjárta a terem minden zugát s a gomolygó sokasságot elcsendesiletle. Mikcr kijelentette, hogy nem tartja szükségesnek az állandó választmány vitája után a sok beszédet, általános lett a ügyelem; mindenki kiváncsi lett reá, milyen is egy Thuránszky Tivadar-féle rövid beszéd. S ő megmutatta, hogy olyan beszédet tud mondani, a minőt akar. Kerekded, rövid felszólalásában védelmébe vette a törvényhatóságokat Schlauch, váradi püspök támadása ellen.

Nagy-Várad érdemes püspöke — úgymond — a törvényhatóságokról nem nyilatkozott akként, mint azt a törvényhatóságok megérdemelték. Röviden azt mondta : *a magyar nép az ország lakói, a polgári házasságot nem óhajtja, azon manitestációk, melyek a vármegyékből és városokból idéztettek, nem fejezik ki teljesen a nép akaratát. Nem mindig akarják azt, a mit tesznek, és nem mindig teszik azt, a mitakarnak.» V. bizottság! Miután ezt egy oly érdemes püspök, mint a nagy-vá- radi mondta a telsőházban, ez Magyarország törvényhatóságait minden esetre sérti, mert t bizottság ! a törvényhatóságok az ország intelligencziáját képviselik. Nézzünk széjjel, nem intelligens közönsége van-é Ung- vármegye törvényhatóságának, mely higgadtan akarja tárgyalni a dolgot ? Nem az intelligenczia vezette-e folytonosan Magyarországot, nem-e a törvényhatóságok? Es ilyen körülmények között, midőn az évszázadokon keresztül ez intelligenczia vezette Magyarországot azt mondani, hogy ez (alláczia, olyan állítást szó nélkül hagyni

nem szabad. — Persze nagyon jó lett volna Nagy-Várad érdemes püspökének, hogy ha a vármegyék az ő nézete szerint nyilatkoztak volna. Prófétai állításokat is Várad püspöke mondott, hogy a magyar faj tönkre fog menni. A próféták ideje már lejárt. Azt állítják, hogy az utolsó próféta Habakuk volt. Ez oly szegénységben élt, hogy már élelmiszere sem volt, ha más nem segítette. (Eláll! eláll és halljuk kiáltások.) Az állandó választmányban az is telhozatott, hogy ha ez törvény lesz, akkor nagy izgatottság lesz a vármegyékben. Ha a római és gkath. clerus keresztes háborút nem fog indítani, akkor nyugodtan leszünk és a haza boldogul fog élni. Ajánlom az állandó választmány javaslatát. (Éljenzés és helyeslés balról, mozgás jobbról.)

*

Thuránszky beszéde után, melyet az ellenzék nagy visszatetszéssel fogadott, ismét összegomolyodott a nagy embertömeg. „Szavazzunk! Szavazzunk !“ hangzott mindenfelől. De a vezérek még nem adták ki a jelszót a mérkőzésre. A szó fegyverével tovább kívántak küzdeni; az ellenzéken levők, kisebbségük tudatában, ha nem egyébért, hát a becsületért.

Az elnök H e h e 1 e i n Karolynak adja át a szót. Általános érdeklődés között emelkedett fel a szónok. Komoly és várakozást keltő megjelenése támogatva a csengő s az elnök figyelmeztetése által helyre állítja a csendet. Minden szem reá tapad. A conservgtivek ar- czaira az önbizalom érzete ül ki, a liberálisok kíváncsian néznek ugyan a küszöbön levő esemény elé; de elszánt daczczal. Őket ugyan meg nem ingatja a legszebb prédikáczió sem! Sőt el vannak határozva, hogy ha nagyon kenetes lesz a prédikáczió, meg sem hallgatják; ráérnek ők ilyeneken aludni otthon is.

Hehelein észreveszi e pogány szándékot. Nem ismeretes altató dallal, hanem egy életfilozófiára, nagy körültekintésre, józan okosságra valló szónoklattal lepi meg a közgyűlést. Különösen beszédének első felében mindenkinek a leikéhez szól, a haragos arczokra a megelégedés gömbölyüsége ül még a jakobinus-számba menő zsidók között is; az ökölre szorult újak kiegyenesednek, tapsra illeszkednek, a szájak éljeneznek.

Mikor azdhban látja és érzi, hogy ő a helyzet ura, az állandó választmány javaslata ellen fordul. Suaviter in modo, de fortiter in de kifejti az általa képviselt katholikus álláspontot. Kicsiny, de elszánt pártjának lelkes éljenzései és saját lelkének belső tüze, melyet erős akarattal fékez, tovább és tovább ösztönzi, hajtja; a fel-felriadó ellenmondások zaja meg nem akasztja. A közbeszólások nem zavarják, készületlenül nem találják.

Nyugodtan fejezte be mindvégig érdekes beszédét s a Nehrebeczky indítványához csatakozott. Párthívei pillanatokig éljenezték és tapsolták a jeles szónokot; a többségben az élénk és nagy mozgás jelezte a hatást.

*

Hehelein Károly prépost beszéde.

