Ung, 1888. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1888-01-22 / 4. szám
viszonyoknak megfelelöleg a dubrinicsi kör idecsatolt községeiben, vagyis: Nagy-Berezna, Kis-Berez- na, Bisztra-verchovina, Csornoholova, Domasina, Huszna, Kosztrina, Knyahinya, Lyutta, Luh, Lub- nya, Mircs*, Orosz-Mocsár, Kis Pásztéíy, Pásztély- Kosztyöva, Pásztély-Rosztoka, Pásztély-Bogetnyát, Szuha, Sztavna, Ó-Sztuzsica, Uj Sztuzsica, Szolya, Sztficsava, Ticha, Uzsok, Viska, Voloszánka, Zan szina, Zábrogy, és Záhorb községekben. Oltó orvos: Jakab János, bereznai járási orvos. n. A bereznai járás t u r i a - rein e t • i k ö réb e"n| és a dubrinicsi körnek ide- csatolt községei vagyis: Bisztra-Turia, Bukóc, Dnbrinics, Uj-Kemence, Mokra, Perecseny, Paszika, Poroskó, Polena-Turia, Polena-Hutta, Rákó, Turia- Remete, Ó-Szemere, Uj-Szemere, Szmerekova, Nagy- Turica, Kis-Turica, Lipóc.Vorocsó, Vulsinka, Za- ricsó községekben a védhimlő oltást Rlatny János, t. remete-dubrin icsi kör orvos fogja teljesiteni. Miről a múlt évi augusztus hó 3-án 3477 szám alatt kelt rendeletemmel megküldött s az „Ung“ múlt évi szeptember 4. 11. 18. 25 és október 2-án, vagyis a 36—40. számában is közzétett szabályzat 2, 4, 5 és 6 §§-aiban foglalt intézkedések haladéktalan foganatba,vétele céljából, illetve tudomás végett a vármegyei tiszti főorvos főszolgabirákat s Ung- várváios polgármesterét ezennel értesítem. Ungvárt 1888 január 18 án. KENDE PÉTER s. k. alispán. ftézi^a/gatasi érdekek. — Músedik közlemény. — * Folytassuk és maradjunk a tárgynál. A községekben az építkezési rend és a tüzrendé- „szet gyarlóságát javítani nehéz is, bajos is, nincs uieg az ahoz való értelmi és anyagi erő, a.városokban pádig az elöljáróságok negligentiája miatt nem mehet előre. Vegyük az építkezést. Történik-e vagy egy községben ellenőrzés valamely épület feíálíitása körül ? Aligha. Mert látjuk, hogy a falukon minden ember úgy és oda építkezik, a hova neki tetszik, a nélkül, hogy a közigazgatási ha-! tóság beleegyezését, jóváhagyását kikérné. Néhol az egyes belhelyek-agy be vaunak építve, i hogy a gazda alig képes udvarán mozogni. Ha kiüt a tűz, az ilyen udvar épületeit menteni teljes lehetetlenség, jó ha a háznép valahogy kiszabadul a tüzből. Ismét van sok olyan bel- hely, fcol a csűr és as/.tag szorosan egymás mellett vannak; tűz esetén mindkettő menthetetlenül elhamvad. Az ily rendetlenségeket a községi elöljárók nem képesek megakadályozni, de nem is tehetik, mert esatleg az ő belhelyükön is ugyanazon rendetlenségek találtatnak; tehát mást nem ta- nithat, mikor ő sem kiván tanulni. Ennek káros következménye tűzvész esetén jelentkezik, melyet aztán elhárítani már képtelenek. Azért marad továbbra is a régi rend és a tűzfészek. Nézzük a falukon a házak elhelyezését. Alig van falu, hol egy rendes méretű utcát találunk, össze vissza építkeznek az emberek s a kerítéseket is úgy húzzák ki, hogy egyenes vonalban egyik sincs a másikkal. Természetes, hogy igy a falukon nem látszik meg a szabályos rend és Ízlés. De a tisztaság is sok helyen nagyobb felügyeletet kivánna, mert azt is látjuk, hogy a közegészségre vonatkozó legprimitívebb rendszabályok sem tartatnak be a legtöbb községben. Innen van a sok rendetlenség, a sok panasz egyik-másik irányban akkor, midőn az okozat folytán az okot keressük. Hát városaink hogy vannak e tekintetben '? A megrögzött szokás a falukon és városokon egy és állandó. Nem kell menni példák után. Itt van saját megyénk-központja, Ungvár városa, honnan levonhatjuk következtetéseink eredményét. Annyit kifejezhetünk, hogy a többek között, még városunk némely részben a haladó korszellem kívánalmait, tehetségéhez képest, iparkodik érvényesíteni, de bizony nincs benne köszönet, mert szemre mit sem mutat ezen