Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-09-11 / 37. szám
fiúiskolák szerveztettek, hadd készüljön hát extra műhelyben az a különös női lélek. Mikor aztán a gyakorlat azt mutatta, hogy az a lény, akinek részére külön épületet emeltek, nem létezik, nem igyekeztek bizonyítgatni a nyilvánvaló képtelenséget (ami nagy dicséret okosságuk mellett), hanem a szent erkölcs nevében szaporították a « leányiskolák « -at. — Mikor látták, hogy a > leányiskola « Csak azért leányiskola, mert történetesen leányok ülnek a padokban, a helyett, hogy beismerték volna tévedésüket, az erkölcs «védbástyája« titulussal ékesítették fel a «leányiskola« feliratú épületeket; mert hát találékony a férfiúi‘ész és következetes a férfiúi karakter ... Ha a bölcsek egyszer kimondják, hogy >nőnevelés«, hát k e 1 1 lenni > nőnevelés «-nek, ha nem lehet önmagáért, legyen az erkölcsiségért, — de «lönnyi kell.« És micsoda erkölcsnek bástyái hát ezek a «nőnevelő« leányiskolák? Az elkülönités ténye ad feleletet a kérdésre : a n e m i erkölcsnek. Nekem úgy tetszik, hogy az én koromban, mikor nem féltették annyira a nemi erkölcsöket, több volt az efajta erkölcs az emberek között. Mikor én az elemi ismereteket elsajátitottam, a fiuk és lányok együtt tanultak, vagy a családban, mint testvérek, vagy az iskolában, mint egy nagyobb család testvérei. Annyit tudtunk egymásról, hogy egyik fiú, a másik leány, a szó tartalma nem zavart bennünket; a «nőnevelőké« a dicsőség, hogy az elkülönítéssel már az elemi iskolában a nemiség fogalmára irányítják a gyermek figyelmét. Gyermekeink ma már nem gyermekek, hanem — urak és hölgyek. A «nőnevelés« vesszőparipájáról leszállott vagy arra soha fel nem ült paedagogusok sokat beszélnek ama kárról, amelyet az elkülönités ténye népnevelésünknek okozott. Ma ha két tanító van egy rongyos faluban, az egyik férfi, a másik nő; az egyik a fiuk, a másik a leányok tanítója. Ahelyett, hogy atyafiságosan megosztoznának a gyermekseregen, egyik is, másik is 1—2 osztályt tanítana, a gyermek értelmi fejlődését megkönnyítené, a közvetlen tanítói foglalkozás hatását fokozná, az iskolai nevelés bensőségét emelné, tanít mindegyik 4—5 osztályt, nyomorgatja önmagát és a gyermekeket és végez felényi munkát, mintha nem fiukat vagy leányokat, hanem gyermekeket tanítana. És mi a kárpótlás ezért a veszteségért ? Csak az, hogy ko rábban a nemiség tudatára ébred úgy az egyik, mint a másik részen az ártatlan gyermek. Az elkülönités eredménye továbbá, hogy a fiuk és leányok kölcsönös egymásra hatása lehetetlenné van téve. Előző cikkeimben azon felfogásnak adtam kifejezést, hogy férfi és nő lelke lényegileg egy és ugyanaz ; de azt is, mint tapasztalati igazságot állítottam, hogy a test különbsége a lélekre hálással van. így a férfi nagyobb testi ereje a bátorság, a tettvágy erénye s a darabosság hibái kifejlésének kedvez, a nő gyengébb fizikuma a gyöngédség, a figyelem, az ügyesség, a lelki fürgeség erőteljesebb nyilatkozásait mozdítja elő. Ezen a különbségen alapszik a nemek egymásra való nevelői hatása. Ott a hol a fiuk a lányokkal együtt neveltetnek, a fiú gyöngédebb, figyelmesebb, udvariasabb, szelidebb, a lány bátrabb, nyíltabb, szabadabb és úgy szellemileg mint testileg erőteljesebb mozgású. A «nagy nemzet«, a világnak, társaságra és a társaság által való nevelésre legjobban