Ung, 1884. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1884-09-07 / 36. szám
kendefáztatóul, beledobott állatdögök rothadási helyéül szolgált; szóval bőtermőhelyéül a cholera fajlagos fertőző anyagának. De még egészségileg úgynevezett normális évben is, midőn járványok nem uralkodnak, tetemes különbözet mutatkozik a például hozott két község halálozási viszonyaiban. Összehasonlítva az 1877. évtől 1881. évig bezárólag terjedő 5 évi időszak alatti halálozást mindkét községben, úgy elhalt ezen 5 év alatt Darócon 214, Voloszánkán 128 lakos. Egy pendant- ját képezik a daróci mocsárnak a Palágy község kellő közepén fekvő mocsáros tavak, melyek a falu népének mint kenderáztatók kacsa, és malac- fürösztők ugyan jó szolgálatot tehetnek, de másrészt, mint Dr. Mijó járási orvos constatálta, azon elszomorító hatást eredményezik, hogy nevezett községben alig múlik év, hogy egyik vagy másik járványos betegség kisebb-nagyobb kiterjedésben ne lépne fel. Hosszas s untató dolog lenne, a megyénkben található mocsárakat s pangó vizeket egyenként felsorolni, találtatnak azok megyénk lapályos részén bőven, s hogy csak a nagyobbakat említsem, nevelem meg a Blatta mocsárt, a Tisza, Labore, Latorca ártereit, az Ortót, a szennai tavat. Van azonkívül a megye lapályos részén fekvő majdnem minden községnek egy-egy kisebb posványa, egy elrekedt sánca, vagy álló vízzel telt mélyedése s nádasa, melyek mind egyformán működnek közre az egészség megrontására, tájkórok felléptére, s méltó csodálkozásra indítanak, hogy ily bacteriumtelt levegőbeni élés mellett járvány és halálozás nem gyakoribb az észleltnél, a mi viszont mutatja, mennyire képes az emberi szervezet a miasmákhoz accomodálódni I A fertőző betegségek kóroktanáról szóló újabb tan illetve a gombaelmélet, a váltólázat is egy bacteriumtól, a Klebs által Bacillus malariae- nek nevezett hasadó gombától származtatja, melynek termőhelye stagnáló vizekkel, kiterjedt mocsarakkal, ingoványokkal bővelkedő alluvialis iszapos talaj. A fentebb elmondottakból természetszerűleg várható, hogy váltólázban s az ezzel rokon malaricus bántalmakban megyénk ama vidékei sem szegények ; az ott tájkórilag uralgó bántalom. Hogy közegészségügyi tekintetben a váltóláznak,jmint endemius bántalomnak, nálunk minőjelentőség tulajdonítandó, azt bővebben körvona- lozni szükségtelén. Egy oly népnyavalyát látunk benne, mely által évente a lakosság eg.y jelentékeny százaléka tétetik beteggés s eleinte időszakosan munkaképtelenné, később senyvessé s vérszegény- nyé, mig végre szervi elváltozások hozzájárulása következtében a halálozás is beáll. A betegség természetében t. i. a rohamokbani fellépésben rejlik, hogy a munkás ember, kiheverve az egyik rohamot nem törődik az erre következő második rohammal, sőt igen természetesnek s szükségszerűnek találván a rohamok szabályszerű egymásutánját, fekszik s nyög a roham alatt, dolgozik s izzad múltával. Csak ha a gerj káros befolyása a test egyéb szerveiben; az emésztés zavaraiban; az izomerő hanyatlásában; hydropikus daganatokban is nyilvánulni kezd, ha lépe már cipó nagyságnyi- ra nőtt, keres orvosi segélyt, s be is veszi a rendelt gyógyszert a lázrohamok elfojtására, s azzal egészsége érdekében eleget vélvén tenni; a káros befolyásoknak nevezetesen a fárasztó munkának az időjárás viszontagságainak ismét kiteszi magát, mire a lázrohamok rövid idő múlva ismét jelentkeznek, s a beteget arra indítják, hogy ismét segélyt keressen, de ezúttal már nem az orvosnál, hanem a kuruzslónál egy további okot szerezve ezzel a bántalom makacsságára súlyosbodására A váltóláz, egészségügyére nézve káiosobbnak tartandó bárminemű jürványnál, mely bizonyos, de határozott ideig gyilkol, mig a tájkori vál- toláz, melynek okai alig távolíthatók el, egy permanensül pusztító kort képez, mely a község részéről kevésbbé ijesztő, életveszély nélküli bántalom alakjában jelenvén meg, könnyű bajnak tekintetik s ennek megfelelő méltatásban részesül. (folyt, köv,) Emlékirat a járványos betegségekről, különös tekintettel a Cholerára. (Folytatás.) III. A járványos, vagyis a cholera betegség keletkezése. A járványos betegségek, különösen pedig a cholera járványt illetőleg eddigelé a kórhidósok azon nézetben voltak, hogy az a föld miasmaticus