Méltóságos Főispán Űr! Tek Közgyűlés! Könnyű nekem a tőispáni figyelmeztetéshez alkalmazkodva szenvedelem nélkül szólanom, könnyű nem csak a mgs főispán iránt szívesen érzett tiszteletnél és a kérdésben forgó tárgy komolyságánál, valamint a tanakodók tiszteletreméltó voltánál fogva, hanem azért is, mivel tudom, hogy a ki első alkalommal kíván ilyen tiszteletreméltó gyülekezetben meghallgatást nyerni, annak az ily alkalmakkor szokásosan jutó kímélet vagy jóindulat szívességét meg is kell érdemelnie legalább is nyugodt hangjával és tárgyilagosságával felszólalásának ; ez könnyű, sőt természetes azért is, mivel a ki élete java részén át ifjú szivek nemesítése és elmék szerencsés fejlesztése nem csak nyugodtságot s türelmet, gyöngédséget is követelő békés munkájához szokott, annak a harczi riadó szenvedelmet keltő harsogása, nem valamely kívánatos zene s ha nem is sérti tűiét, viszhangra szivében másénál is nehezebben találhat. (Helyes! Halljuk!)

T. Közgyűlés! Kétség nem fér ahhoz, hogy ámbár a fölvetett kérdésre vonatkozólag, az eddigi felszólalások tanúsága szerént is, jókora ellentét van véleményeinkben, mindnyájan teljes jó szándékkal csak jóra czélozunk, a közjót keressük, megtalálni remélve az ellentétes nézetek vagy egyike, vagy másika utján, vagy talán köze- pettük. Ehhez képest mi bizonyára türelmetlenség nélkül, az ember és jószándéka iránti figyelemmal hallgatjuk meg egymásnak elülő vélekedését. (Helyeslés)

Hogy hozzájáru!ást-e vagy sem javaslok én a kormány mostani egyház-politikájához, alig lehet valakinek kétsége. De ha nem javasolnék hozzájárulást, az nem azért volna, mivel a kormány egyházpolitikája szerint czélba vett intézmények: reformok, szabadelvűek és váratlanságukkal meglepők. (Halljuk!)

Valamit csak azért, hogy reform, újítás, miért utasítana el, a ki azt jól tudja, hogy az embernek, még inkább az emberiségnek élete folytonos fejlődés, mely megfelelő módosítását hozza létre, vagy megkövetel a létező állapotnak és intézményeknek, és az a ki meggyőződésének vallja, hogy rendeltetése az összes emberiségnek szinte megszakítás nélkül, egy-egy népnek pedig legalább mig éltének. fejlődése tart, előre haladni az emberi élet ama szépülő, nemesbülő formái felé, a melyeket civilisatio vagy kultúra nevével jelölünk. (Általános helyeslés.) — A szabadelvüséget pedig, kivált ha e szó használatában a vele jelölt fogalom és terjedelme iránt volna valamely általánosabb megállapodás, úgy hogy az például nem lehet sem az erkölcs s a törvény, sem a társadalmi illem, az egymás személye és java iránti szives kímélet korlátainak lebontása, hanem inkább csak azon korlátoké, melyek akadályozzák az. embert, hogy szabadon tehessen jót magának és másnak, — ezt a szabadságot ki utasítaná el, holott mindegyikünk lelkében hordozza csiráját és vágyát. —

Végre azt sem vitatnám én valami erősen, hogy a kormány egyházpolitikája szerint czélba vett intézmények mint Deus ex machina módjára kerülnek mi elénk, teljes váratlanságukkal. Ilyenléle intézmények iránt, miként sok-sok más intézmény iránt is, az itt-otl tagadhatlanul előforduló kisebb-nagyobb bajok és kel- letlenségek orvoslása végett is, jó ideje nyilvánul óhajtás; igaz, inkább c ak academice, elvont eszmék rendszerének megfelelően, ily eszmékkel foglalkozók kicsi seregéből; maga ez eszmék s ez óhajtás otthonjának korlátoltsága azonban nem okolja meg az elutasítást az előtt, ki tudja azt, hogy az emberi életbe gyakorlatilag itt kisebb, amott nagyobb jó eredménynyel időnkint átvitt eszmék többnyire kicsi körben, legtöbbször egyetlen lélekben születtek, — az előtt ki ösmeri, hogy a világosságnak felülről lefelé és nem megfordítva van természetének megfelelőbb útja. (Élénk tetszés.)

Nem ilyen okoknál fogva nem javasolnék én hozzájáruló nyilatkozatot a kormány ismeretes egyházpolitikájához, hanem azon egyetlennél fogva, hogy az ezen egyházpolitikához képest szándékolt intézmények szerencsés életbeléptetésének nem találom meg szükséges föltételeit hazánkban ; már pedig a jó szándékú, sőt a magában jó cselekedet is nem idején s helyén alkalmazva, rossz cselekedetté válik és károssá. Azokéval egyezik az én nézetem is, kik azt tartják, hogy hazánkban, értve kivált népünk összes rétegeit, nincsen meg a napirendre került intézményeknek a szükség érzete, hogy mi nekünk túl sok egyszerre mindez az újítás, hogy egyik-másikuk ez újításoknak nemcsak a megszokásból, hanem bensőbb erős motívumokból eredő ellenállással találkozhatik, hogy ennél fogva életbeléptetésük kisérlete nem lehet szerencsés, sőt megrázkódtatások nagy kárával járhat szinte minden közhaszon nélkül. (Éljenzés jobbról, ellenmondás balról.)