rá termett népe, felismerte a nemek egymásra vonatkozó nevelői hatását és hadat üzent a »nőnevelés«- nek, az elkölönitésnek. A nők nevelésének az én felfogásom szerint tehát az az első követelménye, hogy legalább a tanítás alsó fokán vessünk véget a «nőnevelés«-nek. Mikor azt mondom, hogy a «nőnevelést« legalább a tanítás alsó fokán el kell ejteni, nem a saját (elfogásomnak adok kifejezést, csupán a körülményekkel alkuszom meg. Én a fiuk és leányok nevelését, ha erről a mi nyilvános közoktatási intézeteinkben szó lehetne, a tanitás minden fokozatán közösnek szeretném; de belátom, hogy a tanítás középső fokán az együttes oktatás több kárral, mint haszonnal járna. Mostani nyilvános iskoláink (akár a fiuk, akár a lányokéi) az értelmi erő durva metszésű erőszakos ráspolyai. A ráspoly ozás «nagyban«, gőzerővel halad, az iskolák túl vannak tömve, a gyári munkában az egyéniség tökéletesen elvész. Ha az oktatás középső fokán, a nemi érés korszakában az ifjak, a lányok lelki tekintetben annyira magukra nem volnának hagyatva; ha ezen elhagyatottság olajat nem öntene az ifjú vér tüzére ; ha a középfokú iskolák az egész emberrel, nem csupán az értelmi, leggyakrabban csak az emlékező erővel törődnének; ha a serdülő leányok, su- hanc fiuk gondos felügyeletben részesülnének: az elkü-( lönitésre sehol sem volna szükség. A jelen körülmények között azonban megokolt az elkülönített középfokú oktatás. Az oktatás felső fokán azonban, amikor már úgy sem kéll bakter az erkölcsök őrzésére, nincs semmi értelme a «női« felső iskolának. Egy asszony. A eholeráról. — A quassiávali beoltásra vonatkozólag. — Néhány év előtt kimerítőbben értekeztem a cho- leráról, ez alkalommal nehány főbb motívumot megérinteni nem tartom érdektelennek. 1831-ben szomorú hírek szállongtak felénk: a cholera nyavalya hatalmasan dühöng Orosz és Lengyel- országban! — Hittük is nem is. Azonban junius 13-án már Ugocsában jelentkezett. Szabolcsban és Szathmárban junius 23-án, Zemplénben junius 15-én, Beregben julius 11-én sat. Ungvárott julius 25-én dühös rohammal lépett föl. Azon időben mint másod évi gyógyszerész tanuló, Szmatlánál, hol nepnap mellett a város előkelői, akkori orvosaink össze jővén, tanácskoztak, elmélkedtek — némi ismereteket szerezhettem a choleláról. Akkoriban Dr. Leo hires galíciai orvos choleraelleni gyógymódja általánosan szerepelt, mely magiszterium biszmuthi, opium, rheum tostum, a menthák, nadályok alkalmazásából, illatos eczetekből sat állott. Bizonyos Jancsó István pesti ügyvéd a meleg limonádét mint óvó szert melegen ajánlta a közönségnek, de még magának az orvosi facultásnák is. Orvosi praxisom alatt a meleg limonádét izzadás előidézésére nézve, kivált rheumáknál magam is kedvező sikerrel használtam. Némelyek a betegség kitörése után hideg fürdést ajánlottak, a mit nálunk az Ungfolyóban sokan gyakoroltak és meggyógyultak. 1849-ben, mint honvédorvos már practice ismerkedhettem meg a cholerával a táborban, különösen az alvidéken Szeged táján. 