kigőzölgésének a kifolyása, Hogy e nézet 6emmi valószínűséggel nem bir, igazolja azon körülmény is, miszerint a föld az adott viszonyokhoz képest, kisebb vagy nagyobb mérvben folyvást gőzölög, anélkül, hogy sokszor nagy időre valami járvány mutatkoznék ; de tanítja a vegytan is, hogy a gőzök bárhouuan származzanak is, a lógürbe csakhamar elvegyülve legfeljebb kellemetlenbe ártalmasak soha sem lehetnek, tömegesitett állapotban pedig mérges gőzök a légürben, mint olyan, nem léteznek, minélfogva indító okai fe járványoknak nem lehetnek, annál inkább, minthogy a gőz semmi egyébb mint viz; már pedig járványt csakis anyag idézhet elő, de amely anyag a vízgőzzel el nem párologhat, s a földszinén marad. Ezen apró rendű szervek, melyekről szólottunk; mint őslónyecskék, a maguk természet szerinti eredetiségükben nemcsak hogy értelmesek, ha tudniillik kellőleg gondoztatnak, hanem mint már említők, szükséges tényezők az étkek erjedésbe hozására, s bajt legfeljebb csakis akkor okozhatnak, ha rendetlen élet módok által, szervezetünkben az uralmat nekiek engedjük át. — Ily alkalommal a lét érdekében a cou- currentia azonnal jelentkezik, s jaj annak, ahol ezen apró lények uralomra vergődnek ; — rendkívüli erélyök, szívósságuk, s főleg pedig gyors elszaporodás folytán, ha ellentállási képességet nem tanúsítunk felülkerekedve megrontják a nedveket, megfertőztetik a vért s minthogy 'szerveink úgynevezett nyákos sejtekből állnak, mindenhova könnyen eljuthatnak, a nyákok pedig elszaporodásukra nézve mintegy fészkűi szolgálván, ahol a kellő nedvesség, meleg, cukor és a lég hozzájárulása mellett köuuyen előidézhetik az úgynevezett savanyu erjedést s ez által több rendbeli mindennapos házi bajokat. Járványos betegségeket, különösen pedig a cho- lerát, az úgynevezett mikro szervek egyikneme idézi elő, azon különbséggel, hogy már akkor átalakulván, mérges alakot öltenek fel magukra. Ezen átalakulásukat, mint említők, maga a társadalom eszközli. Ugyanis fentebb kimutattuk, miként minden háborúskodások után a járványos kórságok legott felütik sátorfájukat. Az ó korban, különösen Ázsiában, a Mekkába való zarándoklás, vagy a nép egymásközötti folytonos háborúskodásai után, a kiöntött vér meleg ágyként szolgál, az úgyis szerves anyagokon táplálkozó bacteri- umoknak, s ezen véren megmérgeződve s megszaporodva, az idő kedvező befolyása segélyével meleg száraz időben a legcsekélyebb légáramlat mellett a lég- iirbe felemelkedve, iunen mint nap, por lóg beszivás által felvéve, előidézik a cholera s egyébb járványt. Mózes idejében, amidőn a haragos Jehova kiengesztelésére millió állat életét áldozták fel a hivek, azon állatok vére pedig a földszinét áztatta; úgy korunkban is, amidőn udvarainkon a leült apró marhák véreit a szabadég alatt engedjük át az enyészetnek, ezek vérein a bacleriumok megszaporodva s mérgezve, a baromfiak által lógbeszivás folytán felvétetnek élőidézik szintén úgymint az embereknél az úgynevezett apró marha cholerát, úgy annyira, hogy nemcsak azon udvarban a hol első Ízben kitört, de sőt szomszédos helyiségekben is nagy halandóság t von maga után. A 16. században történt nagy háborúskodások alkalmával, amidőn a háborút viselő felek még csak kézi fegyverekkel, s nem miut korunkban már ágyukkal, s lőfegyverekkel harcolának, a véroutás nagyobb volt, g miután a csaták leginkább nyáron, a meleg időjárási korszakban, vivattak, minek folytán a baete- riuinok megmérgezése és egyuttali elszaporodásukra nézve a kedvező életviszonyok meg voltak, Európa szerte a kitört pestisek, a népek mintegy egyhai.nad részét magával sodorták. Korunkban, az immár úgynevezett kultur háborúk, amidőn már rendszerint lőfegyverekkel s a hullák lehető gyors eltakarításával küzdenek a harcoló felek, a lőfegyverek, különösen az ágyuk által előidézni szokott légrezgés folytán mindenkor nagyobb esőzést szoktak maguk után vonni, mely által a földszinén kiöntött vér az eső viz által immár mintegy diluál va, s nem mint az ó korban tömegesitett állapotba, a bacteriu- mok mérgezési viszonyuk is jóval alább szállt s a járvány is sokkal szelidebb. Ezen okon tehát Európában mai napság habár a felek háborúskodnak is pestis nem s csakis az úgynevezett cholera nostras, a cholera vetras pedig kedvezőbb élet fejlődései miatt Ázsiából importáltnak neveztetik, mindkettő azonban lassan-lassan, úgy l!