érvényesítés. Uugvárvárosa egy időben hozzá fogott azonj modern eszme megvalósításához, hogy utcáit1 rendezni fogja. Első sorban nivelliroztatta a város területét, a mi bele került vagy 3500 ftba. j A mérnöki felvételek úgy a hogy elkészültek, ezsknek alapján az utcák rendezése is foganatba vétetett, de hogy ebben a században véget ér-e ez a rendezés, az még kérdés. A múlt nyáron négy burkoló dolgozott egész nyáron egy utcán. Hogy ily erővel nem messze lehet menni, az bizonyos. Az építkezési ügy még roszabbul áll, mert ámbár az utcák nivellirozása papiron meg van, az uj építkezéseknél ez*n nivellálás figyelmen kívül hagyatik. Ez az alap magasságra vonatkozik. Az épületek egyéb méreteire az elöljáróság még annyi figyelmet sem fordít. Mindenki olyan magasságban, épit, a hogy az erszénye ereszti. No már ez egy olyan városban,-mely szépíteni, csinosítani kívánja magát és századok mulasztását akarja helyre hozni, nem volna megengedhető. Az építészek kötelesek volnának oly|“terv- rajzokat bemutatni., hogy az uj épületek "megfeleljenek bjzonyos irányban a csín és ízlés követelményeinek s a hatóság ismét csak oly tervrajzokra adhatná meg az építkezési engedélyt, melyek a város jövőjére Ízlés dolgában bizonyos arányosságot hoznának be. Ez mai nap teljesen mellőzve van. A hatóság a bemutatott tervrajzot ez oldalról bírálat alá nem veszi, minélfogva házaink épülnek az épitő Ízlése- szerint, de nem a város díszítéséül. Még az épület beosztására sem ügyel a hatóság, pedig sajnosán tapasztaljuk, hogy a rósz beosztású házak miatt kényelmes, célszerű lakásokat drága pénzen sem lehet kapni. Ezek mind oly kérdések, melyek megvitatása komoly feladat teljesítésével függnek össze, ha azt akarjuk, hogy városunk fejlődése szemmel látható eredményeket mutasson fel. Külöutélék, * Kitüntetés. Dr, Növik Endre közkórházi derék főorvosunknak Ő felsége a Ferenc József rend lovag keresztjét adományozta. * A vörös kereszt-egylet ungmegyei fiókegylete. Ungvárt, a „Korona“ vendéglőimében a cs, és kir. 66. gyalogezred tisztikarának szivességéböl átengedett katonai zenekar és Lányi Gyula zenekarának Az „TJ AJGr“ táró A ja. Egy phantom. irta Bignio Emilia. Gondolatokba merülten járkáltam alá s fel szobámban. A csendet csupán lépteim egyhangú zaja zavarta. Végig- vonult előttem a múlt s nekem ugy“tetszett, minthafsirok között jártam volna ; mintha megnyíltak volna s szent halottjaik lépést tartottak volna velem ; eljöttek, s mint akkor régen, oly kedvesen simultak hozzám; de valahányszor feléjük nyújtottam karomat, az ölelés előtt erőtlenül hanyatlott le; nem szoríthattam őket forró szivemre, a halál állott közöttünk. így, bár benépesült magányom, mégis egyedül voltam és „ez az érzés megfáj ült benne m.“ Végig simítottam homlokom, mintegy elűzni gondolataimat, hivém eltűnik vele ez a „f á- ó érzelem i s.“ Lassankint félhomályba kezdett borulni minden s a tárgyak mystikus alakokat öltöttek. Egy utolsó sugár lopódzott be hozzám ; rövid hirtelen fény villanással bevilágította a szürkületet. E villanás oly vakitó fényű volt, hogy bele káprázott a szemem ; utána sötétebb lett körül- t#m mint valaha. A múlt alakjai vissza vonultak, bánatos, aggodalmas tekintetet vetve rám s hogy elhagytak, éreztem csak igazán, milyen árva vagyok. A jövő sötét, kétes és a múltnak minden báját «Ivette az a fényes meteor. Szédülni érzém fejemet' s hogy támpontja legyen, az ablakhoz léptem s oda szorítottam égő homlokomat az ablak hideg- üvegéhez. Ä messzségbe merült tekintetem. A távoli hegyek mögött leszállóban volt a -nap, mag-a után vonva gyönyörű, aranyos, .apró gyűrűs felhőkkel áttört esthajnalpir uszályát. Valami meg’nevezhetetlen vágy |ugy vonzott ki a szabadba, mint alvajárót a hold deleje* Nehéz fojtó lett a