1855—56-ban dühöngő cholera csaknem nagyobb mérvben pusztított nálunk mint a 31-ki. (Az 1886-ki szelíd lefolyású volt.) Az ezernyolszáz ötvenes évek táján mint a vinnai járás orvosa Nágy-Mihályban lakván, hol nagy mévben dühöngött az epekór. E tekintetben csak egy család tra- goediáját érintem itt. Mürvald Domonkos 52 éves egyén, ép erőteljes gyógyszerész, nehány óra alatt halt meg cholerában. Veje Hrivnyák János gyógyszerész, ugyan az napon cholerába esett, megmentettük, de annyira elgyengült, hogy vagy négy hétig ágyban feküdni volt kénytelen, s igy csak egy praktikáns, Mürvald idősb fia expediáit. Szerencsére Sürgerné egyik rokona jött Nagy-Mihályba látogatóba, a mint megtudtuk, hogy ő kelme gyógyszerész, nagy trium- fussal invitáltuk be a patikába ; de alig működött három, négy napig, éppen a patikában valék, amint elkiáltja magát: uram segítsen, mindjárt meghalok ! úgy is tett. A patika újra provisor nélkül maradt. Egy napon reggel a gyógyszertárba menvén, látom, hogy a fiatal 17 éves Mürvald szokatlanul volt öltözve, «Minek öltöztél fekete ruhába ?« kérdém tőle. «A Sürgerné gyermekét fogom a temetőbe vinni« feleié. «Előbb csináld meg ezen receptet Hanajnára gróf Sztáray Theodorhoz, azalatt Holliindernéhez megyek. — A mint útban valék, szalad utánam a laboráns: Tessék visszajönni, az urfi rosszul lett! Siessen doktor Fort- mayer után mondék, és vissza tértem. A fiatal, erőteljes, ifjút nem menthettük meg — fél kilenctől . . . tizenegy órakor ki volt terítve. Magam készitém el a gyógyszereket Hanajnára. A gyógyszertár további rendelkezésig bezáratott. Délben érkeztem Hanajnára, ebédhez ülni készültünk, a mint a helybeli molnárné a malombér egyik rátájával compareál, a gróf átveszi a pénzt s aláírja a könyvecskéjét, kérdi mi újság a faluban, nincsen e beteg, itt az orvos. — Nincs hálistennek felelte a molnárné és haza ment. Nem sokára egy cseléd azon jelentéssel jött be, a molnárné rosszul lett, kéri az orvos urat menne le hozzá. A gróf elsápad, én lesietek a beteghez, a molnárnét valódi ázsiai cholera küzdésben találtam, és két három óra alatt vége volt e molnárnénak. II. Vajjön járványos ragadvány-e a cholera ? A ragadványok, mint az influenza, váltólázak, hólyagos himlő, a pestis, a typhus s más hason nyavalyák enyhítésére nézve az udvarok tisztántartása, a szobák szellőztetése a fő dolog, — a choleránál ez nem bizonyul be. Ötvenhárom évi orvosi tapasztalatom szerint a cholera egy szeszélyes szórványos járvány, egy satyra az orvosi tudományra nézve. Ungmegyében például Sáros-Polyánka falu egy valódi pocsolás, tisztában, nyárban kigyó, béka, gólyákkal telt fészek, — abba a faluban máig eholeráról nem emlékeznek. Nagy-Mihály, Sztrajnyánt a térre nézve, egy helyiség, — csak egy alig húsz-lépésnyi hid választja el egymástól, a sztrajnyániak folytonos közlekedésben állanak a nagy-mihályiakkal, mint például mi ungváriak a nagy- hidon túli lakókkal, az érintett ötvenes évi cholera tartama alatt mig Nagy-Mihályban százhetvennél több halt meg, Sztrajnyánnak egyetlen halottja sem volt! . . . Báró Stift András cs. kir. törzsorvos és ausztriai protomedikus szintén tagadta a cholera ragadványos voltát. Dr. Stift 1831-ben acholara elleni vesztegzárakat, a levelek átlyukasztását, azok megfüstölését, a rézpénzek ecetteli megmosását és több a féle hóbort intézkedéseket, az egész ausztriai birodalomban beszüntette. (L. Oesterreichhische National-Encyklopedie 1835.) 