Ung, 1892. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-03 / 1. szám

Az általános képviselő választások Mikorra lapunk közelebbi száma megjelen, az országgyűlés valószínűleg feloszlik. Az ország választói — megközelítő számítás sz'erint — február első napjaiban fognak a választási urna elé járulni. Az 1878. XXXIII. törvénycikknek a választási határidőre vonatkozó 56. §-a következőleg hangzik : Az általános képviselő-választásokra a belügymi­niszter 10 napi határidőt tűz ki oly módon, hogy az e tárgyban kibocsátandó rendeletnek a hivatalos lapban közzétételétől a választásra kitűzött határidő zárnapjáig legalább 30 napi időköz legyen, s a választások befeje­zésétől az országgyűlés megnyitásáig legalább 10 napi időköz maradjon. A választások a belügyminiszter által kitűzött 10 napi határidőn belül minden kerületben megtartandók. A választási mozgalmak, mint olvassuk, az egész vonalon megindultak. Ungmegyében eddigelé csak a kaposi választ ó-k erületben nyert a válasz­tási mozgalom akut jelleget. A függetlenségi párt a f. hó 6-án tartja Kovács Károly pártelnök meghívása folytán szervező értekezletét, mely a kijelölés kérdésében is dönteni fog. ügy értesülünk, hogy a párt Berzeviczy István jelöltsége körül készül tömörülni, —- mig a nemzeti párt jelöltje a kerület jelenlegi képviselője: Bernáth Dezső leend A további mozgalmakról, mihelyt megindulnak, kimerítő hirt fogunk adni olvasóinknak. * * * Tisztelettel felkérem a nagy-kaposi választó-kerület polgárait, hogy a jelen, időelőtt berekesztett országgyű­lés lefolyásáról és eredményeiről tartandó beszámoló­beszédem alkalmára folyó hó 10-én d. e. 10 órakor Nagy-Kaposon leendő megjelenésükkel engem megtisz­telni szíveskedjenek. Rernátli Dezső, a nagy-kaposi kér. orszgy. képv. Helyi társadalmunk termőföldje. Az életkor különböző szakaiban más és más ér­zelmek és törekvések kötik le az ember erejének java­részét. A gyermek főfoglalkozása a játék, az ifjút család­alapításra inti a természet szava, a felnőtt, megállapo­dott ember az anyagi és erkölcsi lét nehéz harcait küzdi. Életének bármely korszakában, bármely érzelem vagy eszme vezesse is az embert, cselekvésének rugói közt mindig ott találjuk azt, amit rokon- vagy ellen­szenvünk sugalmának vagy ambíciónak vagy hiúságnak nevezünk. A beszélni kezdő kisdednek örömtől ragyog ar­cocskája az elismerő szóra, az ifjú > ambíció ?-ból nagy és vakmerő, dolgoké» vállalkozi^^i,^8tífeem4élJT^fe,fc“ ledve nőt, gyermeket, hazát, hajálba rohan ambíciójának megsértése miatt, a halál gondolatával megbarátkozott agg felmelegszik, megtört-szemében felcsillan az öröm halovány sugára, ha Pultját dicséred, vagy ha tapasz­talataira, bölcseségérg hivatkozol. A hiúság a bölcsőtől a koporsóig kisér .bennünket, nem téve különbséget Éva leányai és AcJáfh fiai között. A_yöítről állítják, hogy mindent megtudnak bocsá- JSöir'Csak hiúságuk megsértését nem. Ez ítélet igazság­talan. Nem azért, mintha alapjában igaz nem volna, hanem azért, mert részrehajló az > erősebb? nem javára. A hiúság minden emberben egy és ugyanaz, csak tár­gya különbözik. A hiúság erkölcsi lényünk kiegészítő része s mint ilyen: sok nemtelen, de több nagy és szép dolognak forrása. mint nekünk a régiek voltak, mert az idő gyorsan ha­lad s ami ma még életre való, holnap már nélkülözi az élelmesség föltételeit. De ha gyors is az idő haladása, sohasem fog oly idő bekövetkezni, amikor a szeplőtelen becsületességnek, tisztességnek nem lesz értéke s ennek egyik példánya — egy ->régi ember? nyugszik ott az eőr-darmai kis temetőben. Áldás legyen porain! Aforizmák. Hálátlanság mindig egy neme a gyöngeség- nek. Soh’sem láttam, hogy derék emberek hálátlanok lettek volna. G ö t h e. * Sok ember azt képzeli, hogy a mit tapasztaltak azt értik is. G ö t h e. * Nincsenek uj tapasztalatok. De