Ugyanis az ország nagy részéből közúton tudomásunkra jutott nyilatkozatokhoz és ahhoz képest, a mit vármegyénk népében magunk észlelhetünk, nem vehetni alaptalannak azt az állítást, hogy azok a czélzolt törvényi intézkedések bizony nem a népesség valamely szükség érzeteinek megfelelők. Az igaz, törvényhatósági bizottsági gyűlések jelentékeny száma bizodalmát fejez ki a kérdéses intézmények iránt; nyomós körülmény ez és én erre nézve nem keresek vigasztalást annak kutatásában, csakugyan ez intézmények kiáltó szükség érzete, vagy /más ok bírta rá az illető törvényhatósági bizottságok többségét bizodalmuk kijelentésére ; lénynek veszem a tényt, (általános helyeslés) De másfelől az is tény ám, hogy e bizottságok tagjainak bizodalmát sza- 1 vazó száma csak egy ezered részét teszi ki annak a többi népességnek, a melynek köréből ilyen bizodalom hangját teljességgel sehonnan sem halljuk, s a mely óriás többségnél semmivel sem bírnák a törvényhatósági bizottságok nyomosabb actussal a törvények hozatalában. (Egy hang, nincs a ki felvilágosítsa !) Nincs, ki a népet e tárgyra nézve felvilágosítsa, mondja a közbeszóló ur ; ha nem volt idáig, lesz most már bizonynyal; felvilágosítják majd, kiknek hivatásuk, úgy mikép kinek-kinek tudása engedi, s érző szive követeli, de ha csakugyan nem ismeri s érti a népség nagy tömege a tervbe vett törvényi intézményeket, csak annál bizonyosabb, hogy szükségüket sem érzi, s nem vágyik utánuk, mert ignoti nulla cupido : — a mit vem ismerünk, arra nem vágyhatunk. (Helyeslés jobbról)

Hogy pedig olyan törvényi intézményeket, melyek a népség mindennapi életének annyi tényét, érzelmi világával is egybefüggő tényét kívánják módositólag szabályozni, helyesen és szerencsésen mégis csak a népi-ég szükségérzetével egybehangzólag kell megalkotni s az bizonyára az okos, kivált még az alkotmányos törvényhozásnak szükséges maximája. (Helyeslés jobbról.)

Abban a nézetben sem lehet valami nagy tévedés, hogy a czélba vett intézmények mi nekünk túl sok újítás egyszerre. Mert országunk népe fogékony eléggé újabb eszmékre is, elfogadja azokat vágy lelkesülve vagy ellenzés nélkül, de már életbe is léptetni és megszokásától eltérve szerintük cselekedni s élni bizony nem igen hajlandó. Ennélfogva — történelmi tény nálunk életbe vágóbb institutió ritkán létesült rázkód- tatások nélkül. (Egy hang: Menjünk Chinába!) Nem kell nekünk Chinába mennünk. Foglalkozhatunk itthon olyan alkotásokkal, melyek égető szükség pótlására vannak hivatva s a melyeket jellemünk megbir! Nem lépek arra térre, hogy eddig hozott törvényeink életbeléptelésének nehézségeit illusztráljam, de egy történelmi tényt el nem hallgathatok. Az urbériség eltörlése évszázadunk vágyával s okos előkészületeivel volt megérlelve s mégis mikor végre létrejött, hányat talált előkészületlenül; a nagy jó mellett mennyi áldozatot követelt, mennyi exislenliának járt megsemmisítésével, éppen abból az elemből, melyre annyi szüksége volt, van és lesz mindig ennek a hazának.

E tapasztalathoz képest kicsoda nem találja helyén valónak az erős, hosszas fontolgatást s kicsoda biztosíthatja, hogy egyszerre négy vagy több, az életbe ugyancsak belenyúló uj intézménynyel szerencsések leszünk ? (Igaz, úgy van ! jobbról.)

Végre számolni kell avval is előre, hogy a czélba vett intézmények egyike-másika benső erős motívumokból eredő ellenállással találkozhatik. Nem élhetek vissza az eddig hálásan tapasztalt szives figyelemmel, hogy oly kimerítően szóljak a kérdés e részéről, a mint azt fontossága és szinte imponderabilisnak látszó természete megkívánhatná. De legalább néhány szót, engedelemmel, el nem hallgathatok.

Az a benső erős motívum tudvalevőleg a vallás, a vallásos érzés. Mikor először lett kijelentve az ország előtt az uj intézmények szándéka, azon biztosítás kíséretében történt az, hogy azok az intézmények a vallások minden sérelme nélkül vannak