1872—73. évben Ungvárott is dühöngött cholera még sokak emlékezetében lehet. Én a hidontúlra rendeltettem a Fekete-sas utca, a két Varga-utca, a bozdosi, radvánci, Sváb és kaposi utca orvosi gondviselésemre bízatott. A Lám féle gyógyszertárral átellenben voltam bekvártélyozva. Mint ötödizben cholera orvos mit tettem, mit nem, különös horderővel nem bir. Egy napon bid. Plathy Isván ismeretes természet búvár lép be hozzám, egy német röpirattal, szólván : «E füzet az indiai chole- rát elemezi, — a calcutai orvosi egyesület, a sok mindenféle experimentátio után, a cholera kikerülése ellen a quassiávali beoltást mint specifikumot ajánl.« «Van nekem arra valló eszközöm, folytatá Plathy, csak a tincturát rendelje meg.« — És legelőször én Pla- thyt, ő meg engem oltott be. Ennek' hire menvén, a legelső egy protestáns lelkész, utánna sokan, különösen izraeliták jelentkeztek nálam beoltás végett. Beoltottam valamennyi akkoron helyben volt honvédeket, több megyei tisztviselőt, a megyei hajdúkat, a helyben volt rabokat. Háromszázhetvennél több egyént, a beoltottak közzül egyetlen-egy sem esett cholerába. Nem valami arrogantiából irom ezt, nem saját eszme-szüleményem, a mit tettem ; a Calcuttái orvosokat illeti a dicsőség, bid. Plathy István érdeme, hogy erre figyelmeztetett. Egy esetet nem hagyhatok érintetlenül itt, — egy éjjel a bozdosi utcába egy cholerába esett izraelita nőhöz hívtak, a beteg nő iszonyú görcsös fájdalmakról panaszkodott s különösen a gyomor irányában, mire rögtön öt punctiót tettem a gyomra felett, quassiával megkentem, miután a beteg nő mint egy őrült leugrott ágyáról felém szaladt, térdre borult, megölelt, jeléül, hogy jobban van, még ma is él, meszet árul, férje fél- szemü volt, kocsiskodott. Hogy ez esetben nem a quassia idézte elő a hirteleni javulást, hanem inkább az oltógép által tett irritátio, az bizonyos; — az öt mélyebben ejtett punctiók által a gyomor fölötti izmok az ideggörcsös megfeszülés megzavartatván, a fájdalom azonnal enyhült; miért ily esetekben a nadályok alkalmazása igenis okszerű. Tapasztalásom szerint a cholera elleni tőpraeservativum : a mértékletes életmód, és meghütés- tőli őrizkedés. Dr. Turner Fere néz. Megjegyzések a „Talmud-thóra iskolák“ eimü cikkhez. Az «Ung« 33. számában megjelent «Talmud-thóra iskolák« cimü cikk cáfolatára én, mint a nagy-bereznai izr. hitközség jegyzője és a rabbiság ülnöke, indíttatva és kötelezve érzem magamat, s kérem szíveskedjék a tek. szerkesztő ur b. lapjában megjegyzéseimet — Ígéretéhez képest — közölni. Takács ur minden további okadatolás nélkül, csupán subjectiv, minden alapot nélkülöző feltevéssel ecseteli a zsidó Talmud-thóra iskolákat a legfeketébb színekkel A subjectiv vitatkozás helyett elég lesz 2 classikus tanúra hivatkoznom, annak kimutatására, hogy a cikk Írónak a Talmud-thora iskolák ellen emelt vádjai, az általa felvetett kérdés kellő tanulmányozásának hiányából erednek. Az egyik tanú Edvi Illés Pál, a másik a — statisztika. Edvi Illés Pál akadémiai tag s nagyrabecsült paedagógiai iró, a „Vasárnapi Újság« 1857-iki évf. 5. számában ekkép nyilatkozott a zsidók és Talmud- thorákról: Tanuljunk e népfajtól, a zsidóktól gyermekeket taníttatni. É tárgyra nézve a Talmud igy szól: Valahol 12 zsidó család együtt lakik, ott már állíttassák zsinagóga következőleg tanoda is. Tudományt, tanulságot és ügyességet a zsidó nyilván jobban becsül, mint a magyar, bármily imádója az aranyborjúnak, de gyermekeinek szellemi kincseket szerezni ő még jobban sovárog és erre sokat is költ. Zsidógyermekeknek sokkal több is lévén tanulandójuk, mint a miéinknek, minden családatya maga kezdi oktatni gyermekeit a háznál, későn- korán, Mózesi parancs szerint (5. M. VI. 6. 