mindig uj emberek teszik a régi tapasztalatokat. Rachel. * Mint szaglás az Ízléshez, úgy viszonylik az emlé­kezet a jelenhez. J e a n-P a u 1. * Ha nem bölcs, egy király sem szabad. T i e d g e. & Az, a ki öntudatosan mondja magát korlátoltnak, legközelebb áll a tökélyhez. Göthe. * A lelkiisineretnek mindig igaza van, mert csak akkor szólal meg, a mikor igaza van. Kotzebue. A hiúság ellen való menydörgés >hiú? erőlködés; amilyen jámbor, ép oly haszontalan foglalkozás. A hiú­ság ellen szónokló >erkölcsjavitók?, kik a lélek e faty- tyuhajtásának lény esésével? foglalkoznak, ép úgy rászol­gálnak mosolyunkra, mintha a forrást akarnák bedugni azért, mert a belőle táplálkozó folyó áradata, gátat szakítva, pusztít, rombol. Okos emberek medret ásnák a hiúság áradatának s a művelődés és emberszeretet malmait hajtatják az­zal, és nem engedik, hogy szabadon terjengve, az er­kölcsi elvadulás dudváit táplálja. Ne érintsen kellemetlenül senkit, hogy a >hiúság? szót használjuk ; mert a hiúság és ambíció között nem sokkal vastagabb hajszál a különbség, mint az, amely a nevetségeset a nagyszerűtől elválasztja. A hiúság a fiatal kor sajátja, az ambíció az érett kor jellemének vonása. Az ambíciónak valamivel több az önzetlensége, nagyobb az erkölcsi súlya. Az ambiciósus ember hiva­tott munkása a társadalmi közéletnek. Nincs az a szegény intelligens társadalom, mely­ben szép számmal ne volnának azok a férfiak és nők, kik napi rendes foglalkozásuk és családi ügyes-bajos dolgaik mellett ambíciójuknak szívesen hoznak időben és pénzben egy-egy lus áldozatot. A megállapodott korú émbernél az ambíció segítségére jön az emberszeretet­nek az; élet megpróbáltatásai által megerősített érzelme. Akik tehát azt állítanák, hoA nálunk nem alkal­masak az emberek a társadalmi közeiéire, egyszerűen képtelenséget állítanának, kiket a tapasztalat lépten- nyomon megcáfolna. Az ungvári gyermekbarát-egyesület, mely rövid egy évi fennállása után az idén már 300 frtnyi összeg­ből 140 gyermeket látott el részben yagy egészen ruha­neművel, meglepő tanúbizonysága annak a ténynek, hogy helyi társadalmunk ép, egészséges és áldozatra kész, csak legyen, aki jó szóval, lelkes magaviselettel a szivéhez tudjon férni. Ez az ifjú egyesület egy lelkes, jó asszony vezetése alatt fél-ezer embert egyesitett az emberszeretet zászlója alatt. Egyéb, több-kevesebb sikerrel munkálkodó egye­sületeink mellett az említett gyermekbarát-egyesület bi­zonysága annak, hogy helyi társadalmunk termőföldje kizsarolva, kihasználva nincsen; okos művelés mellett állandóan alkalmas reá, hogy a művelődés és humani­tás növényeit bizalommal vessük beléje. Társadalmi mozgalmainkban csak alkalmas vezetőkre van szükség, s a siker kétségtelen. Hírlapírói munkánkban gyakran fogunk e ? termő­földhöz? fordulni. Gonddal és szeretettel fogjuk azt szántogatni, hogy magunknak erőt merítsünk belőle és termékenységét fokozzuk. Nem tartunk attól, hogy kimerítjük a talajt. A társadalom termőföldje, mint az erdő fája, önmagát táplálja. A társadalom termőföldjének az ambíció a * hulló falevele«. ——^-4ÉfggáateP»teyéjC6Sység az ember erkölcsi "s A törvényhatósági bizottság köz­gyűléséből. \ Ungmegye törvényhatósági bizotí§ága dec. 30-án tartotta évi negyedik rendes közgyűlését. Á jelenvolt bí­zott ságitagok legtöbbjét az Ungvártt lakól\sz0^áltatták. A vidékiek távolmaradását legfőképen a ‘«kedvezőtlen időjárás okozta. — A közgyűlés különben g8^dag v°k tárgyaiban, nagyobb vita azonban nem fejlődőiig8 |e" számítva, hogy némely tárgynál egy-két felszólalásSíör- tént, a közgyűlés általában magáévá tette az állagé választmány véleményeit. \ A közgyűlést az elnöklő főispán, gróf Török József nyitotta meg azzal, hogy üdvözölte a megjelen­teket s kiemelte, hogy Ungmegye bizottságának tagjai a közügyek iránt a megkivántató