Ung, 1884. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1884-02-17 / 7. szám
Wyilttér.*) „Füles Bagoly“ szerkesztőségének Ungvári. 1884. év február 14. számába azon cikk jelent meg mintha Gsécsy József államiadóvégrehajtónak neveztetett volna ki, hogy lehet e cikkíró oly szamár hogy még azt sem tudja, hogy egy 87 éves egyén nyugdíjjal összekötött állam hivatalra pályázna. En koromnál fogva nem pályázhattam, igy ki .sem neveztettem. tehát ezen állítás légből kapott kacsa, annálfogva kérdem mi ok indította irót ezen tendenciózus cikk Írására nem tudóra, pedig éh ezen piaci cikkírónak adósa nein vagyok, sem a járdán belé nem botoltam. Sőt ha én ily Rózsa Sándor csapatbeli forma embert *) K rovat, alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk. latok, összeszoritva két oldaízsebemet-meszire kikérő-! löm. Iskoláról, érettségről is van szó, ezekbe meghajtok i elsőbbséget engedek; beismerem, hogy cikkíró jól betanulta a Studium generáléit, arról Kulik János zahari- j latos bíró és még számosán oly szép bizonyítványt. I állíthatnának ki, amiért a szilentiumot régen megér- demlette volna, éh bár hol tettem le a vizsgát, de ami fő, nem csaltam meg senkit, de minek is bocsátkozom szóváltásba oly egyénnel ki a világ* által megvetve, lenézve, nem is száraittatik a társadalomba, szoronga* t tt anyagi helyzete miatt sértő kifejezéséért rágalma zási perbe sem foghatom, hanem annyi! kijelelitek I ezután és mindenkorra, hogy a személyeskedésnek I vége vetessék, mert ón cikkíróval többé .semmiféle | polemisatióba nem bocsátkozom. Kelt, Ungvári 1884. február 15-én. CSÉCSY JÓZSEF. dik zárt ajánlati tárgyalás fog tartatni. az 50 kros bélyeggel és 80 forint bánatpénzzel ellátandó zárt írásbeli ajánlatban világosan ki- teendő, hogy az ajánlattevő a teltételeket ismeri és magát, azoknak mindenben aláveti. Az árverési feltételek az alólirt hivatalnál, a szokásos hivatalos órákban betekinthetők. Ungvárt 1884. február 4. i\I. ki r. főerdő hivatal. Alólir.ott hivatal részéről közhírré tétetik, hogy az ungvári kincstári uradalom tulajdonát képező bükkbutorlécz gyártásra berendezett csór n o h o 1 o v a í fűrészgép és tartozékainak bérlete, és az ezen fűrészgépnek üzemben tartásához szükséges bükk- műszerfának eladása iránt, az alólirt hivatalnál folyó óvi február hól8-íisi <lól- olól I i 11 órakor másoHirdetések. ALMA FA. 200 darab vegyes jó fajban 4 éves magas törzsű, darabja 35 kr. kapható Topsilszky jMtiro ly kertésznél Pátöczon. Weltman Josef Ungvárt DílZ-félfi ttZKU ajánl a jelen idényhez szükségelt legjobb minőségű daráló gaeeshavágó- répavágó“ és tengeri rohsoIó gépeket kézi és lóerőre úgyszintén minden más gazdasági gépeket igeu jutányos ár és feltételek mellett. 2. szám. 1884. képv. Pályázati hirdetmény. Melvlyel Ungvár város képviselő testületé által ezennel köztudomásra juttatók, hogy a városi tiszti orvos legközelebbi elhalálozása folytán végleg megürült ezen állomás f. övi február hő 25>én «lélelőtt ÍO órakor tartandó képviseleti gyűlésben eszközlendő választás utján helyettesitésképen be fog töltetni; a. pályázni óhajtók tehát felhivatnak, hogy pályázati kérvényeiket. a budapesti vagy bécsi egyetemnél nyert orvos-vagy sebésztndori okleveleikkel, és magyar honpolgári minőségüket igazoló hatósági igazolványnyal ellátva, a gyűlés határidejét legalább 1 nappal megelőzőleg alnlirt. polgár- mesterhez. czimezve adják be. Kelt az 1884. február hó 11-én Ungvárt tartott képviseleti gyűlésből. Lehoczky Béla, polgármester. Kovács István, főjegyző. ' T i Alólirt bátorkodom a n. é. közönség becses 4 A tudomására juttatni, hogy az én A J íeitékárii gyáramat T 4 sokk»I iKigyoblutottam és az igényeknek 4 alc megfelelően *ij dörzíaíölíí gépekkel berendez- “1° terű, ennél fogva ama kedvező helyzetbe jutottam, hogy 4 a t. vevőimnek mindennemű olaj- és vizifesté- 4 4 keket különösen bútor és épületekhez 4 igen jó minőségekben és a legolcsóbb <gyai*i ^ ^ árakon szolgálhatok. ^ & At. közönség pártfogásába magamat ajánlva * maradok mély tisztelettel ' Neumann Bertalan * festékáru kereskedő, T az 1883-ik évi ungvári kiáiliiáson I o dUzok! kitüntetett T A Uiigvsirt, a lekete oastéreu a „fekete sashoz,, T Í Egyúttal figyelmeztetem a t. c. közönséget, a 4 jól és korszerűen berendezett fűszer- és vegyes- JL T áru kereskedésemre a hol minden e szakmába vágó T cikkek jó és friss minőségben raktáron vannak és a 4 legjutiinyosubb árak mellett kaphatók. 4 —■—‘ SMKSmST legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajoknál, gyomor- és hólyaghu- rutnái. Mtoili Henrik, Karlsbad és Bödapest, 369. szám HIRDETMÉNY. MAR m a R c I U 8 l-én f LEGOLCSÓBB SORSJEGY. EYENKINT 3 HÚZÁS. M i1#1'«/ íbV 8?¥ UHU I 1TVTV I il A J legközelebbi húzások : J 14 O/i ld Ij Ií K Il i HUlilnA 1884. március l en. ^ Ä forint A m A A Ui 1884. juiius l én mindenkori JLYJL,/jLUr Jl XjLJLIi 1884 november l-én 5 —— —— fonyereménynyel. V F' rv /\ I / f— »"v r“ O ”“Jf t» Legkisebb nyeremény 6 írt, emelkedig 10 írtig. I I I ^ fl L * \g I I ■ I l ■ 9 I Minden a legkisebb nyere ........ húzót sorsjegy, a hozzá kapcsolt nyereményszelvény alapI I I'A, I I \ H J-* !■< |— 9 fl ján. tovább játszik minden következendő nvereinényhuzásokban. Minden nagyobb uyereII II IS 11 1% I l|| « j 9 | ménvnyel húzott sorsjegy a törlesztési sorsolásban is mindaddig tovább játszik, mígnem S a \J I * I ■ Lm —— Lm I (>—10 frtnyi legkisebb összeggel törlesztve lesz. SORSAEfór Y E K Ni PC tv Eretleti sorsjegyek a napi árfolyamon “TÄ" ~ ’ “ ~ * käpllätolv 3 I I® f m í I nt sí gyár k e r e s k e «I e | m f baiikyálíénzletébeii I ilC líUI>APEST. Ott roUyu-iiIcza I s/. “Vg Lapkiadó-tulajdonos Pollacsek Miksa, Nyomatott Pollacsek Miksa könyvnyomdájában 1884-