7.), utóbb elküldik a gyermekeket iskolába sokszor messzire, a hol t. i. zsidó iskola találtatik ; nem sajnálván e célra semmi, semmi áldozatot. Tanulnak pedig a zsidógyermekek télen nyáron. Az is szép dolog a zsidóktól, hogy gyermekeikkel már korán szoktatják beszélni a magyar nemzeti nyelvet. Körmenden — Vasmegye — valahol zsidógyermekkel utcán találkozom, őket maguk között magyarul hallom csevegni kellemesen. Tanodába felvezetéskor a mesternek meghagyják, hogy a gyermekekkel gorombául ne bánjék. Jaj lenne az embernek, ki aztán mégis e drága arany magvakat bántalmazni merészelné. Mert annak tüstént kimérnék az utat, hogy szegődjék el keresztényekhez, kiknek iskoláiban a tanító a szülőktől felhivatva űzi mütételeit teljes szabadsággal .............így nyilatkozott egy akadémiai tag a zsidó iskolákról az absolutizinus sötét korszakában, mikor a zsidót anitót szegénysége miatt megvetni nem jutott eszébe Edvi Illés Pálnak. Azóta nagyon változott a világ sora. Egyebet sem hallani mint szünet szüntelen a zsidó zugiskolák felhányását. Nem szól senki a zsidútanitók páratlan buzgalmáról, akik bizonytalan állásban felényi fizetésért majdnem kétannyi ideig tanítanak mint keresztény kartársaik, kik bele nem fáradnak a zsidó zugiskolák veszedelmes voltának a hirdetésébe. Tudják, hány száz százalékkal előrehaladott a műveltség 1857. óta, de Edvi Illés Pálnak a zsidóságot dicsőítő szavai teljes igazságát semmi nem fogja jobban beigazolni, mint az 1890-iki népszámlálás. A statisztika, ezen legteljesebb hitelt érdemlő, tántorithatlan, megveszteget- hetlen tanúra hivatkozom annak kimutalására, hogy a Talmud-thórák nem akadályai, hanem Edvi Illés Pál, helyes felfogása szerint, előmozdítói a vallásosságnak, művelődésnek és tudományosságnak. Az 1890. évi népszámlálás constatálta, hogy Magyar- országban irni-olvasni tudók voltak r. kath. 55.58°|0 férfi és 43.04°|0 nőszemély; g. kath. 17.65—9.28°|0; g. keleti 16.41—11.69°|0 ; ág. evang. 69.38—60.26°|0; ev. ref. 63.11—53.58°|0; unitárius 56.06—39.79°|0; zsidó 70.55—59.71°j0. Ezen számok meggyőzőbben szólnak mindennél, a zsidók műveltségéről s az arány jelentékenyen jobban ütött volna ki a zsidók javára, ha a héber és zsidónyelv Írása és olvasása is ^felvétetett volna a számláló ivek rovataiba. Ha tehát nemcsak a szappan, hanem a papiros, toll és tinta elhasználása is a művelődés fokmárőjéül tekintetik, akkor bizonyára a zsidó nemzet a Talmud-thorák segélyével, a műveltség legmagasabb tokát érte el hazánk népei között. Annál nagyobb az aránytalanság s pedig a zsidók javára, a közép és felsőbb iskolákban és a gyakorlati életben. Az államnak nem áll érdekében, hogy egyes népeket haladásukban korlátozzon, állami kötelezettségének eleget tesz, ha a tanintézetek felállításával, mindenki számára módot nyújt kiképzésére, és iskolázás kötelessége az elemi előösmeretek és az állami nyelv elsajátítására szorítkozik. S a statistika bebizonyította, hogy e szempontból ítélve, a zsidóság első helyen áll. S remélem, hogy járá- sunkbeli zsidók is a művelődést illetőleg, polgártársaikkal a versenyt bátran kiállják. Efféle statisztikai adataim ugyan nincsenek, de jó szolgálatot tenne Takács ur