érdeklődéssel viseltetnek. A közgyűlést az alispán szokásos jelentésének fel­olvasása nyitotta meg. Megemlékezett a jelentés a bi­zottság egyik buzgó s közelebb elhunyt tagja : L i p- c s e y József érdemeiről. Megtudtuk továbbá, hogy a vármegyében 19 tüzeset fordult elő, 207 forint kárral, melyből fájdalom, csak 50,000 forint érték volt biztosítva. Különösen nagy csapás sújtotta Bező községét, hol egy­magában 151,450 írt kár állapíttatott meg. Az alispán megemlékezett e szerencsétlenségnek enyhítéséül nyújtott segélyek felől. Ő Felsége a király által kegyesen ado­mányozott 1000 frt segélyen felül több mint 6000 frttal siettek a nyomort eloszlatni a társadalom, törvényható­ságok és a községek s a nyújtott kégély felülmúlja a 8000 irtot. A jó-sziv egylet egymaga v500 irtot tett le a könyörületesség oltárára. Az őszi veteSya jelentés sze­rint kielégítő ; kívánatosnak tartja az alispafii jelentés a felvidéken elfojtott burgonya magnak felfrissítését. Az egészségi viszonyok kielégítők ugyan, azonban dSjnegye több helyén a hólyagos himlő, vérhas és a vörheiNL ál­dozatokat ragadott el. Adó fejében 220,605 forint fmh1 be; adóhátralék 268,940 irtot tesz ; fogyasztási adó crí mén 76 ezer forint, illeték fejében pedig 22 ezer forint folyt be. A törv. bizottsági választókerületnek és a bizott­sági tagok létszámának a közelebbi népszámlálás ered­ménye alapján való megállapítását a törvény rendelke­zése folytán a belügyminister meghagyta a vármegyéeek. Ennek alapján a választott tagok eddigi 130 száma i35-re emeltetett, s az eddigi beosztásban az a módo­sítás történt, miként Holyón uj választó kerület létesit- tetett, mely 4 tagot választ; a csicseri és kaposi kerít-; let pedig N.-Kapos székhelyivel egyesittetett s választ 8 biz. tagot. A közgyűlésnek legérdekesebb tárgyát ezúttal két; kormányleirat szolgáltatá. Egyike a tervezett ungvár— 1 nagy-bereznai helyi érdekű vasútra vonatkozólag érke­zett s a kereskedelmi ministeriumnak jóváhagyását hozza a közúti pénztár terhére átvenni szándékolt 200 darab törzsrészvény tárgyában azon esetre, ha a kérdéses vasút tényleg engedélyezve lesz. Meghagyja azonban, hogy az építési engedély megadása idején az e célból fölveendő kölcsön törlesztési módozatait megállapító közgyűlési ha­tározat s a kölcsönkötelezvénynyel együtt végleges el­határozás céljából szintúgy terjesztessék fel. A második kormányleirat az Ungvártt építendő fő- gymnasium ügyét érinti s a belügyministeriumtól jött. E leirat szintúgy jóváhagyja a gymnasium beltelkének vá­sárlására a várossal együttesen megajánlott 25,000 írt­nak a megye közönségét terhelend ő 2/s-ad részre vonat­kozólag — a kölcsön törlesztés idejére kivetendő 1/2ü/0-os pótadó iránt hozott határozatunkat -- de egyúttal tu­datja azt is, hogy a közoktatásügyi ministerium tett ki­jelentése szerint a vármegye s a város részéről még egyéb áldozat is vár. A többi kormányleirat közül a keresk. ministerium­nak még azon leiratát érintjük meg, mely a lelkészi és tanítói karnak természetben lerovandó úti adó tartozása tárgyában az ungvári káptalan részéről intézett feliratot érdeklőleg érkezett. E leirat a kérelem tárgyában, mely abban culminál, hogy a lelkészeknek 1—1 fogata — minimal adótétel esetében se vétessék az úti adó alap­jául — s ez ha szükséges, pótcikkely utján is a tör­vénybe iktattassék be, — elutasitólag intézkedett s csu­pán az adó mikénti letudása tekintetében utasitá a kö­zönséget saját haláskörében intézkedni. S e kérdés a thatóság bizottsága által akként oldatott meg, hogy ha­tározatiig kimondá, miszerint nemcsak a lelkészek es tanítók, de általában az értelmiséghez tartozó mindazon adózó fél, ki sajátkezűig mezőgazdasági munkával nem foglalkozik, természetbeni úti adó tartozását a megálla­pított egységárban szabadon megválthatja, mint ezelőtt, úgy