Ung, 1888. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1888-01-29 / 5. szám

XXVI. ÉVFOLYAM.

I!iií{var ISSS. vasárnap, jannár 29.

. in—... ........... . ..la.u.

Megjelen:

minőin vasárnap

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely » lap irodalmi részét illeti Levelek csak bér- mentesen Fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak.

Kiadóhivatal

Poilaeatk Miki» könyvnyomdája.

VKGYJ58TABTALMD HETILAP.

5. SZÁM,

Előfizetési feltétstek:

Kgész évre . 4 írt —

Félévre ... J „ —

Negyed évre . . . .1 .„ .—1

F.gyee s/.ám ára !• •'

Hirdetéaak

szintúgy mint előfizetések W- Okg kiadóhivatalába [Jngvár, Pellaesek M. könyvnyomdájába kitldendék

Nyilttér soronként io kr

CJngvármegye ém ax ,,uugmeju:.r6Í aazdasáyi egylet^ hivataloK közlönye.

Az első igazi győzelem.

(T.) Nem leket előre tudni, hogy mi használ. A szabadelvüpárt nagyon szívesen elengedte volna a lefolyt pénzügyi vitát, hatom az ellen - /ék nem akarta elengedni a kormány megsze- kirozását és előállt az ő tetszés szerint csopor-j tositott számtóteleivel és tetszés szerint felemelt! deficitével, mint mindenkor, bízván a maga! szónoki erejében és az ellenfél ütegeinek hallgatásában, s az ellenzékre nézve ama arany időkben, mikor Ernuszt, Pulszky, Szilágyi, Horváth Boldizsár és Lajos, Lukács és még több jeles szónok az ő malmára hajtotta a vizet, és mikor a kormányt nem igen védelmezte más mint Hegedűs Sándor és maga Tisza Kálmán. Ilyenkor aztán nagy demonstráczióval rontottak elő az ellenzék ütegei, és a kormány, a többség sáncai mögé vonulva összevéve két ágyuszóval {ölelgetett. Szerencséje Tiszának, hogy rendesen jól célzott és hogy a többség védfala jól össze volt eresztve s nem engedett. Bizony, bizony, nem egyszer látszott kétségbeesettnek a harc, melyet az ellenzéki indiánus tábor rohanásaival szemben, ez a sarokba szorított két három fehér elkövetett s Coopernek „utolsó mohikánait* képzelve magunk elé, mi újságírók nem (ehettünk egyebet, minthogy szolgáltattuk nekik a papiros fojtásokat. Szavazattal győztünk mindig, de szóval nem, s ha bár a megszavazott költségvetéssel megint csak elvoltunk egy esztendeig, mi tűrés tagadás, de olyan érzelmekkel

voltunk eltelve, mintha jól elvertek volna bennünket. j

Csak a reménység tartott, mert az volt bennünk elég, és az a tudat: hogy az ellenzék-' nek ha még egyszer annyit beszél is, de nincs! igaza. Ismertük a Tisza Kálmán hazafiságát,1 páratlan tisztalátását és tiszta kezét, s megvoltunk róla győződve, hogy a ködeloszlását be-; győzzük várni, megfogja ismerni a nemzet is. Mert csak a köd, meg a por volt nagy amit a j szabadelvű pártból kilépett száz elégedetlen kezdett terjeszteni s arait az orosz-török háború meg „Bosznia“ vert fel. Me t nem minden em- : bér politikus ám, hanem szó után megy a legtöbb. Szóval ireggyőzték. Újságírással megcsi- i uálták. Ugv terem az újság az olyan lázas idó- ! ben mint a gomba, s mert legtöbbnyif'e csak üzlet, hát a bizony nem csinál abból lelkiismeretet hogy a felizgatott szenvedély hol lyukad ki, hanem hogy ilyen hanggal lehet nagy elterjedésre szert tenni. Azzal, nogy a vezetésre szorult közönséget jó útra vigye, az ilyen üzérlap nem fogja magát fárasztani, hanem hogy minél nagyobb izgalmat csináljon és minél job bau keljen, azzal igen. Hát igy történt, hogy a rettenetesen felvert portól csati kevesen láthattak tisztán s hang után mentek, de bizonyos volt, hogy amint a por leszáll, a tisztán látás ; is bekövetkezik.