szoba légköre, mennem kellett, mert úgy éreztem, ha nem mennék, megfojtana e nyomása. Mentem, isten tudja meddig ; rég elmaradtak emberek, házak tőlem, ott állottam a szabad I természet, a mérhetetlen messziség közepén. Felettem a halvány kék égbolt csillag sugárban ragyogott; nem messze tőlem a folyó hullámos fodrai csillámlottak ; kissé távolabb bokrok húzódtak s oda rejtett fészkéből a csattogány hallatta epedő dalát ; az est harang utolsó kongása végig zengett a levegőn,szivemben viszhangra kelt, feltekintettem az égre s oly benső, buzgó ima kelt ajkamon, minőt oltár ritkán, vagy tán soha sem hall. Csend volt, mintha a természetből kihalt volna a lüktető erő. E szent nyugalom mint szemfed o borult az álomba merült világra. Kimondhatlan édes vágy, majd g-yötrelmes érzés váltakozva ragadta meg lelkemet, úgy küzdött lelkemen a boldogság a búval, mint a kitörni akaró napsugár a ráboruló villám .terhes felhővel. Lassankint győzött a fény s szivem sebéről a hegedés kérge szálankint foszladozott, Múltam bánatos emlékei a végtelenségbe enyésztek el s az uj hajnak fénye szebb, bűvösebb világot tárt elém. A beláthatatlan mesziség- hajnal pírjából kibontakozni láttam azt a fényes meteort, mely most mint tündöklő köd alak lebegett előttem, mely elvette szemem fényét, mely soha nem ismert va- rázszsal illette lelkemet. Ez édes csalódás gyönyörét az izgatott képzelet egész erejével éívezém. Elmosódott körültem minden, semminek éreztem mindent, mi nem e ragyogó ködalakhoz tartozott. Feledve voit a múlt, feledve minden emlék, szétfoszlott lelkem éje, fényteager vett körül s millió sügára szivárvány színekbe tört szivem bú- fellegének szakadozó foszlányain. Egész énem egyetlen érzelembe olvadót,t néma, csendes, kimondhatlan boldog- érzelembe. Szerettem volna keblemre ölelni mind a fagyos sziveket, melyek magukba vonulva bolyongnak az elborult kedély sötét világában; hadd olvadtak ■volna fel melegétől, hadd érezte volna boldogságomat az egész világ ! Kitárt karokkal közeledtem a lelkemet elra gadt phantom felé------------lassankint szállott alá a fellegekből, édes mosoly derítette szép, halvány arcát; világos barna szemei mentül inkább közeledtek, annál delejesebb fényben ragyogtak, hozzám érve keblemre simult s mig vállamra hajtotta hamvas szőke fejét, egy forró könycseppet éreztem szép szeméből kezemre hullani. Mig a boldogságtól remegő sugár alakját idegesen szorítottam szivemhez, hívóm a’jmenny összes üdve szakadt le rám. — Allezi, egy csókot s vedd »1 életem ! — Kiváló faágba ütődött homlokom, felébredtem, a fényes jelenség eltűnt, szivem bezárult, a csillagok nevetve néztek le rám s e nevetésben annyi gúny volt. A levegő cudar, kiállhatatlanná lett ; éles volt, mintha a megsemmisülés ^barlangjából szabadult volna ki. A szúró, ködös lég bizonytalan homályából óriási sziklák meredeztek előttem s a legmagasabb orom tetején ott látttam újra Allezit. Most is mosolyogva nézett le rám, felfelé intett, könnyed felhőre lépett s felszállt a csillagokhoz, játszva szedegette őket s egymás után rakta, mind addig míg „Szeretsz? szeretlek. Remélve küzdj, küzdve remélj“ ragyogó csillag betűkkel irva állott a halványkék égboltozaton. Küzdve remélni,’ remélve küzdeni! — Annyi mint síkra szálni az élet gigásaival. Annyi mint törékeny emberi erővel a legnagyobb hatalommal szembe szállani. Annyi mint korlátolt emberi tekintettel végtelen messziség távolában rejlő kincset meglátni akarni. Annyi mint az emberi véges ész s élettel az istenség öröklétű titkát keresni. Annyi mint keresni a jövő rejtelmeit; melyet sürü lepel fedez. A saisi ifjú példája merült fel lelkem előtt. . . . Zugó, zsibongó fejemet kezeim közzé szorítottam s végre is erőtlenül roskadtam össze a fatörzs mellé. (Vége köv.)