ezután is s hogy ebbeli szándékát az összeírás al­kalmával jogszerűig bejelentheti. Az ez iránt rendelkező belügyministeri rendelet alapján a választó kerületek újabb beosztásának terve­zete bemutattafván,'az'vyáltozatlanul elfogadva lett. A különféle választmányok s küldöttségek válasz­tása s kiegészítése foganatositíatott. A jövő évi fősoro­záshoz a törvényhatóság részéről polgári elnökül Kende Péter alispán, orvosul dr. Bene Sándor megyei főorvos itt kiküldve, — helyetteseik az ungvári várhsj sorozó járásban Tabódy Jenő vm. főjegyző és dr. Öszterr'eicher Jakab városi tiszti orvos. Az ungvári sorozó járásban Mislinszky József biz. tag s dr. Kálmán járási orvos, — a kaposiban Hercegh Károly biz tag s dr. Mijó Kálmán j. orvos, — szobránciban Csuha Mihály biz. tag és dr. Russay Lajos j. orvos, — a bereznaiban Mislinszky József biz. tag és dr. Bosnyák Béla j. orvos. A soro­záshoz bizalmi férfiakul pedig Ungvár városába Mis­linszky József és Rákosi János, — az ungvári járásba Pribék Pál és Fekésbázy Lajos, — a kaposiba Felföldy Ödön és Berzevicy \stván, — a szobránciba Patay Gyula és Widder Jenő, — a bereznaiba pedig Demjanovits János és Szendery József bizottsági tagok bízattak meg. A közigazgatási bizottságba megválasztattak Nehrebecky György, dr. Iváncsy László, Benkő József, Mislinszki József, Weinberger Albert és Bekény Belizár. T. főügyészi helyette­sül dr. Preusz Adolf ügyvéd lett megválasztva. A központi választmányba az elhunyt Lipcsey József helyett Rónay Antal lett beválasztva. Az igazoló választmányba a thatóság részéről Árki Fülöp, Mislinszky József, Orosz Mihály, Preusz Adolf és Kende Zsigmond választattak meg; a főispán pedig el­nökül Zoltsák János s tagjaiul Fekete Vince, Farkas Ferenc és Lám Gyula bizottsági tagokat nevezte ki. Az állandó választmányba Bekény Belizár, Pribék ^Pál, Fejér Emanuel, gróf Sztáray Vilmos és gróf Sztáray Isf^n megválasztattak. Sá vmegyei utakra kifuvarozott anyagok átvételénél műköcféí bizottságba jövő évre szUó megbízatással az ungvári járásba Pribék Pál, a kaposiba Felföldy Ödön, a szobránojba Szabó Győző, a bereznaiba Bacsinszky Ödön bizottsági tagok választattak meg. Az állandó statisztikai bizottság 3 évre szóló meg­bízatása lejárván, abba a bizottsági tagok sorából Árki Fülöp, Hódoly László, Benkő József, Fehér Emánuel, dr. Ivántsy László, Hampel János, Hegyi György, Zoltán János, Valkóeky Miklós és Dőry József, — a központi tisztviselők körül pedig Buday Miklós, Lasztókay Béla, Tomcsányi Ödön, dr. Bene Sándor, Horváth Dezső, Pálffy Béla, Pólányi Imre, Grabócky Román, Jelenyi Pál, Koresko Lucián, Cibur Vilmos, — a kültisztviselők közül Durcsák DeZső, Kusnyiry Gyula, Köröskényi Elek, Lőrincy Jenő, Fincicky Mihály és Farkas választattak be. Az állandó népnevelési bizottság 3 évre szóló meg­bízatása lejárván, abba a thatósági bizottság részéről : Árki Fülöp, Felföldy Ödön, Hampel János, Fejér Emá­nuel, Lám Sándor, Mislinszky József, Nehrebecky György, dr. Novak Endre, Hódoly László, Thuránszky Tivadar, Rónay Antal, a tanítók közül Oberle János, Buday Ist­ván, Levandócky István, Laky József, Répay András, Wottlieb Markus választattak be. Ezen bizottságba min- Jjlta vallásfelekezet 1 — 1 kiküldött beválasztani jogosítva vanV annak az iskolalátogatók is hivatalból tagjai, az a!isp;u'Laz illetők név- és lakjegyzékének beszerzésére lett utasWva­EzuW1 a községek zárszámadásai s Ungvár váro­sának 18921 évi költségvetése s ugyancsak Ungvár váro­sának töbli’ a közgyűlés jóváhagyása alá tartozó ügye felett dönti7lt a közgyűlés. A zárszámadásokra elfogad­tatott a szfT;nvevöi vélemény ; Ungvár városánák költ- sának költsé5^etése Pe(üg szintén jóváhagyatott. A vá­rosi képviselet*? némely határozatai ellen bevdott feleb- bezések mindanVyia pedig elutasittatott.

Next

/
Thumbnails
Contents