És talán talán itt volnánk? Én legalább |ugv érzem, hogy a most lefolyt vita alatt uem i mi lettünk megverve. Sőt nagyon komikusnak ! találtam az ellenzéki szónokok ama riadalmát,

ben a megfordult harci szerencse következtéinek érte el őket hogy: „Nini ! Hiszen ez

offenziva. Ezek uem védekeznek, hanem támadnak?“ — Kérem kérem! — kiáltá egyik marik ellenzéki szónoic: Önök tévednek! Mi va_ gyünk oz ellenzék és nekünk dukál, hogy rmokét v< rjük. A hátukat kórnők és nem t szónoklatokat, mert nem fog megegyezni az eddig dívott magyar parlamenti szokással, hogy ..balra át-ot ‘ fordítsunk, mikor a „jobbra-át“hoz vagyunk szokva.

Ez az első országgyűlés 1867 sőt, tahin I. Ferdinand óta. hogy az ellenzék azt kezdi é>zre venni : ó ellene fordult az ország rudja. Égy tizenhárom éves Tisza ciklus kellett hozzá, hogy megértesse a helyzet fordulását, s hogy a ii7 utáni kormány nem a 47 előtti kormány, s hogy a gravamenen kívül egyéb {hazafiság is \ vau a világon. Csak most látom az első parla-J| menti döntvényt arra nézve, hogy a hizafisá- got az elienzóksskedéssel azonosított régi fogalom köde oszlaui kezd s hogy a mai kormány közötti különbség tisztázása btkövetkezett.

Ez volt ez első igazi diadal, melyet a többség nemcsak szavazataival, de szónoklataival is, te-' hát erkölsileg is aratott, s mely az ollenzé- keskedésnek eddig mutatkozott előnyeit rendes értékére szállította.. Mától'kezdve könnyebb lesz kormánypá tinak lenni, mert a hazafiatlanság ama árnyékát, melyet az ellenzék a, kormánypártiság mögé állított, az erkölcsi diadalnak felkelt napja eloszlatta ! . . .

Az ,,ül>JGrt4 tárcája.

Egy phantom.

Irta Bignlo Emília.

(Folytatás és vége.)

Tompa morajt, dübörgést hallatott a föld; sűrű gőz gomolyogva szállott fel belőle. A föld párája felhőkbe alakult s minden felhő széle fényes szegélyzettel ragyogott. Egyszerre szétnyílt a felhő tömeg, erőteljes ifjú bontakozott ki belőle, homlokán vakító sugárban ott fénylett a dicsőség napja. Felém hajolt s lágy dallamos hanggal szólt: „ne e süggedj, bízzál“, engem Allezi küldött, én vagyok, a génius; a nap, melyet homlokomon látsz, mint fényes csillag fog feletted ragyogni; szemed folyvást rajta csüggjön, ha netalán a göröngyökbe botlanál, ez újra felemel. Előre hát, bizzál egy szebb, egy jobb jövőben.“

A felhők bezárultak s elfedték a fényes jelenséget, de ott kelet felől egy fényes csillag biztatva küldé hozzám rezgő sugarát. Megindultam feléje, de lábam alatt egyszerre megingott a föld, elenyészett minden ösvény, a csillag elborult, sötétség vett körül, s apró villogó szemű fekete gyerkőcök ugrándoztak körül, egy egy éles szúrást ejtettek rajtam s a kétségbeesés apró sátánjai kárörvendve kacagtak. Az őrület lepett meg, és nyűgözte le lelkemet. Egyik pillanatban tomboló erővel akartam megtörni a sötétséget, másik pillanatban már kimerültén csukhattam össze, Ily hullámok között fel s alá dobatva egyszerre erőteljes kéz ragadt meg, szinte nyers hangon fülembe zúgta : „gyáva“, mag-adra hagytalak, vergődni hagytalak, mert hivém eljösz hozzám magadtól is ; nem könyörültem volna meg rajtad, ha éretted az ég és föld legkedvesebb leánya — Allezi — nem könyörög.