/ä év alatt' tökéletesen az esők által megmosakodván, mérgezési jellegüket fokozaté an elvesztvén, visszatérnek előbbi normális állapotukba, s azzal megszűnt a járvány si. Hogy tehát a lőpor hatalma a társadalom üdvös kifejlődésére, minden tekintetben jótékony egy tald- mány volt, megvilágítja nemcsak a jelen, de a régi idő is ; a lőpor hatalmának köszönheti a társadalom, hogy mai napság azon véres háborúskodások, melyek valaha kézi fegyverekkel vivattak, ma már mérsékellek ; a lőpor hatalmának tulajdonítható, hogy mamár a lőpor egyszersmiud időváltozásokat is szokott előidézni, s rendszerint esőt hoz maga után, minek folytán igen természetes aztán, hogy a bacillusok is szelidebb jellegűek lévén, velük az elbánás módja is mai napság megkönnyebbült. A tapasztalat, az észeleletek tanúskodnak azon érv mellett különösen, hogy a baktériumoknak legkedvezőbb talaja a nyák, ahol a folytonos mérsékelt kellő nedvességet, meleget s a cukrot fellelvén, a nyákok védelme alatt működésüket annálinkább eszközölhetik, minthogy a nyákok ragadós Soltúknál fogva orvosi szerekkel is csak igen nehezen lévén feloldhatók. A tudósok azon nézete, mintha a vizekben fejlődnének ezen bacillusok, nem állhat fen, az teljes lehetetlen, sőt ellenkezőleg a tartós nedvesség, tehát a viz, rövid időn desinficiálja mérgező voltukat. De vannak olyan tudósok is, a kik a viz ivást betegeiknek megtiltják, holott kivált a betegség kezdetén, tiszán sok viz ivás által, segíthetnének betegeiken. Nézetünk szerint egy napon át az emberek hideg étkek pl. a luró, szalámi stb. egyszeri étkezése által is, több bacteriumot vesznek magukba be, mintha az egész folyam bacteriumát kiiunák. Nem mellőzhetjük még azon nézetűnknek is kifejezést adni, miszerint mai napig még szokásba van, hogy a sok mindennapi igényeink kielégítése szempontjából, házainknál leölt apró marha állatok vére udvarainkon, anélkül, hogy a vér eltakarításával gondoskodnánk, szabadon párolog el, holott pedig ezen társadalmi hanyagság az ilyetén véren élősködő^s szaporodó bacteriumokaak épen a megmérgezési fészke; és ahelyett, hogy egy kis házi rendszabályt hoznánk be, pl. hogy a vért egyenesen az árnyékszékbe önt'et- nők, sat. akkor ilyetén eltakarítás által őket fékezhet- nők, igy azonban a bajt saját magunk hozzuk nyakunkra öntudatlanul is. így vagyunk a marhák vágatásánál is. Innen vau aztán, hogy az ebből keletkezett mérgezett bacillus antrax-ot, hacsak egy marha is, felszív magába a lég- űrből, azaz egy marba a legelőn összenyákosiija a legelőt, s ezen nyákos füvet más marba is fellelvén, kész a marha állományokban a lépfene ragály. A növény világ szintén alá van vetve ilyetén bacteriás bajoknak, azon különbséggel mégis, hogy azokat saját fajai az el korhadt növényeken fejlődött úgynevezett növényi élősködő szervek okozzák,* ezeu bacteriumok is ép úgy, mint az előbbiek, kedvező idő viszonyok között, időnként a növényvilágot szokták mégsemmisiteni ; a különbség az állati s növények között tehát csak az, hogy a növényeknél az orvost, a változó időjárás pótolja. Platlu'y István. (Folyt, köv.) Az UNGMEGYEI orvos-gyógyszerész egyesület alapszabályai. I-§, * Az egylet cime. Az egylet „ungmegyei orvos-gyógyszerész egylet“ címet visel. n. §, Az egylet célja. 1. Az orvosi, gyógyszerészi és ezekkel rokon tudományokat mivelni, vizsgálódás, eszmecsere, élőszóval vagy Írásban beadott tudományos értekezések által. 2. A testületi szellemet ébreszteni, az ügyféli viszonyokat saját körében szabályozni, a kartársi egyetértést megszilárdítani ; testületileg odahatni, hogy az orvos-gyógyszerészi kar és a közegészség- ügy általában, a társadalom részéről kellő méltánylásban s figyelemben részesüljön; s hogy ez, különösen politikailag a legbiztosabban elérhető legyen. , 3. A rendelkezésére álló eszközökkel odahatni, hogy az ország minden megyéjében hasonló egyletek alakuljanak; a már mégalakultak pedig, — eltekintve az egyes egyletek önnálló belügyi kormányzatától, — egy későbben közösen megállapítandó alapon egymással szövetkezetbe lépjenek, azon célból, hogy — folytonos érintkezésben lévén egymással, — bizonyos előfordulható és az összes orvos-gyógyszerészi kart, — illetve a köz-