Itt vagyok, ismerj meg, én vagyok a kitartás. Kövess, szorítsd meg kezemet erősen, el ne. bocsásd, meg ne rettenj semmitől ; ha megrendülne lelked, nézz fel az égre, arra a csillagra, hisz ismered, egyszer láttad már.

Felnéztem, valóban ott tündöklőn az a csillag, delejes lénye megremegtette a lelkemet, átfutotta minden idegemet s görcsösen szorítottam kezembe ; a felém nyújtott jobbot. A kitartás szelleme megindult s maga után vont engernet.

Mintha a világ egyetem omlott volna össze,. olyan robaj reszkettette meg a levegőt, a robaj J szűnt mentül inkább felfelé szállva távolodtunk a földtől.

Alátekintve rettenetes kép tárult elém. Sűrűi kékes fekete gőzben úszott, forgott a föld; néha-; néha vörös lángnyelv gyuladt ki rajta s megvilágított egyes keskeny sávokat. Millió s millió ember nyüzsgött a keskeny sávon — küzdve, dulakodva egymással, egymás ellen — a létért. Agyarkodás, irigység, káröröm, roszakarat. hanyagság, csalárdság, ravaszság, rágalom, gőg uralkodói méltósággal állottak a dulakodók felett s a hogy a fény villanás ‘ mellett arcukba néztem, megborzadtam tőlük, s ők i sátáni mosolylyal mulattak a földön küzdő millió-, kon s fennhéjázva mondák : a mi páriáink.

Uj fény gyuladt, uj kép tárult elém, ezüstös! fehér szinnel világított be beláthattad hosszú sávot ;j egyetlen (mber se volt látható, csak a távolból- elszakadozva hallatszott valamely kápolna csen-1 getyüjének szava ; közbe, közbe mintha közös ima egyöntetű refr inja hangzott volna fel. Itt, ott ; dombocskák emelkedtek, némelyiken mintha em i lékkő vagy kereszt lett volna.

A temető ez, az örök nyugalom helye. Felis- J merte lelkem, hisz annyiszor vágyott oda, midőn ; még én i* a millió küzdők sorában voltam.

— Álljunk meg, szálljunk oda le, kértem a ve zérlő szellemet.

— Miért ?

—- Fejem szédül, szive» sajog, lelkem lankadt, pihenni vágyom.

— Szép csillagod még fenn ragyog, hol ő van a te helyed ott ; ha ő alászáll, elbocsátlak s követheted.

Szálltunk tovább, elmaradt a nyugalom hona elhangzott a csengettyű szava. Jelen, múlt, jövő összefolyt. Alattam, felettem, körültem fényes, fehér felhők gomolyogtak. Világosság özönlött körül; e fény özönből egymás után bukkantak elő régi jó barátaim, de mindegyik olyan fakó, olyan sápadt volt. mint a színvesztett virág - némelyik szive tájára inu’atott, egy piros cseppet láttam ott, másik szemében könny rezgett s annyi búval, oly marasztaló, hivó tekintettel nézett reám, mások karjaikat terjesztették felém.

Egy pillanatra, egy rövid pillanatra álljunk meg csak! Te gyarló emberi ingadozás, határozatlanságból összegyúrt valami, egy pillanatnyi élvért kész vagy eljátszani üdvösségedet.

A >zellem átkarolt, sebesebben haladt velem- mind fényesebb árba jutottunk. Visszatekintettem, ott láttam még a messze távolban azokat a kedves alakoka*. Sz íp liget lombos fái alatt mélázva andalogtak.

— Ah. az a liget oly gyönyörű volt. mért nem hagytál ott engemet?!

— A/ért, mert az a „Hesperidák“ kertjének csupán előcsarnoka s a te csillagod a kert közepén ragyog, odáig kell törekednünk : nem érzed-e mily bűvös áramlat leng már is körül ?

— Érzem, de érzem gyengeségem is. adj erőt- hogy e gyönyör súlya alatt lelkem meg n- zavá, ; rodjék.

Felelős szerkesztő: Fincicky Mihály-